M.Zs.:-  Az expedíció sajtóügyeit intéztem, fizetni nem tudtak, ezért kivittek magukkal Nepálba és Tibetbe. Az akklimatizáció során derült ki, hogy jól bírom a hegyet, 6700 méterig mentem fel a hegymászókkal. Alázatot tanultam, emberibb dolgokat hozott ki belőlem az út. Ott fenn szükségszerűen átértékeled az életedet, olyan magasságokat, mélységeket, távolságokat tapasztalsz meg, ami benned is horizontváltást eredményez. A hosszú, nagy menetelések során az ember beszélget. Akinek van Istene, az Istennel, akinek pedig nincs, az lassan rátalál. Abban a környezetben át kell értékelned magadat, a saját mindenhatóságodat, és rá kell jönnöd, hogy van még valami más is a világban rajtad kívül. Egy spirituális erő, ami mozgatja azt – ehhez képest kell meghatározni a saját szerepedet. Életem jó korszakában mentem oda. Elindultam, mint egy túlkoros kamasz, úgy érzem, érettebben tértem haza. Nem azt mondom, hogy a korábbi hülyeségeimbe nem esem vissza, de már van egy irány, ami felé tudok haladni.