A válogatásban készül animációs dokumentumfilm, egy rákból kigyógyuló férfi portréja, groteszk kamaradráma, történet egy vak anya és fia kapcsolatáról és egy egypetéjű ikerpár szerelmi háromszögéről is. Az idei Inkubátor a jelenlegi járványhelyzet miatt határozatlan időre elcsúszott, de amint meghirdetik az idei csapat pitchfórumának időpontját, szokásunkhoz híven, be fogjuk mutatni az ő filmterveiket is.

Csáki László: Kék Pelikan / producer: Felszeghy Ádám

Mit ér a szabadság, ha nem lehet vele élni? Az animációs dokumentumfilm a ’90-es évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát mutatja be, három barát történetén keresztül, akik meghackelik a rendszert. De vajon mindenki megússza szárazon?

Milyen fázisban van a filmed forgatókönyve?

Csáki László: A Kék Pelikan eredeti riportokra épülő animált dokumentumfilm, klasszikus értelemben nincs forgatókönyve, csak egy szinopszis, ami a riportok leíratából és az azokra épülő jeleneteket dramaturgiai felépítését rögzíti. Ez alapján rajzolom és Szabó Dani vágóval építjük a történetet a közel 25 felvett beszélgetés hangjára. Animatik készítése közben születik meg a film szerkezete és a formája és így a forgatókönyv is.

Felszeghy Ádám: Az a "szinopszis" egy 40 oldalas dokumentumfilm-treatment, szóval van anyag bőven. A 25 beszélgetés több, mint 40 órányi hanganyag és természetesen azért mielőtt nekiestünk volna, kitaláltunk egy vázat, ahol rendesen felépítettük a történet ívét, kb. mintha fikciós filmet csinálnánk. Az alap sztori egy elég klasszikus bűnügyi történet, de természetesen ráépül az oral history (anekdoták), a kordokumentumok (mint pl. Kádár beszéd), a korhangulat (zenék), stb.

Mennyit változott a történet a tavalyi pitch óta?

Cs.L.: Nem változott a történet, a pitch-en elmesélt szerkezeten dolgozunk csak. Rengeteg információval gazdagodott elsősorban a történelmi háttér és a rendszerváltás rész, azaz a kezdetek és az alapja/kontextusa a jegyhamisítás jelenségnek.

Hol tartotok a gyártásban?

Cs.L.: Az animatik készül intenzíven, de ezzel a munkafolyamattal párhuzamosan Horesnyi Máté tervezi a figurákat és főbb karaktereket. Animációs teszteket készítettünk a szájszinkron és figura-háttér viszonyára és a vizuális világ megtalálására és elsősorban és úgy általában gyárthatóságra. Pálfi Szabolccsal elkezdtük a 3D-s kellékek modellezését pl.: az autókat, járműveket, amelyek a 90-es évekbeli budapesti utcai totálokat fogják mozgalmassá tenni, és utómunka/kompozit teszteket csinálunk. Elindult a hátterek festése és folyamatosan adunk ki teszt munkákat ezáltal keresünk újabb alakotótársakat. A felhasználni kívánt archív hanganyagok és zenék jogosításán és újabb dokumentumok keresésén és jogosításán is elkezdett dolgozni Varga Kinga produkciós asszisztens és Felszeghy Ádám producer.

Más forrásból is szereztetek a filmhez támogatást az Inkubátoron kívül?

F.Á.: Az Inkubátor pitch óta a filmterv Best Pitch-et nyert Szarajevóban a Sarajevo Talents 'Pack and Pitch' programjában, ahova idén visszahívtak zsűrizni. Voltunk vele Lisszabonban, a Lisbon Docs-on fejlesztettük, illetve a Dok Leipzig Co-Prod. Marketre is kijutott a terv. Rengeteg nemzetközi érdeklődő volt (főleg Németországból), de jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a legnagyobb segítséget egy magyar partnertől kapjuk gyártásilag. Ugyanakkor van komoly érdeklődés nemzetközi forgalmazásra is, akik Berlinben már tárgyaltak a Filmintézet munkatársaival, illetve úgy tűnik, hogy a magyar forgalmazónkat is megtaláltuk.

Nagyjától tudod, mikor kezdtek forgatni? 

Cs.L.: Az előkészítéssel párhuzamosan részben elkezdtük a Pelikan gyártását, mivel már festjük a háttereket és bizonyos jeleneteket, amelyek 'kompozitban animálódnak (inzertek/morfok/vizuális illusztrációk) már készülnek.

Befolyásolja a gyártást koronavírus?

Cs.L.: A film gyártását nem befolyásolja a járvány, mivel tudunk műteremből és otthonról dolgozni, amúgy is így dolgoznánk együtt, csak néha talákozunk, ami most elmarad a vírus miatt. 

Nagyjából szerinted mikorra lesz kész? 

