Michel Hazanavicius változatos életművében az animáció igen, a háborús dráma viszont nem ismeretlen terep. Az Oscar-díjakkal megszórt A némafilmes után a francia rendező 2014-ben A kereséssel jelentkezett, ami a ‘90-es években, a II. csecsen háború idején játszódik, és egy NGO-nak dolgozó nő, valamint egy csecsen kisfiú közötti szeretetteljes kapcsolatra koncentrál. A legértékesebb áru filmen gyakrabban feldolgozott történelmi kríziseket, a II. világháború és a holokauszt borzalmait ábrázolja, amihez Jean-Claude Grumberg azonos című, 2019-ben megjelent, sokkoló meséjét használja forrásként Hazanavicius.
Grumberg kisregénye egy mesei fordulatokkal tarkított transzgenerációs történet. Egy zsidó családot újszülött ikreikkel együtt deportálnak a II. világháború alatt, és mivel az anya teje elfogy a hosszú úton, az apuka, vélhetően a pániktól vezérelve, az egyik gyermekét egyszerűen kidobja a vonatból. A sálba csavart kislányra egy lengyel favágó felesége talál rá a hófödte erdő szélén. A nő isten ajándékaként tekint a kis jövevényre, azonban férje már kevésbé befogadó, mivel nemcsak ő, de favágó barátai is radikálisan antiszemita nézeteket vallanak. A marcona mostohaapa azonban lassacskán ráébred, hogy az általa csak szívtelennek nevezett kislánynak igenis van szíve, és elkezd kötődni hozzá. Majd a család egy tragédia miatt felbomlik, és kiderül az is, hogy mi történt a kislány vérszerinti apukájával Auschwitzban. A történet pedig egy sorsszerű találkozással, valamint egy duplacsavarral ér véget.
A szöveg végén a szerző úgy támasztja alá a meseszerű sztori hitelességét, hogy a valóságot tagadja. „Nem zakatoltak tehervonatok háború sújtotta kontinenseken át, hogy sürgősen elszállítsák az elpusztítandó rakományukat. Nem voltak újraegyesítő táborok, internálótáborok, koncentrációs táborok, de még haláltáborok sem. Nem váltak füstté teljes családok az utolsó útjuk után. Nem nyírták le a hajukat, nem gyűjtötték össze, csomagolták be és szállították el. Nem voltak lángok, nem volt hamu, nem voltak könnyek” – írja Grumberg, az egyértelműnek a tagadásával pedig azt nyomatékosítja, hogy akárcsak a holokauszt elképzelhetetlen borzalmai, úgy ez a meseszerű történet is valóságos lehetett.
Hazanavicius megtartotta a forrásmű szellemiségét az adaptációjában, olyannyira, hogy A legértékesebb áru egy képeskönyv-szerű beállítással nyit, az elejefőcím után pedig mintha mi is egy mesei világba lépnénk be. Ha ez az utalás esetleg nem lenne elég egyértelmű, gyorsan meg is érkezik a narrátor, Jean-Louis Trintignant (ez lett az utolsó filmszerepe), aki nemcsak az „Egyszer volt, hol nem volt…” frázissal kezdi a mesét, de gyorsan reflektál is saját magára. Amikor a történet két főhősét, a favágót és a feleségét említi, gyorsan hozzáteszi: „Ne aggódj, ez nem a Le Petit Poucet”, utalva arra a francia népmesére, amiben egy favágó házaspár hátrahagyja a gyermekeit. „Ki hallott már arról, hogy két szülő az étel hiánya miatt elhagyja a gyerekeit?” – kérdezi.
A legértékesebb áru tehát maga a vonatból kidobott újszülött, szimbolikusan nézve pedig az ártatlan gyermekek, a jövő reménységei. A névtelen favágó-feleség a film elején egy fejfa előtt imádkozik, miközben a narrátor arról beszél, hogy a sors mintha szövetkezett volna a férjével, és megtagadta tőle a gyerekvállalást. Hazanavicius ezzel a hóban elmormolt imával rögtön felvázolja a nyomorban élő házaspár kapcsolatának dinamikáját, és mintha egy elvesztett újszülöttre utalna. A vonatból kidobott gyermek megtalálását követően azonban hamar elkezd döcögni a dramaturgia. A nő hazaviszi a kislányt, a baltaarcú férj azonban, szinte tudomást sem véve a kisbabáról, hiteltelen antiszemita mocskolódásba kezd.
