{related-7-kapcsolodo-cikk}

GyD: Majdnem egy évtizeden át voltál az MMK elnöke - miért döntöttél úgy, hogy abbahagyod?

{extrainfo}

Grunwalsky Ferenc: Őszintén szólva nem én döntöttem így, hogy elég volt, hanem végigcsináltam egy kétszer négy éves szerződést, meg az előkészítéssel járó egy évet, úgyhogy összesen kilenc év ment rá belőle az életemből úgy, hogy a magyar törvények értelmében emellett filmesként, rendezőként nem dolgozhattam. Ez végül egyre nyomasztóbban hatott rám.

Most 67 éves vagyok, nincs több időm arra, hogy éveket hagyjak ki a filmezésből. Nem óhajtok 80 évesen újra első filmet készíteni. Egyrészt bele is fáradtam, másrészt a család is jobban igényel, az egyik gyerekem most érettségizik – meg hát ez egy minden napos munka volt, egy olyan szisztémát építettem föl, amiben állandóan rendelkezésre kellett állnom.


GyD: Miért vállaltad mindezt?

GF: Ez valószínűleg neveltetés kérdése. Én és a generációmhoz tartozó filmesek még úgy szocializálódtunk, hogy ha a helyzet megkívánja, akkor mindenki érdekében csinálni kell, és kész. A Szomjas is ilyen például: ő hagyományos, konzervatív családból jött, ahol a köz szolgálata természetes dolog volt. Ez számomra sem kérdés, mert az apám evangélikus lelkész volt, és az ’50-es évek elején, amikor gyerek voltam, mindent a családnak kellett összeadnia, mert az állam semmivel nem segítette az egyházat. Én lettem a kántor, nyolc évig orgonáltam, anyám egy-két néni segítségével sütötte a süteményeket, ha kellett, segítettünk a híveknek fát vágni, idősek otthonát építettünk, természetes volt, hogy nem csak a mi igényeink léteznek. Protestáns hagyomány, hogy a gyülekezetet rendben kell tartani.

 

grun_1_500



GyD: Szóval ebben az esetben a filmesek voltak a gyülekezet?

GF: Gyakorlatilag igen. Nagyon jól jött, hogy mindenkit ismertem, mert a szakmát kisinasként kezdtem ’61-ben, az égvilágon minden lótifuti munkát elvállaltam, aztán meg a főiskola alatt is mindvégig dolgoztam. Nem volt olyan ember a szakmában, akit ne ismertem volna legalább 15 éve. Most talán az fog jól jönni, hogy nem egy filmes veszi át az irányítást. (Az új elnök Kőrösi Zoltán író, szerkesztő, dramaturg - a szerk.) De akkor az kellett, hogy ők is ismerjenek engem, és lássák, hogy nem a magam szakállára dolgozom. Mert ha valakire a korrupciót nem lehet ráfogni, az én vagyok, mindenki tudja, hogy én ebből nem engedek. Szóval természetes volt nekem is, hogy csinálom, csak akkor vált nagyon nehézzé, amikor már azt sem engedték, hogy operatőrködjek mellette. Akkor vált nyomasztóvá a dolog.

GyD: Mik voltak a legfőbb gondok a szakmában, amikor munkához láttatok?

GF: A politikusokkal nagyon rossz tapasztalatunk volt addig, amíg ők próbálták kitalálni, hogy milyen szervezeteket kellene a számunkra felépíteni. Magyarországon a kulturális törvénykezés annyira hiányos, hogy a politikusok már azzal sem tudtak mit kezdeni, hogyan határozzuk meg a film jogi definícióját.

A 2000-es évek elején már olyan rossz volt a helyzet, hogy vhs-ről felnagyított filmek mentek a Szemlén, dokumentumfilmek nyerték a játékfilmes díjakat, miközben a régi filmstúdiók megszűntek. A filmesek ugyanakkor nem voltak szétszóródva, mindenki ismert mindenkit, és rájöttünk arra, hogy nekünk kell megcsinálnunk magunkat. Nem volt bennük rosszindulat, de a politikusok nem értették, hogy van az, hogy ha innen nézem, művészet, ha onnan, akkor ipar, az állam fizeti, de akkor kié a jog, ki a producer. Az egyetlen létező stratégia az volt, hogy mi kezdeményezünk.

