Annyiból terhessé vált, hogy nyilván jobb lenne már, ha egy következő munka jelzőjével azonosítanának, viszont ez még nem jött el. Nem volt még lehetőségem úgy igazán elkezdeni a pályát, aminek sok oka van, pedig szívesen csináltam volna azóta két filmet is. De nem rossz jelző ez, inkább nosztalgikus érzés a Földieket látni a nevem mellett, remélem, hogy ez most a következő filmtervünkkel, a Hiénákkal felülíródik, ha végül gyártásba kerül.
Milyen élmény volt ez a felhajtás az Oscar-jelölés körül?
Izgatottak voltunk, van az Oscarnak egy elérhetetlen, kicsit misztikus energiafelhője, ami minket is ellepett. Előtte is sok helyre hívták a filmet, de mindenképpen jó hatással volt a további karrierjére, meg egyébként is jó visszajelzés volt. Volt azért bennem és a stábtagokban is csalódottság, hogy végül nem kaptuk meg. Néztük a többi jelölt filmet, és kicsit elhitettük magunkkal, hogy ez meg tud lenni. Emlékszem erre a pofonra, pszichológiailag se volt egyszerű, mert ez egy magas léc, amit onnantól kezdve saját magadtól és a munkáidtól meg fogsz követelni. Egy hosszabb belső út volt kezelni ezt a dolgot, mindent, amit az egóddal vagy a művészi ambícióiddal elkövet ez a brand. Eltartott egy ideig, de azt gondolom, hogy nem véletlenül kaptam ezt a feladatot.
Forog a Földiek
Az, hogy Kovács István a következő évben megnyerte a bronz díjat, hogy érintett?
Egyáltalán nem volt bennem rossz érzés, örültem neki. Ha mindketten jelöltek lettünk volna, úgy más lenne a helyzet. Annak örültem, hogy nem az van, hogy a közép-kelet-európai filmeket nem nyomják annyira, ettől is féltem, hogy azért maradtunk ki a Hajnival (Kis Hajni, a Szép alak című rövidfilmje is Diák Oscar-jelölt volt - a szerk.), mert nem volt elég hátszele a jelölésnek. De ez így volt jó, hogy a Pista megkapta. Kicsit szürke zóna ez a Diák Oscar, nagyon jól hangzik, nagy dolog is, mert egy minőségi zsűri bírálja el. Nem az akadémiai tagok összessége szavaz a jelöltekre, viszont utána ők döntenek a nyertesről, Enyedi Ildikó és Deák Kristóf is mesélte, hogy szavazhattak Diák Oscarra. A brit vagy a német filmes sulik erőteljesebben tolják, ott jobban ki van épülve, hogy mennyire kell ezt promotálni. Az akkori SZFE és a Filmalap nem rendelkezett ezzel a tudással vagy befolyással.
December közepén került fel a netre a Földiek, miért pont most?
Most volt energiánk vele igazán foglalkozni. Garami Gábor, a film SZFE-s producere sajnos meghalt, és egészen mostanáig senki nem gondozta a film fesztiváloztatáson túli életét. Most volt időm a kezembe venni, amíg vártam az NFI döntésére. Nagyjából három évig ment a film ide-oda, már 2020-ban ki lehetett volna rakni, de nekem teljesen kiesett az az időszak. Ahogy látom mindenkinél, egy másik dimenzióban voltunk.
Ha most visszanézed a filmet, mit érzel?
Képzeld semmit, mert nem merem visszanézni. Évek óta nem láttam.
Miért, mitől tartasz?
Olyan ez, mintha egy régi naplóbejegyzést vagy egy általános iskolás osztályképet nézegetnék. Hülyén érzem magamat. Biztosan zavarnának a hibái. Nehéz egy alkotást elengedni, amihez már nem nyúlhatok hozzá többet.
Milyen emlék ugrik be elsőre arról a forgatásról? Kellemes volt, vagy inkább stresszes?
Nagyon jó volt. De egyébként normál helyzetben iszonyatosan stresszelek, perfekcionista módon forgatok sajnos. Sok tervezett dolog van, amitől jó érzés néha eltérni, de alapból fullasztó is, mert senki nem örül, ha el kell térni a tervtől. De a Földiek egyáltalán nem volt stresszes, vagy ha igen, akkor az egy termékeny stressz volt, mert jó volt a csapat, elő volt készítve, ki volt találva, tudtuk, hogy mit, mikor és miért akarunk. Barátaimból állt a stáb, Tasnádi Zsófi, Gyuricza Matyi, Fekete Ádám, mind szoros kapcsolatban voltunk. Bizalmat és érdeklődést éreztem felőlük, és bennem is megvolt a diplomázó fiatal bátorsága.
