Mind minőségben, mind hangulatában egyenetlen, ilyen ez a Kill Bill soundtrack: egy-két kiváló dal mellett számos átlagos vagy gyenge felvétel, valamint néhány értelmezhetetlen kompozíció teszi ki a lemez egészét. Ez lenne a Tarantino-katalógus leggyengébb kompilációja, tucatszám akadnak jobb filmzenék a lemezboltok polcain – ha már a megjelenések időbeni egybeesése miatt oly szemérmetlenül kínálja magát az összevetés, megjegyezném, hogy kebelbarátja, Roberto Rodriguez két kört vert rá a Once upon a Time in Mexico-féle anyaggal. Mozgóképpel együtt működni fog, ez kétségtelen, remekül fog működni, önálló lemezként azonban ritka vendég lesz a lejátszómban a Kill Bill hanglenyomata.