Romániában számos egyetemen működnek magyar nyelvű karok és szakok, azonban az ritkaságszámba megy, hogy egy felsőoktatási intézmény teljesen magyar nyelven működjön. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, ahogyan azt a neve is sugallja, teljes egészében magyar nyelvű felsőoktatást biztosít a diákoknak. A jelenleg működő négy kar közül a kolozsvári karon működik filmes képzés 2003 óta.
Lakatos Róbert filmrendező (Bahrtalo! Jó szerencsét!; Ki kutyája vagyok én?) már több mint 15 éve tanít az egyetemen, szinte a kezdetektől fogva részt vesz az oktatás alakításában, ő maga a Lódzi Lengyel Állami Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult operatőri szakon, majd később a bukaresti Hyperion Egyetemen filmrendezői oklevelet is szerzett, tapasztalatait pedig igyekezett beleépíteni pedagógiai módszereibe. Vele beszélgettünk a Filmművészet, Fotóművészet és Média karról, annak felépítéséről és lehetőségeiről.
Romániában nem volt és jelenleg sincs a középiskolákban mozgóképpel kapcsolatos oktatás, és mivel a legtöbb hallgató egyenesen az iskolapadból kerül ki, a tananyagot ennek mentén kellett kialakítani. „Alapképzésen a nulláról kezdjük” – kezdett bele Lakatos, hogyan képzeli el a filmes oktatást.
Lakatos Róbert
„Azt gondolom, hogy mindennek az alapja a kisjátékfilm. Színvonalas dokumentumfilmet is csak akkor tudsz készíteni, ha előtte készítettél egy pár kisjátékfilmet és megszülettek vagy rögződtek benned azok a beidegződések, hogy mi vágódik mivel, mit hogyan tudsz összerakni, hogyan áll össze történetté, mit kell kihagynod és mi kell benne legyen. Kisjátékfilm esetében ezen tudsz agyalni. Tudsz előre gondolkozni, tervezni és utána látod, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem. Megfigyelő dokumentumfilm esetében nagyon gyorsan kell reagálnod, de hát ezek a beidegződések meg kell szülessenek, ki kell alakuljanak benned, és erre kitűnő a kisjátékfilm. Nagyon könnyű átállni erről a műfajról bármi egyébre, hiszen megtanulsz komplexebben gondolkozni.”
Kiemelte azt is, hogy kezdetben, amikor Buglya Sándor elkezdte kiépíteni a gyakorlati oktatás tanmenetét, részben Balogh Zsolt oktatói és Lakatos Róbert korábbi szakmai tapasztalataira alapozva, az volt a sapientiás filmes képzés jellegzetessége, hogy nagy hangsúlyt fektettek a szituációs (megfigyelő) dokumentumfilmek készítésére. Ez a műfaj nézői befogadás szempontjából sokban hasonlít a játékfilmre, hiszen a dokumentarista anyagot úgy vágják meg, mintha játékfilm lenne.
Ezeknek a tapasztalatoknak az eredménye érződik számos volt hallgató alkotásaiban is, többek között Visky Ábel debütfilmjén, a Mesék a zárkából vagy Püsök Botond Túl közel című dokumentumfilmjén is. De ez egyáltalán nem jelentett szakmai merevséget, amely dokumentarista stílusra predesztinálná a diákokat. Jó példa erre Felméri Cecília Kakukk című kisjátékfilmje vagy Bertóti Attila Ariadné fonala című animációs filmje – hogy csak a kezdeti korszak legsikeresebb filmjeit említsük.
Az első évet az alapozásra szánják, illetve teret biztosítanak arra, hogy kísérletezzenek a diákok, kipróbálják magukat többféle szerepkörben, aztán így derül ki, hogy kihez melyik szakirány áll közelebb. Három irányba szakosodhatnak másodévtől kezdődően a diákok: film- és tévérendezés, film- és tévéoperatőr, illetve audiovizuális kommunikáció (forgatókönyv- és reklámírás).
