Így nőtt ki a dunaújvárosi vasműből az új magyar időutazós sci-fi

Ritkán esik meg, hogy egy magyar film bemutatóját nem Budapesten rendezik, még abban az esetben is, ha a történet nem kifejezetten kapcsolódik a fővároshoz. Pedig a többpólusú filmkultúra hiánya a magyar filmipar egyik legkomolyabb, legaktuálisabb kérdése, egy olyan probléma, amelynek a megoldásában az első lépéseket pont a Zanoxhoz hasonló forgatások és bemutatók tehetik meg. Ennek minden valószínűség szerint a film rendezője, Baranyi Gábor Benő is tudatában van: „Azért is szerveztük ide a világpremiert, mert szerettünk volna egy nagyobb vetítést tartani a helyi embereknek és nagyobb hírverést csapni annak, hogy ez az ő filmjük is, az ő utcáik, az ő embereik. A helyi diákok statisztaként több jelenetben is látszanak. Nem mindennapi, hogy vidéken forgatnak, általában Budapest és a harminc kilométeres körzete az, ahol a magyar filmeknek játszódnak. Szerettünk volna ebből kiszakadni, és új helyszíneket felfedezni.”

A legelkötelezettebb rajongók és kritikusok nem csak a filmből, de már a vetítés előtt is kaphattak egy kis ízelítőt abból, milyen Dunaújváros. Budapestről indulva az araszolás a busszal a délutáni csúcsforgalomban megtette a hatását – ha valaki addig bosszankodott volna, hogy ki kell mozdulni egy filmpremier miatt, az is biztosan megkönnyebbülten hagyta végül maga mögött a fővárost.

Baranyi Benő az Aratókkal / Fotó: Piti Marcell/Mozinet

Baranyi Dunaújvárosban Nagyné Hodik Mónika helytörténeti szakértővel tartott rövid bemelegítést a film előtt. A séta állomásai nem csak a forgatás legizgalmasabb történeteibe engedtek betekintést, de a város sajátos hangulatát is jól érzékeltették. 

Pannónia provincia jelentős polgárvárosából lett Dunapentele, abból pedig Sztálinváros, azaz Dunaújváros, a vas és acél országának mintavárosa, amely rekordsebességgel épült fel, hogy lakhatást és ellátást biztosítson a Dunai Vasmű dolgozóinak, ami egyébként A kölyök című Törőcsik Mari film helyszínéül is szolgált. A később Dunaferr névre keresztelt vaskohászati üzem továbbra is az ország egyik ipari központja. Az építkezés tempója sok esetben kedvezőtlenül hatott az épületek teherbírására, tartósságára, a rendező azzal magyarázta a néhány lakótelepen felfedezhető, egészen különös építészeti megoldásokat, hogy a szocializmusban nem tették túl magasra a lécet az építészhallgatók esetében, így azoknak, akik legalább kettesre vizsgáztak, végül meg is épült a tervük.

Baranyi Benő városvezetést tart / Fotókredit: Piti Marcell/Mozinet

Emellett az építkezés ideológiai és államszervezési jelentősége máig meghatározza a város atmoszféráját, amely munkás-szoborcsoportjaival és lakótelepeivel a múlt rendszer élő panoptikuma, miközben a város folyamatosan fejlődik, polgárságának köszönhetően pedig kulturális élete is egyre pezsgőbb. Szerencsére ez az éjszakai forgalmat egyelőre nem érinti – egy útkereszteződésen áthaladva Baranyi mesélt az egyik legneccesebb forgatási helyzetről: „Van egy kép a filmben, amiben Misi és Janka fekszenek éjszaka az út közepén. Sokáig úgy volt, hogy ki kell hagynunk, ugyanis nem volt pénzünk arra, hogy emiatt egy többsávos utat lezárassunk a rendőrökkel. Szerencsére az egyik forgatási nap végén a hajnali órákban a közelben dolgoztunk, aztán kijöttünk a város legnagyobb útkereszteződésébe, és azt láttuk, hogy az égvilágon senki nincs az utcákon. Kifektettük a két főszereplőt az útkereszteződésbe, és felvettük azt a képet, amitől a legtöbb producernek égnek állna a haja.”

