Szabadság, Szerelem (r.: Goda Krisztina, 2006)

Magyarország hagyományosan vízilabda-nagyhatalom, és már az volt a vasfüggöny mögött is, bármennyire nem tetszett ez a szovjeteknek. A magyar válogatottat egy 1955-ös moszkvai mérkőzésen az orosz bíró elgáncsolja, így a fiúk keményen készülnek az egy évvel későbbi visszavágóra a melbourne-i olimpián. Csakhogy időközben Budapesten kitör a forradalom, és a csapat sztárja, Szabó Karcsi (Fenyő Iván) belekeveredik a sűrűjébe. A nőcsábász vízipólós kiszúrja magának Vikit (Dobó Kata), a forradalmár műegyetemista lányt, akivel megjárja az őszi események legfontosabb helyszíneit. A forradalom leverését követően a vízipólósok az olimpián vesznek revansot a vérszomlyas módon játszó oroszokon. Goda Krisztina nagyszabású filmje az '56-os forradalom 50. évfordulójára készült, populáris műfaji eszközökkel ábrázolja az őszi eseményeket, de hűen igyekszik rekonstruálni minden idők egyik durvább sporteseményét is, amelynek során egy kis ország legalább erkölcsi győzelmet tudott aratni az elnyomóival szemben.

Fehér tenyér (r.: Hajdu Szabolcs, 2006)

Hajdu Szabolcs gyerekkorában tornásznak készült, helyette azonban színész, majd rendező lett belőle. Hogy miért döntött így, azt megvilágítja életrajzi ihletésű sportfilmje, bár főhőse (akit testvére, Hajdu Zoltán Miklós alakít) végül más utat választ, mint az alkotó. A Fehér tenyér egy visszaemlékezés és a vele párhuzamosan futó jelenbeli történések segítségével hasonlítja össze a Kádár-kor és a kortárs nyugati társadalom sporthoz fűződő viszonyát. Dongót gyerekként, a 80-as években szadista edzője kínozza őt és a társait a debreceni sportegyletben, felnőttként, Kanadában edzővé válva viszont nagy bajba kerül, amikor elveti a sulykot tanítványával szemben. Később furcsa helyzet áll elő, amikor egy kis cirkuszi kitérő után Dongó egy bajnokságon kerül szembe a saját tanítványával, akinek ő segített felkészülni a versenyre.

 

A Fehér tenyér elérhető a Filmión.

Cserebogarak (r.: B. Nagy Ervin, 2016-)

A Cserebogarak sorozat egy-egy epizódja kiemelkedő magyar bajnokok életét dolgozza fel színes és könnyed formában, a szereplők között több olimpikon is szerepel. Egerszegi Krisztinával, az ötszörös olimpiai bajnok úszóval 12 évesen ismerkedünk meg, amikor májkrémes konzervvel a homlokán gyakorolja a hátúszást. Papp Lacit, a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívót 10 évesen indítja el útján egy csetepaté a grundon. Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnok kardvívónak kamaszként kellett választania két erőssége, a kard és hegedű között. Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázót gyerekkorában a jégeső sem tántoríthatta el a gyakorlástól. A Cserebogarak a nagy győzelmek helyett a gyerek- és fiatalkori évekre koncentrál, a történetekből kiderül, hogy mennyi szorgalom, munka, adott esetben pedig lemondás vezetett a későbbi sikerekhez.

A Cserebogarak megtekinthető a KEDD YouTube-csatornáján

Brazilok (r.: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba, 2017)

Focilázban ég egy kicsiny magyarországi falu apraja-nagyja. Mindenki tutira veszi, hogy a helyi bajnokságon szokás szerint a polgármester (Fekete Ernő) és csapata fogja besöpörni a kupát. Azonban nemvárt kihívóik akadnak: Áron, a börtönviselt csodacsatár (Nagy Dániel Viktor), oldalán Csaba Atyával, a falu labdarúgásban is jeleskedő tiszteletesével (Bánki Gergely) csapatot verbuvál a cigánysoron lakó kamaszokból és együtt nevezni akarnak a bajnokságra. Miközben a fiatalok Áron és a húga, Rozi (Farkas Franciska) segítségével tisztességesen készülnek, a polgármesterék képesek bármilyen aljas trükköt bevetni a győzelem érdekében, mivel a tét nagyobb, mint a bajnoki cím: egy titokzatos, külföldön élő milliomos, a falu szülötte ajánl fel mesés díjat, egy brazíliai utazást a nyertesnek. Az underdog futballfilm releváns társadalmi témákat érint, közben képes megmaradni szórakoztató, lendületes közönségfilmnek.

