Az utóbbi két évtizedben egyre szaporodott azon iráni rendezők száma, akik az állami ellehetetlenítéssel dacolva, akár szabadságukat és testi épségüket is kockáztatva hoztak létre nemzetközi filmfesztiválokon versenyző, és sokszor díjazott alkotásokat. Jafar Panahiről A tükör, A fehér léggömb, vagy A kör, illetve Asghar Farhadi Az ügyfél, és Egy hős című filmje, amelyet Cannes-ban nagydíjjal jutalmaztak, mind az 1970-es években, Dariush Mehrjui és Abbas Kiarostami filmjei által indított iráni újhullám örökösei. Mohammad Raszulof is ehhez a vonulathoz tartozik, sokszor titokban, illegálisan és fenyegetve készítette a filmjeit, a Nincs gonosz című alkotása – amely többek között azért is áll négy külön történetből, mert így könnyebben tudta titokban lefogatni – nyerte el a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a hetvenedik Berlinalén, A szent füge magja pedig a legutóbbi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon kapott különdíjat.
Forrás: Cirko Film
Raszulof filmjének helyszíne a mai Teherán és egészen frissen reagál a jelenkor eseményeire. 2022 szeptemberében meghalt egy huszonkét éves kurd nő, Máhsza Amini, aki azért utazott a városba, hogy még az egyetemi tanulmányai megkezdése előtt elintézzen néhány ügyet. Az iszlám törvényeit betartató karhatalmi szervezet emberei berakták őt egy buszba, ahol olyan nőket zsúfoltak össze, akiket a „nem megfelelő” öltözködésük miatt állítottak elő, fejét többször odaverték a jármű oldalához, majd részt kellett vennie egy helyes öltözködésről szóló előadáson, ahol rosszul lett, összeesett és pár nap múlva meghalt. Ez az eset robbantotta ki fővárosszerte a fiatalok megmozdulásait, ahol az elnyomó teokratikus rezsim ellen tüntettek, a nők országszerte vágták le a hajukat és égették el hidzsábjaikat.
Mi is ebbe a kaotikus és riadt helyzetbe csöppenünk a film elején, így kapunk betekintést a középosztálybeli család életébe, amelynek sorsa épp felívelőben van, hiszen az apa, Iman (Missagh Zareh) több évi megfeszített munka után, megkapta a várva várt kinevezést, vizsgálóbíró lett. Az elsősorban a lakásban játszódó kamaradrámában hamar kiderül, hogy az áldás közel sem olyan egyértelmű, hiszen az egész család élete megváltozik, a kamasz gyerekek mostantól nem barátkozhatnak azzal, akivel szeretnének, nem posztolhatnak szinte semmit a közösségi média oldalaikra, de Iman is ekkor döbben rá, hogy az előléptetéssel egyáltalán nem a szakmai tudására kíváncsiak, csupán bábként számít rá a rendszer.
Ám korántsem marad kamaradráma a közel három órás alkotás, Raszulof többször is csavar a történeten, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, hogy éppen kinek a szemszögéből látjuk a más-más műfajban elmesélt eseményeket, amely krimivé válik, amikor egyik reggel Iman szolgálati fegyvere eltűnik. A pisztoly eltűnése komoly bizalmatlanságot okoz a családban, és amíg a film első egyharmadában az apából szinte csak annyit látunk, ahogy hullafáradtan hazaérkezik a munkából, később egyre inkább a központba kerül. Olyannyira, hogy film végére szinte eszét veszi az állam előírásaiból fakadó nyomás, a rettegés és pszichothirrerként zárul az alkotás.
