A hibrid osztály úttörőnek számított az iskolában, előttük ugyanis nem volt arra példa, hogy olyanok kerüljenek össze egy csapatba, akik elvégezték előtte az SZFE vagy egy másik filmes iskola BA képzését. A rendezőkkel készített alábbi interjúkból kiderül, hogy miért nem tudott megvalósulni 2018-ban egy nagy közös vizsgavetítés, mesélnek a filmjeik állapotáról, jövőbeli terveikről és arról is, hogy milyen filmek voltak rájuk mostanában a legnagyobb hatással. Enyedi Ildikót is megkértük, hogy pár szóban meséljen a rendezőkről.

Enyedi Ildikó: Két éven keresztül, a mesterszakon dolgoztam együtt ezzel a nyolc fiatal alkotóval. A diákok fele Szász János és Janisch Attila végzős BA-osztályából érkezett. Őket valamennyire ismertem, három évvel korábban a BA-felvételijüket is végigcsináltam, láttam a vizsgafilmjeiket. Négy diák pedig kívülről, nagyon eltérő háttérből, filmes előéletből érkezett.

Csata Hanna / vizsgafilm: Balansz

Mi történt veled, amióta lediplomáztál?

Szabadúszó vagyok, tavaly többet asszisztenskedtem reklámokban, idén inkább a fotózáshoz kanyarodtam vissza Enyedi Ildikó jóvoltából, ugyanis felkért, hogy legyek a still fotósa A feleségem történeté-nek. Nagyon megtetszett ez a munka, ezért most igyekszem ilyesmit is keresni a rendezésen kívül. Tavaly nyáron megházasodtam, ami az év bulija volt.

Pályakezdőként hogyan viseled az elutasításokat?

Nem jellemző az elutasítás, inkább a munkák közötti időbeosztás az, ami nehézséget okoz.

Milyen élmény volt a diplomafilmed leforgatása és bemutatása?

A film minden fázisa a legtudatosabb munkám volt eddig, nem bántam meg semmit, és tudom, miért ezeket a döntéseket hoztam. A forgatáson profi emberek vettek körül, ahol mindenki bele tette, amit tudott, nagyon jó volt velük dolgozni. Montenegróban is jártunk, fantasztikus volt az egész forgatás! A bemutató a Friss húson volt, ahol az emberek pozitív visszajelzéseket adtak.

Balansz

Mennyire állsz közel az első nagyjátékfilmed készítéséhez?

Előző kisfilmjeimből kiindulva írok és kutatok, remélem minél előbb össze tudok hozni belőle egy nagyjátékfilmet.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól tanultál?

Azt erősítette mindannyiunkban, akik vagyunk és nem másokhoz vagy egy sémához akart közelíteni minket. Mikor vetítette Yorgos Lanthimos Dogtooth című filmjét és említettem, hogy már láttam, csillogó szemmel mondta, hogy ő sokadjára nézi meg, mert annyira élvezi minden egyes döntését a rendezőnek. Ez empátiára és tudatosságra tanított filmnézés közben. Ugyanis, ha azt figyelem milyen döntéseket hozott a rendező, kirajzolódik mögötte egy személyiség, ami sohasem csak jó vagy rossz.

Mi volt az utolsó film amin sírtál, mi volt, amin nagyon nevettél és min bosszantottad fel magad?

Amin igazán sírtam, az Hirokazu Koreeda Like Father Like Son című filmje volt, de a Házassági történeten is pityeregtem, amikor Scarlett Johansson is. Az Orange is the New Black és a Fleabag című sorozatokon sokat nevettem, nagyjátékfilmet nem tudok mondani. Nicolas Winding Refn Only God Forgives című filmjében nem adott dimenziót a karaktereinek és ehhez képest elég kegyetlen dolgokat műveltek, ezért giccsessé és öncélúvá vált, ami csak tisztelgés volt a nagymester, Alejandro Jodorowszky előtt.