GyD: Hogyan fogtatok hozzá?

GF: Összehívtuk a különböző területek képviselőit, a filmkészítés minden fázisának szakértőit, sőt a filmes rendezvények szervezezőit is Filmes Kerekasztal néven, és mindenki elmondhatta, hogy annak a területnek milyen feltételekkel kell működnie. Ettől persze mindenki fejre állt, mert hirtelen iszonyú bonyolulttá vált az egész, de mindenki tudta, hogy végig kell csinálnunk, mert akkoriban az egész szakmára mindössze 1,2 milliárd forint jutott és az aczéli hagyományoknak megfelelően csak annak adták oda, aki nagyon rugdalózott, meg neve is volt. Nekik persze mindig adtak valamilyen minisztériumi keretből. Ez a régi magyar, patriarchális hagyományok szerint zajlott, baráti alapon.

 

grun_500_2



Én az elejétől részt vettem ebben a szerveződésben, de nem voltam vezetője a beszélgetéseknek. Mindenki hozzátette a maga részét, és voltak, akik időközben kifáradtak, vagy elment a kedvük tőle, mert hát ezt mindenki a munkája mellett csinálta. És akkor a végére valahogy Szomjas Gyurival ketten maradtunk, akik ezt elkezdték képviselni felfelé.

GyD: Az első és legfontosabb lépés tehát a filmtörvény elfogadtatása volt.

GF: Ehhez az kellett, hogy előtte két évig napi 4-6 órában írtunk, fogalmaztunk és gyúrtuk egymást. Nagyon kemény munka volt. És a végén az ellenzék támogatásával, egyhangúlag fogadták el, ami kész csoda volt. Ez kíméletlen meggyőző munkával járt, de nem voltak hülyék ők sem, tudták, hogy finoman szólva is helyettük dolgoztunk. De nekem egyébként is az a stratégiám, hogy sehová nem megyek úgy tárgyalni, hogy amikor asztalhoz ülünk, elhangozhasson a kérdés, hogy „Na, mi legyen?”, aztán meg mindenki csak nézi a fehér falat, és nem lesz az egészből semmi. Én tudom, hogyan osszunk egy feladatot részfeladatokra, hogyan építsük fel, hogyan csináljuk. Úgyhogy mi mindig kezdeményeztünk. Mindig elől jártunk az ötleteinkkel, ami mindenkinek megkönnyebbülést jelentett, és így szépen bővült a dolog.

Medgyesi Péter akkori miniszterelnök egyszer beígérte, hogy évi 10 milliárdot ad majd, de ezt már akkor tudta mindenki, hogy soha nem valósul meg, marad az évi 5-6 milliárd. Aztán kitaláltuk, hogy ne kelljen mindig várni a pénzre, legyen az egész banki finanszírozású. Egy produkció ugyanis nem állhat le azért, mert a Kincstárból éppen nem tudnak utalni. Úgyhogy aztán ki kellett találni, hogy legyen rá kamattámogatás.

Aztán kiharcoltuk a Pénzügyminisztériumnál, hogy ha a filmbe valaki befekteti a költségvetés 20%-át, akkor azt leírhassa az adójából. Közben megkaptuk a Mafilmet, és a Filmlabort, mert én azon harcoltam (és ebben tényleg én voltam a nagyszájú), hogy ne csak egy értelmiségi vitaklub legyünk, ahol azon vitatkoznak, hogy ki mit forgathat, mert így könnyen el lehet söpörni az egészet. Ha a Közalapítványnak nincs vagyona, ha nem piaci szereplő, akkor senki nem fogja komolyan venni. Ebben az ügyben óriási harcok mentek, mert az ÁPV Rt. mindent elkövetett, hogy ezeket a cégeket privatizálják.

grun_3_500

GyD: Kinél kellett lobbizni?

