Az 1995-ben alapított Leuveni Nemzetközi Rövidfilmfesztivál minden évben rövidfilmek - fikciós és animációs filmek, dokumentumfilmek és nem-narratív filmek - válogatását mutatja be. A fesztiválon évente több mint 200 rövidfilmet vetítenek a világ minden tájáról, amelyeket több mint 25 különböző programban mutatnak be. A fesztivál emellett izgalmas mesterkurzusoknak, workshopoknak és panelbeszélgetéseknek is otthont ad a filmrajongók és szakemberek számára.

A fesztivál 2012 óta Oscar-jelölő, ami azt jelenti, hogy az európai és flamand versenyeken a zsűri díjait elnyerő rövidfilmek automatikusan felkerülnek az Akadémia legjobb rövidfilmnek járó hosszú listájára. A fesztivál 2016-ban BAFTA-képesítetté is vált, 2017-ben pedig először jelölt rövidfilmet az Európai Filmdíjra.

A Kakukkfiókában a 24 éves Ádám háborítatlanul éli egy kisstílű, megélhetési fűdíler életét néhai nagyanyja panellakásában. Egészen addig, amíg becsönget 14 éves féltestvére, Bence, mondván, hogy meghúzná magát nála egy darabig.

A Kakukkfiókában Kövesi Zsombor és Fazekas Dávid alakítanak testvérpárt

Beleznai filmjét Magyarországon a 10. Friss Húson mutatták be, ajánlónkban így írtunk a róla: 

„Ritkán látni filmen annyi figyelmet és szeretetet férfiak között, mint az Agapé rendezője, Beleznai Márk legújabb filmjében, a Kakukkfiókában. Egy látványosan flegma drogdílerhez, Ádámhoz váratlanul beállít az öccse, Bence. Elszökött otthonról, és most a bátyjával akar élni. Féltestvérek, valószínűleg ők ketten sosem, vagy csak keveset laktak együtt, így a köztük lévő kapcsolatban sok az esetlenség, a feszengés, a hallgatás, a kettejük közti melegségből mégis organikusan fejlődnek a jelenetek. Ádám szerepében Kövesi Zsombor egy félmosollyal képes kifejezni egyrészt a két testvér közti érzelmi közelséget, másrészt az őket elválasztó generációs és életmódbeli távolságot, míg Fazekas Dávid a fiatalabb testvér kamasz nyegleségét és a bátyja iránt érzett megfelelési vágyát hozza meglepő természetességgel.

Bár elsőre úgy tűnik, mintha Bence váratlan felbukkanása kellemetlenség volna a bátyja számára, valójában ő is vágyja az együtt töltött időt, és ahogyan azt a fogmosás keretszimbóluma mutatja – kissé didaktikusan –, öccse jelenléte számára is megnyugvást jelent. Találkozásukban nincs semmi emelkedettség, ahogy nincsenek nagy megértések vagy látványos kiborulások sem. A Kakukkfióka bátorságot, felelősségvállalást és az odafigyelés képességét ábrázolja egy hétköznapi testvérkapcsolaton keresztül.”