A bemutató mellékes apropója a Menzel-könyv mellett Bohumil Hrabal március 28-i születésnapja volt - Menzel író-szerzőtársa idén lenne 90 éves. Ennek kapcsán a Kalligram Kiadó jóvoltából a rendező munkáján kívül még egy Hrabal-könyv második kiadásával, a Skizofrén evangéliummal is megismerkedhettek az érdeklődők. Az este azonban úgy alakult, hogy Hrabal személye és a vele kapcsolatos kérdések, anekdoták szép lassan homályba borították a tárcagyűjteményt. Menzel írói tevékenységéről egyedül a rendező megjelenése előtt esett szó: Mészáros Sándor irodalomtörténész beszélt a Hát, még mindig nem tudom… jelentőségéről.
Mészáros Sándor pár mondatban frappánsan elhelyezte Menzel tárcáit a kortárs irodalomban. „Olyan ritka megnyilvánulás ez, amely nem akarja az olvasót nagyképűen áltatni”, mondta. A könyv a címben szereplő cseh mondásra épül, ami minden egyes kis írásban dramaturgiai szerephez jut: ezzel a fogással a szerző folyamatosan elbizonytalanítja a szöveg korábbi állításait és ezáltal az olvasót is. Az egy-két oldalas tárcák egy konzervatív ember szemlélődései, igazi „épeszű” vélemények. Amit Menzel igazán tud, az az önirónia, az összehasonlíthatatlan cseh humor, amire a kortárs irodalomban kevés példa akad. Számunkra a cseh humor mindig képes felmutatni az önmagunkon való nevetés tudományát, mondta Mészáros Sándor. Azt is hangsúlyozta, hogy úgy érzi, az egész könyvön átvilágít egy olyan ember gondolkodása, akit kivétel nélkül mindig ”az ízlése mentett meg”– ha valamennyire ismerjük Menzel pályájának alakulását a kelet-európai filmezés egykori zord, de ma sem rózsás viszonyai közepette. Az irodalomtörténész szerint Menzel írásai – a kötet a két tárcakönyv, a Hát, nem tudom… és a Hát, nem tudom… másodszor együttes, további írásokkal kiegészített kiadása - irodalmilag egyenrangúak és hasonlóan nagyszerűek, mint Hrabal művei.
Nem sokkal ezután – a szervezők improvizálva beiktatták egyik filmje vetítését – végre megjelent Menzel. A rendező fáradtnak tűnt, ennek ellenére igyekezett minden kérdésre a maga kisé blazírt-ironikus módján korrektül megfelelni – főleg, miután kikérte magának, hogy csupán ásványvizes üveget lát maga előtt az asztalon. Arra a helyzetre azonban valószínűleg ő sem készült fel, hogy válaszai és a műsorvezető kérdései fordított arányosságban lesznek egymással. Így aztán az a hamisítatlanul groteszk helyzet állt elő, hogy míg a felkészült beszélgetőtárs kérdései csak nem értek pár perc alatt véget, addig az Oscar-díjas rendező szinte némán ült mellette sokáig, mígnem a közönség előbb csak halkan kuncogva, majd hangosan nevetve reagálta le a szituációt.
Azért Menzelt sem kell félteni, hamarosan Hrabalhoz fűződő szoros kapcsolatáról kezdett anekdotázni: megtudhattuk, mikor aludtak egy ágyban, és hogy a rendező mégis mindig Hrabal úrnak szólította barátját, nem merte tegezni akkor sem, amikor a Szigorúan ellenőrzött vonatok kéziratát megkapta tőle elolvasásra. Hrabal egyébként abszolút nem volt tipikus hrabali figura, tudhattuk meg tőle. Az adaptálással kapcsolatban felvetődő problémákhoz Menzel csak annyit fűzött: nem szereti, ha egy film tartalmi kivonat: a gyökerekig igyekszik hatolni, ha adaptációt készít. Egy érdekes történettel kanyarodott vissza az olvasáshoz: egy alkalommal egy henteshez bemenvén érdeklődött, miért nincs hús, ha nem sokkal azelőtt még hosszú sorok kígyóztak az utcán. „Szemben az üzlettel egy könyvesbolt van, Hrabal könyve jelent meg azért álltak a sorok, egyébként pedig a hús rég elfogyott”, felelt a hentes. Régen olvastak az emberek, nem zabáltak, ma fordított a helyzet, kommentálta Menzel a történetet: nem olvasnak – hanem zabálnak.
Hogy mit gondol Menzel a magyar filmről? Túl sokat nem árult el. Több magyar filmben is játszott, ezen rendezők munkáit ismeri. Barátaim vannak, mondta, Szabó Istvánnal például legutóbb együtt ünnepelte a születésnapját. De magyar rendező barátai filmjeit nem nagyon nézi – hogy megmaradjon a barátság.
fotó: Ozoli Gábor
