Hegedűs Bálint: Gyerekkoromban a nyári szünetekben jártam statisztálni a Filmgyárba 49 forintért. Végül nem mindig szerepeltem, de nagyon sok legendás film készítésénél jelen voltam, például emlékszem Bódy Gábor Nárcisz és Pszyhéjénél a felcsúti arborétumban egy agregátoron feküdtem, mert az jó meleg volt és onnan szemléltem a művészet születését. Apukám később gyártásvezető lett, én pedig nagyjából végigjártam a filmes iskolát, a kávé hordó fiútól kezdve voltam minden. Egyszer csak beiratkoztam egy segédoperatőri tanfolyamra, másfél évig dolgoztam is a szakmában, de azt hiszem a legrosszabb segédoperatőr voltam a világon. Aztán jött egy gondolat és egy barátommal írtunk egy forgatókönyvet, ami meglepő módon elindult a maga útján, majd lett egy mentorom, a nagy legendás forgatókönyvíró, Kardos Pista bácsi, és onnantól tudtam, hogy ez az én utam.
Filmhu: Érzed a gyakorlati tudás fontosságát írás közben?
H. B.: Nagyon fontosnak tartom, hogy egy forgatókönyvíró értse, hogyan készül egy film, mert már az írás során elsődleges, hogy az ötlet megvalósítható-e. Én minden forgatókönyvírónak javasolnám, hogy menjen el forgatásokra dolgozni. A film technikai sport, és bár gyerekkoromban nagyon untam a rengeteg időt, ami a világítással és a jelenetek ismételt felvételével telt, mégis elengedhetetlen, hogy a játékszer bármelyik végén is vagy, átlásd a teljes folyamatot.
Nagy reveláció volt még számomra, amikor szembesültem azzal, hogy mennyire fontos a vágás, az egész utómunka és a zene. Amikor forgatókönyvet írok, próbálom átlátni azt, hogy mit fog majd a kép és a zene hozzátenni, mert alapvetően érzelmeket akarunk kiváltani, amit nem csak dialógussal, vagy drámai szituációval lehet: a filmnek rengeteg eszköze van arra, hogy az azonosulást, vagy a kívánt hatásokat elérje. Csodálatos dolog, hogy egy jó filmhez ennyi tehetséges ember munkája kell, ebből csak egy a forgatókönyvíró, de egy jó díszlettervező, operatőr, vagy színész is ugyanannyit tesz hozzá.
Liza, a rókatündér - előzetes
Filmhu: Autodidakta módon tanultad meg a szakmát. Nem is jutott eszedbe, hogy keress olyan iskolát, ahol írást tanulhatsz?
H. B.: A ’90-as évek elején kezdtem el forgatókönyv írással próbálkozni, akkor még nem indult itthon kifejezetten forgatókönyvíró szak. Nekem az volt a szerencsém, hogy az első forgatókönyv megírása után felvettek a Barátok köztbe story linernek, ahol az első másfél évben iszonyatosan jó fizetésért, külföldi íróktól a többiekkel együtt gyakorlatilag gyorstalpalón megtanultuk a forgatókönyvírás alapjait. Nem sokáig írtam ezt a sorozatot, de minden kezdő írónak tudom javasolni, hogy menjen el a tévésorozatba dolgozni még akkor is, hogy ha a szakmai presztízse nem olyan magas, mert ott rá lesz kényszerítve a dramatikus gondolkodásra, az együttműködésre, és arra hogy minden határidőt nagyon pontosan tartson.
Filmhu: Később Lovas Balázzsal és Krigler Gáborral megalapítottátok a Fade In-t. Miért éreztétek szűkségét?
