Filmrendező és tankönyvszerző, a mozgókép-és média kerettantervi ill. érettségi követelményeket kidolgozó bizottságának a vezetője, a Magyar Mozgókép-és Médiaoktatási Egyesület elnöke, az Inforg Stúdió alapító tagja. Hosszú évek óta a magyar médiaoktatás ügyének harcosa. Hartai Lászlóval azzal a szokatlan s mégis oly izgalmas új tantárggyal, a médiaismerettel kapcsolatos terveiről beszélgettünk.

- Mi a filmoktatás tanügyi környezete?
- A tantárgy hivatalos neve Mozgókép- és médiaismeret. A követelményrendszer lényegét még 1995-ben, a Nemzeti Alaptantervben (NAT) fogalmaztuk meg. Bár úgy tűnhet, hogy a jelenlegi kormányzat leradírozta a NAT-ot, valójában figyelemreméltó finesszel úgy iktatták azt ki, hogy szinte hozzá sem nyúltak. A NAT most is hatályos, ám érvénybe lépett a miniszteri rendelettel bevezethető ún. kerettanterv, amely az Alaptanterv liberális, kimenetet szabályozó szemlélete helyett a bemenetet (tantárgyakat, óraszámokat, tartalmakat) lényegében meghatározó központi szabályozást érvényesíti, s erősen tompítja a rendszer rugalmasságát. A kerettanterv elég egyértelműen meghatározza az iskolavezetés és a tanár számára, hogy mi a teendő. Hagy ugyan némi szabadságot, ez azonban legfeljebb a tanidő öt-tíz százalékára vonatkozik. Kötelezővé teszi ugyanakkor néhány új terület – így a film, a média oktatását (ezek az ún. modultárgyak) –, és bizonyos minimális óraszámot is biztosít ehhez. Azt hiszem – a tartalomszabályozást tekintve legalábbis – a jelenleg döntési helyzetben lévő oktatási kormányzat elég jól felmérte, hogy mit vár el tőle a tanárok többsége –, függetlenül attól, hogy én személy szerint ezzel egyetértek-e…
- Mennyi idő jut a mozgókép/média tantárgyra?
- A 8. osztályban heti egy óra, a gimnázium 3-4. évfolyamán pedig összesen szintén ugyanennyi.
- Nem kevés?
- De. Kevés. Ám a semminél több. Mégis komoly előrelépés, hogy ezek az új tantárgyak – pl. a társadalomismeret, a dráma és a tánc, a film és a média, az egészségtan (vagyis a modultárgyak) –, nemcsak tűrt, de lassan támogatott elemei lehetnek a közoktatásnak, hiszen összességében jelentős művészeti-jelenismereti tantárgycsoportról van szó. Azokban az országokban, ahol a médiaismeretet már korábban bevezették – akár egy évtizede, mint Angliában vagy Ausztrália bizonyos régióiban –, mára ez a stúdium megkerülhetetlen része lett az iskola világának. Bebizonyosodott, hogy a médiaismeret bizony fontos tudásanyagot hordoz, és módszertani értelemben is nagyon hasznos.
A közoktatásban ritkán terjed el országosan bármi, amit szigetszerűen, alulról kezdeményeznek. Ritka az olyan történet, mint az informatikáé, amely iránt olyan robbanásszerűen jelentkezett a társadalmi igény, hogy nagyon sok iskola elébe ment a központi szabályozásnak. Elemi érdek, hogy egy piaci alapú társadalomban az iskolák ki tudják szolgálni a megrendelő igényét. Ha nem is az informatika szintjén, de a társadalom ill. a médiaismeret is valós társadalmi-piaci-munkaerőpiaci igényt elégít ki. A mozgókép-és médiaismeret oktatásának közoktatási integrációja ugyanakkor minimum hét-tíz év. A valódi indulás éve a 2004-2005-ös tanév lesz, ekkor kezdik az általános iskola 8. osztályaiban oktatni a tárgyat.
- Mi a helyzet a tanárképzésben?
- Tíz év óta ez az alapkérdés a számunkra. Nehezen feloldható logikai paradoxon, hogy amíg nincsen kereslet a képzett szaktanár iránt (mert nem kötelező a tárgy oktatása), addig nem indul be tanárok képzése, a felsőoktatási nagyüzem –, ameddig viszont nem indul be szaktanár-képzés, addig nem szabadna a közoktatási nagyüzem számára előírásokat megfogalmazni egy új iskolai diszciplinára vonatkozóan. Vagyis elméletileg sincsen esély arra, hogy tiszta viszonyok legyenek. A magyar oktatásügy ugyanakkor – ha csökkenő forrásokat biztosítva – majd két milliárdot még ma is fordít a tanárok továbbképzését segítő, ún akkreditált tanúsítványos tanártovábbképzésre ill. a szakirányú továbbképzési szakos diploma megszerzéséhez. 2008-ig pedig kötelező a szakirányú vagy a szakosító diploma megszerzése a film-és médiaoktatásban dolgozó tanárok számára. Az érintettek számára azonban nyolc-kilenc év olyan kiszámíthatatlanul messze van, hogy az iskolák gondolkodásában ez az előírás ma még meg sem jelenik problémaként. Vagyis a koordinátarendszer – a rendeletek, a szabályok – megvannak és viszonylag elfogadhatónak tekinthetőek. Nagy kérdés, hogy a tanárok, illetve az iskolák rámozdulnak-e a dologra?
