2014. 11. 06. Konkol Máté
Jakab Juli: "Még csak forgatókönyvírócska vagyok"
Interjú a Senki szigete és a VAN szereplőjével, aki civilben filmeket ír
Jakab Juli az SZFE-n végzett forgatókönyvíróként, de a mozikban látható a Senki szigetében és a VAN-ban is. Egy romkocsmában mesélt nekünk arról, hogy miért is jelent problémát, ha egy színésznőnek tetkói vannak, hogy egyelőre miért érzi magát jobban a kamera előtt és hogy milyen átlagosnál személyesebb sorozatot szeretne készíteni.
Filmhu: Csak 19 éves voltál, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nem érezted ezt nagyon korainak?
Jakab Juli: Akkor egyáltalán nem. Nagyon keveset tudtam az egyetemről és erről az egész világról, egyáltalán nem voltam egy filmkészítős kamasz. Hallottam a mítoszról, ami az SZFE-t övezi, tudtam, hogy milyen nehéz bekerülni, azt hiszem, a mi osztályunkba is elég sokan jelentkeztek. De utólag nézve egyáltalán nem voltam tisztában semmivel, akkor nem éreztem, hogy ez korai lenne. Amíg gimnáziumba jártam, nagyon sok filmkritikát írtam, nagyon szerettem filmeket nézni, tehát ez volt az érdeklődési köröm, de ez sem annyira markánsan, hogy tudtam volna, hogy csak ezt akarom csinálni. Nagyon örültem, hogy felvettek, mert elég nehéz volt az érettségi időszak, és akkor csak az volt előttem, hogy ha ez most nem sikerül, akkor négy év múlva lesz legközelebb.
(fotó: Tamás Nimród)
Filmhu: Milyen volt a Hacktionbe pályakezdőként belekerülnöd, milyen volt egy profi sorozatban dolgozni?
J. J.: Nagyon jó iskola volt, szerettem volna sorozatot írni. Elsősorban azért, mert akartam, hogy legyen valami rendes munkám és pénzt keressek, másrészt meg azért, mert nagyon link és rendszertelen vagyok, ráadásul rá tudok görcsölni arra, hogy hogyan sikerül valami, amit írok. Úgyhogy ez jó tervnek tűnt, egy olyan munka, ahol nincs idő tökölni, ahol határidő és szűk keretek vannak. Akkor csodaszerűen, majdnem másnap egy jó barátom, Szabó Iván felhívott, aki sokkal tapasztaltabb forgatókönyvíró nálam, hogy lenne-e kedvem neki dolgozni, mert ő lett a vezetőírója a Hacktionnek. Olyan emberekkel dolgoztunk együtt, akikkel jó hangulata volt a közös munkának, és persze tanulságos is volt. Az elején nem dobtak nagyon mély vízbe, de mégis megvolt az érzésem, hogy nekem is van beleszólásom a dolgokba.
Filmhu: Van egy olyan közhely vagy hiedelem, hogy a magyar filmek leggyengébb pontja a forgatókönyv. Nektek az osztályotokban erről volt valamilyen párbeszéd, vagy volt olyan bennetek, hogy ti majd megváltoztatjátok ezt?
J. J.: Az a tapasztalatom, hogy nagyon-nagyon szigorú a szakma egymás munkáival. Nem hiszem, hogy megengedőnek kéne lenni, és azt gondolom, hogy elég visszás az a gondolkodásmód, hogy a „magyar filmhez képest egész jó”, de szerintem - ha őszinték akarunk lenni - ennek van megalapozottsága, ez az ország nagyon kicsi. Nem emlékszem, hogy lett volna kifejezetten ilyen párbeszéd közöttünk. Nagyon-nagyon jó osztályom volt, tizenkét teljesen különböző ember került egy csapatba. Van olyan, akiről én a saját ízlésem szerint azt gondolom, hogy nagyon jó, ezért nagyon remélem, hogy egy csomó olyan forgatókönyv születik majd, ami pont megcáfolja, hogy a magyar filmek gyengék.
Senki szigete - előzetes
Filmhu: Török Feri először a tanárod volt az egyetemen, aztán a filmjének főszereplője lettél. Milyen volt, hogy hirtelen a munkatársad lett?
