Az interjú elé: nézd meg a Géniusz, az alkimista három epizódját a Magyar Televízió archívumában.
1. rész - A halott ember naplója
filmhu: Kezdjük ott, hogy egyáltalán miből indult ki a Géniusz? Mennyi volt az a megadott alap, amire aztán a történetet rá kellett írni?
Fonyódi Tibor: Annyi volt adott, hogy 2010-ben Pécs Európa kulturális fővárosa, tehát Pécsen kell játszódjon a történet. Na most ha beírom a keresőbe, hogy Pécs, mi jön ki? Ókeresztény sírkamrák, Zsolnay, satöbbi. Aztán beírtam, hogy „Pécs misztika” meg „Pécs titkok”, és akkor jöttek le Zsolnayak ezerrel. Az ebből kialakuló történet viszont már vállaltan nem a Zsolnayakról szól, hanem egy olyan misztikus történet, amiben két egymással szembenálló erő – sötét és világos, jó és rossz, nevezzük akárhogy – küzd egymással, és a kettő egy tőről fakad. Pécsen játszódik, de jó, akkor még politikai áthallása is lesz, hogy két ellentétes erő küzd Pécsért, minden ilyen hülyeséget végiggondoltam, és akkor kialakult egy történet, ami bennem élve fantasztikusan jó történet, amiből aztán valamennyit sikerült megmutatni. Próbáltam ráírni Pécsre, de engem semmilyen didaktikus dolog nem érdekel. Nem a turisztikai hivatalnak dolgozunk. Nagyon finoman volt benne Pécs. A Géniusz folytatása, a Könnyező Szűz Győrben játszódik majd, abban meg nagyon finoman benne lesz Győr.
filmhu: Mielőtt megnéztem a három részt, kicsit megijedtem az internetes visszajelzésektől, mert először a legtöbb helyen nagyon lehúzták. Aztán meglepődtem, hogy mintha nem ugyanazt néztük volna ezekkel az emberekkel.
F.T.: Ez természetes reakció, ha bármilyen produkció készül. Regényíróként én már tíz éve szokom ezt, tizenöt önálló kötet után az embernek már sokszor rezzenéstelen az arca, megtanul leszűrni tapasztalatokat. A szélsőértéken érkező visszajelzéseket általában ki kell szűrni. Ami nagyon pozitív, az ugyanúgy nem jó, mint a nagyon negatív. Mindkét kategória hajlamos olyan dolgot látni egy anyagban, ami nincs benne. Középértéken ami érkezik, az kezelhető.
A szakma felől jöttek nagyon jó visszajelzések: látták benne az újító szándékot, hogy pörgős, modern, korszerű… akar lenni, ezt hozzáteszem. Nyilvánvalóan az eredeti elképzeléseinket nem sikerült megvalósítani, ezt mint forgatókönyvíró is mondhatom. Ezzel nem árulok el titkot, aki egy kicsit is otthonosan mozog a filmgyártásban, az tudja, hogy Magyarországon nincs arra gyakorlat, hogy az elfogadott forgatókönyvet gyártásba kell helyezni, vagy le kell forgatni képről képre.
A forgatókönyv instrukcióit viszont azért kellene betartani, mert attól áll össze az egész. Ha valami apróság kiesik, lehet, hogy nem lesz érthető. Ezért lenne fontos. A változtatás meg nem a rendező egoizmusa, soha nem a rendezővel van gond, hanem a gyártási körülményekkel. Vagy éppen a helyszín nincs, vagy a ruha nincs, vagy a színész nincs. Ez egy láncreakciót eredményez, aminek végeredményeképpen erőteljesen elmozdulunk attól a valóságtól, illetve képzettől, ami a fejünkben él.
filmhu: Abból amit leírtál mint végleges könyvet, mennyi nem valósult meg?
F.T.: Ott elkövettem egy hibát, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy a Géniusz három epizód legyen. Menetközben jöttem rá, hogy ez egy többszörösen dimenzionált, többrétegű történet, amit nem lehet elmesélni három epizódban. Emiatt már érezhető volt a végén ez a kapkodás, ami meg azért volt, mert az utolsó részből gyártási kényszer-okoknál fogva 15 perc leforgatott anyag a vágóasztalon maradt. Ennek következtében én magam sem értettem, amit látok, holott én írtam. Az eredeti történet teljesen más irányba dimenzionált sztori volt, de mivel csak három epizódra volt elegendő pénz, ezért sorra estek ki azok az elképzelések, amik egyrészt a történetet magasabb szintre emelik, másrészt meg a karakterek backstory-ját, hátterét beemelik a sztoriba, mert ami nem derül ki a sztoriból, az nem backstory. Ilyen értelemben véve a levegőben lógott a Brunner Péter (Stohl András) múltja, az apjával való kapcsolata, nem tudtuk megismerni Steiner (László Zsolt) és az öreg Brunner (Blaskó Péter) kapcsolatát, nem kaptunk rá választ, hogy miért ez a két lúzer (Erdélyi Tímea és Kolovratnik Krisztián) van a Steiner mellett, mert igazából nem jött át, hogy a csajjal milyen tervei vannak Steinernek.