Az egyes szakoknak vannak alapvető közös tantárgyaik és választható tantárgyaik, amelyeket az egyes szakirányoknak összeállított tantárgycsomagokból választhatnak ki a diákok. Nagyrészt azonban az évfolyam közösen dolgozik, közös feladatokat kapnak, melyekben a szakirányoknak megfelelő szerepkörben dolgoznak. Blos-Jáni Melinda tanszékvezető elárulta, hogy egy dologban azonban nem változott a sapis oktatás az elmúlt 20 évben: “mindvégig művészeti képzésként képzeltük el szakunkat, a célunk nem csak a technikai tudás átadása, hanem egyfajta ráhangolás az alkotói folyamatra különféle tantárgyak által: például a vizuális gondolkodást megalapozó fotográfia, a hang és kép kapcsolatának próbálgatása, forgatókönyvírás, ugyanakkor a film művészetként való szemléletét is fejlesztjük filmtörténet és filmelmélet tantárgysorozatunkkal. Hallgatóink megismerik mozgóképben, a filmes elbeszélésben rejlő lehetőségeket, stílusváltozatokat: a korai mozit, a klasszikusokat, a modern film nagy alkotóit, majd eljutunk a poszt-klasszikus kortárs művészfilmig és műfaji filmig, magiszteri képzésünkön a kísérleti filmről és az filmes installációról is lehet tanulni.”
A felvételi két részből áll. Az első egy tehetségfelmérő vizsga, ami egy helyben elkészítendő fotófeladatból, illetve egy szóbeli vizsgából áll. A szóbelin az általános műveltségbeli kérdések mellett a jelentkezők hozzák a portfóliójukat is. „Ezekből már meg lehet mondani, ha úgy gondoljuk, hogy nagyon nem neked való ez a szakma. Ez ritkán szokott előfordulni” – mondta el Lakatos.
Ezt követi egy tudásfelmérő vizsga, amire előre megadott filmekből és szakirodalomból kell készülni. „A tehetség nagyon fontos, de nem elszállt zseniket várunk ide, akiknek nem szükséges tanulni. Szerintem ők ne jöjjenek filmiskolába, mert anélkül is érvényesülni fognak. Itt fontos a tanulási képesség is, hogy mennyire tudsz egy bizonyos anyagot elsajátítani. Az jöjjön ide, aki úgy érzi, hogy mozgóképet szeretne készíteni, és mozgókép által valamit akar üzenni a világnak. És nem szükséges ehhez művészeti előképzés, ide akarat szükséges és alaposság.”
Blos-Jáni Melinda
Blos-Jáni szerint a hallgatóikat úgy képzelik el, mint akiknek affinitásuk van a vizuális kultúra iránt, szeretnek filmet nézni, és megtanulnának képekben gondolkodni, kommunikálni. „A romániai középiskolai képzésben a vizuális művészetek nem dominálnak, kevésbé foglalkozik azzal, hogy hogyan látunk, miben más a filmnézés az olvasáshoz képest. Milyen eszközökkel tud a mozgókép hatékonyan 'más' világot teremteni vagy a valóságra reflektálni, és különféle eszközökkel érzelmeket, gondolatokat kicsikarni a nézőből. Úgy gondoljuk, hogy egy jó filmesnek látnia kell az alapműveket (ahogyan a festők tanulmányozzák a régi mestereket), és meg kell tanulnia többféle filmet befogadni a fősodorbeli filmeken túl, ahhoz, hogy igazán érezze, hogy milyen lehetőségei vannak egy filmes alkotónak. Hogy az elsajátított filmes technikák (kamerahasználat, világítás, vágás, történet- és karakterépítés) valójában rengeteg irányba elvihetők és kreatívan alkalmazhatók. A képzésünknek a filmes műveltséget fejlesztő tárgyait erősítik a tanszéken zajló filmelméleti és -történeti kutatások is, saját kutatóközpontunk a Mozgóképi intermedialitás és vizuális kultúra nevet viseli, és a tanszéknek adatbázisokban jegyzett angol nyelvű filmtudományi folyóirata van, amelyik évente kétszer jelenik meg. Nemzetközi szinten ismertté tették tanszékünket a filmtudományi konferenciák, idén októberben lesz a 23. ilyen jellegű összejövetel. Ezek a tapasztalatok csak gazdagítják a tanórákat is, és tényleg aktuális, friss eredményeket tudunk átadni hallgatóinknak. Ez is átfordítható gyakorlati, pénzkereső munkába, vannak diákjaink, akik filmkritikusként vagy kultúra rovatosként dolgoznak.”
Mesterire egy projektötlettel felvételiznek a diákok, amelyet a képzés alatt szeretnének megvalósítani. Itt már kevésbé egységes a rendszer, hiszen érkeznek nem filmes alapképzést végzett hallgatók is, így itt egyéni érdeklődés alapján kell foglalkozni a hallgatókkal, nem lehet egységes tudást átadni.
