Az Emma és Eddie-t hét évig forgattátok, és időközben a Lovettékhez hasonló, a pornósztárok és az influencerek keresztmetszetében mozgó erotikus tartalomgyártók teljesen leuralták az online pornóipart. Egyre jobban belekerülnek a mainstream köztudatba az olyan platformok, mint az OnlyFans, ahol magánszemélyek a saját szexuális jellegű tartalmaikat árulják. Ennek ,,szemtanújaként” mit gondolsz erről a folyamatról?
Egy relatíve hosszú folyamatról beszélünk, ami elindult valahol a '60-as évek környékén, de én inkább oda ugornék, amikor szexualizálódott a reklámvilág, illetve a zene- és a videoklipipar lényegében beemelte a softpornót a mainstreambe, és normalizálta ezt az egész képi világot. Gondoljunk Madonnára, vagy számtalan rapikonra. Mire eljött a közösségi média korszaka, és annak a képi megjelenítésre épülő változata az Instagrammal, a felhasználók, főleg a fiatalok, bőven ráéreztek, hogy a sok like-hoz a szexi oldalukat kell megmutatni. Egyre kevesebb és kevesebb ruhában pózoltak, de itt még nem volt pénz a képletben, a szeretet csak like-ok és szívecskék formájában áradt feléjük.
Ez a folyamat ágyazott meg annak, amit most látunk: a webcames, erotikus tartalomelőállítás forradalmának, amiben van egy plusz interaktivitás is a készítő és a felhasználó között, ez hiányzott a lineáris pornóiparból. A social média jellegű vetkőzés, az interakció és a kapitalizmus találkozott össze az OnlyFansben. Nem tudom, hogy ennek mennyire kell örülni, mindenesetre üzleti modellként nagyon profitábilis, és nagyon sok a fogyasztója és a tartalomgyártója.
A Drifterhez hasonlóan az Emma és Eddie-re is használjátok a doku-játékfilm megnevezést. Erről nekem egy kicsit más jut eszembe, a Budapesti Iskola, amatőr szereplőkkel beállított jelenetek. Itt kevésbé éreztem ilyen elemek jelenlétét. Te hogyan értelmezed a doku-játékfilm műfaját?
Gumifogalom, amit sokan, sokféleképpen használunk, nem is akarom azt állítani, hogy az én definícióm a mérvadó. A Drifter esetében mást értettünk rajta, mint most az Emma és Eddie-nél, ott anno voltak olyan jelenetek, amik kapcsán tényleg vitatható, hogy mennyire ragaszkodtunk a konkrét valósághoz. Az összkép viszont mégis Ricsi (a Drifter főszereplője - A szerk.) esszenciáját, az ő igazát tükrözi. A lényeg az Emma és Eddie-nél is ugyanez - hogy meglegyen az igazsága a szereplőknek. Abban viszont korlátlan szabadságot adok meg magamnak, hogy mit és hogyan teszek meg azért, hogy ezt az igazságot elérjem. Persze nem kell mindenkinek egyetértenie az alkotói pozíciómmal.
A doku-játékfilm kifejezéssel leginkább arra a módszerre utalok, ahogyan összeállítottuk a filmet. Elképesztően sokat forgattunk, és nagyon sok olyan anyagot is begyűjtöttünk, amit ők vettek fel. Ebből az óriási merítésből olyan dolgok is előkerültek, amikre nem is számítottunk. A 250 órányi nyersanyagból egy teljesen másik filmet is össze lehetett volna vágni, és akkor egy másik történet kerekedik ki belőle. Minden a vágóasztalon dől el, én ilyenkor a játékfilmes hagyományok szerint kreálok dramaturgiát, szerkezetet, világot, és ezt nem feltétlenül nevezném tisztán dokumentumfilmnek.
Forgatási fotó
Ezek szerint tényleg nem konstruáltatok nekik helyzeteket?
