Utoljára 2017-ben interjúztunk veled a KAFF-on. Mi történt azóta a Legendákkal?
2019 végén adtuk le a Városi legendák második évadát, akkor volt 26 epizódunk. Az évek során elhasaltam két rövidfilmtervvel, aztán egy sorozattervvel is, de a Legendák 60 perces különkiadására 2019-ben megkaptuk a támogatást az NFI-től, majd 2021-ben a Legendák harmadik évadára is. A speciál 2020-ban készült el, és ennek a gyümölcse ért be idén nyáron.
Most került moziforgalmazásba a Családi legendák, nyáron két díjat is nyertünk vele: a Magyar Mozgókép Fesztivál animációs díját, és a Bujtor István Filmfesztivál legjobb animációnak járó díját. Szóval magyar színekben jól teljesít a film. De mivel ez a sorozat nagyon magyar, hiszen főként nyelvi poénokra épül, ezért itthon kell jól teljesítenie. Nagyon örülök neki, mert két és fél perces epizódokból összerakni egy hatvan perces filmet kockázatos.
Hogy gyúrtátok össze a Városi legendák epizódjait Családi legendává? Mert a sorozat epizódjai nem függnek össze, a filmben pedig igen.
Az NFI tévé-speciál támogatása arra irányul, hogy a sorozatból állíts össze egy egész filmet. Amikor elmentem a Döntőbizottsághoz, a tagok azt mondták, hogy ez egy abszurd ötlet, egy korcs műfajt csinálunk. Megkérdezték, hogy ha támogatják a projektet, akkor mitől lesz jó, ezért rögtön megíratták velünk a forgatókönyvet. Én már akkor is azt mondtam nekik, hogy csak úgy tud működni tévé-speciálként, ha az intenzív epizódok közé nyugtató részeket teszünk be.
Glaser Kati átveszi a díjat a Bujtor István Filmfesztiválon (fotó: Bujtor István Filmfesztivál)
Domonyi Ritával egy ünnep köré akartuk építeni a történetet, amiben van egy mesélő. Mivel az én karakterem egy csacsogó nénihez és egy kisgyerekhez hasonlít, ezért kell egy izolált ember, amolyan Roald Dahl-os módon, aki összekötő narrátorként szerepel a filmben. A fő problémánk az volt, hogy a sorozatban minden rész másról szól, és vajon ezek egy új szereplővel hogy fognak működni. Előálltam a fotóalbum témával, amit a kislány lapozgat, ebből kerekítettünk egy családfát, így fésültük össze a sok szereplőt egy történetbe.
Hogy tudtad fejben tartani ezt a rengeteg kacifántos kapcsolatot és történetet?
Gyakorlatilag újracsináltuk az egészet, ki kellett találni, hogy kiket szeretnénk használni a családfában. A karácsonyfa nagypapát mindenképp szerettük volna, Szabó Simon rendőrét is. Megvoltak a kulcsemberek és azok a történetek, amik vagy illenek ehhez a születésnaphoz, tipikusan családi történetek, vagy egyszerűen akkora sületlenségek, hogy nagyon jellemzik a sorozatot.
Amikor megtaláltuk a narrátor kislányt, Bence Lujzit, már a hangmintákból nyilvánvaló volt, hogy ő egy zseniális lény. A narrációt is újraírtuk, tehát az epizódok nem besüllyesztve vannak újraforgatott részek közé, hanem szépen össze vannak építve a régi és új jelenetek. Úgy képzeltem, hogy ez az egész olyan lesz, mint egy kalács, amiből fel- és lesüllyednek mazsolák, az epizódok, a kalács pedig szépen egybefoglalja az egészet. Ehhez képest nem kalács lett, hanem márványos kuglóf. A különböző legendákat bele kellett forgatni és keverni a kalácstésztába, hogy összeálljon az egész.
A Három nagymamám volt-ban is a saját családodhoz nyúltál, a Legendákba raktál a saját családtörténetedből?
Mindig rakok. Jelenleg is gyártjuk a Legenda-epizódokat, a fiam pedig előállt, hogy szeretne narrátor lenni, legyek szíves olyan epizódot írni, amiben ő lehet az (a Családi legendákban is volt egyébként). Bejött, elmondta a szövegét, mire Madácsi Imre hangmérnökünk azt mondta, hogy ne így mondja. Rókus erre kiszólt a kis hangszigetelt kalitkájából, hogy „De Imi, az úgy volt, hát ott voltam, a papa beleragadt a gödörbe.”
Nyitott füllel járok a világban, és ami nem a saját családom őrülete, az is a környezetemben zajlik. Nagyon sok minden hozzátevődik, mert vannak olyan helyzetek, amik rögtön vizualizálódnak, és van olyan, hogy az alapsztori teljesen elsikkad.
Le is írod ezeket a történeteket?
