„A hetedik művészet eme három mesterében semmi közös nincs” – jelentette ki Robert Lantos Mesterházy Lili azon kérdésre válaszolva, hogy az ő személyén kívül mi köti össze azt a három rendezőt, akikkel párhuzamosan dolgozott - hiszen például 1999-ben egyszerre került a mozikba Szabó István Napfény íze, Atom Egoyan Felícia utazása és David Cronenberg eXistenZ – Az élet játék című filmje. Lantost producerként az eredetiség és az egyedi vízió motiválja, és úgy véli, ez az, ami mindhárom alkotót jellemzi. „Szeretném hinni, hogy olyan filmeket készítek, amelyeknek van mondanivalójuk, és hozzá tudnak adni valami olyat a témához, amit még nem ismételtek el ezerszer korábban.”
Annak kapcsán, hogy rendezőként mit jelent Lantossal dolgozni, Egoyan ragadta magához a mikrofont, kitérve arra is, hogy alkotóként rá Szabó István és David Cronenberg egyaránt nagy hatással voltak. Szabó esetében a Koltai Lajossal való együttműködése lebegett a szeme előtt követendő példaként saját állandó operatőrével, Paul Sarossyval folytatott közös munkájához, míg a hozzá hasonlóan torontói születésű Cronenberg volt az egyetlen kortárs kanadai rendező, akinek filmjeiért fiatalon lelkesedett. Lantossal való első találkozására negyven évvel ezelőtt került sor, amikor Egoyant a kanadai filmakadémia a legjobb rendező díjára terjesztette fel, és Robert Lantosnak kellett bejelenteni a jelölteket színpadon. Ekkor még nem sikerült neki helyesen kimondani az Egoyan nevet, az örmény származású kanadai rendező viszont pontosan tisztában volt a producer reputációjával. „Robert tulajdonában volt a legfontosabb kanadai filmstúdió, az Alliance, egy igazi birodalom. Amikor a harmadik filmem után megkeresett, hogy dolgozzunk együtt, megváltoztatta a karrieremet.”
Cronenberg és Lantos azzal viccelődtek, hogy együttműködésük elsődleges oka egyszerűen az, hogy szomszédok, és el sem tudják kerülni egymást. Valójában azonban először 1975-ben, a cannes-i filmfesztiválon találkoztak, ahol Cronenberg első nagyjátékfilmjét, a Paraziták-at próbálta eladni forgalmazóknak. Közös munkára viszont csak húsz évvel később került sor: ez volt a Karambol című kanadai–angol koprodukció, amiből hiányzott a kanadai fél. Cronenberg azért javasolta Lantost koproducernek: „Kellett valaki, aki felkarolja, és nem fél a Karamboltól, mert sokan tartottak attól a projekttől. De Robert nem szokott félni. Ez az egyik remek tulajdonsága, amit kedvelek benne. Nem riad vissza a nehéz, botrányos filmektől.”
Szabó István az Édes Emma, drága Böbe kapcsán ismerte meg Lantost, amikor cége megvásárolta a film kanadai forgalmazási jogait. Szabó kiutazott, hogy személyesen tárgyaljon a producerrel, és ekkor döbbent rá, hogy Lantos egyáltalán nem felel meg annak a képnek, ami korábban az amerikai filmmogulokról élt benne (egy kövér fickó szivarral a szájában), hanem egy rendkívül művelt embert ismert meg a találkozásukkor. Pár évvel később Szabó a Napfény ízét próbálta tető alá hozni, de minden korábbi német producere elutasította a projektet azzal, hogy „Fantasztikus, gyönyörű forgatókönyv, de nem hiszem, hogy a mi közönségünk szeretni fogja.” Lantos épp ekkor érkezett Budapestre, és együtt ebédelt a rendezővel. Szabó megemlítette neki a filmtervet, de amikor Lantos el akarta kérni a forgatókönyvet, a magyar rendező hezitálni kezdett, attól tartva, hogy ugyanazt a választ kapja, mint másoktól. Lantos sokáig győzködte, míg Szabó végül engedett. A producer másnap hazarepült Kanadába, és már a torontói repülőtérről telefonált Szabónak: teljesen el volt ragadtatva a forgatókönyvtől, és meg akarta valósítani a filmet.
