10. Egy százalék indián (r.: Hajdu Szabolcs)

Talán nem túl nagy spoiler, hogy Hajdu Szabolcs idén két filmmel is szerepel a listánkon. A 2016-ban indult, színdarabokból adaptált „lakástrilógia" darabjai az emberi kapcsolatok mélyére ásnak, a három film egy házasság elromlásának három stádiumát mutatja meg, általában végig egyetlen térben maradva, néha vicces, máskor fájóan ismerős párbeszédekkel. Az egy furcsa halotti tor eseményeit követő, három válságba jutott párkapcsolatot tanulmányozó Egy százalék indián határozott ellépés a korábbi két film (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap) realista megközelítésétől.

Bár ez a történet is végig egy hétköznapi térben, egy nappaliban játszódik, a fekete-fehér képek és a 4:3-as képarány álomszerű lebegést kölcsönöznek a filmnek, így a végére egy mágikus realista fordulat is belefér, ami, ahogyan a Hajdu-életműben mindig, ezúttal is hatásos. Ahogyan kritikánkban is kiemeltük, „Hajdu Szabolcs és színésztársai tehetsége elvitathatatlan, minden mozdulatuk és hangsúlyuk hiteles, ahogy a rendező eddigi filmjeiben is megszokhattuk, egy másodpercre sem zökkent ki minket bármilyen hamisság, ráadásul az emberi kapcsolatok bemutatásának egyik legnagyobb magyar mestere most is pontos képet ad arról, hogy húsz év után hogyan mehet gallyra egy kapcsolat.” (PVÁ)

9. És mi van Tomival? (r.: Till Attila)

A modern kori rabszolgaság (Csicska) és a pánikbetegség (Pánik) után Till Attila ismét egy, a magyar társadalmat átszövő tabutémát választott alapul. Ifj. Szálka Sándor (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholista, akinek a pia tönkretette a házasságát és a családját. A férfi már évek óta letette az üveget, napi szinten jár az alkoholbetegek gyűlésére, és igyekszik támaszt nyújtani a hozzá hasonló cipőben járó társainak. Olyannyira a szívén viseli a sorsukat, hogy amikor az egyik résztvevő, Tomi (Patkós Márton) már napok óta nem ad magáról életjelet, önként a nyakába veszi a várost, hogy megtalálja a fiatalabb barátját.

,,Tilla apró finomságokkal mutatja be azt a jelenséget, hogy mennyire megnehezíti a leszokásban lévő ember mindennapjait a társadalom alkoholhoz való viszonya” - írtuk a filmről, aminek rendezőjr átélhetően, keserű iróniával, de végig ítélkezésmentesen mutatja meg a maga számára is közelről ismerős alkoholbetegséget, annak legnagyobb mélységeitől a józanságért való napi szintű küzdelemig. Thuróczy kívételes karizmájának köszönhetően annak ellenére is szimpátiát ébreszt a nagy színészapa árnyékában élő főszereplő iránt, hogy már a legelején szembesülünk vele, hogy milyen sok van a rovásán a hozzá legközelebb lévő emberekkel szemben. A küldetésében mellészegődő melós, Pali pedig Polgár Tamás köszörületlen játékénak köszönhetően egy másik perspektívát is képvisel a lecsúszott művészhez képest. Az És mi van Tomival? Till eddigi legszemélyesebb és drámaibb alkotása. (HB)

8. Január 2. (r.: Szilágyi Zsófia)

Szakítani piszkosul nehéz, elválni még nehezebb, két gyerekkel kertes házból egy egyszobás nyolcadik kerületi garzonba egy nap alatt átköltözni pedig olyan elképzelhetetlenül megterhelő lehet, amibe már belegondolni is torokszorítóan nehéz. Szilágyi Zsófia az Egy napban már bizonyította érzékenységét a rendkívüli terhelésnek kitett, dolgozó anyák iránt, és a Január 2.-ben is hasonló figyelemmel fordul a hősnői felé, akik egy nap alatt próbálnak átköltöztetni egy komplett életet a kertvárosból a belvárosba. Klára (Konrád Zsuzsanna) a válása közepén két kisgyerekével készül elhagyni a családi házat, barátja, Ági (Jóvári Csenge) pedig több fordulón keresztül segít neki a csomagokkal, és az érzelmi teherrel, ami a válással és a félelmetes, új élettel jár.

