Mozikutatókra, elvakult rajongókra vár a feladat, hogy kiderítsék: vajon A tanú vagy a Megáll az idő című filmekből került be több szállóige, idézet a magyar nyelvbe és közgondolkodásba. („Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!”) Mindkét film megkerülhetetlen, toplistás mű filmtörténetünkben, örökzöldek, elnyűhetetlenek, pormentesek. A maguk nemében időhatározó filmek – még ha gyártásukat tekintve 13, bemutatásukat tekintve 3 év is van köztük -, az ábrázolt korszakon (’60-as évek) szimbólumaik, ironikus áthallásaik révén túlmutatnak, Bacsó Péter egyszeri remeklése és Gothár Péter életművének második nagy dobása – a bravúros Ajándék ez a nap után – megáll az idő rostáján.
Pályakezdő rendezők hajlamosak az első filmbe mindent belesűríteni, s többnyire a nagyakarásnak nyögés a vége. Az ’79-es Ajándék ez a nap igazán jól sikerült alkotás, rajta van már a gotháros kézjegy. A második film, a Megáll az idő, azonban több mint ígéret: remekmű. Elsősorban a mindenidőben érvényes sztori (Bereményi Géza társíróként működött közre), a tartalomhoz megtalált kísérletező forma és a zseniális színészek miatt. Az Ajándék ez a napból „hozott” Hetényi Pál és Szabó Lajos, valamint Jozef Króner, Rajhona Ádám, Kakassy Ágnes, Ronyecz Mária, Őze Lajos és Jordán Tamás járatják csúcsra a filmet, és persze a kamaszszereplők, akik a szakmában maradtak: Sőth Sándor (Németországban élő színész-rendező-producer) és Znamenák István (ma Kaposváron színész). A Szukics Magdát játszó Iván Anikó, akárcsak Jeles András Kis Valentinójának tinifőhőse, eltűnt a nézők szeme elől.
 |
| "lázadásunk ellenére is olyanok vagyunk, mint saját anyánk és apánk" |
„Jó, hát akkor itt fogunk élni” – mondja dafke a családanya Éva a film eleji oltárkép-beállításban. Jobbján-balján fiai, Gábor (Nagyköves) és Dénes (Kisköves), időmúlás. De mégis mi van itt?! Egy megtorlások után konszolidálódó ország, amelynek csápjai a privátszférába is elérnek, nem véletlenül, hiszen az államszörny mindent tudni akar az alattvalóiról. „Benn mi volt?” – kérdezi aggódva Éva az amnesztiát kapott családi baráttól, Bodortól hét év börtön után, mire az Őze Lajos játszotta figura behajol a neonfénybe: „Miért? Kinn mi volt?!” Első szex-élmények, buli utáni hányások, lázas kalandok, kalandos lázadások, vágyak, szökések, sikertelen felvételik, zavaros munkakörülmények, elvetélt szembeszegülések ide vagy oda, a rezsim rátelepedik mindenre és eliminál.
Az időugrásokkal tarkított, egyenes vonalú elbeszélés történelmünk fura vagy éppen sorsfordító dátumai mentén halad: az expozícióban 1956 forradalmának végnapjaiban vagyunk, a fekete-fehér filmhíradót stilizált fikciós képek váltják. Az Apa kitépi harcostársa, Bodor kezéből a fegyvert (fontos momentum!), hogy elássa a többi bizonyítékkal együtt, gyors búcsú, fel a lakásba, Éva is a fiúk nem mennek Nyugatra,’45 előtti francia filmdrámák stílusát idéző csókjelenet, majd Apa el; radikális lelépése miatt később Köves Dini meg is tagadja apját (Mi az apád? – kérdezik filmünk Nyilas Misijétől, Meghalt – feleli Köves, majd helyesbít: Eltűnt.)
