Érkezésemkor a stáb alkotói éppen egy megbeszélésen innen, a reggeli pogácsán pedig túl voltak. Ám rövidesen felpörögtek az események. A csapat gyorsan összegyűlt a mozgáspróba megtekintésére. Gát György rendező-producer és Uzsák János animációs rendező az elmúlt napokban készült hosszabb-rövidebb snitteket nézték meg ötször, tízszer, hússzor, és elemezték őket, hogy aztán az animátorok javíthassanak rajtuk.

Gát György mozgáspróbát tart

A kopár háttér előtt most még csak szürke alakokat láthatunk a képernyőn. Dévényi Gyula, a film animációs producere kérésünkre elmondta, hogy milyen fázisokból áll a Kis Vuk elkészítése. A gyártási folyamat első lépése – más játékfilmekkel ellentétben - a dialógok felvétele. Az erdő állatai, és a körülöttük élő emberek Gálvölgyi János, Reviczki Gábor, Gubás Gabi, Kulka János, Bodrogi Gyula, Borbás Gabi, a főszereplő rókafiú pedig Csöre Gábor hangján szólalnak meg. Ekkor következik a figuratervek elkészítése, és azok mozdulatainak megformálása. Ez a sorrend azért is fontos, mert így az animátorok pontosan tudják megalkotni a „szereplők” szájmozgását. Az alakok életre kelésének elősegítéséhez fontos támpont, hogy minimális háttér is látszódjék a képernyőn (fák, sziklák, esetleg egy asztal). A későbbiekben kerül sor a textúra létrehozására. Ekkor már lesz színük, állatok esetében szőrük az alakoknak, finomodnak a figurák, és több – négy-öt, vagy akár harminc-negyven – rétegben megjelenik az aprólékosan kidolgozott háttér. Ezek a snittek, jelenetek igencsak hasonlítanak ahhoz, amit a mozinézők a későbbiekben a vásznon láthatnak. A vágást követően, utolsó fázisként kerül sor a hang-effektek elkészítésére, amelyek kiegészítik a dialógokat.

Az egész estés animációs mese koprodukcióban készül. Negyven százalékát angol, tíz százalékát amerikai, a felét pedig magyar pénz teszi ki a teljes költségvetésnek. Gát György, a film forgatókönyvíró-rendező-producere elmondta, hogy igyekszik a nemzetközi, és a hazai igényeknek egyaránt megfelelni, sűrűn egyeztetnek a koprodukciós partnerekkel, próbálnak olyan kompromisszumokat kötni, amelyek segítségével több országban is eladható lesz a Kis Vuk. A „világforgalmazás” érdekében a producerek angol színészekkel is szinkronizáltatják a rajzfilmet, a külföldi partnerrel pedig olyan megállapodást kötöttek, hogy az idegen nyelvű szinkronhangok között legalább négy világsztárnak szerepelnie kell. Így a tárgyalások jelenleg is folynak a Herry Pottert megformáló Daniel Redcliffe-fel, Emma Thompson-nal, Colin Farrell-lel és Donald Sutherland-del. Továbbá a stúdió két szintjén, több tíz számítógépen dolgozó magyar animátorokon kívül, külföldi számítógépes rajzolók is tevékenykednek a film látványának létrehozásában.

A kezdetektől 3D-s technikában gondolkodtak

A törzs alkotógárda három éve ügyködik az animációs film létrehozásában. Gát Györgyöt Jankovits Marcell kereste fel évekkel ezelőtt az alapötlettel, ő most animációs konzultánsként vesz részt a munkálatokban. Később csatlakozott Dóka Péter társ-forgatókönyvíró, aki korábban ifjúsági könyveket, illetve sci-fi novellákat írt, a régebben a Pannónia Filmstúdióban dolgozó Dévényi Gyula animációs producer, Ivitz Rudolf figuratervező, és Uzsák János animációs rendező, aki részt vett a nyolcvanas években készült Szaffi (rendezte: Dargay Attila), Macskafogó (rendezte: Ternovszky Béla), ezen kívül pedig a Pumukli-sorozat elkészítésében, jelenleg pedig a Mézga-sorozatban is dolgozik.

Idén decemberben kerül bemutatásra a Macskafogó 2, és az előbb említett Mézga család folytatásának munkálatai is folynak. A rendező ugyan nem tudja az okát a hirtelen jött retró rajzfilm hullámnak, azonban örül neki, hogy ez előző évtizedekhez képest megnőtt a szórakoztató animációs filmek száma.

Gát György a filmhu-nak elmondta, hogy már a kezdetektől 3D-s technikában gondolkodtak, ugyanis véleménye szerint ma már ez az a forma, amelyhez hozzászokott a nézők szeme, és amelyet el lehet adni külföldön is. Annak ellenére, hogy nagyon tiszteli Dargay Attila munkásságát, szeretne hű maradni Fekete István szelleméhez és a magyar animációs hagyományokhoz, a Kis Vuk-ot önálló alkotásnak tekinti, és nem szeretné, ha egybemosnák a közel harminc évvel ezelőtt készült filmmel. A különbséget a technikai változtatásokon kívül az is jól példázza, hogy míg az előző részben az emberek egyértelműen ellenségként voltak jelen, és csupán a lábaikat láthattuk, itt az egész alakos emberfigurák között akad olyan is, aki védi az állatokat. 

A kopár háttér előtt most még csak szürke alakokat láthatunk

Az ifj. Fekete István írásának ötletéből készült mese néhány évvel később kezdődik, mint ahol a Dargay rendezte befejeződött. A már idős Vukot eltalálja egy lövedék, mindenki azt hiszi, hogy meghalt, ám valójában viszontagságos úton egy cirkuszi társulathoz került. Fia, Kis Vuk közben lassan felcseperedett, éli a rókák hagyományához illő életét. Egyik nap észreveszi, hogy egy közeli faluba cirkuszi társulat érkezett, apja kalandos természetéhez hűen közel merészkedik a mutatványos társulathoz, és találkozik egy artista rókalánnyal, akibe beleszeret. A cirkuszosok feldúlják a környék nyugalmát: a falusi orvos tolószékhez kötött fiának szíve megesik a rabságban tartott állatokon, szeretné kiszabadítani őket. Tervének megvalósításához váratlan segítők is csatlakoznak…

Kis Vuk kalandjait nem csupán a mozivásznon nézhetik meg a Vuk-rajongók, az RTL Klub és a Duna Televízió műsorán is felbukkan majd a rókák története sorozat formájában. Továbbá az Alexadra Könyvkiadó gondozásában több formában, különböző korosztályok számára, könyv alakban is megjelenik a mese. Az előreláthatóan szeptember végén várható mozi bemutató előtt, a nyár folyamán több játékos programra, vetélkedőkre is számíthatnak az érdeklődők.