Megállás nélkül jegyzetelek és utána kutatok. Most például Domonyi Rita történetén dolgozunk: Rita és a testvére kiskorukban elmentek Rómába, az apjuk pedig egy fényképezőgépet adott nekik fotózni. Egész végig verte egymást a két kislány, hogy ki vigye a gépet. Gyűlölték az egészet, mire otthon kiderült, hogy nem raktak filmet a gépbe. Az egész római vakációt úgy csinálták végig, hogy verték egymást, és szenvedtek a hat kilós géppel a nyakukban. Ez egy konkrét történet, vannak benne kötöttségek, amihez ragaszkodni kell.
Glaser Kati animál
Sokkal jobb, amikor van egy egyszerű felvetés, mint például a szintén most készülő békéscsabai zongorista, a családom másik felének sztorija. Van egy zongoristánk, akinek folyamatosan játszania kell. Egyébként ipari alpinista, mert valamiből meg is kell élni. Egyszer meglátott a nyitott ablakon át egy zongorát, és bement hozzá. Ez tényleg megtörtént. Ilyen emberekkel vagyunk körülvéve. Igazából nekem gondolkodnom sem kell.
Digitális kollázsanimációval készül a sorozat, amiben vannak valódi fényképek is. Ezeket a fotókat honnan szerzitek?
Mindenhonnan vannak fotóink, ami nincs levédve, azt gátlás nélkül használjuk. A Fortepanon keresztül valakinek a Facebook képein át mindent. Tagja vagyok egy orosz Facebook-szerűségnek, ahol olyan képek vannak, amik nincsenek levédve. Fogom a legjobb minőségűt, felaprítom és használom.
Telepakoltad a Legendákat popkulturális utalásokkal, amiből számos filmes utalás. Nekem az Ördögűző lépcsős jelenete a kedvencem, mert azt gondolom, hogy ha valami nagyon távol áll a Legendáktól, az ez, a filmtörténet egyik leghátborzongatóbb jelenete.
Imádom a gifeket. Nem használom őket civilben, de pár évvel ezelőtt, amikor nagyon beindult, rengeteg filmes gif volt, és rájöttem, hogy bármit keresek, például egy leander színű és kukac ízű papucsot, erre biztosan van ezer találat. Nem tudok kitalálni semmit, mert már biztos, hogy létezik. Ugyanez van a filmekkel is. Filmekből készült gifeket lehet használni a filmtervekhez, ezek beégett képek, könnyű velük kommunikálni.
Glaser Kati, Bánki Gergely és a gyerekek szinkron közben (fotó: Médiatanács)
Az Ördögűzős jelenet a Hiszti epizódban van. Vannak gyerekek, akiknek a dackorszak nagyon erős. Az ilyen típusú gyerekekre gyerekkorom óta azt mondták a szüleim, hogy „nem baj, majd hívtok ördögűzőt!” Szóval utána kellett járnom, hogy milyen ördögi hasonlat van, ami nem ijesztő, de közben mindenki felismeri. Utánanéztem milyen ördögűzős gifek vannak, és ezt találtam, ami nem ijesztő, és jól is passzolt a jelenethez.
Gyártás közben milyen kritikákat kapsz a csapattól?
Van, hogy kész az animatik, aztán kitalálunk valamit és a fele megy a kukába. Czakó Judit és Doraya Bouandel, Dóri, a vágó általában elfogadja és újraépítjük az egészet. Nyilván nem ő találja ki a dolgokat, ezért neki kevésbé fáj kukázni. De ez nem baj, mert én elég gyorsan haladok, nagyon praktikus agyam van. Mindig a nagy egységet kell nézni, és hogyha az jobbat tesz, radírozunk.
Egyszer mondták, hogy az epizód narrátora nem jó, de én imádom, ha valaki beszédhibás. Ha valaki nagyon szépen beszél, akkor közben banánnal etetem, hogy semmiképpen ne legyen mesterkélt. Szeretem a hivatásos ismert színészeket, de akkor nyúlok hozzájuk, ha nem jó egy epizód.
Családi legendák
A gyerek szinkronhangokat gyerekszínészek közül választod ki?
Nem akarok senkit megsérteni, de nagyon fárasztó a gyerekszínészekben, hogy amire beidomítják őket, attól nagyon nehéz megszabadulni. Nagyon cuki emberek, de nem jó, amikor elkezdenek Disney-sen beszélni. Ilyenkor azt mondom nekik, hogy csináljuk úgy, mintha a barátnőjüknek mesélnének, és akkor visszaváltanak emberre. Onnantól fogva működik. Volt egy olyan testvérpár, akik otthon ezzel kínozták az anyjukat, hogy úgy beszéltek, mint a sorozatban. Nagyon figyelnek, hogy pontosan beszéljenek, nincs pöszeség, nem nyelik el a szó végét, a hanglejtésük is más frekvencián mozog.
A fiad, Rókus mennyire szól bele ebbe? Ő választotta ki, hogy kinek a szinkronhangja szeretne lenni a Legendákban?
