Szomjas György a Könnyű testi sértésben (1983) egy olyan réteget mutat be különös természetességgel és humorral, amely addig ritkán került a magyar filmesek érdeklődési körébe: a lecsúszott lumpenek világába kalauzol, a szocialista emberideáltól távol álló külvárosi vagányok közé. Szomjas ezt a közeget finom humorral és némi szarkazmussal ábrázolja, virtuózan egyensúlyozva a szociológiai hűség és az idézőjeles önreflektivitás határán.
Az elbeszélés dokumentumszerűségét az amatőrszereplők természetes bája is kiemeli: Szomjas a profi színészek mellett (Eperjes Károly, Andorai Péter) sok amatőrt is szerepeltet (Erdős Mariann mint ingadozó feleség, Schuster Lóránt zenész mint kocsmai cimbora, és Bikácsy Gergely filmkritikus mint leskelődő szomszéd - telitalálat). Az ilyenkor szokásos sutaság viszont ezúttal elmarad - a Könnyű testi sértés a remek színészvezetés filmje (is).
A szocialista hétköznapok abszurd banalitása Grunwalsky Ferenc roncsolt kompozícióiban jelenik meg. Az operatőr a megformált tökélyfényképezés helyett a témához és a helyszínekhez jobban illő, szétesett képi világot teremt – az elsőre amatőr hatásúnak tűnő képek azonban ravasz profizmussal rendeződnek struktúrába. A roncsolt, lelakott képi világ egy roncsolt, lelakott világ adekvát tükörképe.
Azonban a Könnyű testi sértés nem megy át káeurópai önsajnálatba - a humor és az irónia görbe tükre megóvja ettől. A film cselekményét időről-időre „beszélő fejek” szakítják meg: vagy a már látott szereplők, vagy pedig ismeretlen arcok (például a feleség középiskolai barátnője) értelmezik a nézőnek (és a figyelő hatalomnak) a kialakult szituációkat. A groteszk, önreflektív monológok a pszichológia embermagyarázó elhivatottságát éppúgy parodizálják, mint a szocialista hétköznapok „mindenki jelent mindenkiről” elvét. A Könnyű testi sértés egyszerre korkép és korértelmezés, keserűen humoros fikció a nyolcvanas évek áporodott világáról.