H. B.: Úgy gondolom, hogy a kétezres évek elején vákuum alakult ki a magyar forgatókönyvírás területén, mert a rendszerváltás után szétverték a stúdiórendszert és a többi szakemberrel együtt szélnek eresztették azokat a dramaturgokat és forgatókönyvírókat is, akik addig a stúdiókban segítették az alkotóknak megírni a könyveiket. Sok esetben megszakadtak a több évtizedes alkotói kapcsolatok és a magyar film tisztán szerői irányba fordult, ahol a rendező már teljesen egyedül készítette a forgatókönyvet. Ennek egyébként nagyon prózai oka volt: annyira kevés pénz jutott erre a fázisra, hogy bár voltak kivételek, leggyakrabban nem alkalmaztak dramaturgokat. Úgy gondolom, ez is egy fontos oka annak, hogy a magyar mozi az elmúlt 20-25 évben elvesztette a nézőit, mert eltűnt a történetmesélő szemlélet. Amikor megalapítottuk a Fade In-t, úgy tűnt, hogy dramaturgokra mégiscsak szűkség van, sőt az MMK bátorított is minket, támogatásokat is kaptunk, hogy a forgatókönyvíró szakma a háttérből egy kicsit előrébb kerüljön.
(fotó: Hegedűs Csenge)
Filmhu: A szerzői gondolkodás, mint mindenhol Európánban, már az újhullám idején, a ’60-as években megjelent Magyarországon is. Szerinted más volt az “auteur" gondolkodás a rendszerváltás után?
H. B.: A történetmesélés hiányát éreztem. Imádok filmeken sírni, nagyon sok alkotást felsorolhatnék, amelyek szerzői filmek és mégis megríkattak, mert volt érvényes drámai állítása, emlékezetesek hőseik és tele vannak katartikus pillanatokkal. Itt van például Lars von Trier, aki valószínűleg kibírhatatlan ember, de a filmjei pontosan megírt dramaturgia mentén építkeznek, sőt a Táncos a sötétbennel pontosan tudtam a tanítványaimnak illusztrálni a klasszikus dramaturgiát. Nem attól lesz valaki szerzői, hogy nem érthetőek a filmjei, hanem mert újszerűen, eredetien, emlékezetesen tud elmesélni egy történetet, úgy ahogy azt még senki nem tette meg. Ma a film elmozdult a cross over felé, amikor a különböző műfajok, vagy a szerzőiség és a műfajiság keveredik egy alkotáson belül. Szerintem ez jó.
Filmhu: A Fade In milyen más szemléletet szeretett volna meghonosítani?
H. B.: Mindhárman sok európai forgatókönyvíró workshopon vettünk részt, olyanokon, mint a Cinelink vagy a Script East, és nagyon sokat tanultunk arról, hogy más európai országokban, miképp készülnek a forgatókönyvek, és hogy bizonyos kérdéseket, bármennyire fájdalmasak is, fel kell tenni. A Fade In-ben mi ezt Európát próbáltuk hazahozni és azok az alkotók, rendezők, akikkel kapcsolatba kerültünk, nyitottak is voltak erre. Ez a szemlélet ma már sokkal erősebben jelen van itthon.
Mázli - előzetes
Filmhu: Te is forgatókönyvírója voltál a Született lúzer sorozatnak, ami az HBO Magyarország első magyar gyártású szériája volt. Azóta ott a legigényesebb magyar sorozatokat gyártják, és a forgatókönyv fejlesztési részleg vezetője Krigler Gábor, a Fade In másik alapítója. Hogyan találtatok egymásra a tévétársasággal?
H. B.: Az HBO kiírt egy meghívásos pályázatot, a Fade In híre addigra eljutott hozzájuk, így nekünk is szóltak, mi pedig megnyertük a tendert. Ma a sorozatok mást jelentenek, mint tíz éve, sokkal kockázatvállalóbbak lettek, mint a film. Tabukat próbálnak döntögetni. Láthatjuk, hogy a világban a legnagyobb alkotók szinte presztízst csinálnak abból, hogy megcsinálják a maguk sorozatait. Van tőlük mit tanulnunk, mert amit az HBO és Krigler Gáborék létrehoztak, az prémium minőség.
Filmhu: Több tévéfilmet is írtál. Hosszában és képkompozícióban kicsit eltérhet a tévéfilm a mozifilmtől. Forgatókönyvírói szempontból van olyan dolog, amire érdemes odafigyelni?