- Nem okoz feszültséget, hogy a tantárgy esetleg más óráktól von el időt?
- Elképzelhető, hogy a tanárok egy ideig majd úgy érzik, hogy valamit megint rájuk erőszakoltak, levetítenek egy-egy filmet, és kész. De én derülátó vagyok. Nagyon sok iskolában ráéreznek majd, hogy mi ebben az érdekes, ahol eleinte úgy gondolják, hogy „na jó, legyünk túl rajta, beírunk valamit a naplóba és kész”. Körülbelül tizenöt éve készítjük elő a tantárgy bevezetését, és én izgalmas társadalmi kísérletnek is látom a folyamatot.
- Ez egy eszközigényes tantárgy.
Első ránézésre az, de ez a vállalás mértékétől függ. Ha mélységében tagolt, gyerekek részvételére alapozott, valódi kommunikációra tanító tárgyban gondolkodunk, akkor az. Kell kamera, kell szerkesztő berendezés, ami drága, de nem elképzelhetetlen. A kamera ma már nem elérhetetlen státusztárgy, a szerkesztő berendezések pedig tényleg megfizethetetlenek voltak, amíg az informatikai eszközpark alkalmassá nem vált a digitális adattárolásra és a vágóprogramok futtatására. A web-bumm ráadásul még fel is gyorsíthatja ezt a folyamatot. A szélessávú kommunikáció segítségével – ki tudja, hogy a holnap áttörése lesz, vagy az évtizedé? – elfogadható minőségű kép lesz átgyömöszölhető a világhálón, márpedig ez megváltoztatja a kommunikáció jövőjét. A másik – ma nagyon is alkalmazhatónak tűnő átmeneti adattárolási-és szervezési forma a multimédia CD-rom. Sajnos közel sem használjuk ki mindarra, amire lehetne. A piac tétován reagált erre a hordozóra noha egyértelmű, hogy a háló még nem alkalmas mindenféle megjelenítésre, illetve nem olyan egyszerű sokszor 650-700 Mbyte-ot az internetes sztenderdeken küldözgetni.
- A mozgókép és médiaelmélet elég gyakorlatias tantárgy is lehet.
- Fontos a szakképzés. A hagyományos értelmiség-képzési „útvonalakat” (általános iskola-elit gimnázium-egyetem) bejáró emberek ezt a világot nemigen ismerik. S végképp nem ismerik az ún. post-secondary képzést, amelyben a hagyományos szakmunkás-képesítéssel szemben felsőfokú szakmai képesítés szerezhető. A médiaiparban rengeteg olyan munkahely van, amely pontosan ilyen típusú követelményeket támaszt. Hosszabb távon nem tartható ebben a szektorban sem az a képtelen helyzet, hogy felsőfokú képesítés nélküli emberek rohangáljanak mindenhol.
- Elkészült a film-és média kétszintű érettségi követelményrendszere is.
- Az érettségi jótékony hatással lehet a felsőoktatásra. A tanárszakok presztízse alacsony, a tanári diplomával rendelkező szakemberek jó része pedig messziről kerüli el a katedrát. Valószínűleg a film- és médiaiparban dolgozó diplomás elit egy részének is fel kellene készülni a tanári pályára. A zenészek – majdnem mind, akik elvégezték a Főiskolát – koncertező művészek és tanárok egyben. Speciális szaktudásukat az oktatásban kamatoztatják. Ugyanezt tehetnék a filmes szakemberek is, hiszen a filmrendezők, az operatőrök többsége azért jelenleg valójában kényszervállalkozó, érdesebben szólva: munkanélküli.
- Milyen esélye van a távoktatásnak?
- Középtávon igazán a távoktatással tudjuk majd kezelni a felmerült kérdéseket. A bizonyítványok egyre nagyobb szerepe miatt a távoktató intézménynek – amely akár egy arra alkalmas jogosítvánnyal rendelkező internetes honlap is lehet – meg kell szerezniük a jogosultságot a bizonyítvány kiadására. A hivatalos engedély megszerzése természetesen nem lesz könnyű, az egyetemeknek ezen a téren nagy előnye van.

A mozgókép-és médiaoktatás sikeres taneszközeit az elmúlt években elsősorban az Egyesületben ill. az Inforg Stúdióban fejlesztették - úgy is mint a Filmnyelvi gyakorlatok Herskó Jánossal és a Filmórák, médiaórák c. módszertani videokazetta-sorozatot valamint a Jancsó c. multimédia CD-romot, ill. a Korona kiadó tankönyvcsaládját, melyet Hartai László és Muhi Klára írt, a szöveggyüjteményt pedig Gelencsér Gábor szerkesztette.

Király András