Miben kellett bátornak lenni?
Teljesen túlnyúlt a lehetőségeinken a film gyártása. Nem tudom, hogy be merném-e még egyszer vállalni, mert olyan szívességet kellett kérni és olyan igényeket becsatornázni hozzá, amit ez a diplomázó lendület hajtott. El is fáradtam benne, de a forgatás eufórikus volt. Sem pszichésen, sem filmtechnikailag nem volt egyszerű, amit kitaláltunk, de az élmény, hogy ezt így meg tudjuk együtt ugrani, meghatározó volt. Jó volt a hangulat, nem álltam tövig rágott körömmel a monitornál vagy mentem ki öt percenként pisilni, szóval nem az a rossz fajta volt. Itt muszáj még megemlítenem Mártonffy Zoltán producert és Makai Betti gyártásvezetőt is, nélkülük kanyarba sem lettünk volna.
Hárman írtátok a forgatókönyvet, Horváth Jánossal és Fekete Ádámmal. Azt el tudod képzelni, hogy több emberrel egyszerre is rendezz?
Nem. Olyan hirtelen, olyan gyors döntéseket kell hozni, hogy vagy egy nagyon durva szimbiózisban kell lenni a másikkal, vagy pedig egy experimentális műhelymunka lesz belőle. Mivel a játékfilm iszonyú drága, sok mindent egy pillanatba próbál sűríteni, ezért egyszerűen a hierarchiájának szerintem mindenképpen vertikálisnak kell lennie. Fontos, hogy egy ember tartsa össze a szálakat, nem azért, mert megalomán, hanem mert ha bázisdemokráciában csináljuk, az vagy nagyon lassú, vagy egy másfajta, fókusztalanabb világ fog létrejönni. Vagy mindkettő. Persze ez is lehet, csak ez nem az én ízlésem.
Mi volt a Földieknél az alap, az ötlet mag, amiből kiindultatok?
Feával pattant ki az a kép a fejünkből, hogy a legelején valaki csodálatos módon elrepül egy űrhajóval, a film viszont azokról szól, akik ott maradtak. Ebből indultunk ki, de csak utána értettük meg, hogy ez az elmenetel a személyes életünkben és kapcsolatainkban milyen helyet foglal el. Ádám és az én szüleim is elváltak, mindketten tudtunk rá érzelmileg reagálni. Elkezdtük tovább fűzni ezt az allegóriát, próbáltuk megtartani az abszurdot, és inkább a poén felé vinni, de közben tudtuk, hogy számunkra érzékeny témát birizgál. Valahogy egyszerre történt a kettő. Talán komorabb is lett, mint azt eredetileg terveztük, ami szerintem miattam van, mert bennem ez az egész nem igazán lett még megdolgozva.
Utólag segített a film a feldolgozásban?
Valamennyire biztos, de az alkotói folyamat szerintem önmagában nem tud egy teljes értékű terápiává felnőni. Az biztos, hogy megpenget olyan húrokat, amivel aztán később megéri foglalkozni.
Dimény Áron, Györgyi Anna, Rujder Vivien és Freund Ádám
Amikor először láttam a filmet, én nem válásra, inkább az apa halálára asszociáltam. Kaptál mástól is ilyen reakciót?
Persze, mindenfajta értelmezést kaptunk, a halál is gyakori volt. Franciaországban volt egy lány, aki zokogva jött oda hozzánk a vetítés végén, hogy 3-4 éves korában meghalt az apukája, és azóta rendszeresen azt álmodja, hogy az űrben találkoznak. Erre nagyon nehéz volt bármit mondani. Egy hiányról szól, de hogy azt mi okozta, szabadon értelmezhető. Ez fontos volt nekem.
Mennyire kellett visszafogni magatokat, amikor belekerült ez a sok őrület és szürreális elem?
A költségvetés miatt kellett lefékezni magunkat, eredetileg az egész sokkal meseibb lett volna. Az apa szerkezete egy ilyen önműködő gőzgépnek volt megírva, mint ami a Wallace és Gromitban van. Az embert a találmányán keresztül ismertük volna meg, ami sokkal többet mondott volna a figuráról, de sok ötletet, például ezt is, ki kellett szedni.