Ha a négy epizódot meg tudtuk volna valósítani, akkor lassabb sodrású lett volna a történet, ami nem is lett volna baj. Menetközben gyártási okok miatt, mivel televíziózásról van szó – és a Tűzvonalban-nal töltött két és fél évi tapasztalatom is ugyanez – gyakorlatilag dekára ki van mérve minden. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor nettó 48 perc van képernyőn. A főcím, a vége főcím és az előző epizód tartalma is elvesz a játékidőből. A leforgatott nyersanyag meg sokszor 50-60 perc, abból kell visszavágni. Óhatatlanul kivágja az ember a finomságokat, és a részletekben rejlik az ördög. Ha kivesszük egy filmből a finomságokat, a színészi játéknak a megnyilvánulásait, amitől színészi játék a színészi játék, akkor marad belőle egy nyers rohanás. Elsősorban itt ez volt a hiba.
Mindenesetre hasznos tapasztalatokat szerez az ember ilyen szempontból, hogy egy ilyen típusú történetet legközelebb hogyan kell megfogni. Ha legközelebb nekiszaladunk egy ilyen feladatnak, akkor tudjuk, hogy merre hány méter. Hozzá kell tennem, hogy hiába van az embernek két és fél éves tapasztalata sorozatírásban, teljesen más típusú produkcióról van szó, a kettő összehasonlíthatatlan.
filmhu: Meg a fele dolog úgyis mindig a gyártás során derül ki…
F.T.: Ez a magyar filmgyártás egyik legnagyobb problémája. Itt a gömböt viszik, a kockát gurítják. Ennek kényszer-okai vannak. Eljön a forgatás, és elindul a „Gyerekek, egyszerűsítsük le, mert…” És akkor itt van a legeslegnagyobb probléma a televíziós sorozatkészítésben. Tudomásul kell venni, hogy 15 hasznos percet nem lehet felvenni egy nap. Ilyen nincs sehol a világon, de nálunk rohan mindenki. És akkor akciójelenetekről már ne is beszéljünk. Igazából nem azért nincsenek a magyar filmekben jó akciójelenetek, mert nem tudnák megrendezni, vagy a színész ne tudná eljátszani, vagy a forgatókönyvíró ne tudná megírni, hanem azért, mert nincs rá idő és pénz, hogy megcsinálják tisztességesen.
filmhu: Nagyjából perspektívába tudnánk tenni, hogy mennyi pénzből forgott egy Géniusz-rész egy Tűzvonalban-részhez képest? A sajtóban kétszázötvenmilliós számot olvasni a teljes produkcióra.
F.T.: Az összes költségvetési kérdésben a producert kell célozni – tényleg ezt a számot lehet olvasni a neten, de nekem erre nincs rálátásom. Ha a HD-technikát levesszük, ami egy technikai kérdés, akkor nagyjából háromszorosára jön ki egy epizód. Figyelembe kell venni, hogy a Tűzvonalban esetében egy epizódnál a belső és külső felvételek aránya 70-30 százalék. Sok esetben ez is sok, azt mondják, hogy menjek fel 80 százaléka, ki se mozduljak az őrsről. Ha jól megnézi az ember a Géniusz-t, töménytelen mennyiségű helyszín van. Szinte nincs két jelenet ugyanazon a helyszínen. Ez nagyon drága.
