2024. 09. 11. filmhu

Kreatív Európa történetek: Sokszínűség és társadalmi elfogadás a Nyuszi suliban

A Formart Dekor projektjei

A Formart Dekor három nemzetközi stúdióval közösen, az Akkord Film, a SERU Animation és a 2 Minutes filmes cégekkel együttműködésben kapott támogatást a Kreatív Európától a Rabbit Academy című sorozatra. Az 52 részes animációs széria készítésének folyamatába a cég vezetője, Szilágyi László nyújtott betekintést.

A Rabbit Academy Albert Sixtus 100 éves meséjén, a Rabbit School című történeten alapul, amely alapján két egész estés film, a Nyuszi suli – Az aranytojás őrzői (2017) és a Nyuszi suli – A húsvét mentőakció (2022) is készült. A 2D technikával gyártott széria a 6–9 éves korosztályt célozza, főszereplője három városi nyúl, akik egy erdő mélyén lévő bentlakásos iskolában kötnek ki. Az ifjoncok itt mágiát tanulnak, a hely ősi hagyományait és az erős, összetartó közösségi szellemet pedig hamar a feje tetejére állítja a három újonnan érkező. A városi és erdei nyuszik közötti kulturális különbségek izgalmas, szórakoztató és érzelmekkel teli kalandokat eredményeznek.

A sorozatban kiemelt szerepe van a kultúrák közötti párbeszédnek és a társadalmi elfogadásnak, a sokszínűség az alkotói csapatban is megmutatkozik: francia rendező, magyar zeneszerző, német művészeti vezető, valamint franciaországi, németországi és magyarországi animátorok bevonásával törekednek a kulturális együttműködésre.

Magyar részről a Formart Dekor vesz részt a gyártásban, akik a SERU Animationnel és az Akkord Filmmel már közel tíz éve dolgoznak együtt különféle, gyerekeknek szóló produkciókban. Szilágyi László, a Formart Dekor vezetője a kilencvenes évektől kezdve külföldre dolgozik, ezáltal sok nemzetközi stúdióval alakított ki személyes kapcsolatot.

Ha gördülékenyen megy a közös munka, akkor a következő projekten is szívesebben dolgoznak együtt – foglalja össze a koprodukciós munkát Szilágyi. – Mindenkinek megvan a maga speciális területe.” A magyar csapat a hátterekért, a látványért felel, melyhez a SERU Animation dizájnerei adnak vizuális ötleteket. A francia csapat hátterekkel és figuramozgatással, az Akkord Film pedig főleg az adminisztratív, eladási résszel foglalkozik. „Előre eladják az egész produkciót – ezekből az eladásokból pedig előre finanszírozzák a sorozatot.”

A Kreatív Európa MEDIA 155 ezer eurós (összesen 325 ezer eurós) támogatása jelentős összeg, ez kb. tíz százalék az összbüdzséhez képest. De azért ne felejtsük el, hogy itt 52 epizódról beszélünk.” A projektet beadták a Nemzeti Filmintézethez is, de ők elutasították, az MTVA viszont adott támogatást a sorozatra, így valószínűsíthető, hogy Magyarországon is bemutatják majd.

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2021-2024 című kiadványában jelent meg.
Címlapkép: Szilágyi László /Fotó: Leiner András Péter / Nyuszi suli 

Még több magazin

magazin

Elveszett lány egy elveszett családban

Kritika a Miroirs No. 3. című filmről

A két évvel ezelőtti Tűzvörös égbolt után Christian Petzold idén váratlanul új filmmel jelentkezett: a Miroirs No. 3. nem az őselem-trilógia…

tovább

magazin

Podhradská Lea: A történetek túlszárnyalták minden fantáziámat

Interjú az Apám lánya című dokumentumfilm rendezőjével 

Podhradská Lea nyolcéves volt, amikor nővére, Deni nyomtalanul eltűnt. A családtagjai nem keresték, akkor sem, amikor 27 évvel később érkezett tőle…

tovább
 
hirdetés

Inkubátor 10

November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.

Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei

Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek

Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat

a teljes dosszié

Sárkányok Kabul felett

November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.

Afganisztánban szolgáló magyar katonák igaz története érkezik a mozikba

Megérkezett a Kabulban játszódó magyar akciófilm előzetese

Izzasztó katonai akciók a zsámbéki sivatagban

a teljes dosszié

22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.

Közös létezésünket dolgozza fel a 22. Verzió programja

Mikroszkopikus közelség és izgalmas távlatok – magyar verseny a Verzión

A Verzióval együtt idén is érkezik a DocPro

a teljes dosszié

Árva

Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.

Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul

Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott

Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Le vagy te szarva a felismerhetetlenségig!

Drágán add az életed

Oszd meg! Az összes idézet