Mátyássy Áron: A legtöbb maradandó filmes élményem ilyen műfajú alkotás. Például Lars von Trier Európája szerintem eredendően egy fekete humorral fűszerezett thriller, de David Finchert, Michael Mant is imádom. Leginkább az izgatott ebben a feladatban, hogy egy thriller elkészítésében a történet elmesélésén túl, a mikéntje is nagyon meghatározó, hiszen nem csak arra kell figyelni, hogy hogyan mondjuk végig a sztorit, hanem olyan speciális, nyakatekert módon kell elmesélni, hogy az folyamatosan izgalmat generáljon. Persze minden filmnél fontos az érdeklődés fenntartása, de az a fajta szorongás, amikor előre sejted, hogy baj lesz, csak itt van jelen.
Filmhu: A Víkend ötlete már 2007-ben nyert a Fade In script fórumán, nyolc éve már alakult ez a film. Mennyit változott az idők folyamán?
M. Á.: Én később csatlakoztam a folyamathoz, mert 2009 telén keresett meg Fodor Gergely, aki akkor a film producere volt. Akkor úgy tűnt, hogy hamarosan kezdhetünk, mert kaptunk támogatást az MMK-tól, de mi is abba a csapatba kerültük, akiket már nem tudtak kifizetni. Az a változat sokkal inkább dráma volt, mint thriller, a csoporton belüli konfliktusokra, a lélektani szétesésre koncentrált. 2013 elején kezdtük újra fejleszteni a Filmalapban és akkor jutott eszünkbe, hogy erősítsük a thriller vonalat. A helyszín, az alapkonfliktus nagyrészt megvolt már a kezdeteknél, de sokkal egyszerűbb volt a 3 főhős közötti viszonyrendszer: szimpla sértettséget éreztek, a titkolt, háttérben zajló drámák nem voltak a könyvben.
Gryllus Dorka vadászik (forrás: a Víkend blogja)
Filmhu: Hogyan választottátok ki a szereplőket? Mivel az évek során ennyit változott a könyv, gondolom nem konkrét színészere írtátok a karaktereket.
M. Á.: Castingoltunk, amire a szerepekhez illő korosztály legmenőbb színészei és színésznői jöttek el. Tudom, hogy a színészek közül sokan nem szeretik a szereplőválogatást, és mi is azt tanultuk az SZFE-n Simó Sándortól, hogy színházban és filmeken kell megnézni a színészeket és az alapján felkérni, de szerintem a casting nem egy tehetségkutató, nem gondolom, hogy arról szólna, hogy kinek milyen képessége van, hanem sokkal inkább arról, hogy a kialakul-e megálmodott karakter és az adott színész között valami kémia. A jó szereplőválogatáson, amint a színész elkezdi játszani a szerepet, egyszer csak megemelkedik az egész és több lesz ahhoz képest is, mint amit előzőleg elgondoltam. Sokszor a próbafelvétel felül tudja írni a rendezői prekoncepciókat, én is jobban járok ha nem ragaszkodom a becsípődéseimhez, hanem inkább tiszta lappal indítom a folyamatot.
Filmhu: Az sem volt szándékos, hogy valós pár, Gryllus Dorka és Simon Kornél alakítja a filmbeli házaspárt?
M. Á.: Amikor 2010-ben a próbafelvételt csináltuk, még senki sem tudta, hogy ők egy pár. Nem is volt együtt próbafelvételük, csak akkor, amikor mindkettőjüket kiválasztottuk. Amikor telefonon felkértem a szerepre Dorkát, ő megkérdezte, hogy ki lesz a filmbéli partnere, mondtam, hogy a Simon Kornélt szeretném, csak meg kellene nézni, hogy van-e köztük kémia. Dorka akkor nem szólt semmit, de később kiderült, hogy épp egymás mellett voltak otthon.
Szerintem mindenképp jót tett a dolognak, hogy ők a való életben is egy pár. Szoktak ettől félni a szakmában, de szerintem ha valaki profi, külön tudja választani a munkát a magánélettől, ráadásul szerintem bátran lehet használni azt a pluszt, hogy intim ismerete van a másikról.
Mátyássy Áron (fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: A három főhős mind negatív figura. Nem volt kockázatos pont egy thrillerben ilyen karaktereket írni, akiknek elvileg drukkolnunk kéne?
M. Á.: Voltak kritikus hangok, akik azt mondták, hogy ebből baj lesz, de volt, aki azt mondta, hogy bátran mutassuk őket arrogánsnak, és mi ezt az irányt választottuk, mert maga a sztori nem nagyon adott ki kifejezetten pozitív karaktert. Szerintem attól, hogy valaki nem szimpatikus, még érdekel, hogy mi történik vele. A Nem vénnek való vidéket simán lenyúlta a Javier Bardem, de a Bárányok hallgatnak-ban is Anthony Hopkins fog meg a pszichopata Hannibál karakterében.