Egoyan szerint Lantos a kivételes producerek egyike, aki különböző kultúrákban egyaránt jártas, és „nagyon okos döntéseket hoz”, ami abban is megnyilvánul, ahogy felépítette a céget, amivel különleges filmeket tudott támogatni. Szabónak erről eszébe jutott, amikor Lantos a Napfény íze forgatásának kellős közepén úgy döntött, hogy eladja a cégét. „Felhívott azzal, hogy holnap a stáb néhány tagja azt mondhatja majd, nincs értelme a folytatásnak, leállítják a filmet, és nem fogják tudni befejezni. De ha valakitől ilyen hazugságot hall, mondja azt, hogy ’oké’, majd folytassák a következő felvételt.” Bár Lantos eladta az Alliance-t, egy külön megegyezésnek köszönhetően bizonyos számú filmnek így is támogatást tudott biztosítani a kedve szerint.
A napfény ízén kívül ide tartozott Egoyan Ararát című filmje is, amelynek létrejötte meglepő módon kapcsolódik Szabó alkotásával. Lantos a forgatás idején hazautazott Kanadába, mivel korábban megígérte Egoyannak, hogy felkonferálja őt egy, a kanadai örmény diaszpóra által a rendező tiszteletére szervezett eseményen. Több száz fős örmény közönség előtt állt a színpadra: „A saját meglepetésemre kicsúszott a számból, hogy most jöttem vissza Magyarországról, ahol egy filmet készítek a holokausztról, a népem történelméről. Ha Atom egy napon úgy dönt, hogy filmet akar csinálni az örmény népirtásról, a saját népe történelméről, én ott leszek mögötte.” A közönség erre felpattant a helyéről, és hangosan ünnepelte a kijelentést. Egoyan kevésbé volt elragadtatva. „Ott ültem, és arra gondoltam: Robert, mit műveltél? Olyan jól alakult eddig a karrierem. Erre most megígéred ezt, nekem pedig meg kell csinálnom.” Mivel belátta, hogy nincs más választása, felállt, és kijelentette: „Ez lesz a következő filmem.” Gyorsan neki is kellett látniuk, mert Lantos megállapodása a külön filmes alapról csak limitált számú alkotásra vonatkozott.
Mesterházy Lili kíváncsi volt rá, hogyan találja meg Lantos az egyensúlyt a kockázatvállaló kísérletezés és a közönség igényei között. „Amikor elindultam a pályán, úgy hittem, hogy ha egy történet vagy film érdekes számomra, akkor mindenki másnak is az lesz. Az első filmem teljesen véletlenül beigazolta ezt, mert akkor még nem tudtam, hogy mit csinálok. A következő néhány munkám viszont mind bukás lett, így elszállt ez az illúzióm.” A cége felépítése során a partnerei és munkatársai szerint is eladhatónak ítélt projektekkel foglalkozott. „De minden évben tettem egy-két kivételt, általában az egyik jelenlévő úriemberrel.” Állítása szerint az egyik oka annak, hogy végül az óriási stúdió eladása mellett döntött, az volt, hogy ismét az őt személyesen érdeklő filmekkel foglalkozhasson. „Vissza akartam nyerni a szabadságot, hogy a saját ízlésemnek feleljek meg.” Mint elmondta, ma már csak ilyen filmeket csinál.
Nem maradhatott ki a Karambol botrányos cannes-i premierje, amely ellen valósággal fellázadtak a kritikusok és újságírók az 1997-es bemutatón. Cronenberg saját bevallása szerint egyáltalán nem számított rá, hogy a film ilyen extrém indulatokat vált majd ki, hiszen egy 20 évvel korábban megjelent, közismert regény szolgált alapul. „Ordítoztak velünk a sajtótájékoztatón, és volt, aki a letartóztatásunkat követelte.” Egy angol kritikus szerint a film az elvetemültség határain is túl van – ez a bírálat annyira megtetszett a rendezőnek, hogy a plakátra is rá akarta rakatni. Egy skandináv újságíró pedig azzal támadta őket, hogy a borzalmas adaptációval elárulták J. G. Ballard regényét. „Erre megszólalt a regény írója, aki ott ült mellettem, és azt mondta: valójában szerintem a film sokkal jobb. Az újságíró ezután leült, és befogta a száját.”