Tudomásom van egy produkcióról, ami mozinak készült volna, de nem kapott támogatást, ezért tévéfilm lesz belőle. A rendező két nappal ezelőtt felhívott, hogy negyven oldalt ki kell húznom. Ez egy működő, százöt oldalas forgatókönyv. Úgy röhögtem, hogy a szemüvegem leesett. Erre nem lehet mit mondani, hogy vegyél ki negyven oldalt?. Ha azt mondják, hogy írd meg úgy, hogy maximum 60-70 oldal legyen, akkor oké. Na de így? Én mindig azt mondom, hogy egyszerűen tudomásul kell venni, hogy csak az menjen dolgozni ebbe a szakmába, akinek sokkal magasabb az ingerküszöbe az átlagnál, egyrészt, másrészt rezzenéstelen arccal vegye tudomásul, hogy egész más kerül néha képernyőre, vagy vászonra, mint amit megírt.
filmhu: Azokat a problémákat, amiket felsoroltál mind a Géniusz, mind a Tűzvonalban gyártásával kapcsolatban, végülis majdnem mind arra vezethetők vissza, hogy bármilyen ok miatt, de jelentősen eltérnek a forgatás során a forgatókönyvtől.
F.T.: Litkai Gergely jó pár hónappal ezelőtt futott egy kört a Szuperbojz kapcsán az [origo]-n. Ott éreztem némi személyes dolgot is, de alapjában véve nagyon jól megfogalmazta a fő problémáját a forgatókönyvírásnak ma Magyarországon. Sokszor hallani egyébként, hogy majd a magyar film feltámad, ha lesznek jó forgatókönyvíróink. Az az igazság, hogy nem lehet tudni, hogy milyen forgatókönyvíróink vannak, mert a magyar filmek kilencven százaléka nem a forgatókönyv alapján készül, hanem valami dokumentum alapján, ami a forgatáson ott van, és amiből néha dolgoznak.
filmhu: Tavaly a filmszemlén volt ez a kezdeményezés, hogy egy online felületre a forgatókönyvírók töltsék fel a könyveiket, aztán majd a rendezők és producerek válogatnak belőlük. És máris jöttek a kérdések, hogy akkor mi garantálja például, hogy nem lopják azonnal szét ezeket a könyveket.
F.T.: Krigleréket kell erről megkérdezni, akiknek a fejéből ez kipattant. Ezt ők látják át igazából, nem tudom, hogy ez-e a tökéletes megoldás, de jobb, mint a semmi. Valamilyen irányba el kell indulni, az egész kezdeményezés azt célozza, hogy a forgatókönyvíró megtalálja a producerét. Na most Magyarországon az a helyzet, és ez az általános tendencia, hogy nem divat a spekulatív scriptekből dolgozni. A spekulatív script az az, hogy te nekiülsz, és írsz egy forgatókönyvet, sok esetben sorozatoknál szokták használni, hogy mondjuk írsz egy Tűzvonalban-scriptet és elküldöd a producernek és utána behoznak epizódírónak. De tekintsük spekulatív scriptnek azt is, hogy önerőből nekiülsz, írsz egy forgatókönyvet, a hónod alá csapod és elindulsz. Magyarországon a filmkészítés nem így néz ki. Az esetek többségében a producer telefonál, mert van egy témája. Vagy a rendezőnek van egy témája. Vagy a rendező megírja a témáját és keres egy producert. Az a legritkább, hogy jön egy forgatókönyvíró, hogy „van egy témám, csináljunk belőle filmet”. Ez nem így megy.
filmhu: Látszik bármi változás ezen a téren?
F.T.: Semmi. Ha megváltozik a pályáztatási rendszer, ha megváltozik az a rendszer, ami az állami pénzeket szétosztja, akkor talán lesz valami elmozdulás – de hogy milyen irányba változzon, azt én nem tudom megmondani, erről mást kell kérdezni. De jelen pillanatban én például megrendelésre dolgozom. Vannak filmötleteim, de rendszeresen cseng a telefon, hogy vállaljam el ezt, vállaljam el azt, kérnek egy szinopszist ebből-abból a témából. Köszönhetően a Tűzvonalban-nak is, Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírója vagyok.
Számtalan gyártás előtt álló munkám van, én nem házalok. Vannak, akik egyszerűen így indulnak a szakmában, hiszen nem tudnak máshogy elindulni. Nekik a webes felület nagyon jó lehet. Mondjuk olyan szempontból kicsit elkeserítő, hogy sok producert ismerek, és tudom, hogy ha egy producer filmet akar csinálni, akkor nem a weben néz körül. Lehet, hogy ez a jövő, de még nem érzem azt, hogy ez lenne a jelen. De biztos, hogy van pozitív elmozdulás.
