Nagy érdeklődés fogadta a Freeszfe filmrendező és operatőr MA vizsgavetítését január 27-én este a Toldiban. A bemutatott filmek alkotói 2019-ben kezdték meg tanulmányaikat az SZFE-n, az egyetemi modellváltást követően viszont a Freeszfe egyesületben folytatták. Így 2020-tól az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő programnak köszönhetően a Bécsi Filmakadémia (Filmakademie Wien) hallgatói lettek, ahol idén készülnek diplomázni.
A vetítés előtt az osztályvezető tanárok közül Nagy Zoltán és Schwechtje Mihály köszöntötte a közönséget. A fokozott érdeklődés – nem is fért be mindenki a terembe – nyilván a két osztály kalandos háttértörténetének is szólt, ahogyan Schwechtje szavai is, aki arra kérte a nézőket, próbálják úgy nézni az elkészült filmeket, hogy „ezek csak filmek.” Ezzel arra utalt, hogy az osztály múltjától elvonatkoztatva, önmagukban érdemes megítélni az alkotások minőségét.
Vizsgavetítés / Fotó: Freeszfe
Ami egyébként egyáltalán nem volt nehéz: akadt közöttük jópofa kísérleti munka, szertelen Godard-reflexió, bizarr, de fajsúlyos melodráma és díjnyertes novellaadaptáció az első intimgyantázásról. Kivétel nélkül színvonalas, mégis játékos, így igazán szerethető vizsgafilmek, függetlenül keletkezésük viharos körülményeitől, melyekről az egyik rendező, Vermes Dorka is mesélt a Filmhun.
„Ez egy kiemelten erős osztály: egységesen van egy nagyon magas szakmai színvonal” – értékelte a végzősöket a Filmhunak Schwechtje Mihály. „Tök jó lenne, ha számontartanák őket, mint mondjuk annak idején a Simó-osztályt, és nem amiatt emlékeznének rájuk, hogy forradalmárok. Ez nem azt jelenti, hogy a forradalmár múltban bármi szégyellni- vagy tagadnivaló lenne, mert ez volt az egyetlen lehetséges, becsületes út, amit ők választottak. De közben van egy szuper szakmai tudásuk, ami részben a sokszínű képzésnek köszönhető.”
A képzés kapcsán a változatos oktatói gárdát emelte ki: „Herendi Gábortól Tarr Béláig, Szilágyi Fannitól Szilágyi Zsófin át Reisz Gáborig és Csuja Lászlótól Lichter Péterig sokféle vendégtanárral, szemlélettel találkoztak. Egyedül az számított, hogy sokféle alkotói módszert lássanak, és olyan embereket hívjunk, akik a saját tapasztalataik alapján tudnak valami újat behozni, legyen az reklám, kísérleti film, vagy olyan közönségfilm, amihez mi, osztályfőnökök nem értünk. Mert az is egy tanulás, ha valaki arra jön rá, ez nem az ő világa. Az volt az elképzelés, hogy inkább nyissuk nagyobbra az ajtót, mint bezárkózzunk. A filmek pedig igazolják a módszer sikerét, nagyon önálló karakterű alkotók munkáit láttuk a vetítésen.”
Lesen (rendező, író: Karácsony Péter, operatőr: Szebeni Gábor)
Karácsony Péter és az abszurd vadászos thrillere nemcsak elképesztően szellemes figurái, de a – főként a játékidő első felét jellemző – lehengerlő tempója, humora és szakmai magabiztossága miatt is kifejezetten szerethető volt. A Hátsó ablakot idéző, csak épp egy réten játszódó kisfilmben a két vadász bámészkodása és kicsinyes tehetetlenkedése pillanatok alatt vesz drámai fordulatot és teszi őket beszari szemtanúkká.
Karácsony filmje a dramaturgia és a karakterábrázolás terén is jeleskedik, finoman adagolja a humor mellé a gúnyt. A filmet díjazták már többek között a Malteren. A rendezővel itt beszélgettünk korábban.
Alba Vulva (rendező, író: Vermes Dorka, operatőr: Papp Tamás)
Vermes Dorka kisfilmjének Szarajevóban volt a nemzetközi premiere, és a Friss Húson is díjazták. A tudatfilmes eszközök használatától izgalmas adaptáció Nancy Jo Cullen Valerie’s Bush című novelláján alapul, és a szigorú megjelenésű, középkorú Edina (Homonnai Katalin) életének első intim gyantázását örökíti meg.
A szakítás fájdalmas emléke vizuálisan is nagyszerűen illeszkedik az érzékeny terület szőrtelenítésének pokoli kínjához (a belső részek még érzékenyebbek, mint a külsők!), az önkínzás bevett vizsgafilmes témájának pedig igazán jót tesz a két nő, kozmetikus és kliens közötti erős dinamika és Pálya Pompónia fergeteges öniróniája. Vermes Dorka filmjével elnyerte a müncheni Filmschoolfesten az ARTE díját, következő, Árni című nagyjátékfilm-tervéről pedig már azt is lehet tudni, hogy a Velencei Biennálé versenyének egyik győzteseként 200 ezer euróval támogatják a gyártását, és bemutatják a következő évi Velencei Filmfesztiválon.