A költözés, a monoton pakolás során kirajzolódik egy félszavakkal és elkapott pillantásokkal kommunikáló, hiteles barátság képe (amatőr színészeit a film stábjában szúrta ki a rendezô), de nem halmoznak el minket túl sok információval, éppen csak annyit tudunk meg a megromlott házasságról és a családon belüli viszonyrendszerekről, hogy azt érezzük, valódi, hús-vér emberek életét követjük.

7. Lefkovicsék gyászolnak (r.: Breier Ádám)

A nyugdíjas bokszedző, Lefkovics Tamás (Bezerédi Zoltán) hirtelen megözvegyül. Felesége halála miatt hazatér Izrealből elhidegült fia, Iván (Szabó Kimmel Tamás), aki hozza magával a hatéves unokát, Arielt is. Iván célja, hogy az ortodox zsidó hagyományoknak megfelelően shivát, azaz egyhetes gyászt üljenek a családi házban. Csakhogy a vallásnak hátat fordító Tamás és időközben hithű zsidóvá vált fia közé régi sérelem vert éket, évek óta szóba sem állnak egymással, ami meglehetősen nehéz helyzetet teremt a gyászidőszakban.

Breier Ádám első nagyjátékfilmje a hazai filmekben szinte láthatatlan modern zsidósággal foglalkozik, a világi, kispolgári életlet folytató Tamás, a gyökereihez visszatérő Iván és a magyarul már megszólalni sem akaró, Izraelben született kisfiú, Ariel képben három eltérő generációt ábrázol szerethető és tökéletlen vonásaikkal együtt. Érzékletesen egyensúlyoz a humor és a dráma között, a zárt szituációt pedig arra használja, hogy szereplőit a múlttal és a családi elvárások következményeivel szembesítse, miközben a megbocsájtásra is lehetőséget ad a számukra. (HB)

6. A boldogság ügynöke (r.: Zurbó Dorottya, Arun Bhattarai)

Bhután egy olyan ország, ahol a boldogság nemcsak a nemzeti identitásnak, hanem az országimázsnak is az alapeleme. Épp ezért a boldogságnak mértékegysége és saját minisztériuma is létezik, bizonyos időközönként pedig boldogságfelmérők járják az országot, hogy egy bonyolult kérdőív segítségével meghatározzák a nemzeti boldogságindex aktuális értékét.

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmje egy boldogságfelmérő, Amber szűrőjén keresztül ad képet a bhutáni társadalom legkülönfélébb karaktereiről. Ahogyan kritikánkban is kiemeltük, „A boldogság ügynöke nem hagyatkozik kizárólagosan a boldogságindex abszurditásának bemutatására, azt pedig végképp nem célja állítani, hogy a bhutáni emberek boldogtalanok. Igyekszik árnyalt képet mutatni a nemzeti jólétről, érintve a nepáli kisebbség helyzetét, és a mindenki által dicsőített király ambivalens karakterét." A nemzeti sajátosságok megmutatása és az Amber munkája során feltáruló személyes tragédiák pedig arra is kitűnően alkalmasak, hogy a saját, boldogságunkhoz fűződő viszonyunkat átértékeljük. (PVÁ)

5. Nyersanyag (r.: Boross Martin)

Társadalmilag fontos kérdésekben ebben az évben is a függetlenek felé fordultunk. A Fekete ponthoz hasonlóan Boross Martin első nagyjátékfilmje is olyan témát jár körül, amiről nem lehet eleget beszélni, mégis elvétve jön szembe a mozikban, akkor is inkább dokumentumfilmes formában. A Nyersanyag hőse egy fővárosból vidékre érkező pályakezdő filmrendező (Dér Zsolt), aki egy workshop keretében készül filmet forgatni a helyi gyerekekkel. Ahogy megismeri a falu lakóit és az őket látszólag segítve terelgető, valójában kizsákmányoló kiskirályt (Pál András), a fiú a saját eszközével, a kamerájával próbálja ‘megmenteni’ az elnyomottakat, ami megállíthatatlan lavinát indít el a közösségben.