A karakteres szocreál építészet mellett az iparváros idilli oldala, természeti szépsége is elénk tárult a sétán: a kórház és a lakóházak között sétálva hirtelen kinyílik a táj, a gyár szinte elvész a sűrű fák között, a Duna csendesen kanyarog a völgyben. Ehhez hasonló, harmonikus érzést kelt Gajdics Dávid operatőr kedvenc képe is, a lakóházak mögött felkelő nap, melyet azonban már Komlón forgattak.

A dunaújvárosi Kultik

„Gajdics Dáviddal bejártuk az országot, főleg az iparvárosokat, összegyűjtöttük az utunk során felfedezett helyszíneket, és végül Dunaújváros volt az egyik legerősebb képileg. Ezerarcú, ugyanakkor dimbes-dombos, jól össze lehet vágni Komlóval, ami a másik forgatási helyszínünk volt” – mesél Baranyi a benyomásairól.

Már ebből is sejthető, hogy a film vizuális világát az előkészítéskor nem a megszokott módon, más filmes referenciákhoz viszonyítva határozták meg, hanem, ahogy Gajdics fogalmazott, a „nagy múltú iparvárosok sajátos esztétikáját próbálták visszaadni.” Az operatőr eredetileg sötétebbnek képzelte a filmet, de a vígjátéki elemek, a drámai vagy éppen ijesztő helyzeteket is humorral színező forgatókönyv élettelivé és játékossá teszi a hangulatát. Sőt, az alkotók a groteszktől, az abszurd humortól, a túlzás eszközétől sem riadtak vissza, legyen szó nejlonzacskóba halmozott bundáskenyérről vagy arról, hogy a főszereplő önkívületi állapotban vagdossa saját magát, csak hogy orvosa igyon végre egy korty pálinkát.

Bálint Előd interjút ad

Az abszurd humort erősíti a helyszínek egyszerre teljesen hétköznapi, kicsit lepukkant, Kádár-kori hangulata, és az ebből kiemelt egyedi részek, a rendelő váróját díszítő színes üvegfal, az iskola aulája, vagy éppen az erdő. „Nagyon sok különleges helyszínt találtunk – mesélte a rendező – például van egy erdő, ahol óriási fogaskerekek és embernél is nagyobb csavarok vannak szétszórva, mint kiállítási tárgyak, tehát egyenlő távolságra egymástól. Nagyon szürreálisan néz ki, érthetetlen, hogy ki és miért gondolta, hogy egy erdőbe négyméteres csavarokat meg fogaskerekeket kell kiállítani. Az a kép is nagyon megtetszett a helyi iskolában, amikor az ablakán kinézve egy lakótelepet és egy óriási víztornyot láttunk, nem messze tőlünk.”

A főszereplő Misit alakító Bálint Előd játéka nagyon jól kapcsolódik a helyszínekben is meglévő kettősséghez, karaktere egyszerre idézi a táncházakban jólnevelten, betűrt inggel táncoló óvatos duhajokat és az akciófilmek csapzottan hódító, elszánt vagányait. Nem is csoda, hogy a vetítés után a közönséget lázba hozta a rengetegszer megismételt, az időutazás következtében újra és újra átélt csókjelenet, melyről kiderült, hogy egyetlen nap alatt vették fel. „Tizenkét órán keresztül csókolóztunk, a covid harmadik hulláma alatt” – válaszolta nevetve a színész, majd rögtön hozzátette, hogy végig nagyon komoly covid protokollt követtek, így a forgatás során senki sem fertőződött meg. Arról pedig, hogy mennyire érezte közel magához Misi karakterét, csak annyit mondott – valószínűleg már a Ricsárdgírre várva: „A karakteremben voltak olyan elemek, amelyek távol álltak tőlem. Például az, hogy nem megy el bulizni.”

Ricsárdgír és Bálint Előd

Az elmaradhatatlan bundáskenyér-osztás után elkezdődött a koncert, a fellépő a film két betétdalának szerzője, a Ricsárdgír zenekar volt. A zene elemi része a Zanoxnak, folyamatosan kíséri a cselekményt, de a hangulat fokozását szolgáló aláfestés mellett a rendező ikonikus slágereket is beépített a történetbe. Így alakult, hogy a film zenei világa is megőrizte azt az eklektikus hangulatot, amelyet az egyébként egyre modernizálódó Dunaújvárosban bujkáló Lenin szobor és a furfangos panelparkok adnak, ehhez mérten remekül megfér egymás mellett a kétezres évek slágere, a Groovehouse Hajnal című száma és a Ricsárdgír pop-paródiái is.

