Katz Dávid, a moderátor azzal az állítással vezette be a beszélgetést, hogy a régi plakátok nagyon kreatívak, izgalmasak, ellentétben a mostaniakkal, amik ötlettelenek és unalmasak. Felteszi ugyanakkor a kérdést: egyáltalán fontosak-e a plakátok és milyen hatással bírnak? A meghívott vendégek forgalmazók voltak.

A bevezető után egy érdeklődőként részt vevő grafikus szólalt fel, aki szerint az a legnagyobb probléma, hogy a megrendelő, azaz a forgalmazó nagyon bizalmatlan a grafikusokkal szemben, nem veszi észre, hogy ez egy kultúra része. A plakát többnyire mellékterméke a filmnek, ahelyett, hogy szerves része lenne. Fontos lenne, hogy a film plakátja külön képként is megálljon, meg tudja állítani a nézőt, el tudja gondolkodtatni.

Meg van kötve a forgalmazók keze
Horváth György és Csurdi Gábor
Csurdi Gábor, a Budapest Film forgalmazási igazgatója erre azt mondta, hogy külön kell választani a művészfilm és a kommerszfilm plakátját, hiszen míg az egyiknek jót tesz, hogy elgondolkodtassa a nézőt, addig a másiknak nem ez a feladata.

Horváth György, a Mokép vezérigazgatója szerint fontos feltenni a kérdést, hogy mennyire hatásos reklám ma a B4-es plakát, mennyire van jelentősége, és kiknek szól. Szerinte leginkább ez egyfajta tiszteletadás az alkotótársaknak, ugyanakkor a támogatók logóját is itt kell felsorakoztatni. Ugyanis ma már sokkal hatalmasabb értéke van az interneten villogó bannereknek, vagy az óriásplakátoknak, ami szintén nem a hagyományos értelemben vett filmplakát. Horváth György szerint egy 3 millió forint alatti reklámkampánynál a B4-es plakátok jelentősége elenyésző, a jelentősége eltúlzottnak tűnik.

Amikor egy film bukik a mozikban, sosem készül a forgalmazók részéről elemzés, hogy a fiaskóért a plakát milyen százalékban volt felelős. Sok filmet jóval kevesebben néznek meg, mint amennyire az valóban megérdemli, viszont olyan is van, amire szemtelenül sok jegyet váltanak. Nem készülnek el olyan elemzések, amelyek ezt vizsgálnák. A Filmszemlénél magánál is hibádzik valami, hiszen rengeteg pénzt fektetnek a marketingjébe, öt napig tapsol mindenki olyan filmeknek, amiket utána 2 -3 hónappal senki nem néz meg a mozikban.

Elhangzott, hogy a plakátok nyolcvan százalékánál meg van kötve a forgalmazók keze, ugyanis a külföldieknél adott, hogy milyennek kell lennie, a hazai filmeknél pedig sokszor magának a rendezőnek megvan a saját koncepciója, és ő maga szeretné elkészíteni. Ő pedig  nem azt tartja szem előtt, hogy marketing szempontból megfeleljen. Ez akkor tud jól elsülni, ha a rendező is azt a nyelvezetet használja, mint a 14-25 éves aktív mozibajárók, s ezzel azokat tudja megszólítani, akikhez a film plakátja tényleg szól.

Megszólítani, akikhez a film plakátja tényleg szól
Filmplakát-kiállítás és beszélgetés

A kiindulóponthoz képest, miszerint a filmplakátok válságban vannak, átalakult kissé a beszélgetés végére: eszerint inkább nem válság, hanem elégedetlenség figyelhető meg mindenki részéről. A rendező elégedetlen, mert sietni kell, alkalmazkodni a forgalmazóhoz, a forgalmazó meg mást szeretne, de hagyja végül, hisz az idő folyton szorít. Megállapították, hogy most is komoly változások folynak a 10 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest, hisz nemcsak a Millenáris Hajóban van plakátkiállítás, de a földszinten, a Teátrumban is. Sok filmnek még nincs is meg a forgalmazója, de a plakátját az alkotók már elkészítették, hisz a technika ma megengedi, hogy bárki készíthessen ilyet. Érdekes, hogy ezek egyáltalán nem rosszabbak a 10 évvel ezelőtti filmek plakátjainál.