Még mindig veri az ördög a feleségét

Az olvasó vágya, hogy minél többet megtudjon kedvelt rendezőjéről, de az nem tudatosulhat benne, mekkora a különbség a valóságos rendező és a szövegekből, filmekből összegyúrt alak portréi között. Az előbbit csak részben ismerhetjük meg, ugyanis eltűnik a könyv szövegeiből kirajzolódó rendező alakja mögött.

Dögkeselyű az oeuvre kikerülhetetlen alkotása

Könyvkritikákban ritkán szokott szóba kerülni a könyv kiállítása, de jelen esetben elengedhetetlen, mivel már a küllem is arra utal, hogy a könyv nem csupán elolvasandó szövegek összessége, hanem forgatni, nézni, csodálni kell. Úgy érzem magam, mint egy feliratos film esetében, ahol nem kell a megértéshez olvasni a szöveget, ugyanis helyzetünkben a papír minősége és a kitűnő fényképek elbeszélik mindazt, amiről a szerzői szándék szól: András Ferenc jó értelemben vett filmtörténeti helyének kialakításáról.

A kötet hat nagyobb egységből épül fel, amelyet Zalán Vince tanulmánya vezet be: az Akiket cserbenhagyott a történelem című rövid szöveg a rendező filmjei és interjúi segítségével hoz létre egy lehetséges András Ferenc képet. A Zalán Vince által megrajzolt életmű a következő pontokban ragadható meg: hasznos tanulóévek, berobbanás a filmiparba, majd a történelem mint téma megjelenése. András Ferenc filmjeinek közös nevezőit is igyekszik felvázolni a szerző: dunántúli táj és Balaton-felvidék jellegzetes tájainak szerepeltetése; irodalomhoz való szoros kapcsolat és színészekkel végzett munka. A tanulmányról meg kell említeni, hogy amilyen részletesen elemzi Zalán az első sikereket, úgy lesz a hangvétele egyre teoretikusabb a későbbi filmek kapcsán, aminek következtében az értelmezés a reflektáló kritika ellenében elrejt a kánon szempontjából fontos kérdéseket: miért nem tudta megismételni a korai sikereket a rendező; hol helyezkednek el ezek a filmek, illetve a rendező milyen szerepet tölt be a magyar filmtörténetben. E kérdések az olvasó szempontjából fontosak, hiszen így az öntörvényű kiemelések nem mást hajtanak végre, mint átrajzolják, kiszínezik a portré egyes részeit, ezáltal kihangsúlyozva vagy elrejtve kényesebb, és talán érdekesebb kérdéseket.

Az első fejezet András Ferenc eddig elkészült hét játékfilmjéről beszél egészen érdekes elgondolások alapján, hiszen itt nem a celluloid szalag van a központban, az csak a beszéd tárgya- pedig fordítva kellene lennie. Egy-egy film „portréja” sokféle anyagból -- a film plakátjából, stáblistából és díjakból, korabeli interjúkból, kritikákból és az Ozsda Erika által készített rövid visszaemlékező beszélgetésekből – áll össze. A fejezetet a külföldi sajtóvisszhang bemutatása követi, ami érdekes lehetne, ha le lennének fordítva a kritikák: hiába az igyekezet, ha csak ábrának kellettek.

Hiányzik a reflexivitás

Az életművet két hatalmas siker határozza meg: Veri az ördög a feleségét és a Dögkeselyű, amelyek az oeuvre kikerülhetetlen alkotásai, ezekhez mérnek mindent. A nagy generáció, a Vadon, Az utolsó nyáron, a Törvénytelen a kánon kevésbé sikerült alkotásai között kapnak helyet, nem beszélve A Szent Lőrinc folyó lazacai című filmről, amelyet a kötet szinte menteget. A könyv alkotóinak fel kellett volna vállalni bizonyos irányelveket, amelyek szükségesek egy hiteles portrékötet elkészítéséhez. A történeti és olvasmányélménynek is kiváló szövegekben sok az ismétlés, de mindegyikben közös: csak a jóra emlékeznek.

A kötet jelentős részét kitevő hét film bemutatását rövidebb részek követik, amelyekben feldolgozzák a rendező dokumentum- és tévéfilmjeit is, de olvashatunk több fontos, korábban megjelent interjút is. A könyv legfontosabb és legérdekesebb része ez, ami a rendező portréját igazából megfesti, ugyanis ezek az interjúk egy alkotói pálya pontos lenyomatai, ahogy jó olvasni a szerkesztő, Kelecsényi László által készített életút-interjút is.

Szép gesztus, hogy egy könyv elkészültét csak a tiszteletadás motiválja, de akkor ezt jelezni kellett volna: András Ferenc hatvanadik születésnapjára. Egy életmű meghatározásáról, kánonban betöltött helyéről is szólhatna egy ilyen impozáns könyv, de erre a jelek szerint nem vállalkozott az alkotógárda. A könyv különböző műfajú szövegeinek hatékony közreműködésével már-már legendává alakítják át a rendezőt és filmjeit, ezért hiányzik a reflexivitás.

Még mindig veri az ördög a feleségét. András Ferenc filmrendező, szerk.: Kelecsényi László, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Budapest, 2006.

---

Szent Lőrinc folyó lazacai (2003) rendező

Bűn volt a szó... (2002) (TV film) rendező
  
"Mostan színes filmekről álmodom" (1999) (TV film) rendező

A fehér foltok magyarjai (1997) (TV film) rendező
  
Törvénytelen (1994) rendező, forgatókönyvíró
  
Hajnalban meghalnak az álmok (1993) (TV film) rendező
  
A bankár és a város (1992) (TV film) rendező
  
Az utolsó nyáron (1990) rendező, forgatókönyvíró
  
Vadon (1988) rendező, forgatókönyvíró
  
Ítéletidő (1987) (TV film) rendező
  
A nagy generáció (1985) rendező
 
Postarablók (1985) (TV film) rendező
  
A japán szalon (1984) (TV film) rendező
  
Névnap (1984) (TV film) rendező
  
Sortűz egy fekete bivalyért (1984) forgatókönyvíró
  
Bubi (1983) (TV film) rendező
  
A kárókatonák még nem jöttek vissza... (1983) (TV film) rendező, forgatókönyvíró
  
Dögkeselyű (1982) rendező, forgatókönyvíró
 
A legnagyobb sűrűség közepe (1980) (TV film) rendező
  
A Szent Korona története (1980) (TV film) rendező
  
A luxusvilla titka (1979) (TV film) rendező
  
Végkiárusítás (1978) (TV film) rendező, forgatókönyvíró
  
Magellán (1977) (TV film) rendező
  
Tüzek, tűzkatasztrófák (1977) (TV film) rendező
  
Veri az ördög a feleségét (1977) rendező, forgatókönyvíró
 
Magyarország 1849 (1975) (TV film) rendező
  
Dózsa népe (1973) rendező
  
Szervezés kérdése (1972) rendező
  
Férfijáték (1971) rendező
  
Árvíz (1970) rendező
  
Morell Mihály (TV film) rendező
  
A népbíróság ítéletei (TV film) rendező
  
Testvérek, Kincsesek (TV film) rendező