Egy fiatal ikerpár, Bill és Hal eltűnt apjuk cuccai között rábukkan egy doboló játékmajomra. A különösen ocsmány játék dobozán szereplő felhívásra hallgatva engedelmeskedve fel is húzzák azt, hogy aztán kisvártatva azzal szembesüljenek, hogy amíg a majom dobol, addig senki sincs biztonságban körülötte. Mondani sem kell, hogy a fiúk külsőjükön kívül semmiben sem hasonlítanak, Bill a tipikus iskolai bully, aki a pár másodperccel később született fivére kínzását tekinti életcéljának, míg Hal az összes tehetetlen, jámbor nerd SZTK keretes kvintesszenciája, akit egy amerikai tinifilmben valaha bezártak a szekrénybe vagy megmerítettek a vécében.
A két fiút játszó Christian Convery fiatal kora ellenére is annyira jó a kettős szerepben, hogy tényleg csak a stáblista bizonyítja, hogy nincs valódi ikertestvére. A gyerekeket egyedül neveli az anyjuk (a Black Orphan-ből ismert Tatiana Maslany itt is elemében van), aki a gyász kezelésének és az élet ünneplésének egy egészen remek módját tanítja meg a fiúknak (Menjünk inkább táncolni!). Csakhogy a testvérviszály egyre jobban elmérgesedik, a majomban újra elfordul a kulcs, ami katasztrófához vezet.
Tatiana Maslany, Elijah Wood és Theo James / A majom
A majom alibiből azért megpróbálkozik valamit mondani a testvéri viszonyról, az örökölt traumákról és a hiányzó apa-képről. Miután a két testvér jól elrejti a majmot, 20 évvel később vesszük fel a fonalat Hal-lal (Theo James), aki nemcsak a bátyjától hidegült el teljesen, hanem minden szorosabb emberi kapcsolatot kerül abbéli meggyőződésében, hogy miatta halnak meg körülötte az emberek. Ugyanakkor a férfinak mégis van saját fia, akitől minél inkább próbálja távol tartani magát. A körülmények viszont úgy hozzák, hogy mégis vállalkoznak egy közös utazásra, mielőtt a fiút hivatalosan is adoptálja az anyja új férje, és ezzel Hal óhajának megfelelően tényleg megszűnik minden kapcsolat közöttük.
Az egymástól elhidegült apa és fia road tripje csontig lerágott hollywoodi toposz, messziről bűzlik, hogy ide is csak azért került be, hogy legyen mit kiforgatni és minimális emóciós tétet adni a történetnek. Természetesen mielőtt belebonyolódna, a majom és Billy is újra felbukkan, Hal pedig a fiával együtt megpróbálja megkeresni a gonosz játékot régi otthonában. A kettős főszerepet játszó Theo James egy kicsit kevésbé boldogul az ikrekkel, mint a fiatalabb énjeiket alakító színész. A málé Hall-nak túl férfias, a lezüllött Billy-nek nem elég karizmatikus, és alapvetően jóval kevésbé érdekes, mint a körülötte eluralkodó káosz.
A gonosz játékok és egyéb vérszomjas használati tárgyak tucatnyi King-novellában előfordulnak (játékkatonák, felhúzós fogsor, tornacipők vagy éppen mángorlók, hogy csak legkirívóbbakat említsünk), amelyek eredetére Maine-állam leghíresebb írója szinte sosem pazarolja a karaktereket, a lényeg, hogy valahogy a főhős birtokába kerülnek, akinek aztán meg kell úsznia a találkozást. Az 1980-ban megjelent játékmajmos novellát egészestés forgatókönyvé gyúró Perkins lényegében kiröhögi King lustaságát és egy percig sem hajlandó komolyan venni a blőd szituációt. Mert tényleg, kit érdekel, honnan származik a gonosz játék természetfeletti ereje, amivel random haláleseteket tud okozni és a főhős szeretteit szemelte ki magának?
Christian Convery / A majom
Ebből a vékony premisszából meg sem próbál valami rétegzettebbet kihozni, helyette azon töri magát, hogy a halálesetek mindig eggyel durvábban és sokkolóban legyenek, mint akár egy Végső állomás-filmben. A vicsorgó játékmajomról készült közeliknél csak szétloccsanó vagy testrészeikből vérgejzírt spriccelő szereplők fordulnak elő gyakrabban. A célpontot is már messziről látjuk a homlokukon, de ez nem teszi semmivel kevésbé élvezetessé az elvetemült jelenetsorokat. A szétdarabolt és trancsírozott hullák mellett már-már teljesen rajzfilmes elemek is bekerültek, például egy főgonosz, akinek a titkos bázisa tévéképernyőkkel és a Bolondos dallamokat idéző, túlbonyolított csapdákkal van tele.
Mindez azért is meglepő, mivel Perkins korábbi filmjeiben a humor körülbelül annyira játszott központi szerepet, mint a balettben a láncfűrész, még a Longlegs néhány megmosolyogtató pillanata is főképp Nicolas Cage sorozatgyilkosának egy-egy bizarr mozzanatához köthető, akit sikerült pont olyan precíz mértékben alkalmazni, hogy túltolt teatralitásával ne oszlassa szanaszét a nyomasztó atmoszférát. A majom viszont már az első, lángszórós-belezős pillanatoktól fogva vállaltan nevetséges. Ugyan a robbanékony bevezetőt követő gyerekkori narratívában még nyomokban fellelhető némi szorongás, a film második szakaszától teljesen lefoszlik róla az elsődleges horrorjelleg, és egy véres fekete-komédia marad utána.
A rendező esztétikai érzéke ugyan a helyén van, a film küllemre semmiképpen sem emlékeztet a 70-es, 80-as évek autósmozis trashfilmjeire, amit a progrock soundtrackkel és Perkins saját, kiöregedett Elvis-imitátor cameojával is megidéz. Ugyanakkor A majom mintha kifejezetten abban a tudatban készült volna, hogy egy napon majd kultikus gyöngyszem lesz belőle. Csak előbb még el kell tűnnie pár évtizedre egy sötét kút fenekén, hogy onnan majd előhalásszák és rácsodálkozzanak a jövő filmfanatikusai, akik a 2020-as éveket addig kizárólag az önmagukat messze komolyan vevő, didaktikus slow burn horrorokkal azonosították.
Theo James / A majom
Bár több King-adaptációnak vannak kifejezetten vicces részei (például a Creepshow - A rémmesék könyve, vagy a mester kokainfűtötte aranyéveiben, saját rendezésében született Maximális túlhajtás), kifejezetten horror-vígjátékot eddig még egyetlen rendezőnek sem állt merszében létrehozni valamelyik írásából. A gore Perkins agymenésében legfőbbképpen a komédia forrásaként szolgál, az Evil Dead és a Hullajó fémjelezte splatterfilmek abszurditásáig túltolva.
Ha a forgatókönyvnek van hibája, akkor az, hogy túl sokszor irányítja rá a néző figyelmét a saját lehetetlenségére, azzal, hogy a főszereplők is úgy reagálnak, mint amit a közönségtől elvár: hangos meghökkenéssel, kiakadással.Viszont már csak annak is örülni lehet, hogy végre ismét készült egy olyan, bevállaltan agyatlan horror-komédia, amit nem terhel mélyenszántó társadalmi üzenet, és nem akar bűntudatot kelteni a nézőben azért sem, mert az kiröhögi a gyomorforgatóan véres részeket.
A majom február 27. óta látható a mozikban, forgalmazója a Prorom Entertainment.