A Brazilok elérhető a Filmión

Utolsó esély (r.: Angyalosi Eszter, Szőke Dániel, 2022)

Jellemzően extrém sportként gondolunk rá, a gördeszkázás azonban már hivatalos sportágnak minősül a 2021-ben megrendezett tokiói olimpia óta. A gördeszkának persze sok válfaja van, és ezek közül az egyik legnagyobb szabadságot adó műfaj a longboardos freestyle dancing. A középkorú Dodi (Kardos Róbert) is így véli, de ennek ellenére talán mégis túlságosan vakmerő, amikor úgy dönt, hogy elindul a bajnokságon, miközben korábban még csak rá sem állt a deszkára. Bár valóban jó oka van arra, hogy miért akar benevezni a versenyre, így akarja lenyűgözni a tőle elidegenedett lányát, de szerencsétlenkedését a lakótelep parkolójában még a gyerekek is kinevetik. Azonban egyiküknek, egy otthoni problémákkal küszködő tinilánynak megesik a szíve rajta, így a kamaszokból álló csapat elkezd segíteni Dodinak a gyakorlásban. Az Utolsó esély persze nem egy csöpögős tündérmese - alkotói úgy írták le, mintha a Larry világában mesélnének el egy Disney-történetet -, így nem is lesz varázsütésre deszkabajnok az 50-es apukából, ám életének legnagyobb hibáját talán mégis elkezdi kiköszörülni vele.

 

Az Utolsó esély elérhető a MAX-on.

Puskás öcsi és barátai (r.: Gellár Csaba, 2020-2023)

Puskás Ferenc és az Aranycsapat számos legendás eredményeihez tartozik, hogy 1952-ben, a helsinki olimpián szereztek aranyérmet, amikor 2:0-ra verték a jugoszláv válogatottat. Puskás Öcsi alakja a mai napig inspirálja a fiatal focistákat, de neki is el kellett kezdeni valahol, ezért nem is annyira elrugaszkodott ötlet rajzfilmhőst faragni belőle, hogy a gyerekek is megismerhessék, honnan indult minden idők leghíresebb magyar futballistája. A sorozat egyszerre alapul Puskás Öcsi életrajzán, a vele kapcsolatos történeteken, városi legendákon, és az ezeket feldolgozó mesekönyveken (Puskás Öcsi - A külvárosi vagány hihetetlen kalandjai). A sorozat Puskás első focis élményeivel indul: a hétéves Öcsi pajtásával és jövőbeli válogatott társával, Bozsik Cucuval szeretnének játszani a grundon, de a nagyobb gyerekek nem fogadják be őket. Öcsi elkeseredik, de édesapja megajándékozza egy saját készítésű rongylabdával. Innen folytatódnak egy évadon keresztül a rövid epizódok, amelyek a futball szeretete mellett a barátságról, a találékonyságról és az önzetlenségről szólnak.

A Puskás öcsi és barátai elérhető a Filmión.

Becsúszó szerelem (r.: Nagy Viktor Oszkár, 2021)

A sportnak elengedhetetlen része a szurkolás, de Gyula, az foci ultra (Ötvös András) már túlzásba viszi a dolgot, barátaival már a meccs előtt megverekednek a másik csapat drukkereivel. A férfinak a foci és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) a mindene. Miután kiderül, hogy Gyula meddő, feleségével az örökbefogadás felé fordulnak, de mivel Gyula és társai folyamatosan a bíróságon kötnek ki, kizárják őket a programból. Mariann egyik nap váratlanul egy várandós roma lányt (Gombó Viola Lotti) hoz haza, akinek a születendő gyermekét a terv szerint majd magukhoz veszik. Gyula tiltakozása ellenére Lüszi marad, ő pedig minden erejével azon van, hogy szurkolótársai elől eltitkolja a béranya származását. Idővel egyre közelebb kerül a lányhoz, ami félreértések lavináját indítja el.

A Becsúszó szerelem elérhető a Filmión.

Kedvenc sportdokumentumfilmjeinkről itt írtunk korábban, ezek közül többet is meg lehet tekinteni ingyenesen az olimpia alatt a Filmio kínálatában.