Enyedi Ildikó Csata Hannáról: 

Hanna olyan, mint egy szertelen, vidám kölyökkutya. Felületes ember könnyen azt hiheti, hogy aki ennyire nyílt és ennyire szemrebbenés nélkül vállalja a saját gyengéit, azt nem is kell annyira komolyan venni. Pedig Hanna az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal alkotó. Vesékbe lát, és nem fél az élet szövetéből azokat a sosem vagy ritkán bevallott elemeket kiemelni, amelyek mindannyiunkat mozgatnak, csak nem beszélünk róla, nem fogalmazzuk meg, mert röstelljük, mert feszengenénk tőle, mert nem elég látványosan drámai - pedig ezekből állunk, ezek lapulnak a történet mögött, amit kialakítunk magunkról, mint önképet. Nagyon bátor dolog ezeket a mozzanatokat kihalászni, felszínre hozni és magától értetődő természetességgel felmutatni.

Nagyon jól emlékszem Hanna felvételi filmjére, egy fiatal, a kamaszkorból épp, hogy kilépett anyukáról szólt. Egy lányról, aki addig élte a maga életét és ott maradt egyedül egy kisgyerekkel. Néztem a filmet, és azon törtem a fejem, honnan tud ez a Csata Hanna ennyit az életről, honnan az éles szeme, honnan a bátorsága, hogy minden óvatosság, a témában kötelező politikai korrektség nélkül tárja elénk ezt az esendő, szerethető, a filmjén keresztül mélyen megérthető fiatal embert élete nagy kihívása közepén. És, emlékszem, hogyan reagált a vizsgabizottság több - férfi - tagja. Hogy mennyire elhibázott és valószerűtlen ez a karakter. Hogy ilyen anya nincs. Hogy egy anya nem viselkedik így. Én pedig csendben drukkoltam: Hanna, állj ki magadért, a filmedért, ezért az igaz és szép munkáért, védd meg, rakd helyre ezeket a túl magabiztos, valójában nagyon felületes véleményeket! Amit tudsz, az különleges, hidd már el és élj eszerint! Ezt kívánom neki most is. Hanna a kameracsapat részeként végigcsinálta velem a Testről és lélekről forgatását és A feleségem története standfotósa és werkfilm készítőjeként a most utómunka alatt lévő filmemet is. Mind a két filmben kiváló munkát végzett és pozitív kisugárzásával sokat segített a stáb összekovácsolódásában. Hanna a barátom. 


Csoma Sándor
/ vizsgafilm: Casting

Mi történt veled, amióta lediplomáztál?

A diplomázás óta fesztiváloztatjuk a diplomafilmünket, a Castingot. Immáron harmadszorra is bejutottam az Inkubátor döntőjébe, jelenleg éppen a nagyjátékfilm forgatókönyvemen dolgozom. Elkezdtem tanítani a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán mozgóképszakos hallgatókat. Illetve egy készülő nagyjátékfilm előkészítésében dolgozom, mint a rendező, Sopsits Árpád munkatársa. Emellett nagyon különböző munkáim is voltak az elmúlt időben: reklámrendezés, werkvideózás, hangmérnöki munka. Igyekszem mindegyik részleg munkájába egy kicsit belelátni, hogy majd rendezőként könnyebbé tegyem a kommunikációt. A magánéletemben igyekszem minél többet hódolni a szenvedélyemnek, az utazásnak. Ez adja ugyanis a legnagyobb inspirációt.

Pályakezdőként hogyan viseled az elutasításokat?