GF: Az ÁPV Rt.-vel tárgyaltunk, és ők folyton mondták, hogy nem, úgyhogy akkor persze az ember el kell jutnia a miniszterig, sőt, a kormányig. Ilyenkor ketten döntenek: a kormányülés (a kormányfő vezetésével) és a pénzügyminiszter. Sikerült őket meggyőzni, úgyhogy ma Fóton van az ország legjövedelmezőbb filmstúdiója, ahol mindig forog valami, tele van megrendeléssel – miközben mindenki más kínlódik. Persze közben megvádoltak minket azzal, hogy amit kapunk állami támogatást, az megy a vagyonba, aztán majd privatizálunk. Mert így szokás lopni. Ezért úgy határoztuk meg, hogy az MMKA támogatásából semmi sem mehet a Mafilmhez, a Mafilm bevételei pedig vállalatfejlesztésre mennek. Anyagilag nincs átjárás a cégek között, tiszta a játszma.

 

 



GyD: Hogyan lettél az MMKA elnöke?

GF: Ezt igazából az elején senki nem vette olyan komolyan. Ez egy kicsi alapítvány volt, 1 milliárddal. Akkoriban nem volt még jelölési procedúra sem, csak a Játékfilm Szakosztály döntött. Mi Jancsóval forgatásról érkeztünk arra a gyűlésre, és én álmomban nem gondoltam volna, hogy épp engem választanak. Ott tököltek éppen, hogy kit találjanak, és akkor Jancsó bedobta a nevemet. Nem volt ekkora súlya, mint ma. És az alapítók azt mondták, hogy jó. Senki sem érezte meg, hogy ebből aztán mi lesz.

GyD: Egy 2006-os interjúban arról beszéltél, hogy a film szerepe mennyire megváltozott azóta is, hogy az MMKA létrejött. Szerinted mennyiben tudott ezzel a Közalapítvány lépést tartani?

GF: Mi ebből a kis intézményből csináltunk egy hatalmas vállalatot: működőképes, bankok veszik körül, rengeteg embert foglalkoztat – a bérmunkákkal együtt 50-70 milliárdos forgalmat bonyolít. Azért is veszik most körül a cápák, mert ez már nem egy kis műhely. Hogy ezt mostantól milyen irányba kell tovább vinni, az a következő időszak kérdése. Mi fölépítettük, most azt kell eldönteni, hogy mi lesz az új stratégia, mert ma hatszor annyi rendező és művész van, mint amikor elkezdtük – viszont az erre fordítható pénz nem nőtt ezzel arányosan. Amit mi filmkészítésre tudunk adni, az évi 3-3,5 milliárd forint.

grun_4_500


Mi összesen 38 elsőfilmest indítottunk útnak, két teljesen új nemzedéket, amelyikből legalább 10 világviszonylatban is jegyzett, versenyképes rendező. Állítom, hogy még hat év, és ők a magyar film. Ők már az EU-ban nőttek fel, beszélik a nyelveket, jó a kapcsolatuk külföldi producerekkel is, és egyre inkább koprodukcióban dolgoznak, ami az egyetlen kiút. Valahogy róluk a jövő terveiben nem esik eléggé szó. Tény, hogy időközben új kérdések merültek föl, amelyekre új válaszokat kellene adni.

GyD: A kérdés inkább arra vonatkozott, hogyan költik el ezt az összeget.

GF: Ma már a filmesek nem ismerik úgy egymást, mint a kezdetekkor. Olyan sok helyről érkeztünk, annyiféle műfajt űzünk, hogy ezt mostantól alighanem inkább egy menedzsmentnek kellene csinálnia. Sajnos a televíziókat az elején nem tudtuk bevonni, ez nagy baj, mert így a forgalmazás az összeomlás határán van. Ma a filmek 80%-át az emberek képernyőn nézik. Ki kellett volna tudnunk alakítani a tévékkel a kapcsolatot, de hát a tévéken az isten sem lát keresztül. Meg kellett volna oldani, hogy legyen egy állandó műsorsáv a magyar filmek számára.