A magyar filmmel semmi baj nincs, csak átmeneti állapotot élünk, gazdasági válság van, ebből ki fogunk mászni. Ami problémát mondanak a szakmabeliek – de nem is a szakmabeliek, hanem azok, akik ujjal mutogatnak a magyar filmre – az az, hogy húsz év alatt nem voltunk képesek egyetlen jelentős fesztiválgyőzelmet sem felmutatni. Talán húsz évvel a rendszerváltás után nem kellene állandóan a problémáinkról beszélni, mert ez senkit nem érdekel. ’90 előtt, hogyha egy rendező szépen beburkolta a mondanivalóját és csinált egy filmet arról, hogy itt milyen szar az élet, akkor lelkesen megtapsolták, hogy „mily bátor hang”. De ’90 után már senki nem kíváncsi arra, hogy Magyarországon milyen szar az élet. Mert azt fogják mondani, hogy „Gyerekek, húsz éve leráztátok a kommunizmus rabigáját, húsz év eltelt, és még mindig szar az élet? Miről beszéltek?”
Egész Közép-Európában ez van. Ez olyan sokkhatás volt ez a negyven év, hogy még mindig ebből táplálkoznak, irodalomtól kezdve mindenhol. Közben ez senkit nem érdekel. Amikor jelent meg könyvem Franciaországban, megkérdeztem a kiadómat, hogy mi az a kortárs téma, ami érdekli a francia könyvpiacot – ez az uniós csatlakozás környékén volt. Azt mondták, hogy az általános közvélekedés az, hogy a francia emberek azt kérdezik egymástól, hogy mi a szar ez, ami ránk akar most csatlakozni? Mi ez a Közép-Európa? Ez érdekli őket. Bűnözés, kisebbségi problémák, „Úristen, mi ez, jön a keleti veszedelem!” – ez a téma.
filmhu: Ebből lesznek a kelet-európai drogcsempészetről, embercsempészetről, prostitúcióról szóló fikciós történetek és dokumentumfilmek?
F.T.: Ez most megy. Voltak egy időben a maffiás filmek, most ilyen filmek jönnek. Mindig trendek vannak, és a trendekhez igazodni kell, ez van. A Valami Ameriká-tól és a Csak szex-től tekintve Magyarországon nem készülnek filmvígjátékok, csak termékelhelyezésnek álcázott, hipernyálas filmvígjáték-utánzatok. Az meg nem filmvígjáték. A filmvígjáték az Apádra ütök, meg a Csak semmi pánik. Az a filmvígjáték. A többi az nem, csak próbál ahhoz hasonlítani. Én nem is vállalok, mert a legnehezebb műfaj, a legnehezebb forgatókönyvírói feladat, teljesen speciális téma.
filmhu: Ezért is örültem a Géniusznak olyan szempontból, hogy felvállaltan műfaji alkotás volt, amire mostanában a magyar televíziózásban nem nagyon volt példa.
F.T.: Ez egy kísérlet volt, és félig-meddig sikerült. Szerencsére elindult egy olyan egészséges folyamat, aminek eredményeképpen volt Géniusz, aztán a Pater Sparrow filmje, az 1, akkor Fliegauf csinálja a Womb-ot, Anyaméhet, Eva Green-nel, az is sci-fi. Most olvastam, hogy A halottlátó címmel misztikus thriller is készül. Megtaláltuk a műfajt. Amire még várok, az a horror, egy jó kis magyar horrorra várok. Hogy sétál egy meztelen ember az utcán, aztán kiderül, hogy nem őrült, csak az APEH-tól jön. És ez már horror.
filmhu: Bár annak inkább Kafka-i vége lenne.
F.T.: Akár. Tehát egészséges mozgások vannak. Persze, kellett egy ilyet csinálni. Nem is merünk abban reménykedni, hogy mi lenne, ha több pénzünk lenne, tudnánk akciókat mutatni. Megírni meg lehet bármit, csak nem lehet legyártani. Minden idők legjobb akciójelenete a Szemtől szembe című filmben van, amikor Robert De Niro és Al Pacino az utcán lövöldöznek. Angliából áthívták a brit hadsereg kommandós szakértőit, akik beállították a jelenetet, és utána másfél hétig forgatták. Ez öt perc a filmből.
Na most, csináljunk magyar kung-fu filmet? Hajrá. Szabó Győzőt meg lehetne tanítani kung fu-zni, ugyanúgy, mint a Keanu Reeves-t. Na de a Szabó Győző nem fog előtte fél évig kung fu-órákra járni. Mert nincs ember, aki ezt megfizeti. Az Uma Thurman nem tud ám bánni a szamurájkarddal, csak előtte három hónapig gyakorolta. Na most ki az a színésznő, akit meg lehet fizetni, hogy három hónapig szamurájkardozzon? Alapjában véve tehát minden a pénzen múlik. Töménytelen kreatív energia van a magyarokban, ezt nem kell bizonyítani. Nagyon sokan elmennek, mert a kreatív energiáikat itthon nem tudják kibontakoztatni. Egy író viszont hiába megy ki, hiába beszél az ember angolul, angolul nem lehet írni. Ahhoz kint kell élni húsz évig. Egy rendező a képekkel dolgozik, az írás az más. Ha én húsz évvel ezelőtt elmentem volna, kint élnék. De negyvenöt évesen az ember nem megy ki.