Engem 10 évnyi felvételizés után vettek fel a Filmművészeti Egyetemre, szóval elég sok elutasításban volt részem, mire végre bekerültem. Emlékszem, hogy az első kudarc után még nagy pofával úgy gondoltam, hogy a tanárok elpackázták a lehetőséget, hogy taníthassanak engem. :) Aztán szépen lassan alázatot tanultam, egyre közelebb kerültem a bejutáshoz, végül hatodik vagy hetedik próbálkozásra Enyedi Ildikó vett fel, aki a legnagyobb hatással volt a gondolkodásomra. A sok elutasítás tehát megedzett annyira, hogy már csak pillanatokra gyengüljek el a kudarc jelentkezésekor, aztán kétszeres erővel vessem bele magamat újra a munkába!

Milyen élmény volt a diplomafilmed leforgatása és bemutatása?

Szuper! Egyrészt rendkívül tehetséges alkotótársakkal csiszolódtunk még inkább össze (pl.: Balázs István Balázs operatőr, Zándoki Bálint hangmester, Márton Dániel vágó), illetve újabbakkal (pl.: Nyitrai Anna látványtervező) dolgozhattam együtt, akikben maximálisan megbízom és alig várom az újabb közös munkát! Másrészt olyan filmes ikonok (Roger Deakins, Greig Fraser, Léa Seydoux) méltatták a filmet, hogy a lábam is beleremeg. De közben még fontosabbak számomra a negatív kritikák, amikre odafigyelve, azokat analizálva és megértve tudok lehetőséget adni magamnak a fejlődésre! Nem szabad, hogy az ember bármikor is megelégedjen azzal, amit csinált.

Casting

Mennyire állsz közel az első nagyjátékfilmed készítéséhez?

Úgy érzem, mentálisan készen állok rá és talán ez a legfontosabb! Az Inkubátor-program döntőjében tulajdonképpen 50 százalékos eséllyel indulunk mind a 10-en. Ráadásul úgy látom, sok embert érdekel a téma, amivel foglalkozom: a filmterv főszereplője Sterczer Hilda, Erőss Zsolt hegymászó özvegye. Az ő szemén keresztül nyerünk bepillantást, a hegycsúcs meghódítását követő, tragédiába torkoló néhány nap eseményeibe. Hilda több ezer kilométer távolságból kénytelen végig követni tehetetlenül, ahogy férje a Kancsendzönga expedíció alkalmával a hegycsúcsról lefelé jövet végletesen elfárad, majd meghal. Mivel Hilda egész életében Zsolt támogatójaként identifikálta magát, a halála után is az elhunyt örököseként, annak habitusával próbál megbirkózni a közvélemény elvárásaival és a média támadásaival. A gyászfolyamatot azonban pont ez a megfelelési kényszer hátráltatja. Időbe telik, míg bevallja magának, hogy segítségre van szüksége a tragédia feldolgozásához, egyedül képtelen megbirkózni az akadályokkal. Meg kell találnia saját identitását, hogy elkezdhesse megteremteni az új élet alapjait.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól tanultál?

Az a fajta elmélyültség, kíváncsiság, nyugalom, érzékenység, amit Ildikót jellemzi, mind nagy hatással volt rám. De talán az a gondolat jut eszembe legtöbbször, hogy a legerősebb hatáshoz nem kell hatalmas űrszörnyeknek felrobbantania a világot. Elég hozzá egy arc egyetlen apró rezdülése.

Mi volt az utolsó film amin sírtál, mi volt, amin nagyon nevettél és min bosszantottad fel magad?

A Bolti tolvajok című filmen sírtam, Az Élősködők-ön nevettem. Olyan filmet nem nézek, amin felbosszantom magam. Ahhoz elég bekapcsolnom a televíziót.