De igen. Egyrészről játszottunk a részvételi filmezéssel, kitaláltunk közösen jelenteket és írtunk forgatókönyvet. Ezeket sokszor le is forgattuk, de nem működtek vagy nem fértek bele a 90 perc kereteibe. Másrészről átvitt értelemben a szereplőkkel is jött egyfajta konstruáltság. Ők ketten médiatudatos emberek, van egy „médiaarcuk”, az Emma és Eddie Lovett brand, ami reprezentálja őket, és ebből csinálnak pénzt. Ez már önmagában egy fikció, amit ők hoztak be a sztoriba, mi pedig felhasználtuk.
A filmben azt látjuk, hogy Lovették Arizonából költöznek Magyarországra. Hogyan ismerkedtél meg velük?
Zágrábban találkoztam velük. A filmből kimaradt az előtörténetük, mert úgy éreztem, hogy ez szétfeszítené a dramaturgiai keretet, és sokkal jobb kezdőpont, ha westernesen „belovagolnak” a városba. Valójában mindkettőjük családja a délszláv háború elől menekült az USA-ba. Ők tinikorukban Arizónában ismerték meg egymást a gimiben, és anélkül jöttek össze, hogy ezt tudták volna a másikról. A suli után kezdtek bele a webkamerázásba, idővel több tízezer követőjük lett, de sokszor és sok helyről törölték őket, így többször újra kellett építeniük a brandet.
Eddie viszont huszonéves korában elvesztette a menekült státuszát és kiutasították az Egyesült Államokból. Ezután tértek vissza Európába, és eredetileg Zágrábban landoltak. Néhány találkozás után itt beszéltük meg, hogy csinálunk egy filmet. Egyébként nem azonnal vágtunk bele, az volt a megállapodás, hogy fél évig forgatunk, abból összevágok egy félórás anyagot, majd azt megnézzük, és ha nekik is oké, akkor kezdünk neki a sokéves munkának. Volt rá egy-két hónapjuk, hogy végiggondolják, de úgy döntöttek, hogy csináljuk.
Mi fogott meg bennük annyira, hogy filmet forgass róluk?
Több irányból is érdekes volt számomra a személyiségük. 2015 táján kezdett el foglalkoztatni, hogy az emberek a közösségi médiában mennyire a megkozmetikázott arcukat mutatják, miközben van egy másik oldaluk, amit próbálnak teljesen elfedni. Persze mint celebek, Emma és Eddie is ezt csinálja, csak talán más léptékben, mint a legtöbben. Másrészt egy párt kerestem a következő projektemhez, mert a kapcsolati dinamikák és problémák megfilmesítése volt a célom. Ehhez hozzáadódik, hogy eleve az olyan karakterek érdekelnek, akik a periférián élnek, a bevett társadalmi határokat feszegetik, és ott teremtik meg magukat. Van bennük kellő elszántság és energia ahhoz, hogy a saját elvárásaik szerint konstruálják meg önmagukat. Ez egy lázadó véna, amivel Ricsi is rendelkezett. Persze lehet vele vitatkozni, hogy az erotikus modellkedés mennyire számít lázadásnak, de az biztos, hogy periférikus tevékenység.
Becsey Kristóf operatőr és a főszereplők kutyája a forgatáson
Webkamerázni, illetve saját erotikus tartalmat előállítani a világ bármelyik pontjáról lehet. Miért pont Budapestet választották ehhez?
Valamiért megragadt nekik a város, talán jártak itt korábban, vagy hallottak róla és vagány helynek tartották. Szerintem Horvátországot kicsinek érezték, hiszen Zágráb nem egy akkora világváros, mint Budapest, nálunk pörgősebb az élet – legalábbis ezt vettem ki annak idején a szavaikból.
Emma a film elején alaposan elmagyarázza nektek, melyik szögből előnyös neki, ha az arcát veszitek, később pedig arról is beszél, hogy nem akarja, hogy egy buta libának tűnjön. Dokumentumfilmesként mihez tudsz kezdeni, ha az alany ennyire kézben akarja tartani, hogy hogyan jelenik meg?