Nem, ezeket én irányítom. A gesztenyés epizódot eredetileg egy színész kisfiú mondta fel, de nem voltam elégedett, túl normálisra sikerült a narráció. Aztán jött Rókus, aki úgy mondta el, mintha össze lenne szorítva a szája, teljesen gyogyósan, amit egyszerűen jó volt hallgatni és összeállt az egész. Persze eljátssza, hogy nem akarja, meg nem tanulja meg a szöveget, nem úgy mondja, ahogy szeretném, gyakran átkölti. Szóval nehéz vele, de megéri.
Miért pont kollázsanimáció lett a technika?
A széria legelején, amikor még pilot se volt, csináltam egy kórházas képet egy nénivel, kisgyerekkel, székekkel, stb. Tetszett, hogy finom, kicsit pasztelles hatású a látvány. Udvardy Boglárka látványtervezővel más stílusunk van, de vannak határmezők, ilyenkor összedugjuk a fejünket. Ezért gondoltam a papírkivágásra, mert akkor nem lesz lapos a film, a digitális verzió pedig egy plusz dimenziót ad. Erre Bogi is rábólintott, és maradt a papírkivágásos legendák látvány, amit az akkor még kisbaba fiam mellett gyorsan le tudtam gyártani a pályázathoz.
Családi legendák
Legtöbben azért készítünk animációs filmet, mert olyan dolgokat tudunk csinálni, amit máshol nem. Egy élőfilmben nem tudsz egy bizonyos módon vágni, mert a karaktereid élnek. Nem tudod Zsófit kettényitni és kártyapakli szerűen továbbpörgetni a cselekményt. Egy történetet kell elmesélni. Itt viszont megteheted, hogy magáról az animációról szól a történet. Bogi, a látványtervezőnk mindig így nézi a háttereket és a jeleneteket. Sokkal bonyolultabb lett a látvány, mint ami előtte volt, viszont ehhez hasonló akkoriban nem volt a magyar animációs sorozatok között. Mivel ezek a sztorik időtlen térben játszódnak, olyan látvány kellett, amiből homogén egységet lehet csinálni. Most már ott tartunk, hogy annyi elem, annyi figura és minden van, hogy már sokkal egyszerűbb és gyorsabb látványt építeni. Ha kell egy ég, akkor van 89 fajta egünk, amiből lehet válogatni és kis változtatással aktualizálni az epizódokhoz.
Ezt nem veszi észre senki, de az epizódokhoz hozzá szoktam rendelni valakit a művészettörténetből. Amikor nagyon nem megy valami, akkor azt kérdezem: mit csinálna ebben a helyzetben David Hockney? Senki nem látja, hogy abban az epizódban a Hockney-szabályrendszer szerint megyünk végig. Grant Woodot, a vasvillás bácsis festőt is használtuk egy epizódhoz, vagy Lucio Fontanát, aki átvágta a vásznat, vagy például Malevich-et és Van Gogh-ot is. Ez a mi játékunk.
Könyvben nem akarjátok kiadni ezeket a történeteket?
Mindig azt akarjuk csinálni, amire adnak támogatást. Fel szokták nekem tenni a kérdést, hogy miért nem csinálok mást is, és sajnos mindig ez rá a válasz. Most az a cél, hogy befejezzük a harmadik évadot, és esetleg egy újabb holiday specialt. Bármeddig folytatható lenne a Legendák, de valószínűleg a harmadik évaddal befejeződik. Egy ideje karácsonyi filmet szeretnék csinálni, ami már elég jó állapotban van. Egy új sorozattervemet pedig már elkaszálták.
Madácsi Imrével készül a narráció (fotó: Médiatanács)
Mesélsz róluk?
A Salto Filmmel terveztünk egy sorozatot, de egyenlőre nem kapott támogatást. Utcanevek és emberek lett volna a címe, arról szólt volna, hogy rengeteg emberről elnevezett utca van, de nem tudjuk, kik azok. Például a Kiss János altábornagy utcában lakók nem biztos, hogy tudják, hogy egy biciklis dandár volt. Elkezdtem gyűjteni az utcaneveket, utánuk néztem, megszereztem a kulcsfontosságú irományokat, többek közt Ráday Mihály Budapesti utcanevek A-Z, és Schmall Lajos Buda-Pest utczái és terei című könyveit, elkezdtem olvasni a történeteket, és fantasztikus karaktereket találtam ki. Sokan foglalkoznak ezzel, de az lenne a lényeg, hogy ne tudományosan nyúljunk hozzá, hanem tegyük emberivé a személyeket. Ilyen szempontból nekem az Egyszer volt… sorozat volt mértékadó. Nem mondom, hogy ez a legkorszerűbb dolog a földön, de ha lehet így is edukálni, akkor csináljuk így.
Nagyon szeretném megcsinálni ezt a sorozatot, ha sikerül, akkor biztos szuper is lesz. Nekem végülis mindegy, hogy melyik lovon ülök. Imádom a Legendákat, de az már magától gyártódik. Készen állok a következő nagy kalandra!
A Családi legendák szeptember 22-től a hazai mozikban, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.