GyD: Elképesztően gyenge nézőszámot produkál a filmjeink többsége, hogyan lehetne visszahozni a közönséget?

GF: Először is soha nem szabad feltenni azt a kérdést, ami most nagyon benne van a levegőben, hogy túl sok film készül-e. Mi egyébként csak évi 25-öt támogatunk, a többi nélkülünk készül el. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a filmet folyamatosan csinálni kell, állandóan ott kell lenni egy áruval a polcon, pláne ebben a borzasztó gyorsan változó világban. (Ebből persze nagy viták vannak.) Nem az a kérdés, hogy művészfilm vagy zsánerfilm, ilyen kategóriák nincsenek. Vannak nehezebben és könnyebben befogadható filmek, illetve vannak, amik a nézőtől nagyobb erőfeszítést kívánnak, és vannak, amik a nézőnek jobban alámennek, és úgy néznek ki, mint egy csillogó kirakat. Ezt nem lehet esztétizáló kategóriákba sorolni, mert ezen belül senki nem fogja tudni megmondani, hogy melyik mit vált ki a közönségből. Épp a Becstelen Brigantyk bizonyítja, hogy a legócskább B-mozi is kultfilmmé képes válni, ha egy Tarantino csinál belőle remake-et. Szóval nem tudod eldönteni, hogy ebből a végtelen dús kínálatból mi fog tovább élni. Arról viszont ne álmodjon senki, hogy még van örök érték. Nincs örök érték. Ha megnézzük Jávor Pál filmjeit, a fele rossz vicc, de elkezdtünk fölfedezni benne érdekes momentumokat, mint például, hogy hogyan álltak egymással szemben a palik akkortájt. Hogy felnőtt ember a másiknak akkoriban bokacsattogással köszönt. Ma meg nézzük, mintha marslakók lennének.

 

grun_6_500


GyD: És ha nincs művészfilm és zsánerfilm sem, akkor mi mikor fogunk oda eljutni, ahová a brit vagy a dán filmgyártás, hogy nagyon profi, de személyes hangvételű filmeket legyünk képesek előállítani?

GF: Mint mondtam, van kb. 10 fiatal rendezőnk, akik el fognak jutni addig. De ez egy hullámzó folyamat, a dánok sem ezt csinálják már, inkább az írek. Mindig új stratégiák jönnek elő, mint a fociban. De az igazi tehetségek bírni fogják ezeket a változásokat. Itt most három műfaj fog menni: az első az Avatar műfaja, ahol a vadonatúj technika egy vadonatúj látvánnyal olyan álomvilágba visz, amitől leesik az állad. A második, ami egyre jobban megy: a családi és tinédzserfilm – ebben a műfajban egyébként elképesztő hülyeségek és közhelyek vannak, ez az igazi lektűr, és Magyarországon is kezd nagyon lábra kapni. A harmadik műfajban vannak a nagyon olcsó filmek, amelyek teljesen váratlanul arathatnak sikert.

GyD: Ez a magyar filmekre is jellemző lenne?

GF: Magyar film, mint olyan, nincsen. Filmek vannak, amikről megismerszik, hogy magyarok, mert mindig van valamilyen lelki marcangolás mögötte, mert másfajta a párbeszéd, mert valamilyen módon mindig moralizál, és általában kevés benne a humor. Öniróniánk az nincsen, csak a közép-európai szkepszis ül az egészen, főleg a színészek arcán. Egyelőre ennyi a magyar film, legfeljebb tehetségesen van megcsinálva. De szerintem azok a gyerekek, akik koprodukcióban fognak dolgozni, képesek lesznek felvenni a versenyt más műfajban is. Nem kell nekünk örökké a meglévő modorba beleragadni.

 


{related-9-interju}

GyD: Egy filmre sem mondtad az elmúlt 8 évben, hogy erre azért nem kellett volna pénzt adni?

