Birds of Passage / Forrás: Karlovy Vary
Ciro Guerra idén ismét a cannesi Rendezők kéthetén tért vissza Cristina Gallego filmrendezővel közösen készített, Birds of Passage című új filmjével, amit magyarra Az átkelés madaraiként fordíthatnánk. A 60-as évek végén, észak-Kolumbia kopár földjein élnek a Wayúu törzs tagjai, a csendes, de határozott keresztanya, Ursula irányításával. Ebbe a törzsbe ‘házasodik be’ Rapayet, aki fiatal feleségének hozományát a dzsungelben növő marihuána eladásával keresi meg, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, ami felborítja Kolumbia őslakos törzseinek hierarchiáját, idővel pedig a teljes pusztulásba viszi őket.
A két órás, megtörtént eseményeken alapuló történet lenyűgöző képi világgal, amatőr színészekkel mutatja be a kis üzletet, ami néhány év alatt egy pénznyelő, öldöklő gépezetté válik. Az amerikai szellem nem csak a hippik felbukkanásával fúrja be magát az addig elszigetelt országba, hanem idővel a kivillanó aranyórák, a sivatag közepén felhúzott, szellemlakta luxuspaloták és a medence partján forgatott női magazinok is emlékeztetnek rá, hogy nem antropológiai-történelmi filmet, hanem egy 70-es években játszódó, izgalmas gengszterfilmet látunk, amit akár Martin Scorsese is készíthetett volna, ha kicsit beleássa magát Kolumbia közelmúltjába.
Forrás: Karlovy Vary
Sok filmet láttam már életemben – zseniálisat és borzalmasat is, volt amin sírtam, nevettem, féltem, elaludtam vagy felháborodtam, de igazi, fizikai értelemben vett rosszullétet talán még egyszer sem éltem át. A fesztivál harmadik napján magabiztosan ültem be Myroslav Slaboshpytskyi ukrán rendező A törzs című bemutatkozó filmjére, ha már 2014-ben egyetlen moziban sem sikerült elcsípni, pedig egy rövid ideig még itthon is vetítették. Elöljáróban csak annyit tudtam róla, hogy egy rendkívül brutális filmről van szó, amiben kizárólag jelbeszéddel kommunikálnak egymással a szereplők, ráadásul a 130 perces játékidő egyetlen beszélgetése sincs feliratozva, így mindent a gesztusokból kell megérteni.
A törzs / Forrás: Karlovy Vary
A kirajzolódó történetben a tinédzser Sergeit felveszik a siketeknek kialakított, bentlakásos iskolába, ahol hamar megismerkedik az ott kialakult hierarchiával. Társai az iskola igazgatójával szövetkezve, prostituáltként futtatják az iskolába járó két lányt, embereket rabolnak ki, erőszakoskodnak velük és szervezetten koldulnak a helyi vonatokon. A fiú csak akkor küzdheti fel magát a ranglétrán, ha állja az ütéseket és teszi, amit mondanak neki. Idővel ő is fontos feladatokat kap, de elég néhány óvatlanság miatt újra legalul találja magát, ahonnan nincs többé visszaút.
Egészen a film háromnegyedéig lenyűgözve néztem a vásznat – a jelbeszéddel való kommunikálás teljesen átértelmezi a filmnézési szokásokat, egyetlen hang vagy felirat nélkül tökéletesen érthető a történet, a kapcsolatok, a konfliktusok és a brutális, nyers erőszak, ami a végéhez közeledve egyre jobban tetőzik. Nagyjából 20 perccel a befejezés előtt azonban olyan felkavaró fordulatot vesznek az események amire még így sem voltam felkészülve.
Forrás: Cannes filmfesztivál
Majdnem két órányi hallgatás után, egy keserves abortusz közben hallunk először emberi hangot. Az örökkévalóságnak tűnő jelenet hatására egy idő után olyan rosszul lettem – kivert a víz, szédültem, zakatolt a szívem – hogy majdnem kimenekültem a fesztivál legkisebb moziterméből. Végül mégis maradtam, elképedve a látványon és saját magamon is, hogy ennyi idő után, még mindig meg tud lepni egy mozifilm. A törzs a legjobb értelemben véve borzalmas élmény, de örülök, hogy végigültem (a 130 perc alatt folyamatosan szállingóztak kifelé a nézők), már csak a legutolsó jelenet miatt is, ami önmagában iszonyatosan brutális – a záró képsoroktól végképp mindenkibe belefagy a szó.
A filmeket az 53. Karlovy Vary filmfesztiválon láttuk.
