1.164.321 néző ült be a magyar filmekre 2024-ben, az egymilliós álomhatár átlépése pedig nagyon fontos mérföldkő. A hazai alkotások népszerűségét jelzi, hogy az ünnepi időszak végére a Filmforgalmazók Egyesületének összesítése alapján két magyar film bérelte ki a bevételi lista első két helyét: Herendi Gábor romkomja, a Futni mentem, valamint a Demjén Ferenc slágereiből készült jukebox-musical, a Hogyan tudnék élni nélküled?.


Futni mentem

Ez már csak azért is nagy szó, mert a két film olyan nagy premiereket tudott már rövidtávon is felülmúlni, mint a Sonic, a sündisznó 3. vagy a Mufasa: Az oroszlánkirály, amik szintén az ünnepi időszak nézőmágnes címei voltak.

A Hogyan tudnék élni nélküled? állami támogatásból, a Futni mentem közvetlen anélkül, a filmszakmai adókedvezmény igénybevételével, szponzorok és magántőke bevonásával, kis költségvetésből készült. Ez a két film kicsiben jól mutatja, hogy a tavalyi évben a nézőszámok szintjén gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak az állami támogatásból és a független forrásból készült hazai alkotások: az NFI közlése alapján az előbbiekre 575.176, míg a függetlenekre 589.145 néző volt kíváncsi 2024-ben a mozikban.


Hogyan tudnék élni nélküled?

Ebből a Hogyan tudnék élni nélküled? 276.237, míg a Futni mentem 363.545 nézőt gyűjtött 2025. január 1-el bezárólag, tehát egyértelműen e két alkotás közel 640.000-es össznézőszámának köszönhető a magyar film tavalyi kiugró népszerűsége. A Futni mentem így 900 millió forintos bevétellel zárta 2024-et, míg a Hogyan tudnék... 671 millióval. És mivel a két film az új évben is népszerű, ezek a számok tovább nőhetnek a következő hetekben.

A két nagyágyú mellett a nézettségi lista következő helyein is közel hasonló a megoszlás. A március 15-i hosszúhétvégére időzített történelmi kalandfilm, a 7 milliárd forintból készült Most vagy soha! 164.660 nézővel zárta a mozis pályafutását. Lóth Balázs filmjét Szimler Bálint váratlan sikere, a magyar filmszakma összefogásával, szűkös költségvetésből készített Fekete pont követi a nézettségi rangsorban, amire 119.570-en ültek be 2024-ben. Előbbi film így több mint 330 millió, míg a Fekete pont 278 millió forintos bevételt ért el.


Fekete pont

A rangsor harmadik helyén is folytatódik ez a tendencia, igaz, a számok itt már erős csökkenésnek indulnak. A Fazakas Péter rendezte, október végén bemutatott Ma este gyilkolunk 49.018, míg a Puskás stadiont háromszor megtöltő magyar szupersztárról szóló Mazzag Izabella-debüt, a Mi vagyunk Azahriah 52.692 nézőt vonzott a mozikba, előbbi NFI-s finanszírozásból készült, utóbbi szintén a függetlenek sorát gyarapítja. A korábbi évekhez képest ezek is tisztességes számok, azonban előzetesen mindkét film hangosabb sikernek ígérkezett.

További jelentős eredmény, hogy 2024-ben mutatták be az eddigi legnézettebb Inkubátor-filmet is. Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című dramedy-je 37.787 nézővel büszkélkedhet, ami a jelentős fesztiválsikereken kívül a nézőszámok tekintetében is igazolja az Inkubátor-program fontosságát. A kezdeményezés keretében pályakezdő filmesek kapnak lehetőséget, hogy alacsony költségvetésből elkészíthessék első egész estés filmjüket.


Lefkovicsék gyászolnak

Szintén az Inkubátornak köszönhetjük a Kék Pelikant, amit a Filmhu 2024 legjobb magyar filmjének választott, és egy animációs dokumentumfilmhez képest kifejezetten magas nézőszámot ért el: 25.516-an voltak kíváncsiak rá a tavalyi év során és hónapokon át vetítették a mozik.

A „húszezresek" klubjához csatlakozhat Till Attila függetlenfilmje, az És mi van Tomival? (25.644 néző), valamint Hajdu Szabolcs lakástrilógiájának két záródarabja összesítve ugyan, de szintén átlépte a 20.000-es nézőszámot (a Kálmán-nap-ra 13.002-en, az Egy százalék indián-ra 7.615-en voltak kíváncsiak).


Kék Pelikan

Az NFI sajtóközleménye külön kiemeli a 2024-ben a televízióban bemutatott filmeket és sorozatokat, amikből több mint 40-et támogatott a Filmintézet, köztük olyan rövidfilmeket, mint a Friss Húson is díjazott Felfáztam, az Annecy-ban versenyzett Cipők és paták, A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban című dokumentumfilm vagy épp a TV2-n futott katonai sorozat, a S.E.R.E.G.

A Nemzeti Filmintézet egyébként a filmes hátország finanszírozásából is kiveszi a részét: a magyar filmekre forgalmazási támogatást igényelhetnek a forgalmazók, illetve filmfesztiválok (Friss Hús, KAFF, CineFest), valamint filmes szaklapok (többek között a Filmvilág, a Filmtett és a Filmhu) is kaptak támogatást a működésükhöz 2024-ben.