Az elveszíthető dolgok szeretete (rendező, író: Ladányi Jancsó Jákob, operatőr: Podányi Dániel)
A francia újhullám vagánysága sugárzik Ladányi Jancsó Jákob szertelen kisfilmjéből, amit nem csak az influenszerlét játékos képi megjelenítése, de Szőke Abigél mindent túlragyogó jelenléte is biztosít.
A narancssárga nadrágszoknyában és kék ingben szaladó, vagy épp szíven lőtt Szőke kisugárzása leginkább az ifjú Halász Jutkáéra emlékeztet, és az ezen az estén látott filmek közül talán ő – és nyilván a film alkotói – árulnak el a legtöbbet generációjuk veszkődéseiről.A TikTok- és YouTube-hatásokról, az elveszett, identitáskereső karakterekről Ladányi Jancsó itt mesélt korábban a Filmhunak.
Kaktuszember (rendező, író: Rudolf Olivér, operatőr: Császár Dániel)
Rudolf Olivér Kaktuszembere melodráma három képben. A patyolatos és kelmefestő Tibor és kliense, az özvegy Aliz szerelmi története Népszínház utcai mese fantasztikus elemekkel és elképesztően gazdag látványvilággal. Az ember mindig izgul kicsit, amikor pályakezdők filmjeiben legendás színészeket lát, Tóth Károly és Kiss Mari kettősétől azonban már első pillanatban elillan a feszültség, és átsegítik a nézőt a kissé terjengős, helyenként meg-megakadó történet buktatóin is.
De túlzás lenne a film báját, a lebilincselő és groteszk világ megteremtését kizárólag a színészeknek tulajdonítani, hiszen az egész történet, minden bizarr kis vadhajtásával együtt nagyon szórakoztató. Rudolf első nagyjátékfilmterve (Anyám, a szörny) a 2022-es Inkubátor programban kapott gyártási támogatást.
Nikó (rendező, író: Korom Anna, operatőr: Bedécs Lola)
A Nikót alakító Székely Roziról a film nézése közben még nem tudtam, hogy a mellékszerepet alakító Monori Lili lánya, de megdöbbentett kettőjük hasonlósága, ami nem annyira a külsejükre, mint inkább a karakterükre vonatkozik. A vad ötletekkel teledobált, kissé kiforratlan történet egyértelmű szenzációja Nikó figurája és az őt remekül megformáló Székely.
Nikó bármit megcsinálhat az Öndivatbemutatót idéző próbafelvételtől a meztelenül flangáláson át a kaktuszjégkrém zabálásáig, egyszerűen jó nézni minden rezdülését. Korom Anna könnyed ígéretet tesz a filmjével: úgy tűnik, ő bármikor képes lesz olyan ikonikus hősnőket a vászonra állítani, akik egyszerre szellemesek és drámaiak, gyönyörűek és csúfak, bolondok és szelídek.
Ártatlan szemmel (rendező, író: Olasz Renátó, operatőr: Bántó Csaba)
A színházi rendezőként és színészként is ismert Olasz Renátó (Aranyélet, A Király) kisfilmje szintén szerepelt korábban a Friss Húson. Nagyszerűen hozza az egymástól oly különböző karakterű és társadalmi státuszú testvérpár tagjait Waskovics Andrea és Mészöly Anna, ám sem a két történetszál, sem a közeg nem elég kidolgozott ahhoz, hogy így együtt el tudják vinni a vállukon ezt a filmet.
A gyermekvállalás és a különböző társadalmi helyzetben élő nők párkapcsolatainak témáját néhol érzékenyen, helyenként kifejezetten szájbarágósan tárgyaló film ugyanakkor nagyon fontos kérdéseket feszeget, s alkotói érezhetően többet is tudnak, mint amit itt megmutatnak felelősségvállalásról, önzésről, őszinteség hiányáról – a legfontosabb problémákról a felnövés határvidékén.
Harmadnap (rendező, író: Török Marcell, operatőr: Meister Natália)
Török Marcell állt ellen a legerősebben a vizsgafilmekre általában jellemző megfelelési kényszernek: fittyet hányt a profi megvalósításra, és a bakikat is bátran benne hagyta a kisfilmben. A hagyományos történetszervezést és karakterábrázolást sutba dobó, az experimentális filmezés felé húzó, játékidejét tekintve is szerény darabban az ismerős motívumok mellett bőven megfér a hamburgerrendelés lidérces jelenete és az asszociációs montázsok álomszerű kavalkádja, eszünkbe juttatva, hogy ezek a fiatal filmesek még bőven a kísérletezés és az útkeresés fázisában dolgoztak mostani vizsgamunkáikon.
