Robert McKee szerint a jól kivitelezett nagyjátékfilmes expozíció titka, hogy nem pusztán közli a film cselekményének megértéséhez elengedhetetlen tényeket, de egyben részévé válik magának a történetnek. Ez az „expozíció, mint muníció” elve. Egy forgatókönyv megírásának egyik legnehezebb része a történet megértéséhez szükséges tudnivalók dramatizálása, azaz beleszövése a cselekménybe.
Fontos, hogy ne használjunk teljes jeleneteket kizárólag információ közvetítésére, hanem a cselekmény megértéséhez szükséges tények mellett szerepeljen bennük konfliktus, lehetőség szerint tudjunk meg valami újat a karaktereinkről, és haladjon tovább a történet. Fontos emellett, hogy az expozíció ne legyen kirívó, azaz legyen legitim helye a sztoriban – magyarán, a karaktereink ne beszéljenek olyan dolgokról csakis a néző kedvéért, amellyel egyébként ők maguk logikusan tisztában kell, hogy legyenek, hiszen ez hiteltelené teszi a dialógust.
A trilógiának készülő, a héten bemutatott Apokalipszis című epizóddal immár két részesre bővült Resident Evil franchise első filmje, a Kaptár egy remekül megírt és rendezett techno-horror. A franchise alapja egy videojáték-sorozat, ennek megfelelően az író-rendező „hozott anyagból” dolgozott a koncepció és egyes karakterek tekintetében. A Kaptár a játék előzményeit mutatja be (eredeti címe Ground Zero volt, amit a szeptember 11-i események hatására változtattak meg), míg az Apokalipszis magának a játéknak a cselekményét dramatizálja, a harmadik, Afterlife munkacímű befejező rész pedig a következményeket fogja tárgyalni.
 |
Videojáték-adaptációként a Kaptár forgatókönyvétől felesleges lenne túlzott drámai mélységeket várni. A maga műfajában azonban egy mesterien megírt, végig borzasztóan feszült, zseniális suspense-re, mintsem értelmetlen vérengzésre építő könyvről van szó. A zsánerből adódóan a történetben akad nem egy logikai bukfenc, a dialógus szigorúan funkcionális, a karakterek pedig teljesen egysíkúak, tehát távolról sem tökéletes forgatókönyvről van szó. Ugyanakkor a cselekmény feszes, a történet remekül építkezik, és egy percre sem ül le. Példaszerű a film vizualitása, és a ritmusa. De a legszebb benne az a megoldás, ahogyan Anderson, a film író-rendezője az expozíciót kezeli.
A forgatókönyv egyik fontos feladata volt, hogy bemutassa a franchise koncepcióját, és megalapozza a cselekményt a trilógia részére. A koncepció szerint egy gigantikus vállalat titkos földalatti laboratóriumában, a Racoon City nevű város alatt több kilométer mélyen megbúvó Kaptárban kifejlesztenek egy halálos vírust. Egy szabotázsakció következtében a T-vírus elszabadul. Ennek hatására a Kaptárt irányító számítógépes rendszer, a Vörös Királynő a Kaptár több száz dolgozóját megöli, majd lezárja a laboratóriumot. Az eset kivizsgálására egy elit katonai egység érkezik, akik a Kaptár biztonsági főnökével, Alice-szel (Milla Jovovich) együtt alászállnak a laboratóriumba. Lent azzal kell szembesülniük, hogy a vírus hatására a sok száz halott dolgozó élőhalottként kísért a high-tech labor folyosóin. Ez a kisebbik baj, de a Vörös Királynő az érkező katonákat is ki akarja végezni. A katonáknak és Alice-nek ki kell jutniuk a Kaptárból, miközben a zombik mellett a tébolyultnak tűnő Vörös Királynővel is meg kell küzdeniük.
Mint látható, a sztori nem éppen egyedi, sem túlságosan koherens, de aki ilyesmit vár el egy zombifilmtől, ami tetejében játék-adaptáció is, az magára vessen. A film mégis működik: egyszerre félelmetes, nyomasztó és akcióval teli. Mindemellett a meglehetősen alacsony költségvetés ellenére igen mutatós – ebben rejlik Paul W. S. Anderson rendezői tehetsége. Lássuk, íróként hogyan kezeli az expozíciót.
A történet szerint Alice –akinek a nevét egyszer sem halljuk egyébként a filmben, csak a második epizódban – amnéziával ébred egy sejtelmes kastélyban. Az égvilágon semmire sem emlékszik, de az egyik fiókban fegyverekre bukkan, egy fénykép tanúsága szerint pedig a közelmúltban házasodott. Kommandósok ütnek rajta a kastélyon. Logikusan Alice-nek, a Kaptár biztonsági őreként tudnia kellett volna mindent a titkos intézményről. Ezért találta ki Anderson az amnézia-vonalat; a Vörös Királynő a T-vírus elszabadulásakor ideggázt juttatott a levegőbe, aminek hatása az órákon át tartó teljes memóriavesztés. Ezért a kommandósoknak útban a föld alá el kell mesélnie mindent a Kaptárról Alice-nek – és a nézőnek.