 |
| Generációs korkép: vágyak, szökések, sikertelen felvételik... |
A sztori 1963. november 5-én (a forradalom leverésének 7. évfordulóján) folytatódik, a sűrű történet nagy része ebben a szeszélyes évutón játszódik, rádióhírben még halljuk a Kennedy-merényletet, majd az epilógusban már 1967. december 31-ét írunk: a keretet a megint fekete-fehérre váltó kép adja. Ezekben az elemelt, elszínezett jelenetmorzsákban a főhősök életének változásait látjuk: Apa hazajön s az ’56-ban félbeszakadt dalt továbbéneklik a családba pótapaként beépült, s zsíros állami állással rehabilitált Bodorral, Gábor kutatóorvossá avanzsált, Dini eltávon van a honvédségtől, Magda férjezett anyuka lett, a legmeglepőbb húzással pedig Malacpofa-Lívia gyereket szült egykori elvtársának-ellenlábasának, Rajnáknak.
Nem kell hozzá a manapság divatos több szálon futó dramaturgia, hogy Gothár megmutassa: minden mindennel összefügg, s a Köves Dinire kifutatott sztori főhősünk számára dicstelenül alakul. Első szex kipipálva, de minden Egész eltörött. Dini sorsa nyitva marad: ki lehetne ma egy Köves Dini? És ki Magda? Vagy Pierre? Vajon mikor dől össze a lázadás idolja? Mikor és miért tör(et)ik meg, ha egyáltalán? Vajon díszötvenhatos lenne-e az Apa? És Rajnák, akinek a nevét Gothár az ifipark rettegett cerberusától kölcsönözte, megszelídül-e? Vajon Bodor elszámol-e idővel?
A jövőbe mutató szálakat látszólag elvarrja Gothár, mindenki párra, vékonyjegű autonómiára lel, ám a filmvégi csillagszórós happy end dacára a Megáll az idő alapvetése mégiscsak a kölcsönös kudarcélmény, a sikertelenség és a megcsalatás, s ebből kifolyólag a társadalmi betagozódás kényszere. Hogy anyánk és apánk nyomába lépjünk, az tényleg elkerülhetetlen. Ezért van „a szar is leszarva”. Megbukik a „haragban a világgal”-életérzés, az idő már nem áll, hanem halad, a dekadencia nem lehet örök, a Köves Dini-generáció 99%-ának maximum a gimi/egyetem végéig tartott, erre a hullarészeg Kis(katona)Köves is rájön.
Egyedül Szalay Péter, azaz Pierre maradhat az ellenállás, a kamaszdac örök szimbóluma, a mi Zbigniew Cybulskink. Pierre nem vesz fel köpenyt a suliban, nem kandikál ki fésű a zsebéből, a haja égnek mered, iszik, autót vezet, a felnőttek is összecsinálják magukat előtte. Pierre nem táncol, ő csak besétál a tánciskolába. Annyira hiteles figura, hogy napjainkba is beillő laza szlenggel és hanghordozással beszél (’63-ban vagyunk, a film ’81-ben készült). A jó svádájú vagány, az anarchista lázadó archetípusa, egy az egyben testesíti meg a gyermek-felnőtt, az ember-rendszer és a gyerek-gyerek (negyedikes gimis vs másodikos gimis) ellentétet. Mindig grabancon ragadják, de ő illékony szerzet, senki és semmi, egy megfoghatatlan jelkép.
A neve is mágikus: egyszerre idézi fel a francia újhullám truffaut-i kamaszát és a Kifulladásig szélhámosát. Kocsi-út az éjszakába Kiskövessel és Szukics Magdával: elhajtanak a Fürst Sándor utcai Duna mozi előtt, az Előzést hirdeti a plakát. Gothár előző filmjében is hódolt a mozinak (sőt Makk Károlynak), itt is kikacsint: az Előzés Bruno és Roberto párosa a Pierre-Kisköves tandemet idézi fel. You’re our destiny, Pierre… Mindenki titkon az akar lenni, csak senki nem tud vagy nem mer. És ő már nem is Pierre, mert „Ő nincs itt”, hanem egy látomás, maga „Cliff Richard endösedóz”, a rakenroll életérzés merész kelet-európai megtestesítője. Önmagában kultikus. A sulibulin a szekrénynek döntött lány nem azért mantrázza Pierre nevét, mert az aktust élvezi, hanem mert egy félisten futó kalandja lehet.