„Figyelembe kell venni, hogy ki mit szeretne csinálni és azon a téren mi miben tudunk segíteni neki. Ezen kívül kitalálunk valami egységes arculatot. Egyre többet foglalkozunk a filmes kísérletezéssel, mert azt a jelenséget látjuk, hogy mindenféle rövid mozgóképes formák bekerültek már a galériákba, egyre több a videókiállítás, ahol filmes, vizuális anyagokat is vetítenek. Igor Buharovval, azaz Szilágyi Kornéllal beszélgettem arról, hogy az egyik kisfilmjük bekerült egy kiállításra, ahová százezren vettek jegyet. Most Magyarországon vagy Romániában hol néznek meg egy kisjátékfilmet százezren?”
A tanárok kiemelt célja, hogy a tananyagok és a feladatok egymásra épüljenek, illetve egymást kiegészítsék. „Örülök, hogy rendszerben tudunk gondolkozni, nem minden egyetemen sikerül igazán összehangolni a dolgokat, ahol filmes gyakorlati oktatás folyik. A Sapin is elég sok időt vesz igénybe az, hogy kitaláljuk, hogyan épüljenek egymásra a feladatok. Minden félév előtt lejátsszuk ezt a meccset. Illetve mindig jönnek új tanárok, akik valami pluszt hoznak az addigiakhoz képest, és ki kell használni ezeket a lehetőségeket. És rugalmasnak kell lenni azokkal a struktúrákkal, amiket ezek a tanárok használnak, hogy a maximumot tudják kifejteni.”
Lakatos egy konkrét példát is említett arra, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az órák: „A Gózon Francisco által tartott stúdió gyakorlaton együtt van az egész évfolyam, közösen leforgatnak egy-egy jelenetet, és ez nagyon fontos. Fekete Ibolya forgatókönyvírást és részben rendezést tanít, komoly dramaturgiai tudással és sok éves oktatói tapasztalattal. Összehangolják Franciscóval, régóta dolgoznak együtt, az ő párosukra lehet építeni.”
Mivel a kelet-közép európai filmgyártás a fővárosokba tömörül, Kolozsváron nincs filmgyártás, ezért Kolozsváron folyamatosan jelen lévő főállású oktató, szakember is jóval kevesebb van, mint Budapesten, emiatt tömbösíteni kell a gyakorlati képzés egy részét. Fekete Ibolya szerint azonban így is megbízhatóan működik az oktatás.
Fekete Ibolya
Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező (Bolse vita, Anyám és más futóbolondok a családból), aki szintén közel tíz éve tanít a Sapientián, úgy véli, hogy másfajta gondolkodásmóddal találkozik a kolozsvári diákoknál, mint amit a budapesti egyetemeken tapasztal. “Életközeliek és eredetiek a történeteik, amiket egy másféle világból hoznak magukkal, sajátos gondolkodásmóddal. Érdekesek ezek a világok, kevésbé a divatok vagy a nemzetközi trendek mentén születnek ezek a filmek, és ez nagyon üdítő. És önfeledt kisérletező kedvvel is találkozom, ami persze mindenütt a sajátja a tehetséges filmes hallgatóknak. Az évek során azt láttam, hogy egyre inkább a saját hangjukra találnak és elkezdtek helyet követelni maguknak a fesztiválokon."
Fekete az egyetem fejlődéséről is szót ejtett: „Annak is nagyon örülök, hogy a Sapientia kezd felzárkózni ahhoz, hogy megtalálja a fesztivállehetőségeket, pitch fórumokat. Ez a budapesti egyetemeknek könnyebben ment, régebben és nagyobb gyakorlattal csinálják. Mostanra a Sapi is egyre inkább bekapcsolódik ezekbe a részben magyarországi, részben európai hálózatokba.”
A főállású oktatók mellett számos magyarországi oktató is tanít az egyetemen, többek között Pálos György, dr. Gelencsér Gábor, dr. Buglya Sándor, akik tömbösített órák formájában tanítanak, főleg a hét második felében, gyakran hétvégén. Emiatt kevesebb extrakurrikuláris tevékenységre jut idő és energia. Blos-Jáni elárulta, hogy: “az elmúlt években az 'alkalmazott művészet' gyakorlói is bekerültek oktatói csapatunkba: pl. Kassay Réka animációs technikákat és reklámfilmezést oktat, miközben ő maga is animációs reklámfilmeket, klipeket készít megrendelésre saját cégével, a vágást és speciális effektusokat is többéves tapasztalattal rendelkező óraadó tartja. A fotográfia tárgyakért felelős Mira Marincas nemcsak a fotós látásmódot fejleszti, hanem irányításával a hallgatók saját portfoliójukat is elkészítik, ami segít majd a munkahely-keresés során.”