Nekem az volt a szerencsém, hogy én regényíróként kezdtem, elég filmszerűen írtam, és ezeket a könyveket én 2000-es évek elején elkezdtem odaadni producereknek, akik azt mondták, hogy „Hú, de milyen jó”, és akkor előbb-utóbb elindult ez a dolog, hogy próbálj forgatókönyvet írni. Nem jártam semmilyen tanfolyamra. Nem igazán lehet forgatókönyvírást tanítani. Meg lehet tanítani a dialógírás technikáját, a forgatókönyv szerkezetét, inciting incident, plot pointok, stb. Ezt mind meg lehet tanítani. A forgatókönyvírás titka viszont a kreativitás. Nem lehet kreativitást oktatni, olyan nincs. Ezért buknak mindenütt a világon az írói kurzusok. Nincs olyan valamirevaló, ismert író a világon, aki az írást kurzuson tanulta. Olyan írók vannak, akik 12 éves koruktól kezdve ellenálhatatlan kényszert éreztek arra, hogy a gondolataikat lejegyezzék. Azok lesznek az írók. A forgatókönyvíró definíciója, hogy az az ember, aki a munkájával mindenkit feltart a munkában. Mert amíg én nem vagyok kész, addig háromszáz ember áll.
filmhu: Jövőbeli tervek?
F.T.: Most dolgozunk a Lénárd Sándor életét feldolgozó filmen, ez 2011-2012-es dolog, mellette számtalan filmtervem van, várom, hogy hívjanak, mert megvannak a forgatókönyvek, tehát a startpisztoly bármikor eldördülhet. Egyébként meg folytatjuk a Tűzvonalban-t. Most fog hívni a gyártásvezetőm, most fogja elmondani, hogy melyik színész nem ér rá az utolsó két epizódra, és akkor írhatom vissza, amit megírtam. Egy emblematikus példa: a Krisztát alakító Juhász Rékának gyermeke született nemrég, magyarán meg kell kérdezni őt, hogy tudom-e használni a kiskunfélegyházi forgatáson. Ha nem megoldható, akkor Kriszta nem játszhat az utolsó két epizódban. Mindenki azt várja tőlem, a forgatókönyvek kötelező jeleneteit, meg kell lennie a jelenetnek, nincs meg a jelenet, mert nincs Kriszta. Búvópatakszerűen eltűnik, és majd valamikor előkerül, és akkor majd mindenki szidja a forgatókönyvírót, hogy mekkora marhaságot csinált.
filmhu: Említetted, hogy folytatnád a Géniuszt.
F.T.: A folytatást, ha lesz, akkor nemzetközi koprodukcióban tervezzük. Az egy filmes koncept, még gondolkodunk rajta, hogy a két sztori között lesz-e átjárás, mivel az elhunytakon kívül ugyanazok a karakterek találkoznak benne, akik az elsőben, ezért nagy lelkesen üdvözöljék-e egymást, vagy csontra nulláról induljunk, hiszen két különböző műfajról van szó. A mozi és a tévé között nagyon kevés az átfedés, azon egyszerű oknál fogva, hogy akiket láthatunk a tévében, azokat nem fogjuk megnézni a moziban. Az úgynevezett celebekkel készült filmekre nem sokan kíváncsiak, hiszen ezeket a celebeket megnézik a tévében, akkor miért menjenek el a moziba megnézni őket?
filmhu: Mennyire látod megvalósíthatónak ezt a projektet?
F.T.: Mindig minden a pénzen múlik. Szokták volt mondogatni, talán a Milos Forman mondta, hogy mi az a három dolog, ami kell egy jó filmhez: script, script, script. Emellé azért tegyük oda, hogy mi kell Montecuccoli szerint a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. Minden a pénzen múlik. Ahogy az elektromos művek szlogenje volt, hogy „ha áram van, minden van”, ugyanígy ha pénz van, akkor minden van. A forgatókönyv elkészült, a rendező elolvasta, azt mondta, egymilliárd forint. Ez tehát a jövő zenéje. Ha megvalósul, Könnyező szűz lesz a címe, 2011-2012-es gyártással.