Gyerekként mennyire érdekeltek az ilyen technikai mütyürök?
Egyáltalán nem, gyerekként én inkább indokolatlanul kutakodtam. Amikor a nagyszüleimnél voltam, mindig kihúzogattam a fiókokat. Kerestem valami titkot, fényképet vagy csokit.
Miért vidékre írtátok a történetet?
Egy térben és időben nehezen elhelyezhető helyet akartunk, anélkül, hogy nagyon mély szociológiai, jelenkori hatásokat társítanánk hozzá. Nem akartunk egy nagyon magyar közeget ábrázolni, próbáltunk a valósághoz minél kevesebb viszonyítási alapot mutatni. Lehet, hogy ez nem volt jó döntés, mert sok olyan néző volt, akik egy ponton nem tudtak menni ezen az asszociációs pályán, ami ebből a megfoghatatlan világból vezet valahová. Sokan egyáltalán nem tudtak érzelmileg rácsatlakozni.
Többször megkaptad, hogy nem értik a filmet?
Igen, szakmabeliek, tök jó barátok, néha tanárok is furcsának tartották. Ezek mind tanulságos beszélgetések voltak, hogy sokaknak nem akadnak be a kicsit asszociatívabb, szubjektív megélésekből fakadó fordulatok. Sokaknak meg annál inkább. A testről és lélekről kapcsán is ezt tapasztaltam, sokan nem értették pl az álommal való játékot, vagy nem oda huzalozták be, mint azok, akiknek nagy élmény volt a film.
Csalódtál, amikor valaki nem tudott rákapcsolódni?
Eleinte igen, azt gondoltam, hogy az én hibám. Aztán rájöttem, hogy nekem tetszik, hogy elmegy ebbe az irányba, plánozásban, jelenetezésben és műfajilag is. Nézőként is ilyen az ízlésem. Nem szeretem ha egy készételt kapok, ami direkt módon van ábrázolva, mert akkor belül nem csinálok semmit, vagy legalábbis mindenképpen kevesebbet. Kaurismaki mondta egyszer, hogy ha valaha csinálna egy filmet, ami tényleg mindenkinek tetszik, öngyilkos lenne.
Van egy pár ember, aki gyakran ott van a neved mellett alkotóként. Miért dolgozol szívesen Fekete Ádámmal?
Sajnos nem írunk már együtt, most főleg a saját színdarabjain dolgozik. Amit nagyon jól is tesz, drukkolok neki, de persze sajnálom is. Sok pszichológiai kérdést hasonlóan látunk, mindkettőnkben van egy iróniára és öniróniára való hajlam, szeretjük a groteszket, az abszurdot, és hát van mögöttünk egy tizenöt éves barátság, ami megkönnyíti a munkát. Legalábbis a kommunikációt.
Gyuricza Mátyás, operatőrrel is ilyen szoros a viszonyod?
Vele tényleg mindent együtt csinálunk. Ott is van egy hasonló ízlés, hogy milyen impulzusokat szeretünk kapni egy filmtől. Matyinak olyan képi érzékenysége és esztétikája van, ami engem lenyűgöz. Vizuálisan egyáltalán nem fennhéjázó, nem világít mindent szét, de még akár a naturalizmusban is megtalálja azokat az apróságokat, amitől egy egyszerűbb beállítás többet jelent önmagánál. Fénnyel, kameramozgással, vagy bármilyen képalkotó eszközzel képes erre, ráadásul úgy, hogy mindig a dramaturgiai igényeket tartja szem előtt.
A Hiénákat is együtt csináljátok?
Abszolút, bár az egy teljesen más, jóval nagyobb feladat lesz (ha lesz), messze a legrealistább munkám. Napjaink Budapestjén, az éjszakában játszódik, de szeretném megtalálni hozzá azt az atmoszférikus világot, ami a munkáimra jellemző, az emberi groteszkséget hangsúlyozva, de most nem toljuk el a meseiség felé.
Keresztes Gábor zeneszerzővel is gyakran dolgozol együtt.
Vele is kialakult a munka során egy erős szövetség, csináltam a zenekarának, a Freakin’ Disconak egy klipet, ami az egyik kedvenc munkám volt. Egy fekete-fehér trash szörnyes világban játszódik, ami szintén gyerekkori félelmekről szól, abból most írunk is egy nagyjátékfilmtervet. Ebben a világban játszódik, egy fura, lehet hogy dialógus nélküli, versszerű film lesz.
