„Kiböjtöltem”

Szilágyi története 1944 tavaszától, 45 februárjáig játszódik egy budai villában. A film főhőse, a ház vendége, Halász Géza minden este hétkor meglátogatja a ház emeletén visszavonultan élő kitűnő nemzetközi kapcsolatokkal bíró, világhírű operaénekest, Rózsa Imrét, aki azonban senkivel sem keresi a kapcsolatot. Viszont énekel. És Halász Géza azt mondja a gettósítás, a nyilasterror elől bujkáló sorstársainak, amíg szól a dal, élnek. Ám fia, Tamás nem nyugszik, míg nem tudja meg, ki a toronyszoba titokzatos lakója.

Szilágyi Andorral többek között arról beszélgettünk, bizony mind bolond, aki írásra, színházcsinálásra”, és filmkészítésre adja a fejét, „Magyarországban”.

Példás apa Franco Castellano

filmhu: Több forgatási riportot, interjút olvastam a filmről. Egy-két írásban „holokauszttörténetnek” nevezték munkádat. Egyetértesz ezzel?

Sz.A.: Nem. A film történetének ideje egybe esik a holokauszttal, de általánosabb érvényű gondolatokat fogalmaz meg a civilkurázsiról, és arról, hogy nincs az a gonosz erő, ami ellen nincs esély. Halász Géza élete nem a „sorstalanság”. Ez az ember lázad, harcol, ellenáll, és vesztes helyzetből is képes győztesen kikerülni.

filmhu: 1997-ben megjelent Shalim c. regényedben, amely kortárs, ráadásul idegen történelmi esemény, a boszniai háború idején játszódik, a kamasz Shalim tudatfolyama a narráció alapja. Úgy tűnt számomra, hogy A Rózsa énekei a tizenhárom éves Halász Tamás sorsán keresztül ábrázolja mindazt, ami 1944 tavaszától egy budai villában történt.

Sz.A.: Nem. A forgatókönyv alapötletét egy barátomtól kaptam…

filmhu: Korányi Tamástól.

Sz.A.:   Igen. Az ő édesapja élte meg részben azokat a kalandokat, amelyek a filmben láthatóak. Akik a forgatókönyvet olvasták, rendre ezekre, a történet igaz szálaira mondták, hogy „Na, ezt azért már mégse! Ez már nem lehet igaz!”

Ez már nem a Cartoon Network Zum Dávid

filmhu: Azt mondtad, egyre fontosabbnak tartod, hogy olyan történeteket írj, amelyek példázattal szolgálnak.

Sz.A.: Egy biztos, nem magáért az írás művészetéért írok. Egyáltalán nem gerjedek az irodalom, vagy az irodalmi élet fontos, nagy kérdéseire. És ezt az irodalom, illetve irodalmi élet megfelelően honorálja. Cserébe szabad lehetek, és független. Ennek azonban ára van, nagy ára.

filmhu: A Shalimot elemezve mindenre elszánt bírálóid felvetették: vajon nem idejétmúlt-e moralizáló regényt írni? Mivel még mindig a posztmodernben dagonyázunk, ezt a kérdést a filmed kapcsán is fontosnak tartom.

Sz.A.: Mindenkinek igaza van, de az igazán igaz szónak az ellenkezője is igaz. Virágozzék minden virág, de nem árt különbséget tenni az orgona és a parlagfű között. Én ilyet tudok, szeretek, mások meg mást. A bírálóim pedig, akik úgy csinálnak, mintha még tojást is tudnának tojni, ha éppen szottyanna hozzá kedvük, bérből élnek. Meg nem értem, de ismerem a helyzetüket: el kell tartaniuk magukat, a családjukat. Minden pénzbe kerül.

filmhu: Idealista vagy?

Sz.A.: Ha választhatok címkét, akkor inkább az „Istenverte falubolondjá”-t ragasztom a hátamra.

filmhu: Bár szépíróként, színházi szerzőként „jegyeznek”, forgatókönyvíróként kerültél a filmszakmába.

Sz.A.: Szomorú sorsú forgatókönyvíróként. Magyarországon minden írástudó sorsa védtelenül megalázott és végtelenül szomorú.

filmhu: A III. Sundance Forgatókönyvíró Műhely magyar résztvevőjeként írt Orosz tarot című munkád mégis jelentős szakmai visszhangot keltett.