A folyamatos programok között van a filmklub, azaz Sapi Mozi Téka, illetve Lakatos Róbert vezet egy celluloid műhelyt is, ahol különböző filmes kamerák működését mutatja be az arra kíváncsi diákoknak. "Ebből a műhelyből nőtte ki magát az a néhány éve elkezdett projekt is, amely az első, sajnos azonban a II. világháború alatt elveszett 1921-es Drakula-adaptációnak az újraforgatását célozza. Az első néhány fejezet forgatásában még én is részt vettem első éves egyetemista koromban. Azóta évente 2-3 fejezet leforgatásával lassan a befejezéséhez közeledik a projekt."
Arról is beszélgettünk Lakatossal, hogy van-e bármiféle előnye egy olyan kis létszámú magánegyetemnek, amilyen a Sapi is a több évtizede működő állami filmes intézményekkel szemben. A Sapientián alapképzésen általában telítődik a 12 támogatott, sőt a 13 fizetős hely is, viszont mesterire a létszám alaposan csökken, így kevés diák kerül a 10 tandíjmentes hely mellett az 5 tandíjas helyek valamelyikére. Ettől függetlenül a tandíj romániai viszonylatban megfizethető, sőt mondhatni az átlagnál kevesebbe kerül.
Lakatos a Sapientiáról elmondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt a világ közepe. A világnak sok közepe van, mindig éppen ott, ahol az ember van. Máshol is történnek nagyon jó dolgok, attól még, mert másképpen csinálják, mint mi. Szerintem a nagy múlttal rendező filmiskolák lassabban alakulnak át. Mivel kisebb ez a szak és ez az egyetem, talán van egyfajta rugalmasság, egy nyitottság az újjal szemben, könnyebbek az átállások. Emlékszem, hogy mi már rég videóra forgattunk, amikor a bukaresti egyetemen még nagyon ragaszkodtak a celluloidhoz. De hangsúlyozom, ez csak feltételezés.
Volt sapis diákként azt is előnyként tudom mondani az egyetem mellett, hogy éppen a kis létszám miatt igazi bajtársiasság alakul ki a diákok között. Mikroközösségként működünk, ahol mindenki ismer mindenkit és mindenki ismeri a másik erősségeit. Diplomafilm vagy szemeszterfilm forgatások idején együtt fekszik és együtt kel a stáb, ezért igazi csapattá válnak, akik sokszor saját tanulmányi eredményeik kárára segítenek csoporttársaiknak egy-egy projektben."
Az adok-veszek elv érvényesül, aki egyszer eljött a forgatásodra, az általában segítséget kér a saját filmjéhez és természetes, hogy elmész. A Kolozsváron tanuló filmesek abban a különleges helyzetben vannak, hogy se a bukaresti, se a budapesti filmgyártáshoz nem tartoznak igazán, így, bár mindkét irányba nyitva áll a kapu, mindkét közegbe nehéz bekerülni. Abban Ibolya és Róbert is egyetértenek, hogy miután Erdélyben nincs filmgyártás, nagyon ritkán van lehetőség nagyjátékfilmeket készíteni. Fekete Ibolya szerint „pedig vannak nagyon tehetséges hallgatók, akiknek oda kellene vezessen az útjuk. Az igazi kérdés azonban az, hogy ezt a tudást helyben hogyan tudod hasznosítani? Elég találékonyak a hallgatók ilyen szempontból, akkor is, ha nem sikerül betörni az úgynevezett filmszakmába. Persze mindig ott van a lehetőség, hogy valaki Magyarországon próbálkozzon és jó néhány itt végzett hallgatónak sikerült helyet találnia a magyar filmgyártásban. De azért ez nagyon nehéz. Szerencsére kifejezetten virágzik a kisjátékfilmgyártás, mert könnyebb finanszírozni, ezért a fiatalok nagyon rátaláltak, ez egy jó terep tud lenni.” Azonban a fájó igazság az, hogy csupán kisfilmekből lehetetlen megélni, sőt, ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor kisfilmekből keresni se igazán lehet, ezért a filmes elfoglaltság mellé szinte mindig kell valamilyen kiegészítő, sok esetben a filmkészítéssel rokon foglalkozást vállalni. Ez pedig nem csak a sapis, de bármilyen filmes képzésen végzett hallgató pályafutására jellemző.
Tény, hogy a két kolozsvári magyar nyelvű filmes szaknak köszönhetően évről évre egyre több diákfilm, diplomafilm készül, melyek felbukkannak a világ számos szegletében, a romániai filmszemlék és a magyarországi fesztiválokon mellett más európai országok filmes rendezvényeire is eljutnak.
A cikk szerzője a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, Fotóművészet és Média kar rendező szakára járt.