Célunk szerint a Víkend hősei nem gonosztevők, hanem maguktól elszállt emberek, akik a cselekmény egy bizonyos pontján kicsit magukba néznek, látunk bennük megcsillanni emberei értékeket, amik alaphelyzetben szimpátiát váltanak ki a nézőkből. De bennem is felmerült a kétség, ezért megkerestem ezzel a félelemmel osztályfőnökömet, Grunwalsky Ferencet, aki azt mondta, hogy úgyis annak fog drukkolni a néző, aki szarban van.
Filmhu: A városból jött karaktereket és a helyieket a beszédstílusukkal is megkülönböztetted, hiszen az erdő lakői kicsit székely ízzel beszélnek. Sokat kutattátok a helyi tájnyelvet?
M. Á.: Mindenképp szerettük volna nyelvileg elkülöníteni a két csoportot. Sokat hezitáltunk azon, hogy a falusiak autentikus székely tájszólással beszéljenek-e, de azt éreztük, hogy az kizökkentené a nézőt. Ezért azt találtuk ki, hogy csak a mondatok tagolásának különbségét vesszük át, azt, hogy máshová teszik a hangsúlyokat és, hogy más kötöszavakat használnak, de magát a tájszólást nem. A terepszemlék során sokat beszéltünk helyi emberekkel, ezek alapján építettük fel a dialógokat, majd elküldtük ottani ismerősöknek, hogy olvassák át és lektorálják. Azt, hogy “megyek már, csak szívjam végig ezt a cigarettát”, ezt itthon valószínűleg úgy mondanák, hogy “megyek, csak még elszívom ezt a cigarettát”.
Filmhu: Ami már az első percekben feltűnő volt a Víkendben, hogy nagyon markánsan fényeltétek.
M. Á.: Sok féle képi világot kipróbáltunk, volt klasszikusabb, realistább, amiben minden olyan színű volt, mint a valóságban, de nagyon földközelivé tette a dolgot, számunkra unalmas volt. Győri Márk operatőrrel már az elején tudtuk, hogy nem akarjuk teljesen kilúgozni a filmet, inkább legyen színes, mert azt éreztük, hogy egy ilyen érdekes színvilág közelebb hozhatja nézőt. Márk és Jurostovszky Tamara két hónapot töltött el a fényeléssel, ami egyébként utoljára a filmlabor vetítőjében nézett ki úgy, ahogy elképzeltük.
Mátyássy Áron (fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha egy divatanyagot látna, és rögtön az jutott eszembe, hogy a három főszereplő pont olyan életszínvonalon élnek, mint amilyet sugallni akarnak ezek a stílusú divatmagazinok.
M. Á.: Ilyen tudatosság nem volt benne. Inkább azt mondanám, hogy azok az amerikai filmek voltak az előképek, ahol bátran játszanak a színekkel: az Éhezők viadala, vagy Tetovált lány. A neten láthatjuk, hogy a Mad Max egyik jelenetét is az ismert poros országúton vették fel, de attól lesz ez a Med Max-es, hogy ráraktak egy olyan narancssárga világító színt, mintha izzana a sivatag. Szerettünk volna mi is sajátos karaktert adni a Víkendnek.
Filmhu: Sok CGI-t, green screent is használtatok. A blogotokon látható, hogy például amikor Gryllus Dorka egy sziklafalon lóg, azt is utómunkában csináltátok.
M. Á.: Amit csak tudtunk, próbáltuk élőben fölvenni. A sziklafalas jelenet esetében sejtettük, hogy nem etikus Dorkát kikötni egy beülőbe, így az mindenképp utómunka lett volt, de az alsó gépállásokat a helyszínen szerettük volna felvenni. Márk le is mászott, kipróbálta, de aztán elmosta az eső a felvételt, és már nem volt kapacitásunk visszamenni. Az utómunka során az volt a legnagyobb izgalom, hogy már készen voltunk a vágással és onnantól kezdve még három hónap kellett várni, hogy meglássuk, hogyan fog valójában kinézni.
Lengyel Tamás a Víkendben (forrás: a Víkend blogja)
Filmhu: Gyönyörű környezetben, de nem veszélytelen tájakon forgattatok. Akadtak ebből nehézségek?
M. Á.: Érdekes módon leginkább az időjárás gátolta a forgatást, mert bármennyire is vadregényes helyek ezek, jól megközelíthetőek autóval. Volt egy hét tavaly májusban, amikor minden helyszínre 20-25 percet kellett gyalogolni az úttól, de oda eleve úgy mentünk ki, hogy kis, kézi mennyiségű csomagokba pakoltuk el felszerelést, és voltak Kolozsvárról erős fiatalember segítségeink, akik egész nap hozták vitték a cuccokat.
Az időjárás azonban tényleg be tudott tenni. A fővadász házához egy földút vezetett föl, és a forgatáskor pont ködös, szemerkélős idő volt, aminek köszönhetően az első nap még létező földút teljesen szétesett, és bokáig sárban tocsogtunk.