Enyedi Ildikó Csoma Sándorról:

Láttátok a Castingot? Nézzétek meg! Micsoda film… Mindenkihez szól, könnyen befogadható, de semmiféle engedményt nem tesz, hű a témájához, mélyre megy, mellbevágó és nagyon, nagyon aktuális. Sanyi olyan filmeket fog készíteni, amik sok embert megszólítanak, de megalkuvás nélkül, nem a közönség kegyeit keresve, egyszerűen azért, mert Sanyi a filmkészítés minden aspektusát a maximális plaszticitással  kezeli. Tudja, mi minden múlik a castingon, és nem nyugszik addig, amíg meg nem találja, ami neki kell: nem egyszerűen a jót, az alkalmast, hanem a különlegeset. (Sanyinak köszönhetem a jelenlegi filmem főszereplőjét, Gijs Nabert, akit Sanyi diplomafilmjében láttam meg. Ezúton is köszönöm neki és Ascher Irma casting direktornak!)

És ugyanígy jár el a helyszínek, a zene, a vágás és, persze, a minden alapját képező forgatókönyv írás esetében is. Ahol bizonytalan, tanácsot kér, nyitott, figyel, szuverén módon válogat a visszajelzések között. Merni kérdezni, ez mindig a belső erő jele. Csendes maximalista, aki diákként tisztán látta a saját hiányosságait és tudatos, következetes munkával csiszolta, fejlesztette magát. Belőlem is kipréselte, amire neki leginkább szüksége volt. Sanyi a saját maga tanára, a filmkészítésben, de az életben is. Kiskamasz korától tudatosan készült erre a pályára, sok lépcsőfokot bejárt és fantasztikus az, ahova elért. Van valami lefegyverző a lényében, van valami lefegyverző az utolsó munkáiban. Kedves pénzosztó szervek, itt van egy fiatalember szuper forgatókönyvekkel, olyan, aki meg is csinálja, hadd induljon már el! 


Hartung Attila / vizsgafilm: FOMO előtanulmány

Mi történt veled, amióta lediplomáztál?

A diploma átvétele után sikerült megnyernünk (M. Deák Kristóf operatőrrel és Iványi Petra producerrel) az Inkubátor Program pályázatát és elkészíthettük a FOMO című első nagyjátékfilmünket. A film megkapta a Magyar Filmkritikusi Díj Legjobb film és Legjobb vágó díját, aminek nagyon örültünk. Előtte és azóta is reklámokat készítettünk/készítünk, amiket nagyon szeretünk forgatni, emellett pedig írjuk a következő filmterveinket is.

Pályakezdőként hogyan viseled az elutasításokat?

A lehetőségeink egy része sokszor a szerencsén múlik és szerintem elég gyakori, hogyha visszautasítanak. Akár egy reklámtenderen, vagy máskor, azért ehhez muszáj hozzászoknunk. Természetesen régen rosszul viseltem, mára picivel jobban el tudom fogadni.

Milyen élmény volt a diplomafilmed leforgatása és bemutatása?

A diplomafilmünk egy kisfilm, ami bulizó fiatalokról szól. Akkoriban készítettük elő a FOMO-t, így fontos volt előtte letesztelni a formanyelvi ötleteinket. Ezért inkább előkészületi tanulmányként fogtuk fel a forgatást. Utólag azt gondolom, hogy nagyon hasznos volt, mert hatalmas plusz tudással és nagyobb magabiztossággal mentünk neki a FOMO-nak.

FOMO

Mennyire volt nehéz összehozni az első nagyjátékfilmedet, milyen tanulságokat vontál le belőle?

Sok tanulsága volt a forgatásnak. Örülök, hogy mertünk bátrak és kísérletezőek lenni, elégedett vagyok a végeredménnyel. Viszont rengeteg elemét már máshogy csinálnám. Ez nem azt jelenti, hogy mai fejjel nem értek egyet a döntéseimmel, vagy ne vállalnám fel. Csak ez egy nagyon hosszú tanulási folyamat és szeretnék minél jobb lenni, így érthető, hogy nagyítóval keresem benne a hibákat. Az előkészület, a forgatás és az utómunka mind nagyon jó élmény volt, szerettük csinálni. Ez az életvidám színészeknek és a munkamániás és lelkes stábtagoknak köszönhető (Lente Viktor hangmérnöktől kezdve, Konsitzky Dávid zeneszerzőn keresztül, Duszka Péter Gábor vágóig).

Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól tanultál?

Életszeretet, jóindulat és képi gondolkodásmód. Abban biztos vagyok, hogy nekem az egyik legmeghatározóbb személy az életemben, aki mindig a jó irányba lökdösött. Szász János és Janisch Attila volt a két korábbi osztályfőnököm, akik szintén igazi mestereim voltak, csak korábbi életszakaszomban. Mindhármuknak csak hálával tartozom.

Mi volt az utolsó film, amin sírtál, mi volt, amin nagyon nevettél és min bosszantottad fel magad?

A Corpus Christi volt az a film, amin legutoljára mindkettőt csináltam. A Hidden Life volt az, amelyik érzelmileg erősen hatott, a Ford vs Ferrari pedig az, amin jól szórakoztam.


Enyedi Ildikó Hartung Attiláról:

28 éves és a háta mögött ott van már egy sikeres, lendületes, sok vitát generáló, fontos játékfilm. Hatalmas tapasztalatot szerzett, jó csapatot gyűjtött maga köré, izgalmas további tervei vannak, készen áll a gyors folytatásra. Én, az Egyetemen épp kifogtam Attilánál a minden fiatal alkotónál kötelező elbizonytalanodási időszakot. Olyan ez, mint a gyerekkori náthák, túl kell esni rajtuk, hogy megerősödött immunrendszerrel kerülj bele a nagyvilágba. Sokat beszélgettünk, nagyon kiváncsi voltam, mi rejlik ebben a végletek között mozgó fiúban. Van, amikor a legnagyobb segítség a türelem. Majd, néhány év múlva leülünk megbeszélni, hogy vajon jól láttam-e mire volt akkoriban leginkább szüksége Attilának, és, hogy vajon tanárként képes voltam-e ezt megadni neki. Nem tudom.

Mindenesetre engem erősen motivált a feladat, valahogy közel juttatni őt saját magához, szeretni és elfogadni saját magát, izgalmas személyiségnek láttam. A filmrendező legfontosab munkaeszköze végülis saját maga… A FOMO-nak, Attila első játékfilmjének nagyon sok fázisát megfigyelhettem a sok forgatókönyv változattól a vágás különöző állapotaiig és aztán, már távolabbról, a kész filmmel való kiállásig, (ez utóbbi mindig külön próbatétel). Úgy látom, ez alatt a munka alatt Attila felnőtt, mostanra túl van minden gyerekbetegségen, be vannak gyújtva a motorok, hogy felszálljon a maga gyártotta vadászgépével az égbe. Jó utat!


Kemény Lili / vizsgafilm: Kengo képei

Mi történt veled, amióta lediplomáztál?

Rájöttem, hogy vagy szabadon, amatőr szemlélettel fogok filmezni, vagy sehogy. És hogy ehhez újra kell kezdenem a tanulást, új alapokról. Az egyetem olyasmire próbált felkészíteni, amire nem akartam felkészülni. Csak utána találtam meg a filmtörténetnek azt a részét, ami engem is érint. Nem volt elrejtve, de Magyarországról nem látszott. Közben írtam egy színdarabot, amiben a szereplőim a filmjüket vágják és kísértetekkel hadakoznak. Aztán megcsináltuk a darabot az Ódry Színpadon Zsótér Sándor végzőseivel. Az volt a legjobb, hogy hetekig a díszletben éltem. Időnként megjelentek a többiek, és dolgoztunk, de én ott laktam.

Pályakezdőként hogy viseled az elutasításokat?

Még nem derült ki, mert nem ajánlkoztam sehol.

Milyen élmény volt a diplomafilmed leforgatása és bemutatása?