A film egyik témája pontosan ez, vagyis, hogy hogyan reprezentáljuk magunkat, akár a médiában, akár a valós vagy a virtuális közösségi terekben. Azért emeltük be a filmbe ezeket jeleneteket, mert a reprezentáció fő dilemmája az, hogy mikor, mit mutatunk meg önmagunkból – és hogyan jutunk el egy olyan bizalmi kapcsolathoz, hogy egyre többet merjünk felfedni másoknak akár az árnyoldalunkból is. Nincs ezzel semmi baj, mert jungi értelemben árnyoldala mindenkinek van, és érhető, hogy ezt nem annyira szeretjük kiadni mondjuk a munkahelyünkön vagy épp egy egyetemen. A film esetében, ahol az ő reprezentációjuk már adott, én meg egy másikat szeretnék kreálni, ez persze egy súrlódási felületet jelentett. A film ezeket a súrlódásokat tematizálja, mert azt a folyamatot szerettük volna átadni a nézőnek, hogy hogyan lehet a szabályozott, kozmetikázott reprezentációból átcsúszni egy a személyiség több oldalát is feltáró másikba.
Az erotikus témát tekintve mennyire volt kihívás támogatókat találni a filmhez?
Nem volt egy egyszerű menet. Még a Drifter kapcsán ismerkedtünk meg Hanka Kastelicovával, az HBO kreatív producerével, aki nagyon érdeklődött a következő projektem iránt. Megtetszett neki a terv, így a költségvetés negyede viszonylag hamar meglett, amiből pár évig lehetett dolgozni. Viszont itt megrekedtünk, a Vajna-korszakban még forgatókönyv-fejlesztésre sikerült bejutnunk, de gyártási támogatást nem kaptunk – aztán a Nemzeti Filmintézettől sem. Ezen a helyzeten az lökött át minket, hogy részt vettünk a projekttel a DOK.Incubator workshopon, aminek a végén Amszterdamban pitchelhettük, és így lett egy francia koproducerünk az Oscar-díjas Christine Le Goff személyében. A gyártócégével kiegészítették a költségvetést, amiben ugyan még mindig maradtak lyukak, de bízunk benne, hogy ezeket a forgalmazás során be tudjuk majd tömködni.
Emma és Eddie
Szexuális aktust közvetlenül nem ábrázol a film. Ez a ti döntésetek volt, vagy Emmáék kérték?
Ezt már a nulladik napon eldöntöttük Becsey Kristóf operatőrrel. Kristóffal csináltam a korábbi filmjeimet is, szeretek vele dolgozni, mert nagyon jól megértjük egymást. Felnőtt filmes közegben játszódik a film, és akárhogy is nézzük, ez egy kizsákmányoló környezet, itt az emberi testből árucikk lesz. A szereplőink ezt elég jól internalizálták, Emma akár egymaga is tökéletesen elő tudja állítani az ilyen tartalmat, nem kell neki hozzá indusztriális háttér, vagy Eddie. Mi viszont úgy voltunk ezzel, hogy a mi filmünk semmiképp sem követheti ezt a képi logikát. A mi nézőink ne olyan tekintettel nézzék a filmet, mint azok, akik Emmát nézik a neten keresztül, a képi világunkkal távolról el akartuk kerülni ezt a nézői pozíciót.
A koncepciónk az volt, hogy ha a webkamerájuk bekapcsol, akkor mi leállunk – és fordítva. Ahol pedig a kettő mégis összecsúszik, ott mi statívra váltunk, és egy snittből, nagytotálban vesszük fel azt a jelenetet, lehetőleg minél távolabb a meztelen testtől. Illetve ha úgy hozta, akkor még bekomponáltunk vagy betettünk tárgyakat, bútorokat, ajtókereteket is a kamera és közéjük. Ezt az elején kitalált képi világot következetesen végig is vertük a filmben, nem volt könnyű, de ha az ember valamit elhatároz alkotóként, akkor azt végig kell csinálni.
