Ezek a visszavágások a második felvonásban szétszórtan helyezkednek el, tehát mindig újabb kérdésre kapunk választ a történet előrehaladtával, így marad meg mindvégig a narratív feszültség. A főhőssel együtt kapunk választ a kérdésekre, ami erősíti a kapcsot a néző és a fő karakter között. Ritkán látni a flashback írói eszközének ennyire szép felhasználását. Épp annyit használ csak belőle Anderson, amennyit nagyon muszáj, és azok is gyorsak, sokszor dramatizáltak és stílusosan kivitelezettek.

Az amnézia mellett másik expozíciós eszköz a HAL-9000 utánérzés Vörös Királynő, mely a Kaptár összes funkcióját irányítja. Az első történeti fordulópontot megelőzően kiiktatják, de a bonyodalomnak megfelelően az első zombitámadás túlélői kénytelenek visszakapcsolni a szoftvert, hogy az elősegítse visszatérésüket a felszínre. A holografikus gyermekfigura meséli el, hogy mi történt valójában a Kaptárban, miért tértek vissza élőhalottként a dolgozók, és milyen egyéb veszélyek fenyegetik még a „valódi” élőket. A visszakapcsolt szoftver egyúttal erős külső konfliktust generál a túlélők számára. Okos megoldás, ahogy a túlélők sakkban próbálják tartani a Vörös Királynőt, aki – ami – továbbra is a megsemmisítésükön ügyködik. Ez a szépen dramatizált expozíció vezeti be a film harmadik felvonását.

Egri Lajos expozíciós elméletének megfelelően tehát a történet megértéséhez szükséges információk adagolása egyáltalán nem fejeződik be a film első harmadában – az expozíció végigvonul a cselekményen. Sőt, a remekül adagolt válaszok mellé a második nagy történeti fordulópontnál még egy viszonylag meglepő csavar is érkezik a cselekménybe.

Az amnézia szálnak köszönhetően Anderson tehát sok legyet ütött egy csapásra: megkönnyítette és hitelessé tette az expozíciót, narratív feszültséget generált a történet során felmerülő rengeteg kérdés jó tempóban való megválaszolásával, izgalmas belső konfliktust generált a főhős számára, és sajátos fogást talált egy egyébként nem túl újszerű alapötleten.

Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, érdemes még kiemelni az első Resident Evil film kapcsán a remekül alkalmazott rés-elméletet is. McKee teóriája szerint a történet karakterei céljaik érdekében lépéseket tesznek, ám ezek a lépések nem az elvárt eredményt hozzák – „rés” jön létre elvárásaik és az eredmény között. Anderson végig következetesen használja a rés-elméletet, ami számtalan váratlan helyzetet és ijesztő fordulatot eredményez karakterei számára. Ha Alice sikeresen elmenekül egy vicsorgó élőhalott dobermann elől, és megkönnyebbülten becsukja maga mögött az ajtót, biztos hogy amikor hátrafordul, öt zombi kutya fog igen gonoszan meredni rá.

Anderson érezhetően a nagykönyv szerint írja mozijait – lehet érvelni, hogy pont ezért meglehetősen generikus, egy kaptafára készült filmeket készít (pl. Event Horizon, Alien vs. Predator), ugyanakkor tagadhatatlanul van néhány pompás, kreatív megoldása a forgatókönyvírói eszközök használatában. A Resident Evil-t mindenképpen érdemes megnézni a zseniális expozíció, a rés-elmélet és a progresszív komplikációk ragyogó alkalmazása miatt.