Adott egy erdélyi eldugott falucska a hegyek között, ahol a helyi pékség vezetősége három hónapja munkavállalókat keres, de nem talál, ezért külföldről, pontosabban Srí Lankáról hozat három szakképzett péket. Egy olyan kicsiny faluközösségben, ahol még a falnak is füle van, hamar hírét veszi, hogy „idegenek” érkeztek, akik a pékségben fognak dolgozni. Azt gondolná az ember, hogy egy olyan régióban, ahol három etnikum él egymás mellett többé-kevésbé békében, már nem oszt, nem szoroz néhány külföldi, de a befogadás korántsem megy egyszerűen.
A vendégmunkások váratlan megjelenésükkel felkavarják a szentmise nyugalmát és láncreakciót indítanak el. Az orgonahang kínosan elhal, a felháborodott hívek hangos véleménynyilvánításba fognak és a nagyra becsült plébánost küldik az üzemvezetőhöz, hogy tolmácsolja aggodalmaikat. Így válik a templom önmaga karikatúrájává, a gyűlölet melegágyává. A vendégmunkásaihoz ragaszkodó pékség és a lakosság közt egyre kiélezettebbé válik a helyzet, míg végül a falu vezetősége kénytelen falugyűlést összehívni.
A közös „ellenség” elüldözése érdekében hamar alábbhagynak a szokásos megjegyzések: „Ti, magyarok, mindig csak hőbörögtök Trianonnal!”, vagy hogy „Erdély nem Románia!”, és a „pórul járt franciák”-kat felhozva példaként, akiket "elleptek a színes bőrűek", a pékek azonnali elküldését indítványozzák. A makacs helyiek semmilyen kompromisszumra nem hajlandóak, hiába helyeznék át a vendégmunkásokat a péksütemény részlegre, ahol nem nyúlnának a kenyérhez puszta kézzel. Azzal sem lehet leszerelni az elégedetlenkedőket, ha átköltöztetik a pékeket egy másik településre.
Persze félreértés ne essék, senkinek semmi baja a Srí Lanka-iakkal, csak ne legyenek itt! Szó sincs arról, hogy egy kalap alá vennék őket a cigányokkal, akiktől „sikerült megszabadulni”, de azért mégse érjenek a kenyérhez, amit megeszünk, mert Isten tudja milyen ismeretlen kórságokat hordozhatnak. Tehát az egyetlen megoldás, ha hazaküldik őket. Ezen állítások és megnyilvánulások alapján rettentően rasszista és előítéletes embereknek könyvelhetjük el a falu lakóit, a ditróiak pedig joggal gondolhatnák, hogy Mungiu rossz képet fest róluk, pedig nem ez a célja.
Az itt megfogalmazott közhelyek a néhány évvel ezelőtti menekültválsággal kapcsolatos propaganda lecsapódásai, így példázza Mungiu a közmédia káros befolyását a köztudatra, főként az erdélyi magyarok esetében, akik a román, de főképp a magyar sajtóból tájékozódnak . A film nem tesz különbséget a különböző etnikumok rosszindulata közt, a szászok, románok és magyarok képviselői ugyanolyan ellenszenvvel és fenntartással fordulnak a külföldiek felé, maximum néhány egyén véleménye és hozzáállása különbözik, főként az őket alkalmazó Dénesné és jobbkeze, Csilla esetében, akik kiállnak mellettük és próbálják civilizáltan megoldani a helyzetet.
De mielőtt még bárki elkönyvelné, hogy ezek az emberek a politikai propaganda eszközeivel lebutított polgárok, fény derül a probléma sokkal mélyebb gyökereire. Nem a külföldiekkel van baj, mert ők is ügyes és szorgalmas emberek, akik családjaikat szeretnék eltartani, hanem azzal, hogy a munkáltató nem fogja megemelni a béreket, amíg kap olcsó keleti munkaerőt, ezért a helyiek kénytelenek külföldre menni a nagyobb fizetés reményében.
Abba a jómódú nyugati társadalomba költöznek, ahol ők maguk is idegenné válnak, bevándorlónak számítanak, és ahol nemes egyszerűséggel lusta cigányozzák le az embert, ha nem robotol folyamatosan. Ezen a ponton kezd el a film globális problémákról is szólni, például a munkás emberek kizsákmányolásáról, amelyet Mungiu egy sajátos és autentikusan erdélyi köntösbe csavart.
Külön elismerésre méltó, hogy Mungiu egy olyan szereplő perspektívájából meséli el a történetet, aki mondhatni érdektelen a konfliktus kimenetelét illetően, viszont magánéleti síkon kapcsolódik a pékekkel szolidarizáló üzemvezető jobb kezéhezl, Csillához, így akaratlanul közel kerül az esethez. Azonban az elkoptatott hollywoodi sémákkal ellentétben Matthias nem nyit a pékek felé, nem kerül velük közelebbi kapcsolatba és nem változtat a ki nem mondott, azonban érzékelhető véleményén.
Matthias tökéletes példája a betokosodott, csökönyös férfinak. Abuzív, dühkezelési problémái pedig rányomják a bélyegét szerelmi kapcsolataira is. Pozitív megítélése egyedül a fiával, Rudival való kapcsolatán keresztül lehetséges, a vele töltött időben látjuk törekedni arra, hogy olyan apafigurává váljon, akire érdemes felnézni. Marin Grigore bravúrosan jeleníti meg a karakter megkeseredettségét, akinek látszólag semmi reménye a javulásra, emiatt nehéz vele szimpatizálni.