Felbukkannak magyar modellek is, akik Emma hirdetésére jelentkeztek. Ők mit szóltak ahhoz, hogy egy dokumentumfilmbe csöppenek?
Három hölgyről van szó, akik mind professzionális, felnőtt filmes modellek. Nagy nevek egyébként. A filmforgatás maga nem lepett meg senkit, találkoztunk, megbeszéltük és ők beleegyeztek.
Van egy jelenet, amikor egy hétköznapi szituáció közben Emma pánikrohamot kap, és kimenekül a szobából. Miért döntöttél úgy, hogy ezután kilépsz a megfigyelői pozícióból, és a kamera előtt beszéled meg vele a dolgot?
A film megfigyelő doksinak indult, akárcsak a Drifter, de szemben azzal, lépésről lépésre kezdett átalakulni egy résztvevő filmmé, amiben a filmkészítőből is szereplő válik. Ennek az volt az oka, hogy a párkapcsolati nehézségekről szóló történetszál egy elég nehéz, terhelt része a filmnek, amit egy idő után már nem tudtam passzívan kívülről szemlélni. Úgy éreztem, hogy erre nekem filmkészítőként reagálnom kell, meg kell próbálnom őket valahogy jobban megérteni, hogy ne csak felszínes ítéleteket hozzak róluk. Ez viszont csak úgy fair velük szemben, ha magamat is kiteszem a kamerának.
Kép a filmből
A filmben bőven akad verbális bántalmazás, viszont mindketten fizikai abúzussal is megvádolják egymást. Voltatok ilyen esetnek a tanúi?
Amikor mi ott voltunk, nem történt fizikai abúzus, és verbális is csak módjával. A filmben látható ilyen jelenetekből többet is ők vettek fel, és elég nehéz ezeket nézni, pont a toxikus jellegük miatt. Viszont érződött számunkra is annak a súlya, amiket egymásról mondtak, így egy ponton le is ülök Eddie-vel, és kiteszem az asztalra ezt a témát.
Ekkor ő el is ismeri, hogy abuzív személyiség, de ezt a gyerekkorára hivatkozva relativizálja.
Ad egy perspektívát ehhez az egészhez azzal, hogy gyerekkori traumákról beszél. Szerintem nem menti föl magát, nem próbálja újrakeretezni a dolgot, hanem kegyetlen őszinteséggel kirakja elénk azt, hogy ki ő, és miért viselkedik így.
Emma viszont a következő interjúban visszavonja a korábbi vádjait Eddie-ről. Szerinted miért?
Ez nehéz kérdés. Valószínűleg az indulatok hevében bizonyos dolgokkal túlzásba esett, és ezt próbálja akkor korrigálni. Elmondja, hogy nem minden volt igaz abból, amit dühében mondott. Ez egy emberi dolog. Becsülöm, ha valaki nagy nyilvánosság előtt megköveti önmagát, és kimondja, hogy bocsánat, hibáztam. Örültem, hogy megtörtént ez a beszélgetés.
Hörcher Gábor és a két főszereplő a forgatáson
A COVID alatt volt egy alkalom, amikor Emma kijelentette, hogy nem hajlandó többet szerepelni. Milyen volt ezzel szembesülni, és hogyan sikerült ezen túllendülnötök?
Akkoriban a COVID miatt egy ideje már nem forgattunk, sőt vágni is elkezdtük a filmet, de egy féléves szünet után mégis fölhívtuk őket. Amolyan távmunka, távforgatás volt ez Skype-on keresztül. A beszélgetésből vita lett, de ismertük ezt az impulzív, robbanékony oldalukat korábbról, hiszen a kapcsolatukban is sokat láttuk ezt. Amikor magunkon is megéltük, akkor egy kicsit úgy voltunk vele, hogy jó, hát most ezt mondják, de egy-két nap múlva a helyére kerülnek a dolgok, és így is történt. Két héten belül már forgattuk is a következő jelenetet a Hősök terén. Ilyen a természetük, bele volt kódolva a filmbe, hogy egy ponton lesz egy robbanás. Három és fél év után ez be is következett.
