Meleg férfiak, hideg diktatúrák: “Jé, nem vagyok egyedül!”
Kritika Takács Mária filmjéről
Állami támogatás nélkül, magányadományokból és LMBTQ szervezetek segítségével készült el Takács Mária Meleg férfiak, hideg diktatúrák című filmje, az Éclipse Film gyártásában. A dokumentumfilm a rendszerváltás előtti homoszexuális szubkultúra titkos kis szegleteibe utaztatja a nézőket, úgy hogy közben a jelenre is kikacsint. A film rögös utat járt be, de júliusban végre a mozikba kerül és betekintést enged egy eddig ismeretlen múltba.
A történetben négy fiatal meleg férfit ismerünk meg, akik elindulnak felkutatni, hogy milyen volt a rendszerváltás előtt melegként élni Magyarországon: hogyan lehetett ismerkedni internet nélkül, milyen kultikus helyeken találkozhattak és hogyan indult útjára a hazai melegjogi aktivizmus. Takács Mária 2009-ben Eltitkolt évek című dokumentumfilmjében 11 leszbikus nő életét és múltját mutatta be, Meleg férfiak, hideg diktatúrák című alkotásával pedig elkészítette a film párját is. A harmincas éveit taposó Gábornak, Péternek, Milánnak és Michaelnek 7 idősödő férfi mesél életről, szerelemről, múltról, a fiatal srácok pedig megpróbálják feltárni, mi az ami változott, és mi az, ami maradt a régi.
Rögös utat jártak be a készítők, míg eljutottak a film csütörtöki sajtóvetítéséig. A produkció finanszírozásához szükséges pénzt szinte csak LMBTQ szervezetek, magánadományozók és crowdfunding segítségével tudták megteremteni, az állami támogatóknál ugyanis szilárd falakba ütköztek dokumentumfilmjükkel. De nem adták fel, nekiláttak a filmnek és be is fejezték. Egy szerelemgyerek lett belőle, amiről sugárzik, hogy mindegyikük ugyanannyira élvezte és akarta, hogy ezek a történetek kikerüljenek a maguk kis elzárt világából.
Arról, ugyanis, hogy milyen volt a rendszerváltás előtt melegnek lenni, nem sokat tudunk, film még nem született ebben a témában. Pedig rengeteg a mesélnivaló, érdekes, keserű, kedves és humoros történetek tucatjai szorultak a vasfüggöny mögé. Például Zoltáné, aki Miss Mandarin néven a hazai transzvesztita előadóművészet egyik úttörőjének vallhatja magát, és aki egyik korai előadásán azt hitte tojásokat vágnak hozzá, pedig csak rózsák repültek a színpad felé. Vagy Gáboré és Lászlóé, akik Jugoszlávia tengerpartjánál találták meg a Paradicsomot, ahol, ha csak pár napra is, de szabadok lehettek. Vagy Nádasdy Ádámé, akinek történeteit az idén megjelent tárcakötetében is elolvashatjuk.
De az alkotók nem csak arra figyeltek, hogy a felcsendülő történetek kellően színesek és változatosak legyenek, hanem arra is, hogy olyan embereket mutassanak be, akiknek élete összefonódott a magyar LMBTQ közösség történelmével. Találkozunk az első Budapest Pride szervezőjével, az első meleg közönségnek szánt újság alapítóival és szerkesztőivel, és azokkal az aktivistákkal is, akik a pár évvel ezelőtti tüntetések szónokaiként tűntek fel. A személyes történetek és a történelem így fonódik össze.
(fotó: Meleg férfiak, hideg diktatúrák/Facebook)
A szimbolikus időutazás, sokszor egészen konkrét fordulatot vesz, hiszen a négy fiatal az ikonikus találkahelyekről nem csupán történeteket hallgat, fel is keresik őket, legalábbis azokat, amelyek helyére még nem épült bank, mint ahogyan az a kultikus Egyetem Presszóval történt. A filmet gazdagon átszövik a múlt fennmaradt emlékei: archív betétek, retro fotók és házivideók tanúskodnak egy kevesek által ismert Budapestről, nyolcvanas évekbeli házibulikról, ahová szigorúan csak meghívóval lehetett bemenni, az első hazai transzvesztita showműsorokról, amelyeket a nagysikerű német duó Mary és Gordy ihletett, akiknek teltházas előadásait a nyolcvanas években a német TV csatornák sugározták.
A film szép lassan végighalad a történelem elmúlt öt évtizedén, de a nosztalgikus sztorik mellett előveszi az LMBTQ közösség legfontosabb kortárs és mindenkori kérdéseit is: az ismerkedés nehézségeit, az AIDS és a HIV fertőzés problémáját, a házasságkötés kérdését, az aktivizmus jelentőségét és a Pride céljait és hasznát. A nosztalgián át így fokozatosan eljutunk a jelenhez is, a legelső 1997-es Pride-tól, ahol a kisebb skandáló tömegen kívül nem igazán tudta más, kik is ők és mit is akarnak, egészen 2008-ig, mikor már kordonok közé szorult a felvonulás, és 2013-ig mikor az alaptörvény negyedik módosítása ellen szólaltak fel.
(fotó: Meleg férfiak, hideg diktatúrák/Facebook)
A Meleg férfiak, hideg diktatúrák azonban nem csupán egy szocio-dokumentumfilm, sokkal inkább egy összművészeti-aktvista projektként lehetne definiálni. Hamarosan megjelenik ugyanis egy könyv, amely a filmből kimaradt történeteket fűzi össze, de 2014 októbere óta egy blog is fut a film címét viselve. A projekt pedig láthatóvá teszi a sokáig eltitkolt életeket.
A Meleg férfiak, hideg diktatúrák az Éclipse Film gyártásában készült. Július 2-tól a budapesti művész mozikban és szegedi, pécsi és szombathelyi art mozikban látható. Augusztustól pedig Debrecenbe, Miskolcra, Nyíregyházra is megérkezik.
(leadfotó: Meleg férfiak, hideg diktatúrák/Facebook)
Az alkoholbetegség, a sehová sem tartozás témakörét járja körbe Till Attila harmadik nagyjátékfilmje, az És mi van Tomival?, ami október 31-én kerül a mozikba
Október 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.