Filmhu: A MOME grafika szakán végeztél 2006-ban. Hogy kerültél a film közelébe?
Miklós Alexandra: 2004 környékén bekopogtattam a Pohárnok Iván maszkmesterhez (olvasd el vele készült interjúnkat is!), aki speciális maszkokat készít filmekhez, mert szerettem volna kezdeni valamit a figuratervezés iránti vonzalmammal. Nem ismertem őt, csak cikkekben olvastam róla és a stúdiójáról. Amikor először mentem hozzá, nem is igazán értette, hogy grafikusként mit keresek ott, hiszen nagyon eltér a grafika a maszkok világától. Amikor hazamentem, két hétig dolgoztam egy szobron, hogy legyen referenciám, amit megmutathatok neki. Szerencsére tetszett Ivánnak, én meg onnantól kezdve folyamatosan bejártam a műtermébe, miközben lógtam a suliból.
Filmhu: Ha ennyire érdekelt a film, miért nem animáció szakra jelentkeztél?
M. A.: Mert csak felvételi után esett le a tantusz. A MOME-n harmadik évtől kötelező a fő szak mellett felvenni egy plusz szakirányt, én pedig minden félévben az animációt választottam.
A Taxidermia forgatása idején még Pohárnok Ivánnal dolgozott
Filmhu: Az elmúlt években azonban a film más területén dolgozol, hiszen míg Pohárnok Ivánnal 3D-s maszkokat gyártottál, most grafikai munkákat csinálsz.
M. A.: Már két éve dolgoztam maszkokkal, amikor egy vasárnap délután a várban sétáltam és csörgött a telefonom, amiben interjúra hívtak, mert grafikust kerestek egy filmbe. Akkor még nem mondhatták meg, hogy ki lesz a rendező. Másnap reggel már az interjún ültem. Ott derült ki, hogy egy München című filmről van szó, amit Steven Spielberg rendez. Két hétre vettek fel, próbaidőre. Szerencsére sikerült bebizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a munkára, és végigdolgoztam a filmet grafikus asszisztensként. Ekkor sodródtam el Ivánéktól.
Filmhu: Mit csinál egy filmes grafikus?
M. A.: Ez az a kérdés, amit legtöbbször hallok. Szoros viszonyban dolgozom a díszlettervezővel, mert a díszletek hátteréhez, illetve a kellékekhez tartozó grafikákat tervezem. Ha például egy forgatáshoz Budapesten lezárnak egy utcaszakaszt, és a díszlettervezőnek az a feladata, hogy Rómát, Párizst vagy Londont varázsoljon belőle, akkor kutatásba kezdünk, és az adott ország grafikai világába merülünk el. Felmérjük a területet, a kirakatokat és utcatáblákat, és ehhez tervezünk feliratokat, plakátokat, kellékeket. Ha a filmben egy kávézóba ül be a szereplő, akkor meg kell terveznem az adott kor és a film stílusában az étlapot, a kávézó arculatát, vagy egy újságot, amit a hős a kezébe vesz. Meglepően sokszor kaptam térképtervezési feladatot is.
New York utcái a Hellboy-ban
Filmhu: Mennyit vagy kint a forgatáson?
M. A.: Keveset kéne kint lennem, de nagyon szeretem a forgatások hangulatát, ezért gyakran önszorgalomból járok ki. Nekem főleg a stúdióban van a helyem, illetve a forgatás előtt kijárok a helyszínre ellenőrizni, hogy minden a helyére került-e. Jobb esetben, ha az időm engedi, fotót is készítek a munkáimról.
Filmhu: A magyar filmekben legtöbbször a díszlettervező látja el a grafikus feladatát is. Te dolgoztál magyar filmekben?
M. A.: Iván beosztottjaként természetesen én is részt vettem hazai gyártású filmekben, például a Taxidermiában, de grafikusként csak magyar reklámokban láthatóak a munkáim elvétve. Nem is nagyon ismerek mást, aki kizárólag csak filmes grafikákkal foglalkozna Magyarországon.
Néhány hónapja ugyan megkerestek a Bereményi-féle Kincsem film kapcsán, de még nem indult be a forgatás. Reménykedem, hogy egyszer a magyar filmek is tudnak olyan költségvetéssel készülni, hogy a díszlettervezők tudjanak külön grafikust felkérni, és hogy akár 20 beosztottjuk is legyen - ahogy az a külföldi filmek esetében van.
Az irodában tölti a legtöbb időt
Filmhu: Sok Magyarországon fogatott külföldi filmben dolgoztál, a Münchentől kezdve, a Hellboy-on, a Die Hardon, A méz és vér földjén, vagy a Draculán át a Houdiniig. Volt kedvenced közülük?
M. A.: Azért nehéz válaszolni erre, mert nem minden esetben cseng össze az, hogy jól éreztem magam munka közben, és hogy a végeredménnyel is elégedett vagyok. A Hellboyt például azért szerettem nagyon, mert fantasztikus, kreatív csapatban dolgoztam, de végeredmény nem lett annyira átütő. A Draculát és a Houdinit minden szempontból imádtam. Talán az eddigi karrierem csúcsa a Houdini: minden egyes részfeladat szép volt, és egyben kihívás is. Igazán tervezhettem és nem csak gyártanom kellett.