Cronenberg kifejtette, hogy szerinte egy adaptációnak mindenképpen el kell árulnia a könyvet ahhoz, hogy „hű maradjon a könyvhöz”, és ezt már a Holtsáv című Stephen King-feldolgozásánál megtanulta. „Roberttel a következő filmemen (Konzum – a szerk.) gondolkozunk, amely a saját könyvemen alapul. Úgyhogy ez lesz az én dilemmám is.” A rendező hozzátette, hogy nemrég a Velencei Filmfesztiválon vetítették a Karambol 4K-s felújított változatát, és az ottani közönségnek a világon semmi gondja nem volt a filmmel, még a beszélgetésre is maradtak után. „Azt hiszem, változnak az idők” – jelentette ki a testhorror nagymestere.
Atom Egoyan más szemszögből élte meg a Karambol körüli botrányt, ugyanis abban az évben tagja volt a cannes-i zsűrinek. Felidézte, hogy Francis Ford Coppola volt a zsűrielnök, aki annyira gyűlölte a Karambolt, hogy a díjakról való tanácskozáskor elégette a kártyát, amin a film címe szerepelt. Egoyan és egy vietnámi rendezőkollégája azonban szerették a filmet, és addig „manővereztek”, míg sikerült számára kicsikarniuk egy egyszeri zsűri különdíjat. Coppola a díj bejelentésekor a színpadon megjegyezte, hogy a döntés nem volt egyöntetű, ami Egoyan szerint „nem volt elegáns húzás” a zsűrielnöktől. Cronenberg elmondása szerint Coppola azóta is felemlegeti neki, hogy adtak egy díjat a filmjének, ha találkoznak. „Nem volt eddig szívem elmondani neki, hogy tudom, valójában mennyire gyűlölted.” Lantos szerint az egész cirkusz valójában jó móka volt, marketing szempontból pedig kifejezetten jót tett a filmnek, hiszen másnap az összes újság ezzel volt tele. „A Daily Mail címlapján például az szerepelt: Tiltsák be a karambolozós szexfilmet!”
Egoyan ezután megkérdezte a producert, mi vezette a film irányába. Lantos így válaszolt: „Anita Ekberg tehet róla.” Gyerekkorában Montevideóban éltek és az iskolából hazafelé minden nap elsétált a házukhoz közeli mozi előtt. Történetesen egész Uruguayban ez volt az egyetlen mozi, amely művészfilmeket játszott. „Egy nap, amikor arra sétáltam, megláttam az Édes élet poszterét. A Fellini név nem mondott nekem semmit, de az annál inkább, hogy a plakáton Anita Ekberg mélyen kivágott dekoltázzsal szerepelt.”
„Ezekben az időkben nem volt internet, 13 éves koromban még nem láttam semmi hasonlót, de nagyon szerettem volna.” 18 éven aluliak nem mehettek be a filmre, de persze ez nem állította meg: a hátsó vészkijáratnál szobrozott, amíg valaki ki nem jött, és akkor belisszolhatott. „Anita Ekberg miatt mentem be, de Fellinit fedeztem fel.” Cronenberg megjegyezte, hogy ő 13 évesen Bridget Bardot-hoz állt hasonlóképp, de egészen New Yorkig kellett mennie, mert Torontóban nem játszották a filmjeit.
A Napfény ízét idén felújított változatban vetítették a cannes-i filmfesztiválon. Szabó azzal kapcsolatban, hogy milyen érzés volt, felelevenített egy másik történetet: legnagyobb moziélményei közé tartozott az Apa vetítése egy „kis” moziban egy New York-i fesztiválon, ahol körülbelül kétezer ember ült a nézőtéren. Bár a vetítés csendes volt, Szabó érezte, hogy a nézők izegnek-mozognak a székeikben, majd hosszú csend következett, és ismét mozgás támadt. Néhány hónappal később a moszkvai filmfesztiválon ismét észrevette ugyanezt, ekkor jött rá, hogy a székek mozgása „ugyanazokat az emberi érzelmeket” tükrözi „a világon mindenütt”, és hogy a nézők érzése – még ha nem is értik vagy nem is értenek egyet a történet minden részletével – „ugyanaz”. Atom Egoyan kiegészítette Szabó gondolatát, hogy a történet nagyon megható, mivel aláhúzza a közösségi terek jelentőségét, ahol az emberek kollektív élményben részesülhetnek.
