Visszakerestem az interneten, a legrégebbi hír, ami arról szól, hogy készül a Tegnap, nyolc éve íródott.
Ha a Tegnap gyerek lenne, már alsó tagozatba járna. Fontos ehhez hozzátenni, hogy nem a filmen dolgoztam nyolc évet, hanem a finanszírozásán. Nagyon sok partnerünk volt, német, francia, svéd, holland, marokkói, ez nem könnyítette meg a dolgot, de csak így tudtuk összerakni a költségvetést. Az elején például az a helyzet állt elő, hogy előbb volt pénzünk a francia partnertől, mint Magyarországról. Az MMKA-t megszüntették és két évig nem létezett magyar filmfinanszírozás.
Kenyeres Bálint
A nehézségek hatására eljutottál odáig, hogy azt mondd magadnak, kész, ezt nem csinálom tovább, feladom?
Egyrészt minden nap, másrészt sosem jött el az a pillanat, amikor azt lehetett volna mondani, hogy ebből a büdös életben nem lesz semmi. Nagyon lassan álltak össze a dolgok, de végig úgy éreztem, hogy már csak egy karnyújtásnyira vagyok a céltól. Mintha lenne egy kártyavárad, és már csak egy lap hiányozna róla.
Elsőfilmes magyar rendezőként egy rendkívül ambiciózus tervvel álltam elő. Nagy volt bennem a lelkesedés, és az akkori tapasztalatommal és tudásommal nem láttam előre, hogy milyen nehéz feladatba vágtam bele. És emellett persze pechünk is volt, szerencsétlenségek, tragédiák egész sora történt. Ez egy komoly pszichés hullámvasút volt számomra. De nem akarok panaszkodni, senki nem tartott pisztolyt a fejemhez, hogy filmet készítsek. Egyszerűen ez a történet volt a mániám. Büszke vagyok arra, hogy túléltük és megcsináltuk, és remélem, hogy az értő közönségnek jelenteni és adni fog valamit.
Mi Vlad Ivanov titka? Szeptemberben két magyar filmben is láthatjuk.
Nincs titka, egyszerűen ő az egyik legkomolyabb és legjobb filmszínész Európában. Vérbeli profi, aki zokszó nélkül tűrte a sivatagi forgatást. A nem éppen kellemes körülmények között is úgy működött, mint egy svájci óra. Ha kellett, akkor túlórázott, és aszaltatta magát a napon. Fontos volt neki ez a szerep, mély megértéssel viszonyult hozzá.
Vlad Ivanov (bal oldalt) a Tegnap című filmben (fotó: MITTE)
Magyar rendező ritkán forgat Afrikában. Miért Marokkóba helyezted a történetet?
A történetből kifolyólag. Kellett az éles kontraszt Európához képest. A főszereplő számára ez olyan, mintha egy párhuzamos dimenzióba lépne át, amiben aztán egyre jobban elveszik. Európából nézve adja magát Észak-Afrika, ami csak egy félórányi kompútra van, és mégis teljesen más kultúra, teljesen más időszámítás van ott. Észak-Afrikán belül a látvány miatt, illetve praktikus okokból választottuk Marokkót. Tudtuk, hogy változatos és fotogén a táj, izgalmas a közeg, érdekesebb, mint Tunézia, biztonságosabb, mint Egyiptom. Ez egy stabilan működő, bejáratott katonai diktatúra, ahol viszonylag kiépült egya filmes infrastruktúra. Ez az ország tűnt a legalkalmasabbnak a filmünkhöz.
Ahogy a főszereplő, úgy te is egy párhuzamos dimenziónak élted meg Marokkót?
Gyakorlatilag azt éltük át, amit a főszereplő a filmben. Mintha belekerülnél egy labirintusba, és nem tudod, hogy valaha kijössz-e belőle. Ez egy klánok és a felettük álló király által működtetett ország, a miénkhez képest teljesen más szokásrendszerrel, az a pár év, amit a film készítésével töltöttünk, nem volt elég arra, hogy kiismerjük. Ehhez az kell, hogy odaköltözz, részévé válj a közösségnek, és akkor elkezded sejteni, mi az, ami körbe vesz téged. Mi mindvégig idegenek maradtunk.
Kép a Tegnap forgatásáról (fotó: MITTE)
Az egyik jelenet, melyben a helyi viszonyokat fested meg, élesen megmaradt bennem. Amikor Vlad Ivanov mérgelődik a dugóban, nem érti, miért nem előzi meg senki a halottas kocsit. Aztán elmagyarázzák neki, hogy aki megelőzi, az fog legközelebb meghalni.