H. B.: Alapvetően nincsen, hiszen a néző ugyanúgy várja a fordulatokat, az emlékezetes karaktereket, a jó konfliktusokat. A tévéfilmben az jelent nehézséget, hogy sokkal alacsonyabb a költségvetése, mint a játékfilmeknek, ezért amikor tévés műfajban gondolkodom, azt próbálom kitalálni, hogy hogyan lehet kevés, vagy egy helyszínen elmesélni egy ötven perces történetet úgy, hogy közben ne színházi előadás legyen. Ez alól kívétel volt Madarász Isti Legyőzhetetlenek című filmje, mert egy rafting túrán játszódott, szintén vele csináltuk a Fekete múmia átkát, ami bár egy helyszínen játszódik, de a kávéház néha átalakulunk hirtelen western kocsmává, vagy sivataggá.
Kislányával a Fekete múmia átka forgatásán (fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Gondolom neked vannak dédelgetett történeteid, amit szeretnél megírni. Milyen arányban dolgozol felkérésre és saját ötletből?
H. B.: Én nagyon élvezem, hogy ha fölkérnek, mert meggyőződésem, hogy a filmkészítés az együttműködésről szól már a forgatókönyvírás szakaszában is. A rendezőkkel nagyon szoros kapcsolatban írom a forgatókönyveket, sokszor ők is forgatókönyvírói az alkotásoknak, hiszen egy idő után már annyi ötletet, dialógus részletet hoznak ők is, hogy nehéz lenne azt mondani, hogy nem írták a könyvet. Ettől függetlenül vannak saját ötleteim, amit szeretnék majd a közeljövőben elkezdeni írni, de a lényeg nem az, hogy a történet saját ötlet-e, hanem, hogy amibe az ember rengeteg időt és energiát beletesz, a lehető legérvényesebben szólítsa meg a közönséget.
A Mázlit, a tévéfilmeket közül pedig az Utolsó órákat írtam saját ötletből, és persze voltak olyanok, amelyek nem valósultak meg. Fontos, hogy az ember ne ragadjon be egy történetbe, sokszor látok olyat, hogy hosszú éveken, vagy akár egy évtizeden keresztül ír valaki egy sztorit, és képtelen félretenni, vagy túllépni rajta. Néha nagyon jót is tud tenni egy könyvnek, ha egy időre félreteszi az ember, majd újból, már friss szemmel tekint rá.
Filmhu: A Kincsem esetében a rendező Herendi Gábor később csatlakozott be a projektbe, mint te. Hozzád hogy jutott el a filmterv?
H. B.: 2008-ban keresett meg Lajos Tamás és Mink Tamás producer, hogy szeretnének Kincsemről filmet íratni. Nagyon megijedtem a feladattól, ezért elkezdtem állatos filmeket nézni. Rájöttem, hogy az állatok hiába akár főszereplői a történeteknek, mégis az emberek fontosak igazán, hiszen a dráma mindig a változásról, az akadályok leküzdéséről szól, és ezekben mindig egy ember vett részt. Dolgoztam rajta egy ideig, ám eljött az a pont, amikor én kértem egy rendezőt, mert elképzelhetetlennek tartottam egy ilyen nagy nemzeti eposznál, hogy ne legyen a forgatókönyvírás utolsó szakaszában jelen valaki, aki képekben gondolkozik. Hatalmas örömömre Herendi Gábor fantáziát látott benne. Egy ilyen történetet nagyon jó ízléssel kell megfilmesíteni, csak akkor van értelme ezt a nagyszabású művet létrehozni, ha tud szólni a mai világról. Gábor nagyon jó ízléssel, nagy szívvel és érzékenységgel szállt bele a filmbe.
Utolsó órák - jelenetfotó
Filmhu: Írás közben talán látod magad előtt vizuálisan is a történetet. De a te munkád véget ér azzal, hogy elfogadják a forgatókönyvet és nincs beleszólásod abba, hogy hogyan nézzen ki a film. Szokott meglepetés érni a kész filmek kapcsán?