GF: Hiába küzdöttem elég sokat a forgatókönyvíró szakma fejlődéséért, mégis ha nálunk valaki megkapja a pénzt, azonnal forgat. Ez elsősorban a producerek hibája, de a rendezőké is. Pedig mi már azért is ajánlottunk plusz pénzt, ha valaki tovább fejleszti a könyvét. Ennek ellenére belevágnak a forgatásba végiggondolatlan forgatókönyvekkel... De ez egy nehéz és összetett kérdés, mert van olyan rendező, aki öt sort ír csak le, és abból le tud forgatni egy filmet.

Én annyit tudok mondani, hogy idáig tudtam eljuttatni a szervezetet. Ez most egy óriási repülőtér, ami majdnem mindenhonnan fogad járatokat, és mindenkinek meglehet az az érzése, hogy előbb-utóbb sikerül neki bejutni. A politikát nem engedtük be, és nincs általános elkeseredettség vagy megosztottság a szakmában. Egyetlen ember sem mondhatja, hogy politikai hovatartozása miatt kapott vagy nem kapott pénzt tőlünk. De ez a mostani szervezet valóban nem alkalmas arra, hogy valakinek a lektora, tanítója, atyamestere legyen. Ez a következő csapat dolga. Hogy ezt hogyan tudják majd kialakítani… nem tudom. Hogyan találnak majd embereket, akik megmondják, hogy elég jó-e már az a könyv -- mint ahogy a könyvkiadóknál vannak ilyen szakemberek. A producerekben egyelőre semmilyen hajlandóságot nem látok arra, hogy tovább fejlesszék a forgatókönyvet.

GyD: Az nem megoldás, hogy addig nem kap pénzt egy forgatókönyv, amíg nem elég kiforrott?

GF: Nem tudom, mit szólnának az alkotók, ha a szakkollégium azt mondaná valamelyiküknek, hogy kap majd pénzt, ha mondjuk a fiú-lány jeleneteit kicsit jobban kidolgozza. Hát kitörne a világbotrány, üvöltve rohanna mindenhová, hogy beleszóltunk az alkotásba. És ez már csak azért sem egyszerű, mert Magyarországon ennek rosszak hagyományai, ezt hívták régen úgy, hogy cenzúra.

grun5_500

GyD: Mi zajlik most az MMK-ban?

GF: Most itt a Filmszemle, ki van írva a játékfilmpályázat. Az elmúlt félévben a különböző érdekcsoportok és különböző műfajok képviselői -- ütközések és megbékélések után -- végül teljes konszenzus árán huszárosan, a megfelelő határidőre (december végére) meg tudták szavazni az új kuratórium összetételét és az új elnököt, ezzel is bizonyítva azt, hogy ez a szervezet életképes és a filmes szakközvélemény tárgyalóképes egymással. Ami a jelenlegi kuratóriumot illeti mi már szeptemberben kiadtunk egy közleményt, hogy semmilyen módon nem kívánnunk beleszólni vagy befolyásolni az egyeztetéseket és a következő kuratórium összetételét és elképzeléseit. Tehát a három stratégiai döntés közül -- az új elnök személye, és az új kuratórium összetételének megválasztása -- kettőt már teljesített a szakma.

A harmadik kérdés, hogy biztosítani kell a filmfinanszírozás folyamatosságát, mivel december 31-el lejárt a Minisztériummal kötött 4 éves szerződés. A jelenlegi Kuratórium elkészítette és leegyeztette az új szerződést szövegét és feltételeit, amely a brüsszeli megállapodás szerint biztosítaná az állami támogatásnak a mértékét, az ütemezését, és ezzel párhuzamosan az MMKA adósságkonszolidációját. Ez garantálná azt, hogy van alap, amire építve folyamatosan dolgozni lehet. Reményeink szerint még a Filmszemle előtt megszületik a szerződés, ami 2013-ig, a brüsszeli szerződés lejártáig biztosítja az álammal való szerződés folytonosságát.