Cs.L.: Nyárra tervezzük az előkészítés befejezését és elkezdeni az intenzív gyártását az animációnak, ezt most még nehéz lenne százalékben meghatározni. 2022-re tervezzük befejezni a Kék Pelikan-t.

Voltak akik a pitch után kerestek fel saját vonatjegyhamisító történettel?

Cs.L.: Igen, megkerestek újabb sztorikkal. Ez az egész vonatjegy ügy sokaknak megvolt és gyakran kerülök nosztalgiahullámba a film említése kapcsán. Azt gondolom van és lesz kinek elmesélni ezt a történetet, létezik egy közös élmény, amire lehet építeni.

 

Dér Asia: Nem haltam meg (dokumentumfilm)

Az életimádó műkincskereskedő 51 évesen megtudja, hasnyálmirigy rákja van. A túlélés esélye alig 5%, ő mégis megváltásként tekint betegségére – hiszi, ha megváltozik és új emberré válik, túléli.

Milyen fázisban van a filmed forgatókönyve?

Folyamatosan dolgozunk a könyvön Csaba Bálint forgatókönyvíróval, követjük Gábor történetének alakulását. Most, hogy sok időnk van otthon a gép előtt, eddigi forgatott anyagokat nézünk, közben messengeren kommentáljuk egymásnak a látottakat. Beláthatatlan mennyiségű forgatott anyagunk van, csak kitart a karantén végéig. Nem unatkozunk.

Más forrásból is szereztél a filmhez támogatást az Inkubátoron kívül?

Még nem, de lehetséges koproducerekkel már beszélgetünk. Részt vettem egy filmfejlesztő nemzetközi workshopon a DOC Circle-n.  A workshop keretében három alkalommal, három különböző országban találkoztunk nemzetközi mentorokkal, sales agent-ekkel, producerekkel és az ő javaslataik alapján dolgoztunk a filmtervünkön. Ezek a workshopok jó alkalmak arra, hogy a filmed bekerüljön a nemzetközi dokumentumfilmes vérkeringésbe és ha legközelebb pitchelsz, vagy fesztiválra nevezel, már ismerősen fog csengeni a címe szakmán belül. Felmerült a lehetősége annak is, hogy Cannes-ban, a Doc Corner keretében mutatkozzon majd be a film, ha már közelebb leszünk a film befejezéséhez.

Nagyjától tudod, mikor tudtok újra forgatni a koronavírus miatt?

Most nem tudunk forgatni, Gábor önkéntes karanténban van egyedül, meg kell várnunk, amíg vége a járványnak. Addig is kreatív megoldásokon gondolkozunk, hogy lehetne bemutatni ezt az időszakot is a filmben.

Érdekes lesz majd a következő évek filmjeiben nézni, ki hogyan oldotta meg filmnyelvileg a járvány hónapokat, mivel ezzel a problémával minden hosszú távú dokumentumfilmet forgató stáb szembesül most.

Hány órát vettetek eddig fel és szerinted mennyit fogtok Gáborral forgatni?

Az előforgatásokkal és a kutatási anyaggal együtt már 150 óra felett járunk. A megbeszéltek szerint 2021 januárjáig forgatunk, akkor telik le Gábor felépülése utáni 2 éves határidő, ami egy óriási dolog hasnyálmirigyrák gyógyultak életében. A tervek szerint ennek az időszaknak a lezárulása lesz a film vége is.

 

Fazekas Máté Bence: Kilakoltatás

Egy fiatal elszánt bírósági végrehajtó és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló öreg néni heroikus küzdelme egy napba sűrítve.

Milyen fázisban van a filmed forgatókönyve? Mennyit változott a történet a tavalyi pitch óta?

Sokat dolgoztam rajta, sok verzió született, és azt hiszem, már közel a vége. Az alap maradt, radikális változtatások nem történtek, sokkal inkább az árnyalatok, a hangsúlyok módosultak. Színesebb, élettel telibb lett az egész sztori. Ebben a legnagyobb segítségemre Nagy V. Gergő dramaturg volt, hála és köszönet neki.  

Gyártás-előkészítésben hol tartotok? Színészeket, helyszíneket elkezdtetek keresni?

A legfontosabb színészek már fixek, épp helyszínt keresünk nagy erőkkel. Nem egyszerű, mert bizonyos adottságokkal rendelkező utcára van szükségünk, és nem is kevés időre, hiszen a film legnagyobb része ott játszódik. Futni kell még köröket az önkormányzattal és a lakókkal is, de már vannak reménykeltő fejlemények. 

Más forrásból is szereztél a filmhez támogatást az Inkubátoron kívül?

Nem szereztünk. Úgy gondoljuk, a témája és a megvalósítása miatt ez nem az a történet, amiben nagy kopordukciós potenciál lenne, ezért nem is terveztünk kilépni a Kilakoltatással a nemzetközi együttműködések színterére. 

Nagyjától tudod, mikor kezdtek forgatni? És ezt befolyásolja a koronavírus?