Matthias kisfia, Rudi, viselkedése szintén egy ma létező és nagyon aktuális problémára hívja fel a figyelmet. A diszfunkcionális és toxikus házasság, egymástól elhidegült szülők folyamatos konfliktusai is hozzájárulnak a kisfiú kommunikációképtelenségéhez, aki végül megkapja a feloldozását a traumatikus élményei alól.
Rudi képviseli a film transzcendens, természetfeletti szálát, ami nem megszokott egy Mungiu-filmben. A misztikum fokozásához hozzájárul a helyszínválasztás is. A Kolozs megyei Torockó a Székelykő lábánál fekvő település, melynek házai a népmesék jellegzetes falucskáira emlékeztetnek, és bár a modern világ eszközei lassan kezdenek beférkőzni a mindennapi életbe, azonban a babonák, hiedelmek még mindig jelentősen meghatározzák az emberek gondolkodásmódját és cselekedeteit.
A film női karakterei közül az üzemvezető jobbkeze és a vendégmunkások védelmezője, Csilla emelkedik ki, aki a legfontosabb magyar szereplő. Érdekes Mungiu színésznő választása: Judith State a többi színésszel ellentétben nem a saját anyanyelvének megfelelő karaktert alakít, ami néhol érezhető a kiejtésén, viszont mindenképpen dicséretes a színészi játéka. Egyszerre testesíti meg a független erős nőt, aki minden erejével küzd az igazságtalanságok ellen és a szeretetre éhes szeretőt. Az ő tragédiája az, hogy nem tud érvényesülni a közösségben, hiába próbálkozik jobbá tenni és fejleszteni a környezetét, mert egy annyira romlott és berozsdásodott rendszerben él, amely képtelen haladni, ezért vagy magával ránt a mélybe vagy pedig menekülésre kényszerít.
A román újhullámos hatás tetten érhető a film kivitelezésében. A hosszú, vágás nélküli beállítások hangulatteremtő jelentőséggel bírnak, a színészek lebilincselő játéka végig fenntartja a figyelmet. A legkiemelkedőbb az a több mint negyed órás egyetlen beállításból álló falugyűlés jelenet, ahol a vendégmunkások ügyét vitatja meg a faluközösség. A konfliktus fő képviselői uralják a beállítást, közéjük vegyül néhány ismeretlen lakos, a beszélgetést irányítani szándékozó polgármester és pap hangja csupán a képen kívülről szűrődik be.
Ez a tudatosan kiválasztott kameraszög tökéletesen szemlélteti Mungiu hozzáállását a történtekhez: nem a közösséget kell megbélyegezni az egyének megnyilvánulásaiért. A fókusz a konfliktus hangadóira kerül,, a néző pedig annyira elmélyed az arcokra kiülő vegyes érzelmekben, hogy csak a jelenet végén döbben rá az eltelt időre.
Mungiu filmje nem ítélkezik, egészséges távolságból szemléli az eseményeket, fenntartja az egyensúlyt Matthias magánéleti válságának és a vendégmunkások kálváriájának fontossága közt.
Az R.M.N. a közmédia ártalmas hatásain túl tökéletesen mintázza a közösségi média felületein kibontakozó gyűlölködés következményeit is. Az internetes szájhősök túlzott agressziója még több agressziót szül, és a gyűlölködő hozzászólások és fenyegetések tettlegességig fajulhatnak. Bár Mungiu hajlamos a túlzásokra és olyan atrocitásokkal tűzdeli a narratívát, amik a valóságban nem történtek meg, például, hogy a szóbeli fenyegetések a filmben beteljesülnek, de olykor szükséges az események durva és túlzottan erőszakos felvázolása, annak érdekében, hogy elinduljon egy építő jellegű, egészséges diskurzus.
Egy ilyen párbeszéd jött létre a rettegett ditrói premier után a rendező és a helyiek között. Egyrészt feloldozta a közösséget a rossz megítélés félelme alól, amiért köszönetet is mondtak a rendezőnek, másrészt a szembesítés révén nyitott gondolkodásra és toleranciára buzdította őket. Mire jó a mozi, ha nem arra, hogy olykor keményen arcul vágja a társadalmat, szembesítse a saját hibáival, esendőségeivel és gondolkodásra ösztönözze?
Sokkal meghökkentőbb a felismerés egy olyan film esetében, ahol nem egy Black Mirror-os távoli utópia rendszerhibái reflektálnak a jelenünkre, hanem a közelmúlt eseményeinek dramatizált újrajátszása késztet gondolkodásra. Az R.M.N. nem találja fel a spanyol viaszt, hanem olyan létező és a társadalmunkban mélyen gyökerező problémákra és azok összefüggéseire mutat rá, amelyet kibogozva a jövőben talán több mérlegelésre és gondolkodásra buzdít a hasonlóan összetett konfliktusok kezelésekor.
A társadalmi problémákra való reflektáláson túl olyan realisztikus képet fest a rurális erdélyi életről, annak minden nehézségéről és szépségéről, amelyhez fogható nem született az elmúlt években.
Az R.M.N. június 3. óta látható a romániai mozikban, Magyarországon a Cirko Film forgalmazza, a hazai bemutató dátuma még nem ismert.