A film már alapból azzal a helyzettel nyit, hogy szétmentek, amivel így talán nem árulunk el nagy fordulatot az olvasóknak. Ha nem következik be a szakítás, akkor hol fejezed be a filmet, mennyi időre terveztél velük?
Az biztos, hogy nem hét évre terveztem. A Driftert négy és fél évig forgattuk, úgy gondoltam, hogy most már biztos ügyesebb vagyok, ez háromból is meglesz. Szóval nem azt az ívet mutatja a karrierem, mint amit látni szeretnék. Vajon milyen hosszan fog készülni akkor a következő filmem?!
Azt, hogy milyen végpontja lesz egy ilyen filmnek, nehéz előre megválaszolni, hiszen ezeket az élet írja. Már vágtunk, és voltak különböző verziók a filmből, amikor megjött a szakításuk híre. Viszont a korábbi vágatokban nem volt erős a lezárásunk. Bocsánat, hogy megint visszautalok, de Ricsi történetében is végül a gyerek megszületése tette fel a pontot az I-re, aminek filmesként nagyon örültem. Emmákénál ez egy felemás érzés volt, mert az ember nyilván nem örül más válásának vagy szakításának, de az ő esetükben egyébként úgy gondolom, hogy ez mindenkinek jobb így.
Mi történt velük a film óta? Itt maradtak Magyarországon? Külön-külön folytatták a kamerázást?
Jó ideje, hogy szétmentek, de itt vannak azóta is, szeretnek Budapesten élni. Már jóban vannak, de csak, mint kutyaszülők. A webkamerás korszak pedig mindkettőjüknél véget ért.
Mit szóltak végül az elkészült filmhez?
Nehéz pillanat volt számomra, amikor megmutattam nekik a filmet – külön, külön, mert akkor még nem normalizálódott köztük a helyzet. A szomszéd szobában izgultam végig mindkét alkalmat. Vártam, hogy vajon tetszeni fog-e nekik a film vagy sem. Illetve ha tetszik is, akkor mit szeretnének majd átalakítani vagy kivágni. A tét az volt, hogy sikerült-e összerakni egy olyan filmet, ami egyensúlyba hozza a személyiségüket, és nem érzik esetleg azt, hogy túlzottan ráfókuszáltunk a negatív oldalukra. Vagyis, hogy tudtunk-e egy olyan teljes képet adni róluk, amiben elfér a nehezebb, toxikusabb része is a párkapcsolatuknak. Szóval megnézték, és tetszett nekik. Eddie azt mondta, hogy így, ahogy van jó a film. Emma egy dolgot kért, el akart mondani még valamit, szeretett volna még egy interjút. Ezt még azon a héten leforgattuk és bevágtuk. Most nem lövöm le, hogy mi derül ki benne, de intenzív, drámai pillanat a filmben.
Most, hogy Emma és Eddie sztorija lezárult, mi a következő filmterved?
A MOME-n tavaly szeptemberben kezdtem el egy művészeti doktori képzést, ahol az új filmtervemen dolgozom. Szeretem kicsit mindig megújítani azt, amivel foglalkozom. A megfigyelő és résztvevő dokumentumfilmek után most esszéfilmet csinálok, aminek az emlékezetpolitika a témája, különös tekintettel a késő kádár-, meg a rendszerváltás korabeli ideológiák, társadalmi értékrendszerek, narratívák ütközésére. Ez egy összetett vállalás, lehet, hogy nem is lineáris film lesz, hanem multiplatform, transzmédia projekt.