Megcsinálni olyan volt, mint az élet. Minden, ami közben történt, lerakódott a filmben. Büszke vagyok rá, de rejtegetem. Nincs kész – még hátra van pár technikai lépés. A diplomavizsgán egy korai változatot mutattunk be. Naponta csesz le valaki a stábból, hogy hol van már a film. Ez stresszel, de jólesik. Gyűlölöm a munkát kiengedni a kezemből, és nem nézőknek csinálom. Örülök, ha tetszik, de nem az a cél. Így aztán amíg bírom, akadályozom a vetítéseket.

Kengo képei

Mennyire állsz közel az első nagyjátékfilmed készítéséhez?

Nem tudom, lesz-e valaha forgalmazott nagyjátékfilmem. Az élet minden területén tapasztaltam, hogy csak akkor derül ki, mit csinálok pontosan, amikor már csinálom egy ideje. Ez a hosszra is vonatkozik. Ha nekiállok valaminek, mindig benne van, hogy egy-, másfél- vagy nyolcórás lesz. A filmeket általában csak azért kell bénulásig megtervezni, mert pénzbe kerülnek. De a pénz kiváltható mással, és akkor egészen szabad marad az ember. Ez az ideális. Wang Bing mondja, hogy minél kevesebb a pénzed, annál szabadabb vagy. Ezt én is így érzem. Eddig, ha valami jót csináltam, az mindig egy-két éjszaka alatt felskiccelt vázlatból lett. Nem szabad “fejlesztenem” a forgatókönyvet, attól meghal. (Amúgy nem csak az enyém hal meg. Sokan dolgoznak hullamerev könyvekből.) Arra edzek, hogy amit leírok, azonnal forgatható legyen. És hogy a forgatás minél kisebb hercehurcával járjon. Inkább legyen olyan, mint egy séta, egy barátságos meccs, vagy egy beszélgetés. Tőlem olyan is lehet, mint egy szar trip.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit Enyedi Ildikótól tanultál?

Visszakövetkeztetni a rendező praktikus döntéseire, miközben filmet nézek.

Mi volt az utolsó film amin sírtál, mi volt, amin nagyon nevettél és min bosszantottad fel magad?

A Vitalina Varelán sírtam. Nevetni, bevallom, legutóbb a Shoah-n nevettem magam könnyesre (jó, necces, de miért ne lehetnének vicces dolgok egy szörnyű filmben is; itt például Lanzmann kaján kérdései). Ez pedig nem a szó szoros értelmében vett film, de mostanában újranézem a Wire-t az HBO Go-n, és sok a bizarr félrefordítás a magyar feliratban, sokszor ordítok a képernyővel. Egyébként általában is ez megy. A filmmel is kiabálok, ha magyaráz, ismétel, vagy jelképez valamit.


Enyedi Ildikó Kemény Liliről:

Lili az osztály legfiatalabbja. Még most is fiatalabb annál, mint amikor én elkezdtem a Főiskolát. Máig emlékszem Lili felvételi filmjére: egy képvers volt, tulajdonképpen. Állóképek sorozata narrációval. Az ilyen lecsupaszított formánál nincs semmifajta védelem, kibúvó, biztonsági háló: elemi formában mutatkozik meg minden képességed. A ritmusérzéked, az arányérzéked, a vizuális érzéked, a humorod, a gondolkodásod mélysége, bátorsága, eredetisége. Lelkesítően szép és erős film volt. Lili küzdő és küszködő, leginkább önmagával csatázik, néha nem nagyon ad esélyt magának, annyira belebonyolódik ebbe a birkózásba. Nem a langyos megoldások embere. Egy ideje messziről drukkolok neki. Remélem, hamarosan a régóta 98 százalékban befejezett diplomafilmjét is láthatja a szélesebb közönség. Ha felbukkan, ki ne hagyjátok, erős, szokatlan, vicces, megható, igazi Kemény Lili film! 

Az osztály további négy tagjával lévő interjú a 2. részben lesz olvasható.

Portréfotók: Pozsonyi Janka