Április huszonhét (r.: Hatházi Rebeka)
Egy igazán jó rövidfilm érdeme lehet az is, ha pont olyan hosszú, mint amennyit a történet igényel, de az is jó jel, ha a vége után azt érezzük, hogy bárcsak hosszabb lenne, hogy tovább követhessük a szereplők sorsának alakulását. Hatházi Rebeka filmjére az utóbbi igaz. Néha egy nap, egyetlen találkozás elég ahhoz, hogy a ránk nehezedő lelki teher elszálljon, és újra szabadnak érezzük magunkat. Emese a 27. szülinapján hazamegy az apjához Kolozsvárra. Délután a temetőbe készül, nemrég elhunyt édesanyjának vinne pár szál nárciszt, este pedig barátokkal ünnepel. Ez egy szép nap is lehetne, ő mégsem érzi jól magát. Ahogy éjszaka sétál haza, egy szimpatikus idegennel való találkozás segít neki a továbblépésben.
Hatházi Rebeka alakítja a saját filmjének főszerepét (ahogy az édesapját is Hatházi András, ismert erdélyi színész játssza), emellett a végén kiírt üzenet is egyértelművé teszi, hogy sok szálon önéletrajzi ihletésű a története, a saját gyászának feldolgozása. A Magyarázat mindenréből megismert erdélyi jelmeztervezőre Reisz Gábor figyelt fel, amikor Kolozsváron tanított, az Április huszonhétből pedig kiderül, hogy Rebeka nem csak színészként, de rendezőként is tehetséges. Filmjében finom eszközökkel érzékelteti a gyászban való megragadást, az elengedés nehézségeit és az újonnan kialakult családi dinamikát, miközben a humorról sem feledkezik meg. Emese számára a komfortzónából való kilépés kínál lehetőséget arra, hogy tovább tudjon lépni. Tőle és a kedves éjszakai idegentől is van még mit tanulnunk. (PJ)
Kutyafül (r.: Vácz Péter)
Mind emlékszünk még arra, hogy egy hosszú tanítási nap után hazaérve milyen jól esett behajítani az iskolatáskát az első sarokba, és végre valami olyasmivel foglalkozni, amit nem a felnőttek kényszerítettek ránk – legyen az játék, rajzolás vagy zenehallgatás. Na, ebben a felszabadító érzésben nincs sok része Bercinek, akit a suli után nem csak a házi feladat, hanem szülei veszekedésének nyomai, takarítás, mosás és a kertben lakó kutya is várja, akit egyszerűen nem lehet kitessékelni a lakásból, miután beszökik. Apa sehol, anya állásinterjúra ment, de Berci tudja, hogy mit várnak tőle, így megpróbál mindent teljesíteni, hogy aztán még a nagybőgőn is gyakorolhasson, de a rosszcsont kutya miatt elszakad a cérna, és a kisfiú kitölti az elfojtott frusztrációját szegény jószágon.
Már Vácz Péter végtelenül kedves bemutatkozófilmjét, a Nyuszi és Őz-et is egy apró drámai motor működtette, ám a realista hangvételű Kutyafül a nagy sikert aratott hibrid-animációnál sokkal szívfacsaróbb, és minden bizonnyal személyesebb ihletésű alkotás. A szülők fizikailag sosem jelennek meg, ám Berci feldúlt lelkiállapota, a romos lakás, és viselkedése a Tasli nevű kutyával is sokat mondó arról, hogyan bánnak vele otthon. Szerencsére Bercinek van lelkiismerete, dühe nem hosszúéletű, és Tasli sem haragtartó. A gyerek egyre jobban beengedi a szívébe az ebet, a zene iránti közös szeretetükből barátság és nagy rumli keletkezik, amiben Berci végre megleli az önfeledetséget, amitől a nem túl ideális családi háttere eddig megfosztotta. Vácz rendkívül érzi, meddig érdemes feszíteni az érzelmi húrokat, és mikor van itt az ideje a feloldásnak. Érthető, mivel sikerült meghatnia a rangos annecy-i animációs filmfesztivál válogatóit, a Friss Hús közönsége pedig még a nemzetközi premiernél is hamarabb láthatja ezt a megindító történetet. (HB)
Két felnőtt (r.: Szántó Fanni)
Meddig érdemes erőltetni egy randit, ha a felek elsőre nem szimpatikusak egymásnak? A lány mindenesetre azzal próbálja rövidre zárni a kínos találkozót, hogy bezárkózik a vécébe, és a kivárásra játszik. A spontán terv bejön, mert a fiú ezt zokon veszi, és rövid úton távozik. Csakhogy kettejük ügye ezzel még nem ér véget, mivel a lány bent ragad a fülkében, és jobb megoldás híján kénytelen visszahívni a srácot, hogy segítsen. Az erőlködés közben lezajlik közöttük az a beszélgetés, amelynek a randi közben kellett volna: a másikra kölcsönösen megsértődött fiatalok jobban megismerik egymást, találnak közös pontokat, és azt is felfedik, ki miért viselkedett korábban úgy, ahogy. Szántó Fanni, A külön falka és a Nyersanyag forgatókönyvírója saját kisfilmjét egy klasszikus romkom-szituációra építi, de a karakterek fokozatos kibontásával képes meglepni a nézőt, és nemcsak egymással kedvelteti meg az elsőre nem túl szimpatikusnak mutatkozó főhősöket.