Mátyássy Áron (fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Ahogy az Utolsó időkben, itt is az érződött, hogy kifejezetten nem filmzenéket használsz, sőt talán ezek a számok kicsit ellenpontozzák is a képet. Ahogy ott, a Víkendben is használtál Harcsa Veronika számokat.
M. Á.: Az Utolsó időknél elég hamar beugrott, hogy klasszikus filmzene helyett songok, dalok legyenek benne. Akkoriban futottam bele Harcsa Veronika egyik számába, amit forgatás alatt is nagyon sokat hallgattam, így jött képbe Veronika, aki fantasztikus volt, mert amikor Márkos Albert zeneszerzővel elmondtuk neki, hogy milyen hangulatot szeretnénk és ő rögtön egészen zseniális szövegeket hozott, művészi reflexióval állt feladathoz. Itt meg amikor keresgéltünk a filmhez, akkoriban beugrott nekem ez a Heavy című Bim Jip szám, odapróbáltuk és baromira jól működött. Sőt volt egy alternatív befejezése a filmnek és ott még sokkal súlyosabban hatást keltett, sokkal szívszorítóbb volt a kölcsönhatás.
A zeneszerzővel, Hérics Dániellel sokat küzdöttünk, mert az elején hollywoodi áradó zenét képzeltünk, de pillanatok alatt kiderült, hogy ledobja magáról a film. Akkor találtuk ki a dobokkal játszó koncepció, amihez nagyon sokat adott hozzá, hogy Dés András játszotta fel.
Én a filmet komplex kép és hang hatású alkotásnak képzelem, szerintem sokkal több lehetőség van a filmben, minthogy csak dokumentarista vagy realista legyen.
Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkendben is házaspért alakítanak (forrás: a Víkend blogja)
Filmhu: Mostanában nagyon sokat dolgoztál megrendelésre. Van valamilyen saját álmod, vagy filmterved?
M. Á.: Régóta foglalkoztat Gion Nándor regény trilógiája, a Latroknak is játszott, amely egy vajdasági magyar falu történetét mutatja be az 1900-as évek elejétől a II. VH végéig, és abból csinálnék szívesen egy kosztümös 10-12 részes sorozatot. A történetből nagyon szépen kiderül, hogy ott hogy tudtak együtt élni különböző nemzetíségű és ajkú emberek és hogy mennyire nem a ezek a dolgok számítottak, hanem a neveltetés, meg az, hogy ki milyen ember. Ez nagyon érdekel, de alapvetően abban bízom, hogy megtalálnak olyan feladatok, amelyek inspirálnak és, amikhez van hozzáfűznivalóm.
....................................................................................................................................................................
Vass Teréz a Víkendről
Vass Teréz színésznő speciális szemszögből láthatta a Víkend alakulását és létrejöttét, hiszen nem csupán a film szereplője, de Mátyássy Áron felesége is. “Hosszú évekig írták ezt a forgatókönyvet, csak idővel került bele Alina karaktere, mert bár mindig is volt a főhősön kívül egy másik női alak is, de mindegyik más típusú volt, ezért más színésznőkben gondolkodtak. Egészen későn, a forgatás előtt két hónappal szólt Áron, hogy olyan kezd lenni ez a karakter, amely nagyon nekem való szerep lenne.”
Alina megformálója a kezdetekben megküzdött a szereppel, mivel előtte mindig olyan központi szerepben lévő naivákat alakított, akik valamilyen fejlődésen mentek keresztül. Alina azonban mellékszereplő, akinek nincs kifejtve a sorsa. “Ki ez? Mit akar? Nehéz volt a megformálásban, hogy ő egy kifejezetten szótlan nő, de nagyon erős jellem, akinek a hátán fát lehet vágni. Több rétegben gondolkodom Alináról, mint amit a filmben meg lehet csinálni, hiszen mellékszereplő.” Kiderült, hogy sokáig keresgették a falusi lány karaterét, felmerül a susogós dzsekis, hótaposós asszony és az éteri amazonig sokféle kép, amíg az alkotók megtalálták a középutat. Vass Teréz falusi Csehov figurának látja a lányt, aki elvágyódik otthonról, de költözésre semmi esélye sincs.
Vass Teréz a Víkendben (forrás: a Víkend blogja)
A színésznő arról is beszélt nekünk, hogy mennyiben más a saját férjével, Mátyássy Áronnal dolgozni. “Csak azt a könyvet olvastam, amelyben már nekem is jutott szerep. Nem gondolom, hogy dramaturg lennék, vagy forgatókönyvíró, ezért nem is tettem javaslatokat. Természetesen követem az eseményeket, hiszen Áron mesél róluk, de pontos szakmai tanácsokat nem adok. A forgatásból pedig mint színész, kiveszem a részemet, de csak annyira, mint bármelyik másik szereplő. Talán annyiban más a férjemmel forgatni, hogy hamarabb érzem magam otthon a stábban, mint más munkák esetében.”
Olvasd el forgatási riportunkat és kritikánkat is!
