Akár a fenti népmesei idézettel is összefoglalhatnánk Mundruczó Kornél legújabb alkotását, a Fehér Istent, ehelyett azonban egy jóval vészjóslóbb Rilke-idézet adja a film mottóját: „Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhes”. Ennek ellenére, a beavatatlan néző a film első harmadáig még joggal gondolhatná, hogy egy kislányról és annak kutyájáról szóló kalandfilmre váltott jegyet, de hamar kiderül, erről szó sincs a fogalom hétköznapi értelmében. Lili és Hagen különválása, majd kalandos újra egymásra találása csak kerettörténetként funkcionál Mundruczó számára, hogy univerzálissá növelt apokaliptikus vízióját megoszthassa velünk.
Hagen
A kiszolgáltatottság, a felsőbbrendűség motívuma ismerős lehet számunkra a rendező korábbi filmjeiből, elég csak a Szép napokban az untalan vágyaikat hajszoló Majára (Tóth Orsi) és Péterre (Polgár Tamás) gondolnunk. Kettejük kapcsolatát elvárások, anyagi és érzelmi függés szövi át. A Fehér Istenben a tizenéves Lili (Psotta Zsófia) szüleinek egymáshoz való viszonya hasonló. Új rendelet van érvényben: a nem fajtiszta, illetve nem magyar fajtájú ebek után ebadót kell fizetni. Az apa (Zsótér Sándor) volt felesége helyett nem hajlandó befizetni az adót a vegyes keverék Hagen után, habár látja, mennyire fontos lenne lánya számára.
Mundruczónál a hatalom működésmódjának bemutatása színházi darabjaiban is feltűnik (Nibelung lakópark, Nehéz Istennek lenni), melyekben sokkolóan részletezi, mihez vezethet, ha öntudatlanul válunk a hatalom birtoklóivá. A Szégyen pedig konkrétan a kutya-ember viszonyán át mutatja be mindezt. J. M. Coetzee regénye az apartheid-rendszer utáni időkben játszódik, ahol sok dél-afrikai ember menekülésre kényszerült, kutyáikat azonban nem vitték magukkal. A történet folytatásának tekinthető, amikor a darabban, a több tucat keverékkutya közül Monori Lili – aki a színdarabban szintén egy menhely dolgozója – egyet kivisz a színpadra, majd ingyen kínálja a szótlan embertömegnek. Ahogyan a nézők is, úgy Lili apja is lemond az ebről, ez persze súlyos következményekkel jár: a magukra hagyott állatok revansot vesznek, amelynek élére maga Hagen áll.
A lány és kutyája
A megtorlás képsoraira, az üldözések látványosságára a fiatal Rév Marcell a garancia, akinek neve a Kodály Method, az Overdose – Vágta egy Álomért, és a Viharsarok kapcsán vált ismertté. Mindennek betetőzése a film zárójelenete. A Liszt-darab – amely a dramaturgiai vezérszál mentén hol izgalmasan (üldözés-hangverseny jelenet párhuzamos montázsa), hol erőltetettebben kíséri végig a filmet – újra felcsendül. A Magyar rapszódia egy részletét trombitálja el Lili Hagennek és a köré gyűlt több száz megvadult állatnak. Itt csoda siet a segítségünkre: sorra szelídülnek meg az állatok, akárcsak az említett népmesében. Első nagyjátékfilmjében, a Nincsen nekem vágyam semmiben, a vidéki szürke hétköznapok nyomorából kitörni vágyó Mari bújik egy pillanatra a Gyufaárus lány szerepébe. Mari számára a mese mese marad, Lili esetében azonban valósággá válik.
Míg Psotta Zsófia, akinek élete első filmes szereplése a Fehér Isten, Gálffi László és az a több mint kétszáz kutya, akik feltűnnek a vásznon, hitelesen hozzák a rájuk osztott szerepeket – érdekesség, hogy a főszereplő négylábú Hagent, két kutya játssza –, addig Zsótér Sándor, Nagy Ervin, és Bánki Gergely típusszereplőkké egyszerűsödnek, bár a rendező korábbi műveinek ismeretében ez lehet szándékos is. Az azonban újdonság, hogy ennyire könnyeden váltogat a különböző, sokszor egymástól távol eső műfajok között – családi film, kalandfilm, thriller, horror. Ám úgy tűnik, a recept bevált, hiszen a film elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Un certain regard szekciójának fődíját, ezzel külföldön is lehetőséget kapott megszelídíteni a nézőközönséget egy pillanatra, hogy elgondolkodjanak, ők vajon mit tennének/tesznek egy a film által bemutatott világban. Vállalják vajon a felelősséget?
Szerző: Szín Karolina
A Fehér Istent október 14-én 18 órakor vetítik a Cinema City MOM Park Moziban.