Ez konkrétan megtörtént velünk Marokkóban. Úgy írtam meg a forgatókönyv első változatát, hogy előtte be sem tettem a lábam ebbe az országba. Aztán elmentem, és kísértetiesen hasonlított arra a valóság, amit leírtam. A későbbiekben a munkatársaim és én is többször is elutaztunk Marokkóba, és az ott felszedett motívumokból, átélt apró mozzanatokból sok minden belekerült a forgatókönyvbe. Ilyen volt a halottas kocsi is.
Marokkóban mennyire nehéz egy tengerjáró kompot megszerezni forgatáshoz?
Annyira nehéz volt, hogy a kompos jelenetekért vissza kellett mennünk nyolc hónappal később. Megállapodtunk egy árban, aztán meggondolták magukat, és egy csillagászati összeget kértek helyette. Úgy jöttünk haza, hogy a két kompos jelenet nem volt meg, aztán nagy nehezen kiharcoltuk, hogy az eredeti árért forgathassunk egy napot a tangieri kikötőben.
Kenyeres Bálint
Emlékszel még hasonló, előre nem látott eseményre, amik megnehezítették a dolgodat?
Ha megállapodsz valamiben, és rábólintanak, akkor az számít kivételnek, aki mindezt be is tartja. A rengeteg pénzből dolgozó amerikai és francia produkciók még az ételt is Spanyolországból hozatják át konténerekben, ők csak a hierarchia alacsony szintjein alkalmaznak helyieket. Mi jóval kevesebb pénzből gazdálkodtunk, ezért sokkal inkább a helyi erőforrásokra kellett támaszkodnunk. Például csak pár részlegvezetőket tudunk magunkkal hozni Magyarországról.
Különös volt számomra, hogy ahhoz képest, hogy 2,5 millió euró volt a film költségvetése, ti nem 35, hanem 16 mm-es filmre forgattatok.
Marokkó egy drága hely, minden többe kerül, mint nálunk. Szinte nyugat-európai árakon dolgoznak a helyi technikusok, úgy, hogy a színvonal jóval a magyar alatt van. Ez nem egy Budapesten forgatott produkció, ahol a forgatási nap végén mindenki hazamegy aludni, itt el is kellett szállásolni a stábot, utaztatni, etetni. Sok mindenen kellett spórolnunk, ez egy 45 napos film, amit 32 nap alatt forgattunk le.
Kép a forgatásról (fotó: MITTE)
A rövidfilmjeid szembetűnő formai elemei voltak a hosszú snittek. A Tegnap-ban viszont már csak ritkán élsz vele. Miért?
A történet és a gyakorlat hozta ezt. Azt már előre lehetett tudni, hogy ezzel a stábbal, ilyen körülmények között nem igazán lehet ehhez a formai elemhez nyúlni. És közben a történet is úgy alakult, hogy már egy észrevétlen, lassan a bőr alá kúszó történetmesélés illett hozzá a legjobban. Szóval a lehetőségeink ennyit engedtek, de közben a történet elmesélésének is ez lett az ideális módja. Azt akartuk, hogy a főszereplőhöz hasonlóan a néző is lassanként, szinte észrevétlenül vesszen el egyre jobban a labirintusban, és ez egyszerűséget, látszólagos transzparenciát kívánt.
A főszereplő ábrázolásakor nem tettél engedményeket a nézők felé.
Igen, ő egy kellemetlen, ellenszenves fickó. Maga a film is általában mentes az ilyen típusú engedményektől, kompromisszumoktól: kellemetlen kérdéseket feszeget, olyanokat, amelyek elől a nap huszonnégy órájában menekülünk. A Tegnap egy hardcore európai művészfilm: nem a főszereplővel való klasszikus érzelmi azonosulás mentén épül. Azt szeretnénk, hogy a küszöb alatt csússzon be, és váljon emlékezetes élménnyé. Ez egy kifejezetten nehéz utazás, szóval aki beül erre a filmre, annak azt javaslom, hogy függessze fel az összes elvárását.
Persze, szeretném, hogy az utcán kígyózzon a sor, de nem vagyok hülye, tisztában vagyok azzal, hogy ebből a filmből nem lesz kasszasiker. Reálisan nézve azt szeretném elérni, hogy a Tegnap megtalálja a közönségét, eljusson azokhoz, akikre hatni tud. Szerintem ez egy másnapos film, az élmény másnap kezd el összeállni, mint egy LSD-flashback, jönnek vissza a villanások.
Kenyeres Bálint
Mesélsz kicsit az orvost alakító Gamil Ratibról?