A techno-thrillerek kliséjeként persze a magyarázatot háromdimenziós számítógépes grafikákkal is alátámasztják, ami vizuálissá teszi az egyébként szöveges információt. Az első felvonásban tehát megtudjuk a Kaptár funkcióját, illetve az amnéziából eredően felvetődik egy csomó kérdés, amelyek narratív feszültséget generálnak: mi köze Alice-nek, illetve az időközben megtalált, szintén memóriazavarral küszködő férfinak – aki azonos a fényképen látott ifjú férjjel – a föld alatt történtekhez?
A cselekmény előrehaladtával villanásszerű flashback-eken keresztül tisztulnak az előzmények, melyek mindig újabb réteget adnak hozzá a történethez. Kiderül Alice és állítólagos férjének szerepe a konspirációban. A flashbackek elhelyezése a történetben mintaszerű – mindig a cselekmény szempontjából fontos helyen jönnek elő, ráadásul indokoltan; az amnézia egyik közismert velejárója, hogy komoly trauma hatására előjöhetnek emlékképek a múltból. Mivel az élőhalottak megjelenésével – ami a film szerkezetét tekintve az első fordulópont – egyre gyakoribbak az Alice-t érő traumák, a flashbackek ritmusa is gyorsul. Más esetekben egy-egy újabb, a Kaptárban talált nyom idézi elő, hogy beugorjon egy emlékkép a főhősnő számára.
Ezek a visszavágások a második felvonásban szétszórtan helyezkednek el, tehát mindig újabb kérdésre kapunk választ a történet előrehaladtával, így marad meg mindvégig a narratív feszültség. A főhőssel együtt kapunk választ a kérdésekre, ami erősíti a kapcsot a néző és a fő karakter között. Ritkán látni a flashback írói eszközének ennyire szép felhasználását. Épp annyit használ csak belőle Anderson, amennyit nagyon muszáj, és azok is gyorsak, sokszor dramatizáltak és stílusosan kivitelezettek.
Az amnézia mellett másik expozíciós eszköz a HAL-9000 utánérzés Vörös Királynő, mely a Kaptár összes funkcióját irányítja. Az első történeti fordulópontot megelőzően kiiktatják, de a bonyodalomnak megfelelően az első zombitámadás túlélői kénytelenek visszakapcsolni a szoftvert, hogy az elősegítse visszatérésüket a felszínre. A holografikus gyermekfigura meséli el, hogy mi történt valójában a Kaptárban, miért tértek vissza élőhalottként a dolgozók, és milyen egyéb veszélyek fenyegetik még a „valódi” élőket. A visszakapcsolt szoftver egyúttal erős külső konfliktust generál a túlélők számára. Okos megoldás, ahogy a túlélők sakkban próbálják tartani a Vörös Királynőt, aki – ami – továbbra is a megsemmisítésükön ügyködik. Ez a szépen dramatizált expozíció vezeti be a film harmadik felvonását.
Egri Lajos expozíciós elméletének megfelelően tehát a történet megértéséhez szükséges információk adagolása egyáltalán nem fejeződik be a film első harmadában – az expozíció végigvonul a cselekményen. Sőt, a remekül adagolt válaszok mellé a második nagy történeti fordulópontnál még egy viszonylag meglepő csavar is érkezik a cselekménybe.
Az amnézia szálnak köszönhetően Anderson tehát sok legyet ütött egy csapásra: megkönnyítette és hitelessé tette az expozíciót, narratív feszültséget generált a történet során felmerülő rengeteg kérdés jó tempóban való megválaszolásával, izgalmas belső konfliktust generált a főhős számára, és sajátos fogást talált egy egyébként nem túl újszerű alapötleten.
Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, érdemes még kiemelni az első Resident Evil film kapcsán a remekül alkalmazott rés-elméletet is. McKee teóriája szerint a történet karakterei céljaik érdekében lépéseket tesznek, ám ezek a lépések nem az elvárt eredményt hozzák – „rés” jön létre elvárásaik és az eredmény között. Anderson végig következetesen használja a rés-elméletet, ami számtalan váratlan helyzetet és ijesztő fordulatot eredményez karakterei számára. Ha Alice sikeresen elmenekül egy vicsorgó élőhalott dobermann elől, és megkönnyebbülten becsukja maga mögött az ajtót, biztos hogy amikor hátrafordul, öt zombi kutya fog igen gonoszan meredni rá.
Anderson érezhetően a nagykönyv szerint írja mozijait – lehet érvelni, hogy pont ezért meglehetősen generikus, egy kaptafára készült filmeket készít (pl. Event Horizon, Alien vs. Predator), ugyanakkor tagadhatatlanul van néhány pompás, kreatív megoldása a forgatókönyvírói eszközök használatában. A Resident Evil-t mindenképpen érdemes megnézni a zseniális expozíció, a rés-elmélet és a progresszív komplikációk ragyogó alkalmazása miatt.