H. B.: Ez az oka annak, hogy ilyen szoros emberfogásban szeretek dolgozni a rendezőkkel, így úgy tudom elengedni Herendi Gábort a Kincsemre, az Ujj-Mészáros Károlyt a Lizára, vagy a Keményffy Tamást a Mázlira, hogy azt gondolom, mindent végigbeszéltünk a rendezővel. Utána már külön ajándék, ha olyan is lesz az alkotás, vagy esetleg még olyanabb.
Filmhu: A Filmalapban forgatókönyv fejlesztési igazgató vagy, így nagyon sok könyv átmegy a kezeden. Milyen filmet akarnak ma csinálni a magyar rendezők?
H. B.: Nagyon sokszínű a paletta, és ez jó. Senki nem mondhatja, hogy nem készültek sokszínű filmek mind témájukban, mind megvalósításukban. Ez az alkotókat és a döntőbizottságot is dicséri, akik vállalják a kockázatot olyan elsőfilmesek esetében, mint a Saul fia, az Utóélet, vagy az Isteni műszak.
Nagyon empatikus vagyok mindenkivel, akinek nem jön össze a filmje, mert én is alkotó vagyok, és biztosan mindenki beleadott apait-anyait, de nem tudunk mindenkit támogatni. Két lehetősége lenne a Filmalapnak. Az egyik az, hogy akinek már sikerült bekerülni a rendszerbe, az filmmel távozik a végén. Ez azt jelentené, hogy sokkal kevesebb forgatókönyvíró dolgozna, sokkal kevesebb filmterv indulna el a megvalósulás felé. Ezért szerintem jó döntés volt, hogy a másik utat választották, amelyben több filmet indítunk útjára, kezdünk el fejleszteni és csak újabb sikeres pályázatok során lehet elkezdeni az előkészítést és a gyártást. Most kevesebb alkotás készül, mint az előző érában, nincs évi 20-30 nagyjátékfilm, viszont amik mozikba kerülnek, azokra sokkal több pénz jut.
Parkoló - előzetes
Filmhu: Te hogy szoktál írni? Van valamilyen rendszered? Szigorú vagy magadhoz?
H. B.: Az írás nekem már jutalomjáték, a fő munka kitalálni a történetet. Szeretek már a munka elejétől a rendezővel együtt gondolkozni, maga a film beszélgetések során alakul ki bennem és amikor leülök a gép elé, akkor már nagyon tudom, hogy mit szeretnék leírni.
Mivel három gyerekem és egy munkahelyem van, nagyon koncentráltan próbálok dolgozni, mert az gondolom, hogy akkor már annyira fókuszált figyelem kell, hogy vagy elvonulok egy napra, vagy éjszaka dolgozom.
Filmhu: Mit mondanál a tanítványaidnak, ha azt kérdeznék, hogy mi a forgatókönyvírás legfontosabb eleme?
H. B.: A film az irányított figyelem művészete. A forgatókönyvírás szakmai alapjai nagyon gyorsan elsajátíthatóak, de a filmes gondolkodáshoz rutin kell: hogy hogyan lehet legfeszesebben a drámai konfliktusokat és a karaktereket vezetni úgy, hogy elvigyen a kívánt élményhez. Nagyon sok tehetség is kell hozzá - mondjuk 5% -, nagyon sok szakmai alap - mondjuk másik 5% -, de a forgatókönyvírás 90%-a szorgalom, kitartás és szív. Amikor a Kardos Pista bácsit szerettem volna meggyőzni, hogy tanítson, akkor azt mondta, hogy nem tanítok neked semmit, kezdj el forgatókönyveket írni, írjál évi kettőt, hármat és egy idő után jók lesznek. A forgatókönyvírás alapvetően szívben dől el: ha az ember megtalálja egy történet szívét vagy egy karakter végső igazságát, hozzá jön majd a történet is. Egy forgatókönyvírónak mernie kell érezni, a szívének benne kell lennie a könyvben és akkor egy idő után jó filmek születnek.
