filmhu: Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Madarász István: Évek óta motoszkál bennem egy film, amiben majd lesz egy olyan snitt, hogy egy rab ül egy szobában az őrrel, beszélgetnek, a rab nézelődik – aztán amikor megint odanéz, akkor az őr már holtan fekszik az asztalon. E jelenet köré épült fel a film. Az időutazás meg egy nagyon izgalmas probléma, filmen nagyon hálás téma – és ha jobban belegondolunk az ide-oda ugrálás következményeibe, akkor egy kellemesen zsibbasztó élményben lehet részünk. Én valami ilyesmit akartam írni. Meg mindig izgattak az olyan történetek, amiben a kisemberrel egyszer csak történik valami, ami túl van minden racionális magyarázaton, ésszel nem igazán felfogható, de mégiscsak ott van, úgyhogy valamit kezdeni kell vele... De csak annyira legyen természetfeletti, ami épp csak egy picivel van túl a realitáson. De azért túl van rajta. Mert azt még el lehet hinni, azon még lehet izgulni.

Az időutazás egy izgalmas probléma, filmen hálás téma
Albert Péter és Nyitrai Illés

filmhu: Hogyan állt össze a stáb?

MI: Dyga Zsombor volt a stáb motorja, ő volt az egyik producer – és borzalmasan jól csinálta. Kitalálta, kiszámolta, letelefonálta, megszerezte – pontosan ilyesmi alkotótársról álmodoznak a rendezők. Durst György biztosította az anyagi hátteret, viszont cserébe elmebeteg tempóban kellett összehozni a filmet, hogy nevezhessük a szemlére. Csütörtök-pénteken forgattunk, hétfőre hívták elő a laborban, szerdán meg már le is kellett adni a kész filmet. De nem baj, megérte.  Marosi Gábor, az operatőr már a forgatókönyv korai szakaszában bekapcsolódott a munkába, ő a jó szeme mellett egy nagyon agyalós fiú, úgyhogy rákényszeríti az embert, hogy konkrét és jól átgondolt válaszai legyenek bizonyos kérdésekre. Úgyhogy kénytelen voltam én is egy csomó dolgot rendesen kitalálni és jó előre eldönteni. A stáb nagy részével már dolgoztunk együtt más filmeken, ahol én mint rendezőasszisztens (második, harmadik, negyedik) vettem részt, úgyhogy izgultam is egy kicsit, hogy mit fognak hozzám szólni, ha előadom itt a nagyfőnököt. Hál’ Istennek mindenki iszonyú rendes és segítőkész volt, meg persze jó móka volt lövöldözni, vérpatront robbantgatni, meg állandóan azon tépelődni, hogy most akkor melyik idősávban is vagyunk, mennyi víznek kell lenni a kancsóban, hány csikk van a hamutartóban.... ez egy nagyon tudományos film ám, és mindenki maximálisan kivette a részét az elkészítésében. 

filmhu: Hogyan állt össze a film elkészítéséhez szükséges anyagi háttér?

MI: Ha ezt elmondanám, meg kellene, hogy öljelek. De a lényege az volt, hogy nagyon pontosan és célirányosan költöttünk el minden forintot. Zsombor nagyon hisz a költséghatékonyságban, aminek köszönhetően drámaian le lehet csökkenteni a kiadásokat anélkül, hogy a produkció szegényesebbé válna. Persze emiatt nem lett helikopteres snitt sem a filmben. Nagyon nehéz és drága lett volna azt a pincében megoldani. De azért sokat és vígan improvizáltunk is. A filmben szereplő bútorokat például a helyszínen találtuk a forgatás reggelén. Általában nem sok helyen hevernek csak úgy halomba hordva a világháborús fém iratszekrények, de nekünk ott volt néhány.

Pillanatkép a forgatáson: a halott színész és a rendező
Albert Péter és Madarász István


filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?

MI: Amikor szegény Albert Péter feje két órányi vértócsában fekvés után odaragadt az asztallaphoz, és nagyot reccsent valami, mikor végre felemeltük onnan. Vagy amikor holtan akart összerogyni, és ripityára tört alatta  a szék. Az egyetlen, már jó sűrűn beforgatott szék. Vagy húsz csavart nyomtak bele a srácok, hogy használható legyen és Péternek sokkal finomabban kellett aztán már meghalnia. De jó volt az is, amikor lőni kellett ebben az alig 20 m2-es pincehelységben. Mindenki füldugót viselt (kivéve szegény Nyitrai Illést, aki a pisztolyt elsütötte, mert az ő fülében hülyén néztek volna ki a rózsaszín füldugók), de így is rémisztően hangos volt, olyan légnyomással, hogy a fényképezőgépem leesett az asztalról. Még az első napon volt egy snitt, elég bonyolult koreográfiával, kocsizással, színész-dublőr helycserével, miközben a képen kívül három ember kúszott a földön, hogy miközben a kamera nem néz oda, bizonyos dolgokat kicseréljenek, eltűntessenek vagy éppen vakolatot szórjanak a tésztaszűrőből az asztalra, majd mikor becsapódik a bomba.... Két és fél órát szenvedtünk vele, de mikor először összejött, mindenkiből kirobbant a röhögés. Belőlem persze még az „Ennyi!” előtt, ami nem segített, de hihetetlenül jó érzés az, amikor egyszerre csak egy sok technikai részlettel terhelt snitt hirtelen életre kel. A filmben meg olyan egyszerűnek és spontánnak tűnik, hogy már zavar is egy kicsit. Mindenkinek látnia kellene, hogy milyen jól ki lett találva....

filmhu: A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?

MI: Ó, hát akkor azért volt ilyen szűkös a költségvetés? Azt hittem, a Durst sóherkedik....