A kevés bemutatott nagyjátékfilm között van Tonie Marshall filmje, egy igazi női film: A Vénusz szépségszalon. Neon-fagylaltszínek vetülnek a szalonban a rózsás arcokra - itt minden gond elpárolog, a szépség a bőrbe ivódik a bájos alkalmazottak kezéről. Egyikük kócos, a fiúit gyakran váltogató álmatag lány, másikuk kétcopfos riadt naiva (Audrey Tautou). A harmadik meg negyvenes, belevaló kis nő (Nathalie Baye). Ő lesz csak fontos igazán - a film az ő arcával is indít: épp a pályaudvaron próbálja magát rábeszélni egy férfira, aki gyorsan vonatra száll. Előle menekülnek, ő meg menekül a szerelem elől: hiába, ez rendre megjelenik a filmben - ebben az esetben egy torzomborz macsó (Samuel Le Bihan) személyében, aki kapásból legmélyebb érzelmeiről biztosítja a hősnőt, aki karakterének megfelelően gyors szexszel próbálja leszerelni a jóképű szélmalomharcost. Az érzelmi árnyalatok, a kapcsolatok sokfélesége, a társadalmi konvenciókkal ellentétesen cselekvő nők története eddig a pontig leköti a figyelmet. Ami ezután következik, arra a legpontosabb kifejezés a látványos, de üres huzavona. Különösen, ami a címben is főszerepet kapott szépségszalont illeti: máig nem értem, miért kell hosszan pakolást pakolás hátán látnom, mindenfajta dramaturgiai funkciót nélkülözve. Na meg tehetséges színésznőket fagylaltszínekben feszengeni - "helyzet" nélkül.