Az ilyen jelenetekből fakad a film legszembetűnőbb hiányossága: Hazanavicius rendkívül leegyszerűsítően ábrázolja ezt a történelmi krízishelyzetet. Az olyan mélyreható, a holokausztról és a gonosz banalitásáról intelligensen és újító szándékkal értekező filmek után, mint a Saul fia vagy az Érdekvédelmi terület, A legértékesebb áru mindössze annyit állít, hogy a ‘40-es évek Lengyelországában a hétköznapi embereknek fogalmuk sem volt arról, kiket szállítanak a mellettük szüntelenül zakatoló vonatok, vagy rosszabb esetben, annyira megfertőzte őket a náci ideológia, hogy csak monologizálva tudták szidni a zsidókat, a szívteleneket, a veszedelmes népet. Ezt a direkt hangvételt már nemcsak meghaladta a filmes holokauszt-ábrázolás, de a történet szempontjából még logikátlan is: nehezen hihető, hogy a favágóban annyira erős a gyűlölet, hogy az édesdeden alvó újszülött nem a két jelenettel korábban sejtetett saját traumájára emlékezteti, hanem előhozza a benne szunnyadó nácit.
Hazanavicius a film későbbi szakaszaiban is igyekszik a lehető legegyértelműbben jelezni, mit kellene gondolnunk az adott jelenet közben. A favágó például elkezd kötődni a kislányhoz, és az addig általa csak szívtelennek nevezett csecsemő mellkasára teszi a kezét. Miután megérezte a baba szívhangját, munka közben a fejsze nyeléből, és az ölfából is a dobogást hallja. A férfi ezáltal hirtelen ráébred, hogy a zsidók is esendő emberek, sőt, még álmodik is arról, mi történhetett a kislány szüleivel a koncentrációs táborban.
A legértékesebb áru így didaktikus tanmesei irányba kanyarodik el. Az akvarell festményekre emlékeztető vizuális stílus a történet időtlenségét hangsúlyozza, ezt a stilizált ábrázolást pedig az erőszak és a haláltáborok képei ellenpontozzák. Ez az eredeti műből átemelt ütköztetés a film legsikerültebb része, még úgy is, hogy Hazanavicius érezhetően nem kívánt túl mélyen belemenni a II. világháború hátországát feszítő morális dilemmákba sem.
Ennek a kontrasztnak a kulcseleme a mesekönyvszerű, aprólékosan kidolgozott képi világ, ami markáns hangulatot kölcsönöz a filmnek. Az alkotók ráéreztek a havas erdő, és a puritán kunyhó atmoszférájára, de még a favágást megmutató jeleneteknél is érezzük minden fejszecsapás súlyát. A figuratervek a leegyszerűsítő dichotómia ellenére is működnek, a favágó szúrós nézése tekintélyt sugároz, majd fokozatosan egyre emberibbé válik (az ő „enyhülése” egyébként egybeesik a tavasz beköszöntével, ez egy újabb, már-már bántóan közhelyes megoldás). A feleség karaktere szófukar, empatikus és ártatlan ősanya, aki nemcsak a szegénységet, de a humánumot is megtestesíti, és a gügyögő-nevetgélő kislányt is sikerült szerethetővé varázsolni az animátoroknak.
Ez pedig a Kecskemétfilm művészeinek az érdeme is, akik A legértékesebb áruval egy újabb kimagasló minőségű animációs bérmunkát tettek le az asztalra. Izgalmas látni, hogy ezúttal is, a magyar animációs műhely nemzetközi produkcióihoz hasonlóan (A vörös teknős, Medvevilág Szicíliában, A Kells titka) tetten érhetők olyan nüanszok, alkotói kézjegyek, amik jelzik a magyar szakemberek jelenlétét ezekben a filmekben. Mindezt úgy, hogy közben a stúdió által elvégzett háttérmunkák (letisztázás, kifestés) végig a rendezők vízióját szolgálják. A legértékesebb áru képei ezáltal rá tudnak erősíteni a kelet-európai miliőre. Erre pedig szükség is van, mert bár a filmben mindenki franciául beszél, a helyszínek pedig eléggé általánosak, a történet logikája szempontjából mégis fontos, hogy az események Lengyelországban játszódnak.
Bár a mesei megközelítés Hazanavicius tálalásában gyakran korszerűtlenül direkt hangvétellel párosul, A legértékesebb áru így is tartogat megható pillanatokat. A favágó és a kislány első önfeledt közös játéka, a család felbomlása és a haláltábor felszabadításának jelenete képesek megríkatni, igaz, ehhez a rendező más avítt megoldásokat, például Alexandre Desplat tolakodó, hatásvadász filmzenéjét is beveti. A legértékesebb áru így olyan, mint egy rendhagyó töriórára készült oktatási segédanyag: azok számára, akik éppen most tanulnak a II. világháborúról és a holokausztról, ideális gondolatébresztőként szolgálhat, ám a sokszor a giccs határán átbukó ábrázolás és a szájbarágós megoldások jócskán tompítják a film drámai élét.
Mégis, Hazanavicius a maga eszközeivel amellett érvel meggyőzően, hogy ezeket a „meséket”, bármennyire is fájdalmas, időről időre újra el kell mesélni, hiszen így kerülhetünk közelebb a generációkon át öröklődő traumáknak a megértéséhez és feldolgozásához.
A legértékesebb áru április 10-től látható a mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.
