Gyimesi Anna: A medvenő Mara története, aki kötődni szeretne a körülötte lévő emberekhez, de nem tudja, hogyan csinálja. Olyan szegényes az eszköztára, hogy egy tárgyban, egy medve bundájában találja meg az intimitást és a biztonságot. Ugyanakkor minden pici szalmaszálba belekapaszkodik, ami a közösségbe tartozás érzését nyújthatja neki. Kísérletei arra, hogy valódi kapcsolatokat építsen rendre kudarcba fulladnak, egészen addig, amíg külső segítséget nem kap. Nem állíthatjuk, hogy Mara a film végére megtanul egészségesen kötődni, de közelebb kerül ahhoz, hogy megértse, nem kizárólag a világ rossz körülötte, hanem az is, ahogyan ebben a világban ő maga létezik.
Danszki Fruzsina Klára: A fiatalon bántalmazott Mara sebei felnőtt korára sem gyógyultak be, képtelen kapcsolódni, összekeveri a magányt a biztonsággal, a rajongást a szeretettel, előbb medvejogi aktivistává válik és celeb lesz, majd remete az erdő közepén, egy medvenő. Mara a negyvenes évei közepén jár és még fiatalon kirekesztette őt az erdélyi falu zárt közössége, ahová akkor idegenként csöppent, mindenféle bántás érte, bullying, nemi erőszak, csicskáztatás. Egy fiatalokból álló dokumentumfilmes stáb figyelmére és óvatos közeledésére van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza traumáit és újra megtanuljon bízni. Az egyszerű hétköznapi viszonyok, a jókor mondott bocsánatkérések, apró figyelmességek, az óvatos közeledések mind segítenek Marának. A stáb nem váltja meg a medvenőt, nem civilizálják, nem alakul ki köztük életre szóló barátság, Mara nem veszi le a bundát, egyszerűen csak megtanul feloldódni egy kis közösségben anélkül, hogy pánikrohamot kapna, ami az ő életében nagy lépésnek számít.
Gyimesi Anna és Danszki Fruzsina Klára
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Gy.A.: Általában saját magamat keresem a történetekben. A medvenő Danszki Fruzsi ötletéből született egy olyan lányról, aki a világban nem találva a helyét ugyan diszfunkcionális, de a túléléshez elégséges utat talál a boldoguláshoz. Ez, azt hiszem, mindannyiunkra kisebb-nagyobb mértékben igaz. Mara, a Medvenő például tud működni az életének bizonyos területein -sikeres medvejogi aktivista- míg más tekintetben hozzáférhetetlen önmaga számára. Nem tud szociális kapcsolatokat kialakítani, az ő tragédiája pedig ezáltal az intimitás hiánya. Ezt kell felismernie, ami együtt jár azzal, hogy aktivizmusának motivációit is felülvizsgálja majd.
Azt hiszem, a tüskék növesztése egy régi szokásom. Ezzel védekezem a külvilág vélt vagy valós támadásai ellen. Mara is ezt teszi, így ezzel nagyon könnyű azonosulnom. Lebontani azokat a tüskéket, amikhez a kezdetek kezdete óta ragaszkodsz, szinte lehetetlen, de újra és újra szembesülve a viselt tüskék hátrányaival, előbb-utóbb rákényszerülsz, hogy változtass.
Mindezek mellett nagyon izgalmasnak találom annak a pszichológiáját, hogyan, milyen motivációk mentén lesz valakiből úttörő, meghatározó személyiség, akár úgy, hogy mindeközben vásárra viszi a bőrét és átlépi saját morális határait. Valóban az a legfontosabb számára, ami mellett kiáll, vagy pusztán a saját, önös, nárcisztikus bizonyítási vágya hajtja, és amennyiben ez így van, az vajon kisebbíti annak a jónak a jelentőségét, amit elért?
D.F.K.: 2017-ben, amikor először jelentek meg a magyarországi sajtóban az Erdélyben egyre gyakoribb medvetámadásokról szóló hírek, olvastam egy cikket, hogy valamelyik erdővidéki faluban egy nő a saját konyhájában kapott rajta egy medvét, miközben az a tegnapról maradt palacsintát eszegette. Írtam aztán egy kisjátékfilmet ebből a képből, a történet azóta rengeteg utat bejárt és én már rég elengedtem volna az ötletet, ha Anna tavaly nem mondja azt, hogy egyik éjszaka álmodott a medvével meg a nővel és hogy fejlesszem tovább, adjuk be ezt az Inkubátorra. Az, hogy miért foglalkoztat lassan már öt éve ez a ‘bántalmazott nő medvévé válik’ dolog, az jó kérdés. Ha belegondolok, igazából minden barátom medvenő, beleértve magamat is, sérültek vagyunk és szociálisan szorongunk. Nevetgélve küldjük egymásnak a nyomasztóbbnál nyomasztóbb mémeket mental breakdownokról, meg arról, hogy hogyan szabotáljuk az igazi kapcsolatainkat annak oltárán, hogy idegenek csodáljanak és szeressenek minket, vagy ami a legrosszabb, amikor ahelyett, hogy találkoznánk, olyan mémeket küldözgetünk, amik arról szólnak, hogy ahelyett, hogy találkoznánk, mémeket küldözgetünk egymásnak.
