Azon nyilván hosszasan lehetne vitatkozni, melyik Michael Mann legjobb filmje. Ha viszont a rendezői pályája legnagyobb dobását keressük, egyértelmű a Szemtől szemben elsősége. Az 1995 végén bemutatott filmet annak idején igen komoly várakozások előzték meg. Al Pacino és Robert De Niro első közös jelenete hatalmas eseménynek számított, de az epikus bűndráma végül a két színészóriás játékán túl is maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A Szemtől szemben a kilencvenes évek egyik meghatározó klasszikusa lett.

Ha a film erényeit soroljuk, elsőként általában a komplex karaktereket, a színészgárdát, az akciójeleneteket és az elsőrangú atmoszférateremtést szokás kiemelni. Nemcsak a kilencvenes évek hideg neonfényben úszó Los Angelese emlékezetes, de a konkrét macska-egér üldözésen keresztül a Mann-életműben központi jelentőségű megszállottság örök dilemmái is feltárulnak. A Szemtől szemben konkrét történetét azonban nem szoktuk külön kiemelni, nem véletlenül. A néhány rablásból, némi párkapcsolati drámából és üldözős nyomozásból álló sztori ugyanis korántsem forradalmi. Inkább csak egy olyan szilárd alap, amire Mannék egy csodás filmet építhettek.

Önmagában ezért is kockázatos vállalásnak tűnt a rendező részéről, hogy írásban tér vissza a Szemtől szemben világához. Nemcsak azért, mert a létező filmek regényesítése a nagyon kevés kivételtől eltekintve általában csalódást kelt, hanem mert a Szemtől szemben nagybetűs mozi, tehát a vásznon létezik. Arról nem is beszélve, hogy egy lezárt és kerek történetről van szó, amit a tartalomgenerálás kortárs parancsának engedelmeskedve nyilván bármeddig tovább lehet írni, csak nem biztos, hogy érdemes is. Hiába a vonzó reklámérték, egy klasszikushoz nyúlni különösen veszélyes tud lenni.

Mann alkotói döntése ennek ellenére maximálisan érthető, hiszen mindig is foglalkoztatták ezek a karakterek és az évek során rengeteg ötlete összegyűlt. Eredetileg ráadásul irodalmat tanult és a hosszú pályája során rengeteg forgatókönyvet ír, a regény formátuma így tálcán kínálta magát. Írásban ugyanis nincs költségvetési korlát és nem kell a játékidőre sem figyelni, így aztán a Szemtől szemben 2 közel ötszáz oldalon keresztül két idősíkon három párhuzamos történetszálat vezet, rengeteg helyszínen, számtalan szereplőt mozgatva.

Nem is klasszikus folytatásról van szó, hanem egy több ponton összeérő elő- és utótörténetről, hét évvel a film eseményei előtt, illetve öt évvel azok után. Sőt, az első oldalakon közvetlenül a stáblista után vagyunk, a sérült Chris Shiherlis (akit Val Kilmer játszott) próbál kijutni a városból, Vincent Hanna (Al Pacino nyomozója) pedig üldözi. Az 1988-as szálon megismerjük Neil (Robert De Niro) korai rablásait és azt, hogyan lett belőle jéghideg profi. Az 2000-es években pedig Chris kalandjait követjük a paraguayi taiwani maffia (!) embereként. A két szálat pedig egy őrült rablógyilkos személye köti össze, illetve az utánuk nyomozó Hanna energikus alakja.

A rendező becsületére legyen mondva, ebbe az igen ambiciózus vállalkozásba bevonta a tucatnyi sikeres ponyva-thrillert jegyző Meg Gardinert is, aki nyilván segített abban, hogy a masszív könyv nem roppan össze a saját súlya alatt. A Szemtől szemben 2 ugyanis komoly időbefektetést igényel, mégis tökéletesen követhető, végig feszes és szórakoztató olvasmány, egzotikus helyszínekkel és néhol igen komoly izgalmakkal.

A könyv különlegessége persze nyilván az, hogy az olvasó képzeletében ezek a figurák kizárólag az adott színész bőrében kelnek életre. Éppen ezért kelt némi csalódást, hogy a valóban csavaros és izgalmas történet mellé nem igazán sikerült izgalmassá varázsolni a karaktereket. Nemcsak az olyan remek monológok és beszólások hiányoznak, mint Hanna emlékezetes villanásai (amit Al Pacino kitörései hatványoztak), de nincs meg az a drámai mélység sem, ami sugárzott a filmből.

Ellentmondásos írói húzás például, hogy Mannék aprólékosan feltárják Neil, Hanna és Chris múltját. A gyerek- és fiatalkor bemutatása paradox módon nem hozzátesz, hanem elvesz a karakterekből, ahogyan az sem feltétlenül fontos, ki hogyan ismerkedett meg egymással. Egy másik, ennél zavaróbb döntés, hogy a Szemtől szemben 2 esetében néhány karakter gyakran egészen másképp viselkedik, mint a filmben. Neil boldog párkapcsolata még védhető azzal, hogy ez után választotta a magányt, de a forrófejű és impulzív Chrisről elég nehezen hihető, hogy röpke öt év alatt pont olyan hideg profi lesz, mint az egykori mentora.

Mindezek persze nem feltétlenül vonnak le egy csavaros thriller értékéből, a Szemtől szemben 2 ellenben mégiscsak kötelez. A filmes előd paradox módon egyszerre segíti a művet (hiszen önállóan nem is állna meg) és több ponton gyengíti, miközben már maga az összehasonlítgatás is problémás, annyira más a két mű fókusza és maga a médium is. Mindezekből talán az is leszűrhető, a Szemtől szemben 2 nem valamiféle filmterv, ami inkább könyvben jelent meg, hiszen ebben a formában maximum több évados sorozatként lenne elmesélhető.

Bár Mann több interjúban meglebegtette, hogy vannak tervek az anyaggal, a regényt olvasva egy sima megfilmesítés egyáltalán nem tűnik jó ötletnek. A rajongók nagyobb része persze biztosan örömmel tér vissza ebbe a világba még azzal együtt is, hogy a regény nem lesz több egy jól megírt és kimondottan szórakoztató kiegészítőnél. A Szemtől szemben 2 nem képes túlmutatni önmagán és nem ad hozzá a filmhez, inkább a szó legnemesebb értelmében vett ponyva, amit az ember a strandon vagy vonaton olvas néhány napig, de pár hónap múlva már nem sok mindenre emlékszik belőle.

A könyvet angolul olvastuk, a magyar megjelenéséről egyelőre nincs hír.