Mióta Omar Sharif meghalt, ő a legnagyobb egyiptomi sztár. Az Arábiai Lawrence-ben is szerepelt, egy szöröstökű bölény, aki 92 éves volt a forgatás idején. Alig tudott járni, ezért hozzá kellett igazítani a jeleneteket, de teljes szellemi frissességgel volt jelen, a szövegét például jobban tudta, mint a fiatalabb kollégái közül sokan. Csillogó szemmel, kamaszos lelkesedéssel dolgozott, aztán pedig vedelte a pezsgőt a szállodában, rendkívül magas számlát csinálva a produkciónak.
Hogyan akadtál rá, és a többi nemzetközi színészre?
Volt egy casting directorunk, egy francia-marokkói rendezőnő, aki a párizsi La Femis-en végzett, vele együtt kerestünk az interneten, néztünk át filmeket, kutattunk a filmélményeink között, illetve vele együtt irányítottuk a munkát a marokkói terepen is. Nagyrészt olyan szereplők kellettek, akik franciául és arabul is tudnak. Ez egy aprólékos és hosszadalmas munka, de nagyon szeretem ezt a részét a filmcsinálásnak. Nagyon izgalmas, hogy megtalálod-e a fejedben megalkotott képnek az élő mását. Aztán pedig a szereplő hogyan változtatja meg az addig csak papíron létező karaktert.
Tulajdonképpen hány nyelv keveredett a forgatáson?
A francia partner miatt a dialógus nagy része francia kellett, hogy legyen, és ehhez jött hozzá az arab nyelv. De a marokkói közeg tényleg ilyen, ezen a két nyelven folyik az eszmecsere. Valamint van még pár jelenet, amiben Vlad angolul beszél az otthoniakkal, például a feleségét játszó Johanna ter Steege színésznővel. Én angolul instruáltam a színészeket és a stábot, illetve a francia társíró a helyszínen is jelen volt, az apró nüanszokkal segített. Az amatőrökkel pedig egy arabul tudó munkatárs kommunikált, sokat dolgozott velük, hogy megőrizzék a természetességüket, de közben a megadott jelre, a megbeszéltek szerint hajtsák végre a feladatot.
Nem volt ez olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik. Nekem az volt a legnehezebb, hogy a nyelvi akadály ellenére – nem tudok jól franciául – le tudjam bontani a falat köztem és a színészek között, és közvetlen kapcsolat alakuljon ki. Az lett a megoldás, hogy úgy fogtam fel, mintha zenét vennék fel. A párbeszédek zeneiségére figyeltem, azon keresztül próbáltam letapogatni, hogy jó-e így a jelenet. A kommunikációnak egy mélyebb módja alakult ki köztünk, egy idő után már nem számított, hogy francia vagy magyar, egy univerzális nyelvre csatlakoztunk rá. Nagyon érdekes tapasztalat volt.
Kép a filmből (fotó: MITTE)
Azt mondtad, hogy ez a történet a mániád volt. Volt neked is egy nagy elveszésed, amit a filmen keresztül adtál ki magadból?
Nem, ez nem egy önéletrajzi film. Olyan ez, mint egy bogár. Egyszer beül a füledbe, és hiába rázod a fejed, nem megy ki onnan. Ott zümmög, és eljön az a pont, amikor már nem rázod a fejed, hanem utánamész, hogy mi is ez pontosan. Én úgy szabadultam meg tőle, hogy leforgattam ezt a filmet.
Egy filmkritikus kolléga szerint a főhős valójában te vagy, ahogy Vlad keresi a régi barátnőjét a sivatagban, úgy kerested te is éveken át a saját filmedet.
Az ember forgathat egy konyhában, a Szaharában vagy akár egy holdbázis díszletében, az alkotó elkerülhetetlenül átszűrődik a filmjén. Ha akarod, ha nem, ott leszel benne. Nem akarom misztikus ködbe csomagolni, ez egy oda-vissza ható folyamat: az életed elkezd a filmed lenni, a filmed elkezd az életed lenni. Ahogy már mondtam, ez nem önéletrajzi alkotás, de valóban adja magát az értelmezés, hogy úgy hajkurásztam a filmemet, ahogy Ahab kapitány a nagy fehér bálnát vagy a főszereplő a régi csaját. Az embernek óvatosan kell témát választania, nehogy aztán valósággá váljon, amit kitalált.
A Tegnap a rangos locarnói filmfesztiválon debütált augusztus elején, a magyar mozik szeptember 6-tól vetítik.
fotók: Pozsonyi Janka