A jelenlegi Kuratórium ügyvezetőként működik, az új testület pedig most dolgozik az elképzelésein. Ebben a helyzetben, ha bárki úgy nyilatkozik, a jövőről, a tervekről, leendő átalakításokról – bár tudom hogy a politikában ez a stílus a dívat --, mintha ezelőtt nem lett volna semmi, az udvariatlanság. A szakmában sosem volt politikai megosztottság, amit nagy eredménynek tartok, és a tervek megfogalmazásában és a nyilatkozatokban nem lehet úgy tenni, mintha nem létezne az a szakmai alap, amelyre építkezni fognak, ami bebizonyította működőképességét, ami filmeket gyártott, új nemzedékeket nevelt fel és az egész működését biztosította.

 

grun_7_500


Rengeteg ember, az egész apparátus, és sok száz alkotó vitájának és munkájának eredménye, hogy egy egészen pici, egymilliárd-kétszázmilliós támogatású kisüzem többmilliárdos nagyüzemmé változott. Nekik köszönhető, hogy a hazai filmiparnak -- egyedül a kulturális ágazatok közül – nemhogy nem kellett munkaerő-elbocsátással reagálnia a válságra, hanem az egyetlen, amely munkaerőhiánnyal küszködik és egyre növekvő a piaca. Ezért én úgy érzem, hogy ezt illik figyelembe venni.

GyD: Ahhoz a pletykához mit szólsz, amit viszonylag sokat hallani a szakmában, hogy a producerek elcsalják a filmek költségvetésének egy részét, magyarán lenyúlják a filmet?

GF: Ez a szóbeszéd azóta járja, amióta az eszemet tudom, mert a filmben pénz van, és ahol pénz van, ott mindenki gyanakvással él. Mi ezt azért nem tudtuk teljes mértékben ellenőrizni, mert általában a filmben csak 40-42 %-kal vagyunk benne, és csak afölött van ellenőrzési jogunk, amit mi adtunk hozzá a költségvetéshez. Abból viszont nem tudtak lopni, mert azt kőkeményen elszámoltattuk. Ráadásul úgy, hogy két hét forgatás után csak akkor kapta meg a produkció a következő két hét fedezetét, ha az elsőt már elszámolta. Viszont ha a producer beírja, hogy a film költségvetésébe beszállt a Kiskunhalasi Termelőszövetkezet kétszázezerrel – és az úgy van-e, azt egyedül a Nemzeti Filmiroda tudná leellenőrizni, mert nekik van felügyeleti joguk. Mi próbáltunk is velük együttműködést kialakítani annak érdekében, hogy a producereket közösen vizsgáljuk, de gyanús, hogy nem véletlenül nem sikerült.

GyD: Most, amikor megszűnik az összeférhetetlenség, pályázol saját forgatókönyvvel?

GF: Persze. Írtam öt forgatókönyvet kínomban, amióta nem rendezhetek, mert az nagyon rossz érzés volt. És a rendezés mondjuk még egy olyan ügy, amiben szubjektív lehet az ember. De az operatőrség olyan, mint a sebészet: nagyon rossz kiesni a gyakorlatból. Ha az ember négy évig nem operál, aztán egyszer csak ott találja magát műtőasztal mellett, és azt látja, hogy másfajták a kések, akkor elkapja a szorongás, hogy elszúrhatja. Amikor utoljára álltam a kamera mögött Szomjas Gyuri A Nap utcai fiúk című filmjében, az első két nap tanácstalanul álltam a kamera mögött, és azon morfondíroztam, hogy meg tudom-e csinálni, nem lesz-e ez óriási bukás. Aztán kitaláltam egy konstrukciót, ami visszaadta az önbizalmamat. De az igazi az volt, amikor rendezhettem egy filmet, aztán operatőrként dolgozhattam. A film mellett egy igazi szenvedélyem van, a könyvek. Rengeteget olvasok, anélkül el sem tudok aludni.