„Az iparágnak nyitottnak kell lennie, és az egyetlen szempont, amit figyelembe kell venni, a kulturális szempont” – nyilatkozta a Screennek. „A legjobb forgatókönyv, rendező és történet kapjon támogatást. Annak érdekében, hogy eldöntsük, amelyik a legjobb terv, úgy fogjuk átszervezni a különböző döntéshozó testületeket, hogy azok a kulturális szempontokat tükrözzék, nem pedig a politikaiakat.”
Tarr megígérte, hogy visszaadja a „szervezeti önállóságot” a filmiparnak, a források elosztása pedig „érdem, nem pedig politikai lojalitás” alapján történjen, a filmszerveket pedig az iparág által javasolt, választott új tagok irányítsák."
Elmondta, hogy célja a magyar filmszakmai adókedvezmény megtartása: „Szándékunk az, hogy továbbra is biztosítsunk visszatérítési rendszert, ezzel is ösztönözzük az alkotókat, és helyes, felelősségteljes partnerként kívánunk jelen lenni a nemzetközi filmkészítők számára.”
A filmszakma képviselői május 8-án, a EuroCine szakkiállításon adták át javaslatcsomagukat a Tisza Párt kultúrpolitikusának, Nagy Ervinnek, aki beszédében felvázolta, hogyan áll majd neki a felálló kormány a magyar film reformjának: „Célunk világos és határozott. Elsőként harmóniát és egyensúlyt teremtünk a hazai filmkészítés és a nemzetközi iparági működés között. Másodszor visszaengedjük a hazai alkotókat a saját területükre. Nem akadályozni, hanem ösztönözni fogjuk őket egy igazságos támogatói rendszerrel és egy állandóan fejlődő, kiszámítható szakmai környezettel. Harmadszor a valódi teljesítményt fogjuk jutalmazni, miközben kaput nyitunk az új tehetségek előtt. Végezetül pedig nemzetközileg érvényes sztenderdek alapján szervezzük újra a filmes közösség működését.”