Az elmúlt években több klipet is csináltál, a Freakin’ Disco mellett a Bohemian Betyars-nak is. Klipeknél mennyiben érvényesül a zenekar igénye, és mennyire te hozol ötletet?
Szerintem mindkettő érvényesül, de én alapvetően alkalmazotti munkaként tekintek a klipre. Már nem olyan értelemben, hogy engem katonásan utasítana bárki, hanem hogy elsősorban a zenekar igényeit kell figyelembe venni és nem egy szerzői vágyat. Úgy állok hozzá mindegyikhez, hogy mi az, ami annak az adott zenekarnak jó. Sok nézőt akarnak vagy inkább eljutni egy videoklipes filmfesztiválra Berlinbe? Vagy vizuálisan meg akarják fogalmazni a lemezüket? Biztos van olyan munka, ami ez alól tök jó kivétel tud lenni, amikor nagyon el lehet szállni, de szerintem az a fontos, hogy a zenekarnak mi a jó, mit szeretnének ők, és ez sok mindent meghatároz.
Alkalmazott munkaként gondolsz a klipre, de van azért egy “fiókod”, tele ötletekkel, amik majd jók lesznek valamelyik zenekarhoz?
Egyáltalán semmi. Kicsit el is fáradtam a klipcsinálásban, sajnos már nem élvezem. Nem azért, mert nem vicces, hanem mert filmezni alapból iszonyú drága, és a magyar zenekaroknak természetesen nincs pénze igazán forgatni. A kliprendezés általában szívességek végtelen láncolatából áll. De amúgy nagyon szeretem a zenés műfajt. Egy távoli nagy álmom egyszer egy musicalt rendezni, akár színpadon, akár filmen. Mindig jó érzés zenére gondolkodni.
Milyen musicalt csinálnál szívesen?
Nem a mániám egyébként, sokféle kísérletező formát szeretek. Szerintem azok a jók, amiket például Tsai Ming Liang csinál, vagy a Roy Anderssonnak a zenei betétei. Inkább azok, amik kísérleti módon játszanak a zenével. Ilyet nagyon szívesen csinálnék. Lehet, hogy a Freakin’-es fekete-fehér film musical lesz. Te nem hallgatnád meg ezt a pulifejű szörnyet, ahogy hazamegy a családjához és Tom Jones-szerű basszussal altatót énekel a gyerekeinek?
A taxis hiénák témája mikor ragadt meg benned?
Számunkra nem a taxizás lesz a lényeg, nem az lesz a középpontban. Ez inkább a hordozója lesz a történetnek, ami bevonz egy izgalmas mikrokörnyezetet. Egy kicsit mindig izgi, ahol valami turpisság van. De ezen túl nem egy Éjszaka a földönt vagy Taxisofőrt akarunk csinálni, nem ennek a konkrét munkának a varázslatosságával játszik a film. Itt négy hús-vér karaktert követünk, akik mellesleg taxiznak.
Kit hívtok ti taxis hiénáknak? Akik a reptéren szednek fel embereket tripla pénzért?
A magyar városi köznyelv azt a független taxist hívja hiénának, aki csal az órával. Vannak bizonyos függetlenek, akik kifejezetten spicces külföldi turistákra vadásznak, általában kisebb falkákban. Ezt csinálják a film szereplői. Rögtön az első jelenetek között van, amikor angol legénybúcsús, állatjelmezbe öltözött emberekkel töltődnek meg az autóik, és velük cikáznak össze-vissza.
Mi érdekel ebben a közösségben?
Azt hiszem a romantikája fogott meg, egy nagyon pesti éjszakai jelenségnek gondolom. Szeretem a moralizáló témákat és helyzeteket, arra vagyok kíváncsi, hogy ezeknek az embereknek hogyan épül fel a magánszférája. Láttam valamelyik este a Roni ABC előtt, ahogy hárman összedugják a fejüket, összebújva, mint egy mókuscsalád, és műanyag pohárból itták a kávét. Legszívesebben csatlakoztam volna hozzájuk, de azt is sejtem, hogy rögtön utána felszedtek egy külföldi utast és elvitték egy drága körre, ami az ő morális kódjukba teljesen belefér. Sok kaput megnyit ez a film, mert a munka után hazamegyünk ezekkel az emberekkel és megismerjük az egymáshoz és a világhoz való viszonyukat.
Szóval szimpatizálni fogunk ezekkel az emberekkel, akik átverik a turistákat?