Plakát a Draculához
Filmhu: Mi volt a legnehezebb feladatod?
M. A.: Minden film nagy kihívás. De gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy legnehezebb a Die Hard volt, illetve a München, ami ez első filmem volt grafikusként. A Die Hard alatt napról napra kaptam olyan feladatokat, amikről azt gondoltam, hogy képtelenség ennyi idő alatt megoldani. Volt olyan, hogy délután hat órakor találták ki, hogy egy új helyszínen forgatnának másnap reggel, ahová az éjszaka alatt meg kellett teremtenem egy hotel helikopter-leszállópálya grafikáját, természetesen felfestéssel együtt. Tehát egy éjszaka állt rendelkezésemre a megtervezéshez, úgy hogy ez idő alatt találnom kellett egy festő csapatot, akik felfestik a mintát a másnap reggeli forgatásra.
Munka közben
Filmhu: Mik voltak a legérdekesebb feladataid?
M. A.: Sok ilyen volt. Az egyik legmegdöbbentőbb, amikor az Eagle című filmbe lovak farára terveztem tetoválást. Ezek törzsi harci minták voltak, amiket beleborotváltak a lovakba. Nagyon szépek lettek. Ugyanebben a filmben totemeket is készítettem madártollakból. A díszlettervező kérése először az volt, hogy madártetemeket szedjek össze az útról, de másképpen oldottam meg a feladatot, mert sikerült preparátumokat szereznem. Ültem a steril irodában, maszkban és gumikesztyűben kopasztottam a madarakat. Ez volt talán a leggusztustalanabb feladatom.
Kódex tervek a Season of the Witch-hez
Filmhu: Van példaképed filmes látvány világában?
M. A.: Nagyon szeretem Tim Burtont is, de elsődlegesen Wes Anderson a példaképem. Volt szerencsém dolgozni is vele egy Magyarországon forgatott Prada Candy parfümreklámban. Amikor meghallottam, hogy ő fogja rendezni ezt a melót, majdnem elsírtam magam örömömben. Csáki Tündével, aki a reklám díszlettervezője volt, előzetesen küldtünk grafikai terveket Wes Andersonnak, és megdicsérte a munkáimat. Ennél nagyobb elismerést el sem tudok képzelni. Nem volt könnyű a munka, mert neki olyan különleges vizuális világa van, és olyan kiforrott stílusa, hogy idő volt, amíg eltaláltuk pontosan azt, amit ő szeretne.
A Prada Candy nevű parfümjének reklámja Wes Anderson rendezésében
Filmhu: Te sokat egyeztetsz a rendezőkkel? Vagy csak a díszlettervezőkön keresztül kommunikálsz velük?
M. A.: Angelina Jolie-val például beszélgettünk A méz és vér földjén forgatása alatt, és a film végén kaptam is egy könyvet tőle, egy fotóalbumot, amibe beleírta, hogy köszöni a munkám. De egyébként ritkán találkozom a rendezőkkel. A Hellboyt azért is emeltem ki, mert Guillermo del Toróval nagyon szoros volt a munkaviszonyom. Vele is csak azért, mert őt személy szerint nagyon érdekelte a grafika, amely legalább annyira fontos volt neki, mint a színészvezetés. Még a Houdini és a Dracula rendezőit tudom felhozni pozitív példaként. De ez ritka a külföldi filmek esetében.
A Houdini forgatásán (nézz még több képet a film díszletéről!)
Filmhu: Grafikus művészként végeztél. Saját terveid is vannak? Olyanok, amelyekben nem alkalmazott művészként, mások igényeinek kell megfelelni?
M. A.: Szerencsére az elmúlt tíz évben nagyon intenzíven dolgoztam. A filmkészítés sok áldozattal jár, ezért nem volt időm arra, hogy lenyugodjak, és időt adjak magamnak, hogy saját művészetem alakulhasson ki. Tíz év óta az elmúlt négy hónap az első olyan hosszabb szakasz az életemben, amikor nem forgatok. Ez idő alatt sikerült annyi képet rajzolnom az utazásaimról, az élményeimről, hogy összegyűlt egy kiállításra való anyag, amit valószínűleg tavasszal láthatnak az érdeklődők a Castro Bistróban. Lehet, hogy lesz egy másik kiállításom is tavasszal, amelyen filmes munkáimat állítanám ki, de még egyeztetek az Uránia mozival. Talán több időre kéne leállnom a forgatásokkal, mert amikor látom azokat a barátaimat, akik a saját művészetüket, karrierjüket építik, sokszor elgondolkozom, hogy én mit tettem le az asztalra. Később azonban mindig rájövök, hogy a film ilyen műfaj, itt sokan rakunk össze valamit, sokan teszünk bele szaktudást a filmbe. Ez nem rólunk szól, a filmkészítésben le kell adni az egóból.
