"A média erőszakos, áradnak belőle az erőszakos képek. A fiatalok rengeteg tévét néznek. Az erőszak képeit sokszor nem tudják feldolgozni. A média felerősíti az erőszakos viselkedést. A tévében látható erőszak a mindennapjaink része. A tévében látható erőszak a fiataloknak megerősítést és mintát ad. A tévében látható erőszakot ezért szabályozni kellene, mert rengeteg tragédia ered és eredt belőle." Nagyjából ezek a gondolatok jönnek elő a médiaerőszak kapcsán, ugyanakkor rengeteg tény, meghatározás, összefüggés a homályban marad, illetőleg számos mítosz, alaptalan vélekedés él és virul a témával kapcsolatban.
 |
| Mi az erőszak egyáltalán? És a szerepe? |
A Stachó László és Molnár Bálint szerkesztette kötet alcíme is Tények, mítoszok, viták. A kötet szerkesztői az egyetemi oktatás kapcsán kialakult beszélgetések és viták hatására döntöttek úgy, összeraknak egy olyan könyvet, amelyben egyrészt megpróbálják tisztázni a téma kapcsán felmerülő fogalmakat, és egybegyűjteni a különböző megközelítéseket. Annál is inkább gyümölcsőzőnek tűnik mindez, mivel a médiakutatók és pszichológusok - részint különböző tudományelméleti megalapozásuk folytán - sokszor nem ismerik, vagy nem ismerik el egymás eredményeit: a médiaelmélet gyakran feledkezik el az empirikus kutatások eredményeiről, a pszichológia pedig a médiában jelentkező erőszak funkciójának kutatását hanyagolja el.
A kötet ezért erősen érvel a megengedő interpretációk párhuzamos léte mellett, és kerüli a kizárólagosság retorikáját , s a (legalább) két - lélektani és médiaelméleti - megközelítés különbségeire irányítja a figyelmet. Haller József magatartás-neurobiológus a médiaerőszak neurobiológiai vetületét mutatja be, felsorolván az érveket a pro és kontra megközelítésekhez, s végül oda lyukad ki, hogy a médiaerőszak csak egy faktor az erőszakos viselkedés kialakulásában, azt más faktorok erősíthetik, vagy akár ki is olthatják.
Alapfogalmak, elmélet, történet
Tóth Péter István viselkedés- és kommunikációkutató az erőszak fogalomtörténetét vázolja fel, majd a társas viselkedésben töltött szerepét taglalja humánetológiai szempontból, amely, ellentétben a társadalomtudományok jelentős részével, nem etikai, hanem hasznossági szempontok alapján értékel, evolúciós szemszögből és léptékkel. Mátay Mónika társadalomtörténész egy idézettel vezeti be írását, a Kármán József Fanni hagyományai-jából vett szövegrészlet ("Gyermekkoromban ily estvén, ha a rokka kerekei zörgöttek, és dajkám iszonyúságokat mesélt, én pedig félénken hozzáragaszkodva, hátratekinteni is rettegtem, és mégis oly örömest hallgattam") érdekesen rímel Alfred Hitchcock szavaira, aki szintén az ember félelemhez való nagyon korai, ambivalens vonzódására hívta fel a figyelmet (persze itt nyilván kontrollált félelemforrásról van szó).
 |
| A nyilvános erőszaknak már a középkorban is megvolt a szerepe |
Mátay a nyilvánosság és média történetiségére világít rá, számos történeten keresztül mutatja be a bűn, a bűnhődés, az erőszak médiabeli karrierjét és az erőszak alapú fikciós műfajok történetébe is betekinthetünk - romantikus rémregények, a metropolisz bűntörténetei, fiktív és valós beszámolók. A tanulmány reflektál a bűn (és reprezentációjának) és a társadalom kapcsolatára.
Császi Lajos orvos, szociológus az egyik legkényesebb területet vizsgálja: a médiaerőszak és a társadalom kapcsolatának vizsgálatát, tanulmányának címe pedig előrevetíti a megszokott és általános megítéléstől különböző véleményét - A médiaerőszak mint a társadalmi erőszak helyettesítője. Ez az írás rámutat a média ellentmondásos szerepére is: a médiában jelentkező erőszakot vizsgáló kutatásokra a média jobban harap, ha az médiabarát (figyelemfelkeltő), azaz médiaellenes (vagyis a médiaerőszak és a társadalmi erőszak között megerősítő összefüggést feltételez) - a kötetben Hammer Ferenc tanulmánya számol be egy tendenciózus és leegyszerűsítő médiahír terjedéséről-történetéről-tanulságairól a gyerekek számítógéphasználatával kapcsolatban.
