A Kukoricasziget rendezőjével is hasonlóképpen hozta össze a sors, ő a Szabó István rendezte Ajtó című filmben látta Ragályi munkáját és amiatt döntött úgy, hogy vele szeretné elkészíteni második játékfilmjét. „Nem tudom, milyen látnoki képességekkel rendelkezett George, amikor az Ajtóból kiolvasta azt a fajta készséget, ami a Kukoricasziget fotografálásához szükséges. Mindenesetre így volt. A nyomomra bukkant, két héttel a telefonhívása után pedig már találkoztunk is és készítettük elő a filmet.” – mesélte az operatőr.
A Kukoricasziget Grúzia és a vitatott státuszú Abházia között húzódó Inguri folyón játszódik, egy kicsiny szigeten, ahol egy idős abház nagyapa és lány unokája kukoricát termesztenek. Az aprócska családnak nem csak a folyton rájuk törő természeti erőkkel kell megküzdenie, hanem a grúz katonák állandó járőrözésével és a kamaszlány nővé érésének mozzanataival is. A film mindezt csodálatos természeti képekkel, neszekkel, lassan építkező történettel és csupán néhány rövid dialógussal meséli el. “A szinopszisból kibogoztam, hogy egy nagyon egyszerű, de szép történetről van szó.” - osztotta meg Ragályi, aki bevallotta, a hihetetlenül részletes forgatókönyvet a mai napig nem olvasta végig. Mivel a filmet nagyon meghatározza a környezet, így az előzetes terveknek nem vették túl sok hasznát, Ragályi szerint ugyanis a helyszínen nem csak sok minden másképp alakulhat, de inspirációt is adhat, így a storyboardot “általában reggel 9 és 10 között dobtunk el és fogalmaztuk újra.” A forgatás alatt ugyan voltak kételyei a munkájukkal kapcsolatban, félt, hogy talán csak egy unalmas filmet készítenek, de a felvételek fényelésekor már tudta, hogy egy igazán gondolatgazdag és sokrétű alkotás fog visszaköszönni a vászonról.
A Kukoricasziget ugyanis a természet és az ember végtelen küzdelméről szól, de a grúzok és abgázok közötti viszony kérdéseit is feszegeti. A film bemutatásakor a grúziai rendezőt hazaárulással vádolták meg a parlamentben, mivel történetét az abgázok szemszögéből mutatja be. Emellett a pedofília vádját is rásütötték, mivel egy serdülő lányt “vetkőztet” a vásznon. A 2015-ös Academy Awardson azonban bekerült a legjobb idegennyelvű filmek 9-es mezőnyébe, ami után George Ovashvili kulturális kitüntetést kapott hazájában. Legújabb filmtervére azonban nemet mondtak.
Ragályi Elemér a forgatáson
A filmet 72 napig forgatták, de rengeteg technikai nehézség tette indokolttá a hosszú forgatási időszakot. Időről-időre meg kellett küzdeniük a folyónak “álcázott” mesterséges tó vízszintjével, el kellett rejteniük az 50 fős stábot és az eszközöket az apró szigeten és a bábeli zűrzavar is megnehezítette a dolgukat, hiszen a stáb rengeteg nemzetiségű szakemberből állt össze. „Egészen Karinthy jellegű jelenetek zajlottak emiatt.” - mesélte Ragályi. A főszereplő instruálása többször pont ellenkezőleg sült el, mint ahogyan azt kérte, mivel az utasítás 3 nyelven ment keresztül mígnem elért a színészhez. A hangmérnök német, a díszlettervező mongol, a special effectek szakembere cseh, a zeneszerző izraeli volt, a stábsátorban csaknem 20 nemzet zászlaja lengett. „Úgy éreztem, hogy ez nagyon ambicionál mindenkit, aki részt vesz a filmben. Nem csak önmagát akarja képviseli, hanem azt az országot is ahonnan ő jött, és ráadásul nagyon jól akarja képviselni.” - tette hozzá az operatőr a stábról.
Ugyanakkor a főszereplővel is akadtak problémák. Az régebben ismert és közkedvelt török színész, Ilyas Salman, Ragályi megfogalmazása szerint “25 éve kiitta magát a szakmából”, Ovashvili mégis őt választotta a főszerepre. Alkoholproblémái miatt azonban hosszú napokat vesztettek a forgatás során.
A film másik főszereplőjét, Mariam Buturishvilit egy fotón látta meg a rendező és bejárta az országot, hogy megtalálja. Iskolákat keresett fel a lány fényképével, míg végül, fél év kutatás után, egy pici faluban jutott a nyomára és felkérte a film főszerepére. „Nem tudom, hogy ő mit értett és mit nem ebből a filmből, de öröm volt ráfordítani a kamerát.” – osztotta meg velünk az operatőr. De nem hatalmas kockázat-e egy fénykép alapján bejárni az országot és egy amatőrre rábízni egy főszerepet? - merült fel az egyik néző kérdéseként. “Ez pontosan olyan fajta kockázat mint megnézni az Ajtó című filmet és egy vadidegen embert, akivel korábban soha életében nem találkozott, odahívni operatőrnek.” - válaszolta erre Ragályi, majd hozzátette - “De vele legalább csinált egy próbafelvételt, mielőtt elhatározta magát.”
Ragályi és Ovashvili azonban hamar megtalálták a közös hangot és nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttük. Az operatőr különösen örült annak, hogy egy fiatalabb generáció képviselőjével dolgozhatott együtt. „Nevezzük természetesnek azt, hogy Szabó István felkér egy filmre, mert egy generáció vagyunk. Hogy egy fiatalember egy velem korúval akar dolgozni, az inkább meglep. De a dolog jól működött.” - mesélte. Arra a kérdésre pedig, hogy miért döntött úgy, hogy elvállalja a filmet, határozott és meggyőző válasszal szolgált: „A sok agyondumált, beszédes film után egy olyan filmet csinálni, ahol a képeknek, az emberi arcoknak és az atmoszférának kell elmondani a történetet… ennél gyönyörűségesebb feladat egy operatőr számára ritkán adatik.”