 |
| "Ki a mi vezérünk?" |
Ám a védőburok elpattan. Idővel felfeslik, hogy istenítettségük ellenére a mentorok esendő, megalkuvó, gyarló emberek: a történelmi kor éles szituációiban kaszálják el őket vagy kerülnek épp kihasználandó helyzetbe, de az elveikből, tartásukból jottányit sem engednek. Csak éppen túlélnek. Észnél vannak. Ellenállók ők is a maguk módján.
Dini nem akar tönkrement pali lenni, másoktól tanul, hogy elkerülje végzetét. De csak kapkodja a fejét: innen is, onnan is mást hall, de végül besokall, mert egymást írják felül az ellentmondásos intelmek. Mert „min-den-ki-nek i-ga-za van” – szuggerálja be nekünk Bodor, amit neki is az agyába égettek. Szombathy erkölcsös, tiszta, polgári értékeit Pierre, Nagyköves és Bodor tettei-példabeszédei döntik halomra, a káoszban a vágyott szexualitást (test, szellem, lélek) is végül három nőtől „szedi össze” (kórházi nővér, Malacpofa, Szukics Magda).
A csalódásélmények kölcsönösek: Szombathy Diniben, Dini Szombathyban csalódik. Szukics és Kisköves körmagyarja a félreértésekből és kudarcokból születik. Csalódunk a kaméleontermészetű Bodorban, mert hiába mondja meg a frankót, ha a viharvert ballonkabátot pizsamára cseréli, ha a börtönmúltját pártkatonaként váltja aprópénzre. Egykor odalőtt, ahova most ő is beáll. Azt nem tudjuk meg, hogy az Apa – a hazatértét követően – mit szól az Anya és Bodor kapcsolatához, mindenesetre ennek fényében érdekesen hangzik a film eleji búcsújelenet kérdése: (azért nem akarsz jönni, mert) „Van valakid?”
Végül Dini egyedül marad a problémáival, a leendő két év katonaság sem ígér sok jót, s miközben a film végén részegen meglátja Magdát babakocsival, megfordulhat a fejében a szuicid, csúnyaságra és csajtalanságra ítélt Vilma kiáltása: „Miért nincs senki?!” Dini egyvalamit azért biztos a fejébe vés a rengeteg tanácsból: Bodor parainesisét a talponálló neonos derengésében. A felépített jelenetsorba felejthetetlenül kódolja Gothár a rendszer ellenpontjait: a lódenkabátokkal tömött kocsma-infernóból, ahol csak suttogva lehet kritizálni, kilépünk az egyházi körmenetbe, ami meg önmagában veszélyes. (A másik ilyen finom jelzést Bodor Diniékhez jövetelekor látjuk: Őze becsönget, a lépcsőház fordulójában szinte árnyékként egy ügynök áll, puhakalapban, bőrkabátban.)
Ideírom Őze örökbecsű, keverttel átitatott mondatait, van bennük spiritusz: „Vigyázz Dinikém édes, nehogy megetessenek, ne ugrálj, ne feltűnősködj! Aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják. Tanulj, jegyezd meg a tananyagot, mondd vissza nekik! Ne ellenkezz, ne szólj soha feleslegesen! Nem beszélve a nőkről…” Nem beszélünk róluk, hanem gondolunk rájuk. Ez visszatérő motívum: Bodornak azt tanácsolja Éva, hogy ne magyarkodjon sokat a húsbizottságban, gondoljon rá inkább, hogy el tudja viselni a munkát. Szukics pont az ellenkezőjét akarja Dinitől: „Tudod mit?! Legyél inkább velem, és gondolj a bátyámra!” Élve vagy halva: ezért mutatkozik be Szukics Magda Rosenberg-házaspárként – az ötvenes években atomkémkedésért kivégzett amerikai férj-feleségre utalva - Dininek a tánciskolában. A nők bizony kulcsfigurái Gothár korai filmjeinek, nekik jutnak talán a legszebb, leghangsúlyosabb jelenetek, ráadásul mindig valamilyen formában egymás vetélytársai, érző és megértő ellenlábasai: elég csak Kakassy Ágnes és Ronyecz Mária borítéktologatós kettősére, vagy az Ajándék ez a nap becsiccsentett zárójelenetére (Esztergályos Cecília és Pogány Judit) gondolni.