Bár a Gellért Dorottya és Lengyel Benjámin által alakított főszereplőket végig egy ajtó választja el egymástól, a kettejük közötti kémiának ez nem szab gátat. A Friss Húson gyakran találkozunk egyhelyszínes, párkapcsolati témájú filmekkel, amelyek többnyire egy üres vagy félig berendezett lakásban játszódnak – Szántó még ezekhez képest is leszűkíti a helyszínt egy apró női mosdóra, ugyanakkor sokkal kreatívabban használja ki a zárt teret, mint ahogy a legtöbben. A beszorult ajtó egyszerre oka a szituációnak és metaforája a szereplők közötti viszonynak: mindketten különféle módszerekkel próbálják kinyitni, miközben fokozatosan kinyílnak egymás felé is. Valószínűleg nem ez a legkínosabb helyzet, ami valaha lejátszódott egy pesti szórakozóhely szétfirkált mellékhelyiségében – de mindenképpen az egyik legszívderítőbb. (HB)
Üvegház (r.: Sárdi Katalin)
Nagyon úgy tűnik, hogy a ‘80-as évek vibe a mozi és a videójátékok mellett nem akarja átadni a helyét a következő stilisztikai nosztalgiahullámnak az animáció terén sem, és a hazai fiatal alkotókat is erősen megbabonázta. A MOME-s diplomafilm neonszínekkel, Miami Vice-szerkókkal, csilivili Cadillac-kel és vaporwave zenével teremt sűrű és csábító atmoszférát a vékonyka cselekmény köré: két menő csaj, egy menő srác és leszbikus pornóforgatás a címzetes üvegházban.
A nyugati eredetű, nosztalgizáló esztétikai stílus mellett egy kis hazai ízt kölcsönöz a filmnek, hogy a figurákban néhol fel lehet fedezni Kovásznai Habfürdőjének ihletését, valamint az, hogy a központi szexjelenet egy absztrakt, kísérleti animációs szekvenciában valósul meg. Az erotika lenyűgöző, organikus body horrorba csap át, ami akár lehet szimbolikus is, ám mindenesetre megváltoztatja a viszonyokat a három szereplő között. A forma tehát erősebb, mint a tartalom, ám a téma nagyon is örökzöld: ami a ‘80-as években a pornóipar, az ma az online erotikus tartalomgyártás, hiszen mindkét esetben a test és az intimitás áruba bocsátásáról van szó, amit idegen szemek bámulnak. De mi történik, ha valami tényleg nehezen megmagyarázható zajlik le két ember között, miközben a kamera beletolakodik a szinte transzcendentális rítusba? Ezt kukkolhatjuk meg mi is itt szemérmetlenül. (HB)
(terep)SZEMLE 3 (r.: Simonyi Balázs, Tóth Barnabás)
Huszonkét éve kezdték el keresni a megfelelő helyszínt, tizenöt éve már majdnem megtalálták, de most újra visszatér a Rendező-Operatőr páros, ezúttal a 2024-es árvíz idején, egy lomtalanított fotellel. De persze nem csak az ár az úr a (terep) SZEMLE 3 című filmben, láthatjuk Simonyi Balázst műszőrme kabátban szamaragolni, vagy Tóth Barnabást gumibabát instruálni – még mielőtt felgyújtana egy réten álló kempingsátrat néhány indiai vendégdiák előtt.