A forgatás kezdetére május végét lőttük be. Figyeljük a napi eseményeket, és ha szükségesnek látjuk, módosítani fogjuk ezt a dátumot. Mindenesetre bizakodók vagyunk, hogy időben el tudjuk kezdeni a forgatást. 

 

Mayer Bernadette: Szemem fénye

Egy érettségi évében járó fiú szimbiózisban él fiatalos anyjával, ám életük felborul, amikor a nő megvakul. Egyre fojtóbban ragaszkodó anyja mellett családfenntartóvá, ápolóvá kell válnia, míg sorra veszíti el a számára fontos dolgokat. Ebben a présben egyszer csak már nem lehet megmaradni.

Milyen fázisban van a filmed forgatókönyve? Mennyit változott a történet a tavalyi pitch óta?

Egy nagyobb lépcső előtt állunk most Tóth Marcsi íróval, mely során sokat fog tisztulni a történet. Ebben lökést adtak a konzultációk meghatározó személyekkel, és hogy félre tudtuk tenni egy kis időre az anyagot - amíg szültem -, így most sokkal tisztábban látunk rá. Alapjaiban nem változott sokat, de kerekedik, érik. 

Gyártás-előkészítésben hol tartotok? Színészek és helyszínek keresésével hogy álltok?

A gyártás-előkészítés most takaréklángon lobog, mivel most még elég távoli a forgatás. Mi 2021-ben kapjuk csak kézhez a gyártási támogatást, így most a casting egyenlőre önerőből zajlik, akárcsak a forgatókönyv fejlesztés, és helyszínkeresés. A szemem mindig nyitva tartom: volt már, hogy magam szólítottam meg egy tinédzser korú fiút az utcán, hogy behívjam meghallgatásra. A többi szerepre vannak konkrét ötletek a fejemben.

Für Anikó a film stabil alapköve, ő már fel van kérve az egyik főszerepre, sőt be is van avatva a történet alakulásába, kikérem a véleményét. A másik főszereplőt még keressük: fel vagyok rá készülve, hogy minden kő alá be kell majd néznünk, hogy megtaláljuk, mivel korából kifolyólag amatőrről van szó.

Bár meg messze van a forgatás, az operatőrrel, Csepeli Eszterrel már ötletelünk a helyszineken. Egyenlőre a karanténban fejben, illetve eddigi gyűjtéseink alapján haladunk végig a helyszínlistán, összehangolva a dramaturgiai, vizuális és gyártási szempontokat.

Nagyjától tudod, mikor kezdtek forgatni? És ezt befolyásolja a koronavírus?

A Filmintézet a hetekben bírálta el a halasztási kérelmemet, melynek oka, hogy közben kisfiam született januárban. A döntés alapján 2021-ben indul el a filmem gyártása, a forgatás pedig 2022-ben lesz. Így remélem addigra a koronavírusra már csak mint távoli emlékre gondolunk majd vissza. Talán a filmben is lesz rá majd visszautalás.

Más forrásból is szereztél a filmhez támogatást az Inkubátoron kívül?

Nem, de mindenképpen fogunk erre kísérletet tenni, amikor eljön az ideje.

 

Szilágyi Fanni: Veszélyes lehet a fagyi

Egy egypetéjű ikerpár mindkét tagja ugyanabba a férfiba szeret bele, aminek hatására kénytelenek az addig jól palástolt, hétköznapi nyomorultságukkal szembesülni.

Milyen fázisban van a filmed forgatókönyve?

Lányi Zsófi már februárban befejezte a harmadik draftot, azóta csak apró változtatások kerültek bele.  

Mennyit változott a történet a tavalyi pitch óta?

Nem annyira sokat, de az a kevés viszont nagyon. 

Gyártás-előkészítésben hol tartotok? Castingolni elkezdtetek? Színészek, helyszínek fixek?

A legtöbb helyszínünk megvan, én nagyon boldog vagyok velük. Stork Natasa fogja játszani a főszereplő ikerpárt és Patkós Marci lesz az ikrek életét felforgató darukezelő. Van még pár fontos szerep amik castingját  félbe kellett hagynunk.

Más forrásból is szereztél a filmhez támogatást az Inkubátoron kívül?

Nem.

Nagyjától tudod, mikor kezdtek forgatni? És ezt befolyásolja a koronavírus?

Április 26-án indult volna a forgatás, ezt elhalasztottuk bizonytalan időre. Mindenesetre mi előkészítünk mindent online, amit csak lehet intézni otthonról, azt intézzük. Terepszemlézünk a Google Mapsen, storyboardot rajzolunk Tasnádi Zsófival és Szilágyi Gáborral Skypeon, még castingoltam is videócseten, nagyon izgalmas volt. Engem is meglep néha mennyire produktív tud lenni a stábunk még így is. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Szóval ha elvonult a veszély, akkor leforgatjuk az addigra  szuperül előkészített filmet! Ez a terv.