Forrás: Cirko Film
Raszulof ugyanilyen színesen mutatja be a kiéleződő ellentéteket is, a család szinte leképezi azt, ami az iráni társadalomban jelen van, ami a legtöbb ellentétet szítja. A film első részében inkább a család különböző generációi között feszülő konfliktusokon van a hangsúly, hiszen a szülők ragaszkodnak az ősi, hagyományos szabályrendszerekhez, a két gyerek pedig ki szeretne törni ebből. Nagyon beszédes – és akár Magyarországon élő családoknak is ismerős szituáció lehet –, amikor Máhsza Amini tragédiájáról esik szó: a szülők azt szajkózzák, amit a közszolgálati televízió, és rajta keresztül az állam állít, miszerint a lány egyszer csak agyvérzést kapott: „bárkivel bármikor megeshet”, a kamasz és fiatal felnőtt gyerekek azonban a közösségi médiából tájékozódnak, ők a végletekig összeforrt állam és vallás terrorját, és a karhatalmi szervezet túlkapását látják a halálesetben. Míg a konzervatív, és az apa foglalkozásán keresztül erősen a hatalomhoz kötődő szülők szerint a tüntetők huligánok és az apa tevőlegesen is részt vesz a megtorlásban, a lányok saját korosztályukat, és barátaikat látják bennük, hiszen Razvannak (Mahsa Rostami) a legjobb barátnője is belekeveredik a tüntetésbe és súlyosan meg is sérül.
Ahogy haladnak előre az események, a felállás is megváltozik. Ahogy az apa szakad el a valóságtól, úgy távolodik el férjétől és közeledik a lányaihoz az anya, Najmeh. Soheila Golestani bravúrosan alakítja ezt az erős asszonyt, aki túl tud lépni neveltetésén, és azon, hogy evidenciának tekintse, a férfi szava szent. Sőt, egy vita hevében még el is szólja magát: „eddig elrejtettem előletek apátok igazi természetét”. Érzékletesen hozza az iráni kultúrában rejlő kettősséget, amelyben a nők tanulhatnak, akár tudományos karriert tölthetnek be, mégis kötelezően hidzsáb alá kell rejteniük a hajukat, szigorú vallási törvényeknek kell megfelelniük.
Forrás: Cirko Film
Bár legtöbbször érdemes az alkotói lehetőségektől függetleníteni a művészeti produktumot, A szent füge maga esetében elválaszthatatlan a kettő – nem véletlen, hogy a felkelésről a közösségi médiában keringő valós felvételeket vág be az alkotásba –, sőt nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy miképpen jött létre a film. Ahogy az iráni politika szorosan összenőtt a vallással, és befészkelte magát a mindennapokba, a legintimebb pillanatokba is, úgy kapcsolódik az illegalitásban készült iráni filmekhez alkotásuk módja. „Amikor egy olyan totalitárius rendszerrel van dolgunk, mint az iráni, a politika más értelmet nyer, mert minden politika, és mindent ellenőrizni próbálnak. Teheránban például, ha csak az időjárásról vagy az éghajlatról beszélünk, az is politikai kérdés” - nyilatkozta a rendező.
Bámulatos az a közlésvágy, amely Mohammad Raszulofot hajtja és amely arra ösztönzi, hogy az alkotást minden elé helyezze. Hiszen először 2010-ben tartóztatták le, Goodbye című filmje miatt, amit állítólag engedély nélkül forgatott. Az akkor kiszabott hat éves börtönbüntetésből végül egy év letöltendő lett, ám húsz évre eltiltották a filmezéstől. Ennek ellenére sorra készítette titokban alkotásait, hiába élt a családja már hosszú évek óta Hamburgban, ő szabadságát is veszélyeztetve tért vissza újra és újra hazájába, hogy a leghitelesebben tudja elmesélni a történeteit.
Forrás: Cirko Film
Hiába kellett letöltenie börtönbüntetését, amint kiszabadult, nekilátott A szent füge magja forgatásához, amelyet cannes-i bemutatójára szélsőséges körülmények között tudott csak elkísérni: az Iszlám Köztársaság nyolc év börtönbüntetésre, korbácsolásra és pénzbírságra ítélte, ha csak nem vonja vissza a nevezést, a hatóságok pedig razziáztak az operatőrénél, kikérdezték a szereplőit, és rajtuk keresztül nyomást gyakoroltak rá. Ő azonban minden elektromos eszközét hátrahagyva gyalog jutott el egy faluhoz az iráni határra, majd huszonnyolc napig utazott titokban, papírok nélkül, hogy elérjen a francia riviérára, abban a tudatban, hogy soha többé nem térhet vissza hazájába.
Bár Raszulof filmjének metaforikus címet adott, egy négy fős családon belül nyíltan mutatja meg, hogy mit tesz, hogyan fojtja meg az iráni rendszer nem csak az ellene lázadókat, hanem a saját híveit is.
A szent füge magja január 30. óta látható a mozikban a Cirko Film forgalmazásában.
