Korán útjára indult az őrület Győrött, hajnali kettőkor ugyanis hatalmas tombolás vette kezdetét a Rómer Házban a Chyskyyrai jakut sámánzenekar fellépésekor. Napközben a zenét kedvelő közönség Komáromba ruccant, hogy ott ünnepelje meg a május megérkeztét. A Monostori Erőd még mindig tökéletes helyszínnek bizonyul, többek között fellépett a hazánkban már jól ismert Vera Bilá, no meg a new yorki fekete underground jeles képviselője a Kema Jamal Group.

Dokumentumfilmek

Sergei Loznitsa: The Portrait
A Richter termet a mozikedvelő közönség töltötte meg, ahol ma magas színvonalú, témájukban kissé komor alkotások domináltak. A dokumetumfilmes szekcióban - hasonlóan az elmúlt napok tapasztalataihoz - egy orosz film, Sergei Loznitsa: The portrait című alkotása vitte a prímet. A film oroszországi vidéki emberek portréinak gyűjteménye. Ezt szó szerint kell érteni, a négy évszak szerinti tagolásban ugyanis az orosz vidék lakóit látjuk, no és persze az orosz filmből elmaradhatatlan tájat. Az alkotó elsőre kissé furcsa szerkezetet választott filmjének: egy-egy portré átlagosan tíz-húsz másodpercig tart, sem a kamera, sem a felvett személyek nem mozognak. Zenét nem hallunk közben, de a természet apró zajai, zörejei mindenhol betódulnak a képek közé. A 28 perces alkotás így válik az orosz föld, az orosz lélek valami csöndes, méltóságteljes szimfóniájává. A Mediawave-en már megismert Houshang Mirzaei másik alkotása is kiváló munka. Akárcsak a Lightness című mű, a Komponista (Composer) is a vidéki emberben találta meg témáját, az embert és érzelmeit. Amott egy korosodó vak bácsit látunk, itt egy egyszerű öregembert. Utóbbi egyszerre két munkát végez: zenét szerez és az Iszlám törvényeinek megfelelően gyermekeket metél körbe. A szekcióban még futó El luchón és a Howrah Howrah egy-egy életkép. Az első a venezuelai kakasviadalokat mutatja be meglehetősen brutális képekben, a második Calcutta központi vasútállomásának életét festi le, ezen keresztül világít rá India ezer arcára - és az ott uralkodó káoszra.

Kisjátékfilmek

A dokumentumfilmek mellett a Mediawave fő sodrába minden évben a kisjátékfilmek tartoznak. A Mw szerdán képileg igen erős, nyomasztó hangulatú alkotásokat láthatott a népes közönség. Magány, őrület, terror, kiszolgáltatottság, majd a blokk végén egy berlini díjas frappáns angol komédia. Mi kell még?

A legjobb alkotás kétségkívül Mészáros Péter Cannes-i díjas filmje, az Eső után volt. A belga Yves Cantraine: Just two (Csak ketten) című munkája az előzőnek hangulati továbbvitele. Az Eső után egy nő kiszolgáltatottságát, a férfi-nő kapcsolat pokoli bugyrait hihetetlen sűrítettséggel - azaz a mondandóhoz képest a lehető legrövidebben - mutatja be, a belga film pedig egy család őrületét tárja elénk elképesztően tömör érzéki képekben. Az apa meghal, a két, már idős fiú megőrül, előbb szétvernek a környezetükben mindent, majd magukat is elpusztítják. Hasonlóan sötét - bár sokkal gyengébb mese az ausztrál Tony Krawitz: 52-es lakás című filmje, amely a vágytól elkábított emberi agy sötét, démonisztikus képeit tárja elénk. Kiemelkedő vizuális látomás Goldem Durmaz: Koroja, amely egy képzeletbeli országban játszódik és 13 percben mesél el egy börtönlátogatást.

A képzelet sötét képei után üde színfoltot jelentett Csillag Márton Bisztrókirálynője. A képi világban a némafilmeket idéző munka egy pincérlány ármánykodásait meséli el. Az igen jól sikerült képi technika jóval a kissé banális történet fölött áll. A Berlinben díjat nyert At dawning (Derengés) 12 perces, tömör filmben a rendező, Martin Jones egy helyzetkomikumra épülő történetet alkotott. Gyönyörű reggel van, hősnőnk épp az ablakon keresztül igyekszik távozni egy éjszakai kaland után. Halkan surran ki az ablakon, hogy fel ne ébressze az ágyban alvó férfit, s így meg nem történtté tegye az éjszakát, amikor a fenti lakásból egy ifjú öngyilkosjelölt landol az erkéllyel szemközti fán. Fennakad. Egy gyermek elkezd sírni, a férfi moccanni sem tud, így a nőnek másznia kell, elaltatni a gyermeket. Azonban megérkezik az öngyilkos menyasszonya, aki sírva kér szerelmétől bocsánatot . Közben a férfi lezuhan, azonban nem hal meg… S még mindig tartogat a film pár csavart... 

Fagylaltszínű Audrey Tautou

A kevés bemutatott nagyjátékfilm között van Tonie Marshall filmje, egy igazi női film: A Vénusz szépségszalon. Neon-fagylaltszínek vetülnek a szalonban a rózsás arcokra - itt minden gond elpárolog, a szépség a bőrbe ivódik a bájos alkalmazottak kezéről. Egyikük kócos, a fiúit gyakran váltogató álmatag lány, másikuk kétcopfos riadt naiva (Audrey Tautou). A harmadik meg negyvenes, belevaló kis nő (Nathalie Baye). Ő lesz csak fontos igazán - a film az ő arcával is indít: épp a pályaudvaron próbálja magát rábeszélni egy férfira, aki gyorsan vonatra száll. Előle menekülnek, ő meg menekül a szerelem elől: hiába, ez rendre megjelenik a filmben - ebben az esetben egy torzomborz macsó (Samuel Le Bihan) személyében, aki kapásból legmélyebb érzelmeiről biztosítja a hősnőt, aki karakterének megfelelően gyors szexszel próbálja leszerelni a jóképű szélmalomharcost. Az érzelmi árnyalatok, a kapcsolatok sokfélesége, a társadalmi konvenciókkal ellentétesen cselekvő nők története eddig a pontig leköti a figyelmet. Ami ezután következik, arra a legpontosabb kifejezés a látványos, de üres huzavona. Különösen, ami a címben is főszerepet kapott szépségszalont illeti: máig nem értem, miért kell hosszan pakolást pakolás hátán látnom, mindenfajta dramaturgiai funkciót nélkülözve. Na meg tehetséges színésznőket fagylaltszínekben feszengeni - "helyzet" nélkül.