Ahogy az egyik beszélgetőpartner által villámgyorsan odakanyarított életrajzból kiderült, Bada Tibor egy angol lord és egy indiai kígyóbűvölőnő frigyéből esett meg valamikor a XIX. század végén. Többek között megjárta a Gulagot, ahol abból élt, hogy Sztálin és Mao arcképét tetoválta a foglyok alkarjára. Később New Yorkban tűnt fel és Andy Warholt vezette be a húgyfestés rejtelmeibe. De ott volt a Sex Pistols alakulásának pillanatában is Angliában, mint kotonfestő Malcolm McLaren boltjában. Innen kalandos életútja a Ferencvárosba vezetett, ahol egy ketrecben lépett fel, mint szomjazóművész: napi egy szál kolbászon élt.

Életútja hallatán a művészt igen nehéz volt féken tartani, minduntalan közbe akart szólni, végül ez sikerült is neki, élettörténetét a „Bada öli Dadát, Dada öli Badát” kijelentéssel foglalva össze. Nekem eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy Bada Tibornál nem igazán van különbség versei és mindennapi beszéde között, ha csak annyi nem, hogy a versek inkább repetitív és kántáló jellegűek, míg spontán megnyilatkozásai szabadversként foghatók fel. A beszélgetés egyetlen szabálya az volt, hogy a feltett kérdésekre még véletlenül se adjon választ, ehelyett befejezhetetlen monológokba kezdjen akármiről.

A közönség értesülhetett többek között a cseresznyepálinkával megfestett cseresznyéskertről, a picsanéni kukurikú technológiai komputer faszkodásról, és a subidubitibitibiről, mely egyébként a festő kedvenc színe. Közben a háttérben filmet is vetítettek, leginkább a home videó stílusában elég sok festményt mutatva, melyek között valóban voltak érdekesek is, már amennyire az ember bírt erre figyelni az előtérben zajló két lábon járó értelmezhetetlen információbombától, aki egyszer-egyszer külön felhívta a nézők figyelmét, hogy amit most vetítenek, azt nem kell nézni, mert nem oda vág, ahol éppen a beszélgetés tart.

Aztán elkezdődött a felolvasás is nagy nehezen és sor került olyan klasszikusokra, mint az Egy nagyon kövér lány vagy az Apa kocsit hajt. Ekkorra Ménes Attila, a beszélgetés vezetője, amint úgy érezte, hogy a költő elkalandozna valamerre, rutinosan egy újabb verset nyomott Tiborunk kezébe, aki egy csecsemő rácsodálkozásával kezdte olvasni az elé rakott opuszt. A felolvasás zenei háttérrel zajlott, időnként meglepően jól passzolva a versek ritmusához.

Ezen a ponton hagytam magára a beszélgetést, mert kíváncsi voltam, hogy mit tehet hozzá egy ekkora élményhez a Slayer sajtótájékoztató, ami sajnos elmaradt. Kénytelen voltam beérni magával a koncerttel, ami majdnem olyan sokkoló volt, mint Bada Dada.