Sz.A.: „Ezüstérmet” kapott. Meghívtak Hollywoodba. Voltam ott egy hetet, aztán hazajöttem. Ennyi.

filmhu: Miért nem került celluloidra az anyag?

Sz.A.: Pénz, pénz, pénz.

filmhu: Debütálásnak nem rossz egy kétszázmilliós költségvetésű nagyjátékfilm.

Sz.A.: Mindenkit levett a lábáról a forgatókönyv. Annyira jó, hogy sokszor már magam is rácsodálkozom: én írtam ezt?

Dzsoko Roszics

filmhu: De bizonyára szerepet játszott mindebben az a tény, hogy az írás a hivatásod.

Sz.A.: Hivatás! Egy országban, ahol mindenki mást csinál, mint amire a képességei, a tehetsége predesztinálná?! Ha nekem az írás a hivatásom volna, akkor már rég szét lennék spriccelve a szóróparcellában. Soroljam azokat a neveket, akik hivatásuknak tekintették az írást? József Attila, Hajnóczy Péter…

filmhu: Forgatókönyved alaptörténete valóban hat éven keresztül foglalkoztatott?

Sz.A.: 1996-ban, az Ünnepi Könyvhéten együtt dedikáltam Kertész Ákossal a Liszt Ferenc téren. Mint két kopott gyöngyszem. Korányi Tamás megsajnált bennünket és odaült hozzánk, hogy ne legyünk olyan árvák. Nézegettük a nőket. És akkor Korányi megemlítette, édesapja mennyire rajongott a női nemért. Értett a nyelvükön. Aztán sorban mesélte az érdekesebbnél érdekesebb történeteket. Próbáltam rávenni, írja meg mindazt, amit elmondott, mert olyan sokat segítene az olyan embereken, akik bizonyos helyzetekben képtelenek megvédeni magukat. Tamás ímelt-ámolt, hogy így, meg hogy úgy, aztán egy év múlva a Bródy Sándor utcában, a Rádió bejárata előtt, vagy egy órán keresztül megint  mesélt. Megfenyegettem, egy évet kap arra, hogy hozzáfogjon a regényhez. 98-ban lejárt a határidő, elmentem hozzá egy magnóval. De én akkor már nem gondolkodtam regényben. Csak filmben.

filmhu: Mennyi ideig írtad a könyvet?

Sz.A.: Fél évig.

Volt favágó, kőműves, színházi ügyelő Szilágyi Andor

filmhu: Meglepően hosszú idő. Többen tartják erénynek, hogy egy este, a duhajkodásra kevésbé hajlamosak egy hónap alatt, tákolják össze filmjük vázát.

Sz.A.: Maradjunk annyiban, hogy ez nem erény.

filmhu: Voltál favágó, kőműves, színházi ügyelő, sőt, újságírásra is vetemedtél, mégis, ha hinni lehet a krónikáknak, rendezőnek készültél.

Sz.A.: Falun nőttem fel. Akkoriban még nem volt televízió, minden második hétvégén a szüleim elvittek a kisújszállási moziba, és ott megnéztük az éppen aktuális - valószínűleg - szovjet filmet. Orosz képekre emlékszem. Csata, csata hátán, győzelem, meg hó. Kell ennél több indíttatásnak?

filmhu: Jelentkeztél a főiskolára?

Sz.A.: Soha. Se égi jel a homlokomon, se egy piros betű a papíromon. Felesleges lett volna. De hát ezek már lefutott körök.

filmhu: Könnyen előfordulhatott volna, hogy hivatásos filmrendezőként, papírral, most forgatod le első – mégsem no- vagy low-budget - nagyjátékfilmedet, egy igen minőségi stábbal, színészgárdával. 47 évesen.

Sz.A.: Általában mindenért legalább dupla-tripla árat fizetek. Ezt is kiböjtöltem.

filmhu: „Filmes” közegben hogyan fogadják rendezői entrée-dat?

Sz.A.: Nem igazán érdekel. Voltam én avantgárd író, szubkulturális drámaíró, a közönség uszályába került darabíró. Most is leszek valami. Ha a film jól sikerül, az nem az én érdemem lesz, legfeljebb „vaktyúk is talál szemet”. De ha rossz! Akkor az egész cucc tisztán az enyém.