J. J.: Nem volt olyan nagy váltás, mert Feri elsőben meg másodikban tanított, ami négy éve volt. Inkább a személyes rész az érdekes, mert én halálosan link voltam, nagyon kevés feladatot csináltam meg, azt se időre, rendesen, aztán egyszer el is tűntem az egyetemről majdnem egy évre. Jó tanárnak tartom, akkor is annak tartottam, de valahogy nem voltunk szimpatikusak egymásnak, ezt meg is beszéltük utána, hogy innen visszanézve hülyeségeket gondoltunk egymásról. Most meg nagyon jóban vagyunk, ha összejön, együtt sétálunk a Margitszigeten a kutyáimmal.
Filmhu: A Senki szigeténél volt olyan, amikor te úgy érezted, bele kéne szólnod a forgatókönyvbe íróként is?
J. J.: Még nem tartom magam forgatókönyvírónak, majd akkor leszek az, hogyha már elkészült legalább egy nagyjátékfilm, amit én írtam. De sok forgatókönyvet olvastam, mégiscsak ezt tanultam öt éven keresztül, sok időt az életemből ezzel töltöttem. És ezért tudom, hogy nem becsmérlő vagy rossz dolog, hogy voltak meglátásaim a könyvvel kapcsolatban. Ferinek is voltak. A kreatív csapat, akik elolvasták, találtak benne olyan pontokat, amelyekhez hozzá tudtam építeni újabb dolgokat. A Senki szigetének íróját, Szekér Andrást jól ismerem, mert együtt dolgoztunk a Hacktionben. Szerintem egy nagyon érdekes és izgalmas gondolkodású ember, és amikor megkaptam ezt a szerepet, ő nagyon örült. Ez nekem fontos volt, nagyon sokat jelentett. Mivel forgatókönyvírócska vagyok, tudom, hogy milyen érzés, amikor kikerül a kezedből egy könyv, és valaki más elkezdi megvalósítani. Úgy tudtam, hogy - egy korábbi vágat - vetítése után Szekér elégedett volt a filmmel, most mégis azt láttam rajta a bemutatón, hogy meg van bántva. Ha nagyon hideg lennék, akkor azt mondanám, hogy forgatókönyvíróként nekem az a nagyon érdekes kérdés, hogy itt vajon hol, mi csúszott félre. Kész van egy játékfilm, ami kap hideget meg meleget is, de szerintem egy nagyon kedves alkotás, minden szempontból közel van ahhoz, amit Szekér kitalált.
(fotó: Tamás Nimród)
Filmhu: Mielőtt kisfilmekben elkezdtél szerepelni, veled volt olyan, hogy titokban mórikáltad magad a tükröd előtt?
J. J.: Szerettem volna szerepelni, volt ilyen vágyam, de bennem ez nagyon kettős módon van meg, mert más szempontból iszonyatosan lámpalázas vagyok. Most volt a VAN negyedik bemutatója, a Toldiban, és Reisz Gáborék kitalálták, hogy utána eljátsszák a zenéket, az egyik számban pedig én is énekelek négy sort. Azt hittem, hogy meghalok: ki kellett menni a színpadra, előtte egy perccel elfelejtettem a szöveget, egyáltalán nem úgy énekeltem, ahogy kellett volna… Valószínűleg aranyos volt kívülről nézve, ahogy reszketve állok párducmintás ruhában, de nagyon sután érzem magam először minden ilyen helyzetben. Érdekes, hogy filmezésnél valahogy nem annyira félek. Igen, persze, mórikáltam magamat egyedül, de nem hittem, hogy valaha lesz belőle bármi.
Filmhu: És a színházzal hogy állsz?
J. J.: Nagyon szívesen kipróbálnám a színházat. Nagyon-nagyon picit szerepeltem a Pesti Színházban. Azt éreztem végig, hogy ez jó, de nem az én világom. Jó lenne egy olyan közösségben lenni, ahol nem egy kötött szöveget kell mondani feltétlenül, ahol van beleszólás abba, hogy mi történik, ahol nem olyan bántó az, hogy én amatőr vagyok, halk vagyok, meg nem tudok artikulálni.