A régebben gyakran együttműködő Simonyi és Tóth egy ideje már külön utakon jár, előbbi négyszeres Ironman-ként leginkább dokumentumfilmeket forgat, Tóth Barnabás nevéhez pedig olyan mozifilmek fűződnek, mint a Rózsaszín sajt, az Akik maradtak, vagy a Mesterjátszma. Most azonban újra összefogtak és felelevenítették azt az „amatőrfilmes” stílust, amelyet a (terep)SZEMLE-ben és a (terep)SZEMLE 2-ben is követtek. És milyen jól tették! Bár felületes megtekintés mellett csak két srácot látunk improvizálni (mindketten alapítói a Momentán Társulatnak), valójában az elmúlt huszonkét év filmes fősodrának változásait követhetjük nyomon ezzel a szatirikus trilógiával. A Tóth által alakított Rendező mindenhol a világ fájdalmát és sértettségét cipelni a hátán, de nem nehéz észrevenni, hogy bár most először próbál behódolni a pénzosztó szerv ízlésének, mégis egyedül itt világos, hogy állami támogatásból nem fogja elkészíteni a filmjét. (MJA)
No. 3 (The Spectacle) (r. Kenyeres Bálint)
Hét évvel előző munkája, a Tegnap című nagyjátékfilm bemutatása után Kenyeres Bálint ismét forgatott. Állami támogatás híján, önerőből, de illusztris stábbal – az Egy szent szarvas meggyilkolását vagy A homárt is fényképező Thimios Bakatakis-szal, Vághy Anna (Mesék a zárkából, Hat hét, Cabin Pressure, Nyersanyag) vágóval, Sztevanovity Sandra (A nyomozó, Napszúrás, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) látványtervezővel, és Bartók Anna producerrel több hónapnyi előkészítéssel, két nap forgatással hozta tető alá ezt az alkotást, amely idén egyetlen magyar versenyfilmként vett részt a cannes-i filmfesztiválon – a rövidfilmes szekció tizenegy filmje között szerepelt.
A rendező és a producer Monoron és környékén találták meg a megfelelő helyszínt és az amatőr szereplőket a No.3 (The Spectacle) című kisfilmhez, így egészen autentikus környezetben forgathatták le a csodával fűszerezett történetet. Bár a film egy kisfiú és a nagymamája csalódását meséli el, kiérezhető belőle egy, az országban élő teljes társadalmi réteg kiszolgáltatottsága, a reménytelenség a méltó életre és az a tény, hogy még az kézzelfogható tehetség kibontakoztatására sincs lehetőségük. (MJA)
Wish You Were Ear (r.: Balogh Mirjána)
A Berlinben Kristály Medvével jutalmazott kisfilmben ha egy párkapcsolatnak vége szakad, a szakítást szó szerint kell venni – a pár tagjai elveszítik egy testrészüket. A szerelemben szerencsétlen főhős teste már toldott-foldott a sok kudarcba fulladt párkapcsolatától, melyeknek a végén be kell fáradnia a volt szerelmeivel egy erre kijelölt központba, hogy ott egy hivatalos procedúrán megszabadítsák egy testrészétől, és egy másikat kapjon a helyére.
Amikor szakítunk valakivel, sokszor olyan érzés, mintha a másik elvinne belőlünk egy darabot, és soha nem lehetünk már ugyanazok az emberek, akik előtte voltunk. Mindannyian magunkon hordozzuk a volt kapcsolataink nyomait, amit mások és magunk előtt is szégyellünk bevallani. Balogh Mirjána filmjének mondanivalójára nagyon könnyű rákapcsolódni, különösen annak, aki esett már túl fájdalmas szakításon. A kudarc utáni lebegés, a kapcsolat elgyászolása, a szégyen, és az újrakezdés lehetősége egy másikkal, aki elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk – ezekre mind kitér ez a tíz perces kisfilm, ami mellesleg vizuálisan is izgalmas. A hiányzó testrészeket a szereplők testén különböző színek szimbolizálják, a hősöket így éppen az a színpompás test teszi különlegessé, amit szégyellnek megmutatni mások előtt. A tökéletes úgyis unalmas, sokkal szebb egy foltos kar, egy görbe orr, vagy egy asszimetrikus fülpár. (PJ)
Túlpart (r.: Tóth Kristóf Zsolt)
Zsiga (Nyomárkay Zsigmond) és Olivér (Takács Olivér) a nyár egyik utolsó közös sörözgetését töltik épp a Duna partján. Egy fesztiválról lógtak ki, az esti Parno Graszt koncertre alapoznak. A lemenő nap fényében, sörözgetés közben jön az őrült ötlet: ússzanak át a túlpartra. A két srác gatyára vetkőzik, cuccaikat az egyik bokorba rejtik, majd egy-egy doboz sörrel a nadrágjukban leússzák a távot. A győzelmi sör végül elfogy, de a fiúknak azzal a lendülettel el is megy a kedve a további mozgástól. Így megpróbálnak visszajutni a kiindulópontra a cuccaikért komppal, stoppal, majd vonattal, ám rendre váratlan akadályokba ütköznek.