Baranyi nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a főszereplőkhöz korban passzoló betétdalokat találjon. „Sokáig nem tudtam, hogy ki lesz az a zenekar, aki megjelenik a filmben, mivel tizennyolc évesek a főszereplők, és alapvetően az ő korosztályukból akartam zenészeket keresni. De mint kiderült a kis közvéleménykutatásomból, a mai tizennyolc évesek is az idősebb zenekarokat hallgatják, mint például a Ricsárdgír. Nagyon szeretem Márton Daniékat (a zenekar frontembere - a szerk.), ráadásul a film humora is rokonítható a Ricsárdgírrel.”

Zenéjük valóban nagyon közel áll a film hangulatához, a Hülye vagy pedig már a teaser megjelenése óta összeforrt a Zanox-élménnyel. Márton Dániel egyébként egy rövid szerepben meg is jelenik a filmben: „Amikor felkértem a szerepre, még nem tudtam, hogy a film dalszerzői is lesznek. A két dalbetétből az albumra is szeretnének csinálni egy saját verziót, amihez talán még videóklip is készül” – avatott be minket rendező a Ricsárdgír terveibe, amit aztán a színpadon maguk a zenészek is megerősítettek.

Egyértelműen a film zeneiségét gazdagítja továbbá Bozai József narrátor, a múlt századvég rádiójának, televíziójának és szinkronjának jellegzetes orgánuma, aki már az előzetesben is nosztalgikus érzéseket csalogatott elő. Bozai egy ideje nem vállal ehhez hasonló felkéréseket, az alkotók csak úgy tudták meggyőzni a narrátor szerepéről, hogy az udvarába gurultak egy hangszigetelő anyagokkal sűrűn bélelt kisbusszal, amelyben aztán felolvasta a feliratok és kijelzők szövegeit.

Ahogy a vetítés utáni beszélgetést vezető Muchichka László is megjegyezte, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások Baranyi Gábor Benő rendezőnek, Bálint Előd főszereplőnek, Gyurin Zsuzsi producernek és Gajdics Dávid operatőrnek az „elsője” volt (legalábbis nagyjátékfilmből), de talán Dunaújváros életében sem volt az utóbbi időben ekkora volumenű filmes esemény. 

Az alkotók a színpadon / Fotó: Fotó: Piti Marcell/Mozinet

A Zanox meglepően kevés idő, tizenkilenc nap alatt készült el, melyből a stáb majd’ egy hetet Dunaújvárosban töltött. Ezalatt egy kollégiumban laktak, az összeszokott, családias hangulat pedig egyértelmű nyomot hagyott a filmen is. Az első vetítés a Kultik Dunaújváros Moziban ehhez méltóan jó hangulatban telt, a nézők örömmel ismerték fel a közeli helyszíneket és hangos nevetéssel jutalmazták a film kicsattanóan szórakoztató fordulatait. A csapat ide tért vissza áprilisban elkészíteni a film plakátját is, ahova a Filmhu újságírója is ellátogatott. Úgy tűnt, a dunaújvárosi közönség valóban sajátjának érezte a filmet, ami elsősorban a rendező kíváncsi és szeretetteljes ábrázolásmódjának köszönhető.

A rendező gyakran illeti kritikával a vidéket karikírozó filmeket, az olyan, túlzó jeleneteket, amelyekben például a vidéki emberek nem tudnak mit kezdeni egy mozgólépcsővel. „Néha a magyar vidéki emberekről szóló filmek nem a valódi vidéket veszik alapul, hanem az alkotók régi filmélményeit, amik vidéken játszódtak, olyan sztereotípiákat, amik lehet, hogy soha nem voltak megalapozottak. A vidéki és a fővárosi emberek között nincs akkora szakadék, mint ahogyan azt a filmek ábrázolják.” 

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások május 26-tól a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.