Ugyanakkor "A médiaerőszak kutatásának sok évtizedes története ellenére a kutatók máig nem rendelkeznek ellentmondásmentes bizonyítékokkal azzal kapcsolatban, van-e valamilyen közvetlen (kiemelés az eredetiben) szerepe a társadalomban." Császi szerint a médiaerőszak látványa által kiváltott szorongás félelem épp preventív jellegű és a nyílt erőszak elutasítására kondicionál - azaz az erőszak oksági magyarázata helyett teleologikus magyarázatot ad, hangsúlyozva, hogy ettől eltérő, más egyéni értelmezés alá is eshet az erőszakos képek látványa, ám kollektíve egy efféle olvasat megállja a helyét. (Annál is inkább, hisz a médiában ábrázolt erőszaknak is vannak szabályai, tabui, határai.) A társadalom a Stanley Cohen-i "morális pánik" intézménye által teszi szalonképtelenné az erőszakot, amely rítus afféle szimbolikus térben történő kiközösítési rítusként is értelmezhető - a tanulmány kifejezésével élve "erkölcsi keresztes hadjárat"-ként. Azaz a médiaerőszak célja a társadalmi direkt erőszak diszkreditálása, és a statisztikák meglepő módon alátámasztják ezt az elméletet.
 |
| A kívánt rettegés mestere, a félős Hitchcock |
Hatalom és médiaerőszak
Istvánffy András tanulmánya a média erőszakérzékenységére építő terrorizmust boncolgatja, Szilágyi-Gál Mihály a gyűlöletbeszédet elemzi a téma számos implikációjával, Hargitai Henrik pedig a "gyűlöletrádiók" hangját a náci birodalmi rádióktól a ruandai RTLM tuszi-öldöklésre buzdító műsoraiig - utóbbi hatása nyilván hatványozottan érvényesült egy analfabétizmus és kis hatású írott és (az alacsony fejlettségű elektromos rendszer miatt gyenge) képi sajtóval rendelkező országban. A sokszor konkrét neveket, a menekülők rendszámát beolvasó rádió hatása vitatott, de felhívja a figyelmet arra, hogy egy más fejlettségű, társadalmi-kulturális rendű (sokszor rendetlenségű) térségekben a tömegkommunikáció szimbolikus tere könnyen átbillen a valóságba.
 |
| A gyűlöletrádiók történetét is áttekinti a kötet |
Tömegkulturális műfajok és erőszak
Kodaj Dániel a horrorfilmek apológiáját végzi el elemző írásában, Szabó András a képregényt mint a társadalom gyors reagálású hadtestét elemzi, Fekete Zsombor pedig a videojátékok erőszakosságát boncolgatja, végigvéve a videojátékok ellen fellépő morális pánik három hullámát az 1976-os Death Race, egy ma már szinte absztrakt megjelenítésű játék elleni közfelháborodástól kezdve az 1992-es Mortal Kombat-hisztérián át az 1999-es, columbine-i iskolás ámokfutáshoz kapcsolt Doom-ellenes közindulatig, de a 2004-2005-ös Grand Theft Auto-botrány részleteivel és implikációival is megismerkedhetünk, miközben várunk a 2011-ben befejeződő, eddigi legátfogóbb amerikai CAMRA videojáték-felmérés eredményeire.
 |
| Egy morális pánikot kiváltó FPS játék, a Doom |
Odorovics Szonja szintén a számítógépes játékok erőszakszempontú, a Feketéétől némileg eltérő módú megközelítését adja, külön kiemelve a MMORPG-típusú (azaz hálózatos, nagyszámú játékost érintő online szerepjáték) játéktípust és az abban elfoglalt játékos-szituáció/identitás (pl. avatar, saját karakter felépítése) jelenségét, s egyben a tudományos kutatások kellő mértékű kifinomultságának szükségességét.
Végül a könyv végén a szabályozás és oktatás alfejezetben a médiaerőszakról folyó vita gyakorlati kihatásait, a világon különböző formákban használatos (a kiskorúakat védelmező) jogi szabályozást (Nyakas Levente), és a mozgókép- és médiaoktatás jelenét (Szíjártó Imre) is tanulmányozhatja az olvasó.
Megérteni tehát a médiaerőszakot, nem pedig hatása alá kerülni - egyértelmű a könyv célja, mint ahogy az is, amit a hátsó borítón Majthényi László volt ombudsman és ORTT-elnök ír: "Az olvasó ne gyönyörködjön, hanem gondolkodjon."
 |
| Az olvasó eldöntheti, tényleg kimászik-e a félelem és az erőszak |
