Filmhu: Honnan indult a Városi legendák?
Glaser Katalin: Azért lett, mert mindenki szerette volna, hogy a Nagymamák folytatódjon. Én viszont mindig váltok valamit. Ezt most papírosra akartuk venni, mert van egy jó kis közép-kelet-európai papírkivágásos hagyomány, amit imádok.
Filmhu: Mivel jellemeznéd a sorozatot?
G.K.: Egyszerűen animált, pörgős, nagyon szociális, családi esti mese, amit megnéznek a gyerekek és nagyszülők is. Aztán szépen elmennek aludni. Szerettem volna valami savanyúcukor jellegű dolgot csinálni, amit benyom az ember, begörcsöl minden izma, aztán mosoly ül ki az arcára. Ebből csináltunk egy csokorral, mindenféle ízben.
Filmhu: Hol lehet nézni?
G.K.: A YouTube-on megy és a tévé is játszogatja. De annyira pici epizódok, hogy a tévéműsorban egyszerűen nem feltűnő. Ha valaki nem áll neki az interneten nézni, akkor nem is látja.
Filmhu: Pedig két epizódot is beválogattak belőle a tévésorozatok versenyébe, ebből a Veronika néni az európaiba is bekerült.
G.K.: Lehetne több is, akár mind a 13 epizód. Nem szoktam sokszor díjat kapni, de bánkódni sem rajta. Annak viszont mindig örülök, amikor van visszajelzés a közönségtől.
Filmhu: Milyen reakciókat kaptál az idei fesztiválon?
G.K.: Tegnap valahogy bejutottunk a vetítésre, jó volt végighallgatni, hogy kuncogtak az emberek. A sorozat úgy van kitalálva, hogy felnőtt és gyerek által is nézhető produkció legyen. A szüleim például ha megnézik valamelyik filmemet, nagyon nem értik amit csinálok. A sorozatot viszont szeretik, szoktak rajta nevetgélni.
Filmhu: A kisfiad szereti a munkáidat?
G.K.: Van amit jobban, van amit kevésbé. A nagymamás filmet igen, meg amikor kicsi volt a FINt is szerette.
Filmhu: A rövidfilmek versenyében induló Virágnyelven érezhető, hogy szívesen vegyíted a technikákat.
G.K.: Az egymás mellé rendelést nagyon szeretem. A Virágnyelv még szélsőségesebb volt, amikor beadtam rá a fejlesztési pályázatot. Majdnem jelenetről jelenetre váltottam a technikát. A szinopszis szerint egymástól független jelenetek, olyan dramaturgiai ívvel, ami nem narráció, hanem valami várakozás, bekövetkezés és elengedés. Menetközben már látszódott, hogy ezek a technikák tulajdonképpen illeszkednek, de volt vele probléma. Baromi nehéz technikailag összefésülni úgy a dolgokat, hogy az homogén képet mutasson. Innentől fogva sokkal többre van szüksége az embernek, hogy ezt megcsinálja.
Filmhu: Nagyobb stábot igényel?
G.K.: Igen, és olyanokat, akik ehhez értenek. Nekem rendezőként nagyon fontos, hogy a különböző technikákról egyrészt tudjam, mit kommunikálnak, másrészt hogyan működnek. Nem tudod úgy megrendezni, ha nem tudod mi az, amiből összeáll.
Filmhu: Kétségtelenül fontos, hogy átlásd a technikát, amivel dolgozol.
G.K.: Voltam egy workshopon Wes Anderson rókás stop-motion filmjével kapcsolatban (A fantasztikus Róka úr - Filmhu). A film storyboardosa mesélte, hogy a rendező csupa olyasmit kért, amit csak egy élőszereplős filmben kérhetsz. Ne itt legyen a kamera, hanem ott. De ott meg befejeződött a háttér, szét kellet szedni mindent. Ezt csinálta folyamatosan, a stáb megőrült tőle. Egy igazi bábfilmes pedig soha nem fog olyan jelenetet kérni, ahol a báb egy lakókocsin belül szétver mindent. Mivel nehezen lehet hozzáférni a belsőhöz, le kellet venni a lakókocsi még egy falát, közben megsemmisíteni a berendezést, amin annyit dolgoztak.
Glaser Kata: Virágnyelv / Forrás: Magyar Média Mecenatúra
Filmhu: Biztosan szívszaggató lehetett.
G.K.: A bábfilmesek mindig kíméletesek. Olyan jeleneteket csinálnak, hogy a kis süni kitölti a teát és látjuk, hogyan gyöngyözik a víz-imitáció bele a bögrébe. Ő meg vereti szét a lakókocsit, ez egyszerűen leanimálhatatlan. Az ilyen szabadság csodálatos, de előtte tudnod kell, mit csinálsz.
Filmhu: Vannak folyamatban lévő terveid?
G.K.: Nagyon szeretnék egészestés filmet csinálni, de egyelőre még tartok tőle, holott már van annyi filmanyag mögöttem, mint egy egészestés. De annak végig nagyon jónak kell lennie, fent kell tartania a néző érdeklődését.
Filmhu: Mire lenne szükség, hogy belevágj?
G.K.: Hogy mellettem legyen még 15 Glaser Kati a stábban és másik 45 ember, aki az összes Glaser Kati minden kitüremkedését technikailag összefésüli. Ez egy totálisan technicista műfaj. Ha nem néz ki coolnak, amit csinálsz, elvesztetted a nézőt. Hogyha pedig nem szereted eléggé a nézőt, akkor ennyi volt.
Filmhu: Nemzetközi együttműködésre gondoltál?
G.K.: Szeretném, de ahhoz megfelelő gyártó stúdiónak kellene lenni. Meg most azért erősen rám van sütve, hogy én nagyon magyar dolgot csinálok. Ami egyrészt a verbalitásból jön, nehezen fordítható az egész. Más szempontból pedig szeretem a viaszos terítőt, meg az otthonkát.
Filmhu: Ha nem animációval foglalkoznál, mi lenne az állom munkád?
G.K.: Biciklis postás, valahol a Balatonon. Képzeld el milyen jó, a parton bringázgatsz, kiviszed a levelet Béla bácsinak. Meg van egy kis kerted, ahol jól ellehetsz. A nyugdíjas éveimet is így képzelem el.
Katalin és kisfia, Rókus / Fotó: Horváth Bálint