Nem tudom, hogy mennyiben fog kialakulni ez a szimpátia, de szerintem képesek leszünk őket megszeretni. Nem lesz belőle morális tanmese, nem lesznek felmentve, de megismerjük a túlélés és a disznóság relativizálásának a problémakörét a saját szemszögükből, az ő igazságukon keresztül.
Beszélgettél független taxisokkal?
Persze, volt aki hajlandó volt beszélgetni, mások kevésbé. Nyilván azon múlik, hogyan közelíted meg őket, de hál istennek a tévészak miatt van ebben gyakorlatom. Nem a hiénázásra voltam kíváncsi, az érdekelt, hogy vannak, miért csinálják ezt, hogy telik egy napjuk, kikkel vannak jóban, személyes kérdéseket tettem fel nekik. Néhányan hamar megnyíltak, valaki pedig rögtön magyarázkodni kezdett. De amúgy egyáltalán nem mindegyik független csal. Van aki teljesen törvényesen csinálja, és van, akinek ez csak egy kis csibészkedés, nem ad számlát, mint ahogy a gázszerelő sem ad. Összekacsintotok, azt mondom neked is jó, és nekem is. Szépen benne van ebben a történetben a kiszolgáltatottság, és az ezzel való viszony, mindkét oldalról.
Az is a kutatómunka része volt, hogy sokat taxizz? Esetleg, hogy át is veresd magad egy taxissal?
Sokat taxiztam. Ivánnal (Szabó Iván forgatókönyvíró - a szerk.) van egy ilyen fogadásunk, hogy ha az NFI támogatja a tervet, akkor kivitetjük magunkat a reptérre egy független taxissal, miközben megiszunk egy üveg pezsgőt a hátsó ülésen, és kifizetjük az összeget, amit az út végén mond. Így szól a fogadás.
Hány főből áll a csapat?
Négy főszereplő lesz, egy nő és három férfi története. Talán a női szerep egy kicsit nagyobb. Egyéni sorsokat fogunk látni, nem egy közegnek az életét. Budapesten játszódik, de nem akar arról beszélni a film, hogy milyen most 2022-ben Budapesten élni, igazából bárhol játszódhatna. Szeretném minél univerzálisabbá tenni a történetet. Nyilván nem teljesen kihagyható a korrajz, de nem ez a fő motiváció, hanem, hogy minél érdekesebb, minél drámaibb sorsokat meséljünk el izgalmas módon. Be fog szűrodni a jelen, de nem ez lesz a legfontosabb.
Szabó Iván mikor csatlakozott az íráshoz?
Még az egyetemen ismerkedtem meg vele, tanított engem. Régóta tudtam, hogy egy igazán érzékeny és profi író, leültünk dumálni, ami jól sikerült, úgyhogy eleinte még csak dramaturgként volt jelen, aztán a draftnál már társírók lettünk. Azt éreztem, hogy jól gondolkodunk együtt. Sokat tanulok tőle, ezerszer rutinosabban ír, mint én, de remélem azért ő is jól érzi magát a folyamatban.
Freund Ádám
Mennyire gondolkodsz már konkrét színészekben? Hány évesek a szereplőid?
Még nem gondolkodom színészekben, sokféle opcióra vagyok kíváncsi. Szeretek minél függetlenebb érzetek szerint írni, inkább fantázia arcok vannak a fejemben. Van egy hetvenes bajszos bácsi, egy testes középkorú férfi, egy harmincas nő, és egy húszas évei elején járó fiatal fiú.
Négy főszereplőt írni nem jelent négyszer annyi feladatot is?
Az biztos, hogy nehéz volt az első draftot szerkezetileg összetenni. Nagy munka, mert mind a négy szereplő karakterrajzába belementünk, a szociológiájukba, a pszichológiájukba, stb, és így egy felhízlalt anyag lett. Ez általában megtörténik az ilyen többszereplős filmek első fázisában, igazából egy minisorozatnyi anyagunk lett. Ebből kellett visszavenni, mert nagyjátékfilmet akarunk csinálni. Ez jót tett neki.
A könyvet december végén továbbengedték a következő fejlesztési fázisba. Milyen állapotban van most?
Most egy hosszú szünet után vettük elő újra. A fejlesztőnkkel, Bodzsár Márkkal konzultálva fogjuk a végső formájára hozni Ivánnal. Még egy nagy leülésünk van benne, aztán reméljük, hogy gyártásba tud kerülni a film.
A Földieket 2020-ban az évtized legjobb rövidfilmjei közé is beválogattuk.