Jópofizás mentes, kemény, pontos szituációk peregnek merész dramaturgiai ugrásokkal: a cselekmény menetében jókora huszárvágások vannak, a terek, az egymást követő beállítások nem mindig illeszkednek a montázsban. A szakadozottság is erősíti Gothár stilizációra való hajlamát: a kontinuitás helyett a belső történésekre fókuszál. Például Bodor és Éva konyhajelenetében szándékoltan rossz vágások vannak: amikor a szűk kettősből premier plánt ad a kamera, teljesen másfele állnak a kezek-fejek, viszont a beállítás és a színészi játék, Őze fénytelen bogárszeme, Kakassy Ágnes sápadt arca sokkal expresszívebb ezáltal. A közelférkőző, dinamikus kézikamerázás, a rengeteg szűk képkivágat, a torzító alsó-felső kameraállások, a dokumentarista igénnyel átitatott forma, az amatőr színészek felvonultatása már az Ajándék ez a nap idején számos magáért beszélő pillanatot eredményezett. Mintha valami pre-Dogma kísérletezést látnánk bátor műfaji rájátszásokkal (western, melodráma, dokumentumfilm), életszagú, nyers, tömör dialógusokkal.
 |
| Fátyolos stílus |
A stilizációhoz tartozik még a - néha a történet részeként, néha elidegenítő módon fel-felbukkanó - vakuzó fotós is: generációs korképeket készít egy-egy hangsúlyos jelenetnél. Az Ajándék ez a napban a szereplők ad hoc módon, tablószerűen megmerevednek, kinéznek a képből a néző felé. A rendező mindkét esetben megállítja a filmet, megállítja az időt, a pillanatnyi lenyomat így örökérvényű lesz, a figurák megszemélyesítettsége pedig elvonatkoztatottá válik, az azonosulás kilép a fikció keretéből. Pontosan ez az érzésünk támad, ha felütünk egy családi albumot.
A Megáll az időt újra- és újra kell nézni (október 23-ai ünnepeken sokszor vetítik celluloidról a mozikban), felfedezni a háttérben a TOTÓ fényreklámot vagy a Citadella Szabadságszobrát, együtt rohanni a Jailhouse Rock ütemeire Pierrékkel, belenézni Őze opálos tekintetébe, beállni negyediknek a reklámfotókra emlékeztető balatoni napszemüveges trióba, megkukkolni a ventilátor fölül, ahogy Dini Ronyecz Mária pulóvere alá bújik. Meg vagyunk véve kilóra, Lívia minket is rákent a szendvicsére.
Bágya András – G. Dénes György: Megáll az idő
Megáll az idő, az égen néma álló csillagok
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül.
Megáll az idő, ha rád talál az ajkam lángolón,
A végtelenben járunk álmodón,
Minden más elmúló,
Csak ez az emlék el nem száll.
Csókokra ébredünk, ami volt messze tűnt
Itt van a perc, ami több mint az évek.
Csak együtt élhetünk, örök az életünk
Míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz.
Megáll az idő, az égen néma álló csillagok
A Földön csak te vagy és én vagyok,
Hallgatsz és hallgatok,
Szerelmes szó sem csendül már.
Csókókra ébredünk , ami volt messze tűnt
Itt van a perc, ami több mint az évek.
Csak együtt élhetünk, örök az életünk
Míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz.