Tóth Kristóf Zsolt kisfilmje azért nagyon szerethető, mert képes megragadni egy régi, de épp fontos próbatétel előtt álló barátság dinamikáját úgy, hogy eközben végig a komikus, hétköznapi alaphelyzetből építkezik. Nyomárkay Zsigmond és Takács Olivér eszköztelenül, természetes jelenlétükkel érzékeltetik, hogy ez a barátság milyen fontos mindkettőjük számára. Elmormogott, félrészeg mondataikat remekül időzítik, így a film humora is remek. A rendező a két főhős hétköznapi beszélgetéseiben elegánsan rejti el, milyen próba előtt áll a barátság (itt is a külföldre költözés dilemmája kerül elő, sok idei versenyfilmhez hasonlóan), ez a látens feszültség pedig szépen végigvonul a filmen, miközben nagyon jókat lehet röhögni Zsiga és Olivér nyári kálváriáján. A Túlpart ráadásul kifejezetten optimista, életigenlő film, így a srácok rögtönzött kalandja talán nem is a barátságuk végét jelöli. (PVÁ)
Világvége (r.: Hajmási Péter)
Kata (Tóth Zsófia) Budapestről utazik haza, a vidéki panellakásban élő anyukájához (Pelsőczy Réka). Gyorsan észleljük, hogy a kettejük közötti kapcsolat szeretetteljes és közvetlen, azonban az elharapott félmondatokból és a lopott pillantásokból fokozatosan a felszínre kerül a feszültség, ami az apa hiányából, és a lány új életviteléből, a szülői háztól történő elszakadásból fakad.
Hajmási Péter olyan alaphelyzetből indít, ami mindazok számára ismerős lehet, akik vidékről nagyobb városba költöztek, és onnan hazajárva próbálták új alapokra helyezni a kapcsolatot az otthoniakkal, miközben a saját életük is alapjaiban változott meg. A Világvége a visszafogott hétköznapiságból indulva fokozza pattanásig a feszültséget, a feszes, jó ritmusú forgatókönyv mellett a film motorja Tóth Zsófia és Pelsőczy Réka párosa, akik abszolút megérdemelnék a legjobb színésznőknek járó díjat az idei mezőnyben. Ők ketten az anya-lánya kötetlen időtöltés, és az ordibálós veszekedés pillanatait is hitelessé és lebilincselővé teszik, az pedig különösen szívmelengető, ahogyan Sisi és Hundred Sins közös dalára, az Anya mondd meg-re buliznak a nappaliban. A Világvége pontos és hatásos film, ami képes megragadni egy sajátos életszakasz tipikus érzéseit és hangulatát. (PVA)
Dögsúly (r.: Komáromi Bese)
Komáromi Bese nem szemérmeskedik, már a rövidfilmje nyitóképein kéjtől (vagy haláltól) elalélt meztelen férfiakat mutogat, vágytól éhes hősnője még csak ezután érkezik. Egy magányos fiatal lány kapcsolódásra, testi kontaktusra vágyik más emberekkel, mégis ahogy hozzáér egy férfihoz, az aktus után mind szörnyethal az ágyában, az ajtó mögül pedig egy veszedelmes bestia várja, hogy bekebelezze az újabb áldozatot. Boszorkányság vagy átok ül rajta? Ki tudja zárni a szobából a szörnyeteget és képes lesz kapcsolatot teremteni egy másik emberrel?
A Dögsúlyban minden adott egy hátborzongató horrorfilmhez, a végeredmény mégis több egyszerű gusztustalan ijesztgetésnél, bár azon a téren is jól teljesít. A szexualitás és vágy témája miatt az It Follows című remek horrort idézte fel bennünk, ahol az első aktus után valami láthatatlan entitás kezdte el követni a hősnőt. A rém itt vérengző kutya képében érkezik, de valódi arca csak a történet végére lesz tisztán látható, addig kiforduló belek, rothadó hullák, undorító barna folyadékok lepik el a vásznat. Komáromi Bese rövidfilmjén a horror műfajának kedvelői, de azok is egyetértően bólogatnak majd, akiket sodorta már magával betegítő magány, depresszió, vagy más lelki betegség. Valahogy tényleg így nézne ki, ha a belső szörnyeteg életre kelne. (PJ)
A fesztivál részletes programja a hivatalos oldalon böngészhető. A 13. Friss Húst május 28. és június 5. között tartják a Puskin moziban, a szakmai és a nemzetközi programról itt írtunk korábban.
