Dodin Bouffant szenvedélye
A film angol címfordítása a magyarul talán keveseknek ismerős Pot au Feu. Ez az étel a nálunk is elterjedt osztrák Tafelspitz francia rokona, mindenesetre a húsleves nagytestvéréről van szó, melynek titka, Bíró Lajos szavaival, hogy „nem túl híg lére eresztve, jól koncentrált, lassan fővő és kristálytiszta húslevest készítünk, amit a leszűrés után gondosan állítunk össze újra a benne főtt zöldségekkel egy rézforralóban.” A Pot au Feu-nek, ahogyan más nemzetek zöldséggel gazdagított vegyes húslevesének is, titkos erőt tulajdonítunk: gyógyít és új erővel tölt el. A Dodin Bouffant szenvedélye filmnyelve, stílusa bájosan követi le a Pot au Feu elkészítésének módszerét, hiszen ez is egy lassú, alacsony lángon tartott, egyedi élményt nyújtó szerelmi történet.
A századfordulón játszódó film Marcel Rouff La Vie et la passion de Dodin Bouffant, gourmet című regénye nyomán készült, a könyv címszereplőjét, a gasztronómia magasművészetének élő Dodint Benoît Magimel alakítja, Juliette Binoche pedig Eugenie-t, a húsz éve a férfi szolgálatában álló szakácsnőt, aki ezalatt a hosszú idő alatt tökélyre fejlesztette a híres gourmet legkedvesebb receptjeit. A filmben cselekmény nagyon kevés van, konfliktus pedig szinte semmi: legalább olyan komótos tempóban ismerjük meg a hőseink közötti romantikus kapcsolatot, mint amilyen hosszan, rajongva elidőzünk a főzés egyszerűnek látszó, valójában igen összetett folyamatainál. Bő harminc perces, szótlan főző show-val indul a film, megcsodáljuk a főzésre használt eszközöket, az idilli, konyhakerttel körbevett kúriát, a korabeli konyhatechnológia szépségét és az alapanyagok természetességét.
Benoît Magimel főz
A kortárs művészfilmek és a sorozatok kedvelt témáját képező gasztronómia elsősorban a konyhában megkövetelt szédítő tempó és kézzelfogható feszültség, valamint a látványos fogások jelentős vonzereje miatt mozgatja a filmesek fantáziáját. A Dodin Bouffant szenvedélye a profi séfeket szerepeltető mozik intenzív világát az ételek elkészítésének páratlan részletességgel bemutatott szekvenciáira cseréli, és maga mögött hagyja a gasztronómiának szentelt filmek gyakori dramaturgiai fordulatát, az átváltoztatást is. Ez a konyha, ahogyan a két főszereplő közötti szerelem is, úgy tökéletes, ahogyan van, nem kell sem felnőniük, sem jobb szakáccsá válniuk, csupán még jobban átadni magukat az érzéki élvezeteknek. Attól olyan csodálatra méltó Anh Hung Tran filmje, hogy van bátorsága ennek a minden ízében korhű történetnek megadni a lelassuláshoz szükséges időt és figyelmet.
A Dodin Bouffant szenvedélye az év második felében a Cirko Film jóvoltából jut el a magyar mozikba.
Club Zero
Az étkezés merőben eltérő aspektusát hangsúlyozza leginkább a modern korszellem gúnyos kommentárjaként értelmezhető Club Zero, az idei cannes-i versenyprogram rekordszámú női rendezői közül az osztrák Jessica Hausner (Lourdes, A boldogságvirág) filmje. Ha tippelnem kellett volna, hogy a zsűrielnök Ruben Östlund szívéhez melyik versenyfilm állt a legközelebb, biztosan a Club Zero jéghideg, modellszerű szatíráját mondtam volna, mely ráadásul borúlátó mind a felső-középosztálybeli luxusban felnövő Z-generációval, mind szüleik magatehetetlenségével kapcsolatban.
Mia Wasikowska tökéletes választás a tizenévesek kis csoportját megszédítő Ms Novak szerepére. A tanár azért érkezik a prűd nemzetközi magániskolába, hogy a gyerekeket bevezesse a tudatos étkezés alapjaiba: hogy megtanulják megóvni a környezetüket, elkerülni a túlfogyasztást, fittebbek és egészségesebbek legyenek, és hogy plusz krediteket gyűjtsenek, melyre egyeseknek a tandíjmentes továbbtanulás reményében van szüksége.
Mia Wasikowska Ms Novak szerepében
A különböző érdeklődéssel, hobbikkal, attitűddel (ez evés tekintetében ez egyeseknél bulémiát jelent) rendelkező fiatalok mindannyian ugyanazt a sárga egyenruhát viselik, ugyanazokból a sárga plasztiktányérkákból fogyasztják el az ebédjüket, és ugyanazon a vérszegény kampuszon igyekeznek elsajátítani a felnőtt élethez legszükségesebb információkat, hogy – az iskola mottója szerint – túllépjenek saját határaikon és minél többet elérjenek.
Ms Novak, akinek előtörténetéről mindössze annyit tudunk meg, hogy piacra dobott egy saját arcképével felcímkézett gyógyteát, a blőd ezotéria és a radikális életmódreform nevében lépésről lépésre, fejezetről fejezetre vezeti el hallgatóit a titkos tudáshoz és egy globális, titkos mozgalomhoz való csatlakozás lehetőségéhez. A srácok a clean eating jegyében eleinte a tisztán növényi táplálkozásra állnak át, ez a helyi kantin nyelvére lefordítva parázsburgonya-hasábok kimérten lassú elfogyasztását jelenti, majd a kurzus észrevétlenül radikalizálódik és a táplálkozással való teljes felhagyást tűzi ki célul.
Club Zero
Hausner Ms Novakot, ahogyan az ártatlan és az autoriter figura manipulációja által könnyedén megtévesztett diákokat is, egytől egyig modellként használja: ebben a filmben nincsenek motivációk, érzelmek, csupán különböző elvek, ideológiák, törvényszerűségek és az azoknak engedelmeskedő figurák. Az egyik anya ugyanúgy nem akar enni, mint a lánya, de hogy ez a kettőjük közötti kapcsolatot volna hivatott építeni, már nem derül ki a filmből. Ahogyan azt sem, hogy Ms Novaknak mi a története és a világszintű összeesküvés elmélete a nulla táplálékot fogyasztók elit klubjáról honnan származik.
A Club Zero száraz cinizmusához, precíz stílusához és szereplőinek fegyelmezett álarc mögé rejtett zavarodottsághoz, a filmben zajló steril őrülethez jól illeszkedő helyszín az unalmas, de hibátlanul felszerelt elitiskola, mely a világ bármely pontján, Svájctól Los Angelesig ugyanígy nézne ki. Hausner visszafogott szatíráját adja korunk abszurd trendjeinek és az azokat ész nélkül követő tömegek idiotizmusának, kritikája nem kíméli az életmódváltókat, a meditálókat és a gyerekeiket mindenáron megóvni vágyó, ám nem kevésbé megvezethető szülő-pojácákat sem.