Földeáki Nóra A medvenőben
Közben meg mélységében csak a pszichológusainkkal beszélünk a problémáinkról, és független és stabil személyiségekké váltunk, mégis egyedül töltjük a szombat esténket. És szégyelljük és tabunak érezzük a dolgot, miközben ez egy tök általános jelenség, a társadalom arra treníroz, hogy legyen 100000 followered, de azért egyedül nézd otthon a netflixet, hogy kapcsolódás helyett celeb legyél és remete, lehetőleg egyszerre, hogy érezd magad kevésnek, fogyassz sokat, ne szeress senkit igazán, legyél kicsit mindig éhes. Ugyanaz az ambivalencia, mint ami Mara életében is megjelenik. És kikopnak a valódi viszonyok, miközben tök jó lenne kis közösségekbe járni, szerveződni, beszélgetni. A medvenő már most elindított ilyen beszélgetéseket, egyelőre persze csak a szűk stábon belül, de nekem ez a miniközösség is sokat ad.
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Gy.A.: A medvenő lírai képek és a részvételi dokumentumfilmes vizuális stílus elemeit ötvözi. Műfaját tekintve tiszta fikció, áldokumentumfilmes betétekkel vegyítve.
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Gy.A.: Muszáj látnom magam előtt az anyagot, ha nem is teljes egészében. Érzem az atmoszférájátt, a vizualitását, a hangi világát, s talán ezen a ponton nem is várható el, hogy teljes egészében lássam. A forgatókönyv fejlesztése során ez természetesen dinamikusan változik, ezesetben pedig -ha legnagyobb örömünkre film lesz a könyvből- már az előkészítés során is rengeteget változik majd az anyag a helyszín, casting, próbák függvényében, majd a vágás során is. Tehát hagyom, hogy a film formálódjon szépen a maga útján, ahogyan kell, ehhez viszont elengedhetetlen az alapkoncepció szilárdsága.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Gy.A.: Egészen szorosan nem, de valahogy pedig az összes kapcsolódik egymáshoz. Mindig valamilyen patológiás állapot a kiindulópont, aminek a főhős egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben van tudatában. Olyan események történnek vele a tudattalan motivációi által vezérelve, amik a film végére közelebb viszik a valódi vágyaihoz. Ez talán minden történetre, minden filmre igaz, nálam pedig általában ez a leghangsúlyosabb: az a patológia, diszfunkcionalitás, melytől a film elején szenved a főhős, majd a végére legalább részben felismeri, lehetőséget kapva saját magától egy új kezdetre.
Gyimesi Anna az Affrikáta forgatásán
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Gy.A.: Danszki Fruzsival ez már a harmadik filmprojekt, amin együtt dolgozunk, de az első olyan alkalom, hogy ő hozza az alapötletet. Azt is régóta tudom, hogy Podányi Dani operatőrrel együtt szeretnénk az első nagyjátékfilmünkön dolgozni. Fruzsi és Dani tehát a két stabil társam A medvenőben. Nemrégiben csatlakozott hozzánk Kocsó Ábel producer is, akivel azóta szintén együtt fejlesztjük az anyagot.
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Gy.A.: Most fejezzük be Affrikáta című kisfilmem utómunkáit. Ahogyan már utaltam rá, mindig az olyan témák érdekelnek, amikben a központi karakter pszichológiailag kerül közelebb magához. Ez sokszor azért nehezített, mert erős szociális tabu övezi azt a helyzetet, amiben létezik, s amiben fel kellene ismernie, boldogtalan. Ennek a boldogtalanságnak a forrása az Affrikáta esetében egy mozgáskorlátozott lányát egyedül nevelő anya mélyre temetett vágyait jelenti. Vágyat arra, hogy ne kizárólag arra a szerepre ítélje magát, amiről úgy véli, a társadalom elvár tőle. Az anya szerepében Kováts Adél, további főbb szerepekben pedig Csutak-Hoffmann Kinga, Kizlinger Lilla és Nagy Márk látható majd, operatőre a Svédországból frissen hazaköltözött Pálos Gergő, producere Felszeghy Ádám és Danszki Fruzsi dramaturgként van jelen a munkában.
Emellett természetesen gőzerővel készülünk a pitchre, ami önmagában egy nagyon tanulságos esemény lesz, hiszen közelebb kerülünk majd a Medvenő anyagához és a saját motivációinkhoz azáltal is, hogy nyilvánosan adjuk elő a filmtervet.
Gyimesi Anna 1985-ben született Budapesten. 2011-ben orvosi diplomát szerzett, majd a filmkészítés felé vette az irányt. Az SZFE-n diplomázott 2019-ben filmrendező-szakon, majd dokumentumfilm-rendező művészként végzett 2021-ben a nemzetközi DocNomads Erasmus Mundus mesterképzésén. Legutóbbi rövidfilmje, az Affrikáta 2020-ban elnyerte a legjobb pitchnek járó Cinelink-díjat a Talent Sarajevo Pack&Pitch fórumán és részt vett a European Short Pitch Works-In-Progress Co-production Forumon 2022-ben. A film jelenleg az utómunka fázisában tart. A medvenő a Budapest Debut Film Forum-on idén a Pop Up Film Residency és a Midpoint Institute különdíját nyerte el.
Danszki Fruzsina Klára 1992-ben született, 2015 és 2020 között az SZFE-n tanult Forgách András és Németh Gábor osztályában. Író, forgatókönyvíró, dramaturg. Jelenleg Berlinben él.
Az Inkubátor döntős rendezőit bemutató sorozatunk folytatódik, a korábbi interjúk itt olvashatóak:
Berényi Andor: Könnyű Álom
Ducki Witek: Félsivatag