A Nyersanyag a város és a leszakadó vidék között tátongó szakadékról, a budapesti értelmiség és a vidéki kasztrendszer egymásnak feszüléséről és a filmkészítő felelősségéről is meggyőző hitelességgel beszél. A főszereplő jószándéka tagadhatatlan, naiv beavatkozása egy általa csak felületesen ismert közösség működésébe viszont sok kérdést és gondolkodni valót hagy maga után. Boross Martin filmje sokkal több nézőt és figyelmet érdemelt volna, reméljük, hogy az utókor (és a toplistán való helyezésünk) kicsit újra fókuszba helyezi, mert mindennél nagyobb szükségünk van a jelenünkkel kritikusan és érdemben foglalkozó, a Nyersanyaghoz hasonló alkotásokra. (PJ)

4. Fekete pont (r.: Szimler Bálint)

2024 fontos év volt a magyar függetlenfilmnek. Egyre több elsőfilmes és kasszasikereket is maga mögött tudó alkotó fordult muszájból vagy saját akaratból az alacsony költségvetésű filmezés felé - az év legnézettebb mozifilmje (Futni mentem) mellett a legnagyobb párbeszédet generáló Fekete pont is a független csapatot erősítette. Tavaly a Magyarázat mindenrével Reisz Gábor felpiszkálta a magyar iskolarendszer működését, Szimler Bálint idén pedig egyenesen fejest ugrott a témába: hőse, a Berlinből hazatérő tízéves Palkó ártatlanul szemléli a magyar iskolás hétköznapok beszürkült, igazságtalan, sokszor abszurd szabályokhoz kötött menetét, a tanári karból nagyjából egyedül a pályakezdő Juci néni az, akit nem őrölt még fel a rendszer és megérti a fiú kirekesztettségét, segélykérő hallgatását.

A Fekete pont keserédes emléket állít mindenki iskolás éveinek, miközben arra is figyelmeztet, ez a rendszer pontosan ugyanúgy működik most is, mint 20-30 évvel ezelőtt. Ugyanazok a konfliktusok ismétlődnek az osztályteremben, a poroszos vezetőség és az újító szellemű tanárok és nehezen beilleszkedő diákok között, Juci nénik jöttek és mentek, de alapjaiban nem nagyon változott semmi. Szimler az amatőr és profi színészek összeeresztésével rendkívüli hitelességet, Rév Marcell 16mm-es képei pedig időtlen líraiságot kölcsönöztek a történetnek, a Fekete pont atmoszférája így semmihez sem hasonlítható az idei mozifilmes felhozatalból. Szép, groteszk és fájóan pontos, de ami a legfontosabb, a bemutatója után több hónappal is olyan aktívan jelen van a közbeszédben, amire magyar filmben nagyon ritkán akad példa. (PJ)

3. Kálmán-nap (r.: Hajdu Szabolcs)

Nem gyakori, hogy egy rendező egy éven belül két filmmel is előrukkol (pláne Magyaroszágon), de az még ritkább, hogy mindkettő belekerüljön a TOP 10-es listába. Hajdu Szabolcsnak azonban ez is sikerült. A rendező a Kálmán-nappal folytatta a középosztály életközepi problémáit körüljáró trilógiáját, a második filmben már iskolások a gyerekek, akik ráadásul nincsenek is jelen a történetben, a szülők pedig újra kicsit egymásra tudnak figyelni, de nem biztos, hogy ez még mindig megy nekik.