Maia Morgenstern

filmhu: Meglehetősen elismert színházi szerző vagy. (Szilágyi Andor írta az El nem küldött levelek, a Rettenetes anya, a Leander és Lenszirom, az Angyalok lázadása, a Szűz tíz tojással c. színműveket, és a Grimm-mese c. bábjátékot – H.K.)

Sz.A.: A meglehetősen. Ez pontos.

filmhu: És a regényírás?

Sz.A.: Az még meglehetősebben.

filmhu: Mégis: merre gravitálsz mostanság?

Sz.A.: Nagyon hiszek, vagyis nagyon akarok hinni a film erejében.

filmhu: A Rózsa énekei a barátod édesapjának élettörténete. Mennyiben válhat, vagy vált, személyes ügyeddé egy olyan sors megírása, majd pedig a megfilmesítése, amely mégsem a sajátod?

Sz.A.: Abszolút értelemben.

filmhu: Te választottad ki a szereplőket, a stábot, vagy a producer?

Sz.A.: Én.

filmhu: És „megkaptál” mindenkit, akit szerettél volna?

Sz.A.: Hát… Nem akarom Francót megbántani, de tudod, mit? Írjuk le, úgyis tudja. Amikor a forgatókönyvet írtam, A selyem sikolya Sergio Castellitóját láttam magam előtt. (Sergio Castellito legutóbbi munkája Jacques Rivette Ki tudja? c. filmje – H.K.) Azt gondoltam, ő a legtökéletesebb Halász a Földön. De olyan sok pénzt kért, hogy egymaga simán elvitte volna a költségvetésünk egyharmadát. Erre még az olasz producertársunk is elhúzta a száját. Castellánót Sipos Áron ajánlotta. Mondta, nézzük meg a Perlascában. Mivel az idő sürgetett, beleegyeztem. Most már kifejezetten örülök, hogy rá bíztam a főszerepet.

filmhu: Ragályi Elemérrel hogyan tudtál együtt dolgozni?

Sz.A.: Dzsoko bácsi szerint elvégeztem a Ragályi-egyetemet. Végre tehát van egy diplomám is, amire mindig büszke lehetek.

filmhu: Nem okozott zavart, hogy nem vagy professzionális rendező?

Sz.A.: Remélem, a stáb 99, 9 százaléka elégedett, azért az egy tizedszázalékért pedig nem érdemes problémázni.

Elvégezni a Ragályi-egyetemet

filmhu: A film sorsát nem befolyásolta az az egy tized?

Sz.A.: Átmentem az éjszakai erdőn. Ha profi vadász vagyok, biztosan leterít a medve. Katona József mondta, hogy mind bolond, aki színműírónak megy Magyarországon?

filmhu: Hogyne! (Katona József: „Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” Tudományos Gyűjtemény, 1821. április - H.K.)

Sz.A.: Akkor ez mára kiegészítésre szorul. Az is bolond, aki egyáltalán írásra, és az is, aki színházSz.A.:, vagy filmkészítésre adja a fejét. Ezt sikerült elérnünk az eltelt időszakban.

filmhu: A szinoszpist olvasva, bár könnyen lehet, hogy felületes voltam, nem volt számomra egyértelmű: Rózsa Imre létező személye-e, vagy Halász Géza „teremtménye”, aki Megmentőként esélyt ad arra, hogy a villa lakói túléljenek.

Sz.A.: Nem Halász Géza „teremtménye”...

filmhu: Elbizonytalanított, hogy a villa lakói nem találkoznak Rózsával. Hiszen ez az, amit Tamás titokzatosnak talál, ami kíváncsivá teszi.

Sz.A.: Rózsa zsidó operaénekes, Saljapin barátja. Amikor a sárga csillagot fel kell varrni, elhatározza, hogy többé nem megy emberek közé.

filmhu: Rózsa – értelemszerűen más néven – létező személy volt a valóságban?

Sz.A.: Valóságban nem, csak az én fejemben. Ez fontos?

filmhu: Fontos.

Sz.A.: Akkor szögezzük le: van Rózsa. Találkozunk is vele a film végén.

filmhu: Nem találtam meg a színész nevét. Megint én voltam felületes?

Sz.A.: Nos… Most nagyon furmányosan kellene kivágnom magamat. Legyen ez a bónusz.