A kalandos történet
De mi is történt az osztállyal az elmúlt négy évben? A SZFE mesterképzése eredetileg két év, ez az ő esetükben négy évre duzzadt fel a Covid és a modellváltás miatt. Egy hagyományos félév után jött a Covid-félév, majd az egyetemfoglalás időszaka. Ez hivatalosan passzív félévet jelentett, de ettől még volt oktatás.
„Ezzel az osztállyal kezdtünk el változtatni a meglévő osztályvezetés rendszerén” – mesélte Schwechtje. „Így négyen vezettük az osztályt: Gothár Péter és én voltunk az osztályfőnökök, Nagy Zoltán és Dávid Attila a tanársegédek. Amikor ez a rendszer az ismert okok miatt megszűnt, akkor Balázs Gáborral, az akkori intézetvezetővel abban maradtunk, hogy én viszem tovább az osztályt Nagy Zolival osztályvezetőként, de minden félévben érkezett egy társosztályfőnök mellénk: mi végigkísértük az osztályt, de mindig kaptak új inputot is az új tanárokkal. A második félévben érkezett Hajdu Szabolcs, a harmadik-negyedik félévben Pálfi György, az utolsóban Gigor Attila.”
Az egyetemfoglalás után kapcsolódtak vissza a Bécsi Filmakadémia berkein belül a rendes tanterv szerinti oktatáshoz. „A Bécsi Egyetem nagyvonalú ajánlata az volt, hogy mindenben elfogadják az autonóm SZFE koncepcióját, mintatantervét, és ők erre építve diplomáztatnak.” Ez azt jelenti, hogy itthon, a Freeszfe keretein belül is van egy védés osztályzással, valamint egy vetítés, és márciusban ugyanez megtörténik a bécsi intézményben is. Valószínűleg az általuk megajánlott jegyek kerülnek elfogadásra majd Bécsben is. Jelenleg az utógondozás időszaka tart, a szakdolgozatok befejezése, a diplomafilmek utómunkálatai. A Toldiban levetített vizsgafilmek a Goethe Intézet anyagi támogatásával jöttek létre, a hallgatók diplomáin pedig ugyanaz fog állni, mint ami az SZFE-s diplomán állt volna: Film- és televízió rendező.
Légyszi, gyertek ingyen tanítani
Hogyan látják a jövőt? Mi lesz vajon az értéke ennek a diplomának Magyarországon, és indít-e újabb osztályt a Freeszfe? Schwechtje szerint a külföldi egyetem továbbra is biztosítaná ugyanezeket a feltételeket, így a valódi nehézséget a hazai rendszer fenntartásának finanszírozása jelenti. Az egyetemi oktatás pedig nagyon drága dolog, nem csak a filmek leforgatása, de a tanári kar fizetése is: „Egy új osztályra nem mondhatom megint azt egy csomó embernek, hogy gyertek ingyen tanítani légyszíves.”
Az osztályfőnök szerint még túl közel vagyunk a Freeszfe alakulásához, ezért a fiatal alkotók lehetőségeit meghatározza, hogy az egyesület segíti őket a diploma megszerzésében. Schwechtje szerint szerencsére a filmek nagyon jók, így magukért beszélnek, és van egy olyan szakmai, magyar film iránt érdeklődő közönség, akik mellettük vannak.
Egyelőre viszont nem csak ezek a hallgatók, a szakma nagy része is limitált mozgástérrel rendelkezik: „Hiába küldtünk meghívót, a Filmintézet részéről nem vettek részt a vetítésen, szerintem ez demonstratív gesztus, illetve sokan tartanak attól, hogy megüthetik a bokájukat, ha eljönnek. Akiknél jelenleg a pénz van, ők kifejezetten nem jöttek el a vetítésre.”
Schwechtje kifejezetten borúsan látja a filmszakma helyzetét: „Úgy tűnik, a Freeszfe-n kívül sem nagyon osztanak lapot, leszámítva egy-két politikai alapon futtatott céget. Az ezen cégek által kiválasztott, vagy velük dolgozni hajlandó rendezők kapnak csak lehetőséget. Olyan rendezők, akik számára nem elfogadhatatlan, hogy a szakma kilencven százaléka ki van zárva az állami finanszírozásból. De azt is láttuk már, hogy a Filmintézetnél a Freeszfe szitokszónak számít, elég csak Herendi Gábor esetét alapul venni, akit, miután eljött hozzánk oktatni, és kiállt az egyetemi autonómia mellett, elküldtek, hogy inkább a Freeszfe-től kérjen pénzt, ha filmet akar csinálni. Én mégis azt mondom, a végzős hallgatóink fiatal emberek, ez a mostani rendszer pedig nem fog örökké tartani.”