Mindhárom alkotás színházi előadásként már kiforrott, mire vászonra került. Bár Hajdu egyetlen filmjére sem jellemző az erőltetettség a dramaturgia vagy a dialógok terén, talán a mostaniak esetében ez a könnyed természetesség annak is köszönhető, hogy az előadások során volt idejük kitapasztalni, mi működik jól, mi kevésbé - ez a magyar filmek munkafolyamatában ritkán adatik meg. „Az emberi kapcsolatok bemutatásának egyik legnagyobb magyar mestere most megint érzékeny terepre kalandozott, és egy kis humorral enyhítve szembesített azzal, hogy milyenek is vagyunk" - írtuk kritikánkban. A színészválasztás most is elsőrangú, erről év végi TOP 5 férfi és női színész listánk is tanúskodik. (MJA)

2. KIX (r.: Mikulán Dávid, Révész Bálint)

Az is ritka jelenség, hogy egy dokumentumfilm az egész estés alkotások versenyében felkerüljön a dobogóra, de a KIX semmilyen szempontból sem szokványos. Közel tizenkét évig forgott, és Mikulán Dávid rendező mellé alkotótársa, Révész Bálint csupán a felvételek megkezdése után hét évvel később társult be. Bár a rendezők a velük készített beszélgetésünkben elhárítják, sokan magyar Boyhoodnak is nevezik a filmet, hiszen ez alatt a tizenkét év alatt kicsi fiúból nagykorúvá válik a leginkább utcán csellengő főhős. Saját szemmel követhetjük nyomon, ahogy a csillogó szemű, kíváncsi kisfiút hogyan vezetik a körülmények egy tragédia felé.

„Sanyiék bűne a mi bűnünk is, a szemellenzős, a közös gondolkodástól, az empatikus és értő válaszkereséstől elszokott (és elszoktatott) többségi társadalom bűne. Egy film ezt a bűnt jóvátenni ugyan nem tudja, a KIX viszont a maga kíméletlen őszinteségével mégis arra sarkall, hogy vegyünk tudomást azokról, akik nehéz helyzetben vannak" - írtuk kritikánkban, ami talán választ is ad arra, hogy miért tartjuk olyan megkerülhetetlen filmnek a KIX-et. (MJA)

1. Kék Pelikan (r.: Csáki László)

A több szempontból is rendhagyó listánknak különc nyertes dukál, amely ismét csak nem játékfilm, hanem animáció és dokumentumfilm is egyben. Csáki László valamit nagyon eltalált ebben a sajátosan kelet-európai történetben, mert még az áprilisi bemutató után hónapokkal is műsoron tartották a mozik, még akkor is, amikor már egy streaming platformra is felkerült. És ahogy látható, mi nagyon megkedveltük, kikérdeztük az alkotás zeneszerőjét, Tövisházi Ambrust, podcastban beszélgettünk a rendezővel a közel 20 éve érlelődő film elkészítéséről, és külön cikket szenteltünk kréta animációval készült életművének is.

„Laza, tempós, kiforrott egyéni stílussal megvalósított egész estés animációs film a Kék Pelikan, ami izzadságmentes nosztalgiával eleveníti fel a közelmúltat. Azt az évtizedet, amikor egy rövid időre az egész ország hinni kezdett a szabadságban, a világ tele volt lehetőségekkel, és úgy tűnt, hogy minden elérhető, csak ki kell nyújtani a kezet" - írtuk róla a kritikánkban. 1988-ban, kevéssel a vasfüggöny leomlása előtt vagyunk Magyarországon. Három Európába vágyódó jóbarát valahonnan megkapja egy srác telefonszámát, aki hamis vonatjegyeket árul, de miután megkapják azokat, látják, hogy rossz minőségű hamisításról van szó. A fiúk annyira amatőrnek találják a jegyet, hogy úgy döntenek, nem használják fel. Fogadnak, hogy ők ennél jobb hamisítványt tudnak csinálni, és elkezdik visszafejteni a szálakat, majd egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések a jegyekkel. (MJA)

A toplistát Horváth Bálint, Molnár Judit Anna, Pauló-Varga Ákos és Pozsonyi Janka állította össze.